Azok a pesti gangok

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Jut eszembe. Talán nem mindenki ismeri Budapestnek ezt a részét, melyet a néphumor Csikágó-nak nevezett el:

Békés Pál: Csikágó (gangregény)
-részlet-
Özvegy dr. Puszinné Bordás Eta, a patika vezető gyógyszerésze egy reggel megemlítette munkatársainak, hogy néhai férje többször is szóba hozta: Az az ember ott szemben – mert csakis így emlegette: „az az ember ott szemben” – madárijesztőként szolgálhatott annak idején, a Csikágó felépítése előtt, amikor ezen a helyen még káposztaföldek és konyhakertek nyújtóztak ameddig a szem ellát. Vagyis a voltaképpeni Teremtés előtt. Még az sincs kizárva, hogy ő volt a viszonyítási pont, az origó, hozzá igazították a majdani István út és Nefelejcs utca kereszteződését, köréje építették a városrészt. A negyedet, a kerületet, a környéket. Ki minek tekinti a Csikágó névvel illetett néhány utcányi kellemetlenséget.
Volt ebben az emberben valami időtlen. Mintha a járdából nőtt volna ki, és szürke aszfaltból, bitumenből, másra nem használható maradékból formálta volna a Teremtő. Már ha egyáltalán teremtették. A megfigyelőnek akár az a benyomása is támadhatott, hogy ottléte öröktől való, következésképpen marad, ahol van, az idők végezetéig.
A gyógyszerészasszony tekintélynek számított a környék kisebb-nagyobb nevezetességeinek ügyében, noha nem a saját, hanem elhunyt férje jogán. Puszin Ábel doktor, a szomszédos nagy múltú közkórház kórboncnoka, később proszektúrájának vezető főorvosa ugyanis nyugdíjaztatásától haláláig helytörténeti kutatásokkal foglalkozott. Szemet szúrt neki, hogy lakhelyéről a főváros történetét taglaló temérdek mű egyikében sem olvasható egy árva bekezdésnyi sem, csupán egy félmondatnyi sunyi denunciálás ismétlődik folyton: „az Erzsébetváros legsötétebb része”. A Csikágó – a hetedik kerületnek a Thököly és a Dózsa György út, illetve a Damjanich és a Rottenbiller utca által határolt színtelen négyszöge – egyetlen épülettel, emléktáblával vagy szoborral sem szerepel a fővárosi nevezetességek listáján, noha ez utóbbi könnyen magyarázható: egyetlen szobra sincs. De még arra sem veszteget szót senki, hogy miért nevezik éppen úgy, ahogyan: Csikágónak. Mintha se múltja, se története nem volna – következésképpen nem is létezne.
Dr. Puszin a szívére vette a dolgot. Itt töltötte egész életét – ha a történelem által rárótt kényszerű távolléttől eltekintünk –, és csak nyugdíjasként szembesült azzal, hogy lakóhelye szinte nem is létezik. Márpedig ha lakhelye – vagyis születésének, nevelkedésének, munkás életének, mindennapjainak kerete – nincs, akkor voltaképpen ő maga sincs, fűzte gondolatait Puszin doktor, aki gyermekkora óta kedvelte a szofizmákat. Egyszeriben világosan látta feladatát. Fel kell tárnia, mintegy meg kell alkotnia szűkebb pátriájának történetét, ezáltal a nemlét homályából a létezés napvilágára kell emelnie a szürke házsorokat. Nekilátott tehát. Könyvespolcait megtöltötték a dossziék, a hosszúkás dobozokban tárolt hússzín kartoncédulák, melyeket még volt munkahelyéről mentett ki, s így a lapok bal felső sarkában ez állt: „Boncolási jegyzőkönyv”. Figyelmét a munkába vett terület legkisebb részlete sem kerülhette el, és nem csupán a középületek históriáját adatolta, a jelesebb lakóházakat listázta, a fontosabb társadalmi mozgásokat rögzítette, a valaha itt lakott híres-hírhedt személyiségek ragyogó, illetve sötéten zavaros múltját tárta föl, nem. Éles szemét a színfoltok, a couleur locale meghatározó elemei sem kerülték el. Márpedig „az az ember ott szemben” ilyen volt.

 

Spanky

Állandó Tag
Állandó Tag
Spanky-é szerintem Angyalföldön, persze lehet, hogy tévedek. Mindenesetre, az itteni gyerekek keményebbek lehettek, ennek biztos hasznát vetted felnőttként. Neked se lehetett könnyű visszamenni gyerekkorod színhelyére. Volt még valaki a régi lakók közül? Érdekes a képen, hogy az aládúcolás már szinte beépült a házba, egyesek már meszelik... a következő lépés a lonccal befuttatás lenne. A rosszemlékezetű IKV-nak nem egy reklám ez a kép.

Eltalaltad, valoban Angyalfoldon keszult ez a foto.
Pontosabban a Teve utcaban.
A szomszed neni aki a gyerekkori baratom anyukaja meg mindig ott lakik.
Nagyon orult mikor meglatogattam. Negy eves korom ota ismer.
Mindig elmegyek megnezni az epuletet mikor haza latogatok.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Eltalaltad, valoban Angyalfoldon keszult ez a foto.
Pontosabban a Teve utcaban.
A szomszed neni aki a gyerekkori baratom anyukaja meg mindig ott lakik.
Nagyon orult mikor meglatogattam. Negy eves korom ota ismer.
Mindig elmegyek megnezni az epuletet mikor haza latogatok.


Tőlem azért nem olyan nagy kunszt, hogy eltaláltam, mert ingatlan értékbecslő vagyok, e miatt járom a házakat és hát már elég régen. A gangos - lépcsőházas képek voltaképpen a munkám melléktermékei :)
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
#18

Most látom, Gyongyi54, hogy beírtad a képeid helyszínét, nagyon hangulatos ez a Rákóczi úti, a Madách téri meg kifejezetten szép ház, ez már kicsit modernebb, szerintem 1920-1940 között épülhetett. Nézzétek, ahogy a pillérek egyre vékonyodnak a felsőbb szinteken, meg akkoriban még az eresz alját is díszítették...
Nincs még kép a tarsolyodban?
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
XIII. ker., Újlipótváros, Pozsonyi út

Ez egy kis csalódás volt... kívülről egy elegáns ház, a kapualj is szép, a lépcsőház is, na de az udvar, az már szűk és kopár.
Egyébként a legszebb kapualjat is elrondítják az ott tárolt kukák, a szagokról nem is beszélve. Nagyon kevés házban akad csak egy erre a célra szolgáló helyiség. Régen gondolom nem a főbejáratnál gyűjtötték a szemetet. Persze akkoriban nem is termelődött ilyen mennyiségű hulladék. A házmester, sőt ilyen nagy házban a viceházmester szedhette a szemetet. Hogy hová rejthette el, ez kérdés.

Ja és egy lényeges adat, a házmester 3 dl borból és 2 dl szódavízből álló kimért ital. :)
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
MÓRICZ ZSIGMOND: A KAPUPÉNZ

A fiatalember kócosan, kedvetlenül nyomta meg a csengőt. Egy vas nem volt a zsebében. A házmester, a vékony kis suszter, kinyitotta az ajtót s álmosan, rosszkedvűen várt.
- Majd holnap - mondta a fiatalember s billentett a kalapja felé.
A házmester nem szólt semmit, csak utánanézett; a szemével kísérte a lépcsőn s akkor csukta be a kaput.
Másnap este megint garas nélkül ért haza. Utolsó ezer koronását a Mancika söréért fizette ki s csak azután gondolt rá, hogy azt meg kellett volna őrizni, tegnap is ötszáz korona, ma is ötszáz korona.
- Fene egye meg, nincsen semmi pénzem, legyen szíves Hegyi úr, írja fel, hogy el ne felejtsük, ezer korona, igaz?
De a következő este már ezerötszáz koronát kellett volna adni, szerencsére idejében eszébe jutott s kapucsukás előtt hazaszaladt. Úgy surrant be a kapun, mint a tolvaj s érezte, hogy a házmester kinéz az ablakon, de ő csak futott felfelé, mint akinek sürgős útja van.
Másik este eszébe jutott, hogy haza kellene menni, de olyan nehéz volt elindulni s volt is egy kis pénz a zsebében, mert a ligetben boltot csinált. Csütörtök délután volt s egy kis forgalom a bódék körül. Mert ő nem vetette meg az ilyen dolgot sem, hogy kikiáltó legyen a hableánynál.
Éjfél elmúlt, mikor hazavetődött s akkor már igazság szerint ezer korona a kapupénz. De közben kártyáztak s mind leadta a dohányt.
- Nézze Hegyi úr, írjon hozzá ezer koronát.
- De kérem, az nem úgy megy - mondta a házmester. - Nekem is szükségem van rá. Na. A kapupénz: törvény, kérem. Itt nincs hitel, kérem.
Nem szólt egy szót sem, mert dühös volt s nem vághatta a szemébe ennek a piszoknak. Hallatlan, kétezer koronából milyen morgást tud csinálni.
De a következő este csak azért sem fizetett. Gondolta, hogy ha szól, a szemibe csapja, mert volt nála pénz. De a házmester nem szólt, csak bement s beírt újra ezer koronát. Most már háromezer volt.
Másik éjjel ki akarta igazán fizetni, de megint úgy járt, hogy elnyerték tőle. Istenbizony, annyira restellte magát, hogy ötször is elment a kapu előtt s nem mert becsöngetni. Mégis, nem hálhatott az utcán.
Most az asszony nyitotta ki a kaput. Ez egy magas fekete asszony volt, olyan rossz szemeket tudott vetni, úgy nézett, mint egy gyilkos.
- Naccsád kérem, istenuccse, vót pénzem s tudja naccsád...
Az asszony nem szólt. De mikor ő elslisszolt, fel a lépcsőre s utána nézett, felkiáltott neki:
- Vótér nem ád a zsidó.
Ő lenevetett, mintha kedves tréfa volna s azt mondta:
- Jóéccakát naccsád, szép álmokat, rózsás csókokat.
Másik éjjel elkészítette a pénzt. Most már négyezer koronát, mert mindig később kezdett hazajönni s azt mondta magában, hogy ha az ember jön, akkor kifizeti, de ha az asszony nyit kaput, akkor nem fizet. Megpróbál egy kicsit kikezdeni avval a fekete nővel.
Csakugyan, az asszony nyitott kaput.
- Hehe - mondta, - jól néz ki naccsád.
- De maga is jól néz ki, úgy látom. Minek lumpol maga annyit?
A legény meg akarta csípni az asszonyt tréfásan, de az olyan lett, mint egy pulyka. Vannak nők, akik annyira vágynak a legyeskedésre, hogy a legcsekélyebb érintést se bírják elviselni. Az asszony úgy érezte, hogy evvel a kis simogatással rátörtek a női becsületére. Hátraugrott és elsápadt s nagy szemet meresztve lihegte:
- De menjen, maga... inkább fizesse meg a kapupénzt.
- Nono, mit ijed úgy meg, nem eszem meg mindjárt, csak ha maga is akar - vágott fintort a legény s hetykén felment a lépcsőn.
- Péteri úr, Péteri úr - kiáltott utána az asszony teljes tüdővel. - Micsoda dolog ez, most már ötezer koronával tartozik, mi jogon merészel maga adós maradni. Ha holnap nem fizet, nem eresztem be a kapun, vegye tudomásul. Én tisztességes asszony vagyok, nekem a gyerekem élelmére kell gondolni.
De a legény nem szólt semmit, hanem sietett be a szobába, a mostoha nagyanyjához, ahol lakott. Az öregasszony felébredt s pár keserű szót mondott:
- Ilyenkor kell hazajönni, te jóféle. Megállj csak, te útszéli betyár.
Hogy ötezer korona miatt így kell neki szenvedni. Ma is hazajött volna kapucsukás előtt, ha nem restellte volna beszökni a kapun. Osztán hogy nem volt pénze, hát csak azért várt éjfélutánig, hogy hadd legyen meg a házmesteréknek az ezer korona plusz.
Másik este azonban előre kikészített ezer koronát s bár még csak féltizenegy volt, mind az egészet a kezébe nyomta a házmesternek s azt mondta:
- A többi csak hadd maradjon felírva.
A házmester morgott s nem szólt, mert ez valóban gavallérság volt.
Aztán ez így ment, hol adott, hol nem adott, egyszer csak tizenkétezer korona volt már a kapupénz-tartozás.
Akkor aztán meglógott. Otthagyta a nagymamát s elment lakni a Mancihoz.
Eltelt valami félesztendő, felé sem fordult a háznak, hanem egyszer sok pénze lett, volt vagy hetvenezer korona a zsebében s új ruhája, új cipője s új nyakkendője volt, akkor, gondolta, elmegy egy kicsit meglátogatni a nagymamát s hadd pukkadjanak az unokatestvérek.
Mikor úgy alkonyat felé bement a kapun, egy pillantást vetett a házmesterfülke felé s fütyörészve felment.
- Nézd csak - mondta a házmesterné, - nem az a gazember Péteri ez?...
- Az a! Megy a nagyanyjához.
- Én felmegyek hozzá, elkérem a hátralékot, úgy sincs a gyereknek vacsorája.
A kis suszter, aki egészen tüdőbajos volt, köhögött s az arca éle vörösre kigyúlt.
- Csak eredj, mert ha én megyek, abból baj lesz. Olyan ideges vagyok, hogy nem tudok mit csinálni.
Az asszony várt egy félórát, hátha lejön a fiú s akkor megszólítja. Mégis, idegen lakásba bemenni... De nem jött le s félt, hogy elszalasztja, hát hirtelen összekapta magát s felment. Becsengetett a harmadik emelet hatos ajtón.
- Itt a Péteri úr?
Bement a szobába. Péteri ott ült az asztal mellett s cigarettázott. Hogy ő belépett, feléje se nézett, csak ült mereven.
- Nézze kérem Péteri úr, legyen szíves azt a kis kapupénzhátralékot adja meg, mert a gyereknek nincs vacsorája.
A nagymama ráförmedt az unokájára.
- Még most is tartozol, te szemtelen, hogy nem sül ki a szemed. Add meg.
A fiatalember belenyúlt a nadrágzsebébe s szó nélkül kivett egy marék pénzt. Odalökött az asztalra egy tízezer koronást, meg két darab ezer koronásat.
A házmesterné lecsillapodva ment az asztalhoz s felvette.
Akkor a fiatalember elibe állott s:
- Mondja naccsád, rúgták mán magát fel?
Úgy nézett az asszony szemébe, mint akkor éccaka, mikor megcsípte s az ordítozni kezdett. Hát most az asszony a pénzzel a kezében, úgy meg volt rémülve, hogy nem bírt hangot adni, csak azt mondta:
- Nem.
- Nahát - ordított a legény, - a kutya istenit, most fel lesz rúgva!
A nő megfordult, hogy elmegy. Akkor a fiatalember felemelte a cipőjét s belerúgott. Bözsike, az unokanővére, elkésett, mikor hátulról átölelte, mert már akkor a Hegyiné úgy zuhant az ajtónak, hogy csak úgy összeesett.
Feltápászkodott, aztán szó nélkül kiment.
Sírva, a csontjait s a lépét fájlalva vánszorgott le az urához.
- Neked mi bajod, te?
Elmondta sűrű könnyek közt.
A kis suszter ijesztően izgatott lett, csak lihegett s freccskelt a vére, nem tudta, most mi lesz, felrohan, megöli. Nem is volt szabad neki izgatottnak lenni a tüdeje s a szíve miatt. A harctéren és az orosz fogságban egészen tönkrement az idegzete.
Csak téblábolt s nyelt s fújt és sírt a szeme.
Felvett egy vascsövet, ami ott volt, amit már régen le kellett volna vinni a pincébe.
- Hová mégy - szólt utána a felesége, aki a gyerekhez menekült, azt szorította.
- Viszem a pincébe -mondta vakon az ura s kiment.
És akkor hozza oda a szerencsétlenség a Péterit, akit a nagyanyja kilökött a házból s jött veresen, dühödten lefelé a lépcsőn.
Valaki odasúgta a házmesternek:
- Üsse agyon ezt a gazembert, házmester úr, láttam, mit csinált a feleségével.
A suszter, mint egy pulykakakas, elébe ugrott a fiúnak s azt mondta:
- Nézze, Péteri úr kérem, maga tettleg s szóval bántalmazta a feleségemet!
- Én nem bántalmaztam.
- Kérjen bocsánatot tőle! Kérjen bocsánatot tőle! - ordított a suszter.
- Nézze házmester úr - szólt a legény, - ne izgassa magát.
De a házmester vérszemet kapott, megragadta s azt mondta:
- Ne csináljon botrányt! Jöjjön be és kérjen bocsánatot a feleségemtől.
Már a lakók mind a folyosón voltak, a hintáslegény elszégyelte magát s belépett a házmesterfülkébe. De ahogy az asszonyt meglátta, ettől a fekete, vad asszonytól megveszett s elkapta a vascsövet a házmester kezéből.
Ez hátulról belekapaszkodott, de ő sokkal erősebb volt, kirántotta a vasat s úgy, visszafelé, fejbevágta vele az embert.
Annak a homlokából rögtön kiömlött a vér s a szemére futott.
A ház előcsarnoka már tele volt emberekkel, az utcáról is befutott egy csomó kíváncsi. Ott volt egy roppant magas diák egyetemi sapkában s közéjük lépett.
- Ne verekedjenek - ordított rájuk s megfogta a két embert és szétválasztotta őket, egyiket jobbra, a másikat balra taszította.
A Péteri kiment az ajtón s kint megállott a kapu előtt. Volt ott egy kis korlát, ahhoz támaszkodott s mint egy hős, elkezdett cigaretta után kotorászni. Rá is gyújtott.
De a kis házmester szégyellte magát, ugrált, nekirohant a sublódnak, kikapta a revolvert s kirohant az utcára.
Hát csak ott áll vele szemben nevetve, kivörösödve, hetykén Péteri, erre ő szó nélkül kapja a revolvert s rálő.
Találta, de a fiatalember meg se moccan. A vállába ment a golyó, de nem ért csontot.
Már a rendőr is itt volt s rögtön rátette a kezét.
- Mi volt ez itt kérem?
A házmester egészen tébolyodottan nézett a biztos úrra, már érezte, hogy elveszti az állását.
- A kapupénz - dadogta s a nyála folyt, - adós maradt a kapupénzzel...
- Ugyan! most fizettem ki a felesége kezébe - mondta a fiatalember. - Ez a köszönet.
- Tessék oszlani - mondta a rendőr. - Bekísérem magukat. Jöjjenek az őrszobára.
A tömeg suttogott s morgott. Határozottan a házmester ellen volt a hangulat.
- Meg kell lincselni - mondták. - Ez osztán házmester! A kapupénzért lelőni a lakót!
<script language="JavaScript"> <!-- document.write('<!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 -->
track.cgi
'); //--> </script><!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 -->
track.cgi
<noscript> <!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 -->
track.cgi
</noscript>
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Né, mit találtam, egy egész fröccsarzenált:

Kisfröccs: 1 dl bor - 1 dl szóda
Nagyfröccs: 2 dl bor - 1 dl szóda
Hosszúlépés: 1 dl bor - 2 dl szóda
(Vice)házmester: 2 dl bor - 3 dl szóda
Versa: 3 dl bor - 2 dl szóda
Háziúr: 4 dl bor - 1 dl szóda
Albérlő: 1 dl bor - 4 dl szóda
Magyar - Angol: 6 dl bor - 3 dl szóda

Kíváncsi lennék, hogy más országokban is isszák a fröccsöt? Amerre én jártam, ott biztosan nem. Ha valakinek erre nézve vannak tapasztalatai, akkor kérem ossza meg velünk. :)
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kicsit eltérültem. Bár az írások is kapcsolódnak a témához... nagyjából.
Menjünk a VI. kerület Szív utcába, egy jobb napokat is látott házba.
Valamikor szép lehetett, most mint egy öregasszony, az emlékeiből él :)
Külön felhívom a figyelmeteket a lépcsőházi homokfújt üvegablakokra, hihetetlen, hogy azok túlélték a múlt századot, a II. világháborút, mindent...
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán ezzel kellett volna kezdenünk, hogy valami képet kapjunk a régi időkről:


Paloták, bérházak, nyomortanyák

A század elejéhez képest 1846-ra megnégyszereződött Pest népessége, ezért a lakás a legkeresettebb áru lett

Népszabadság • Fónagy Zoltán • 2001. július 4.

<!-- No image -->
<!-- eTarget ContextAd Start --> Bár 1848 előtt Magyarországon még nem létezett statisztikai hivatal, a városi népesség-nyilvántartás alapján nagy bizonyossággal ki lehetett jelenteni 1846-ban, hogy ebben az esztendőben Pest város lakossága átlépte a százezres határt. Ez azt jelentette, hogy a század elejéhez képest megnégyszereződött a népesség! A gyorsan növekvő városban a lakás a legkeresettebb és legdrágább árunak számított.
Pest a XIX. század első felében vált Magyarország gazdasági, politikai és kulturális központjává, s egyben az ország legnépesebb, legvárosiasabb megjelenésű városává. A rohamosan növekvő város egyik legnagyobb problémája a lakáshiány volt, pedig a városba látogató lépten-nyomon építkezésbe ütközött.
A város lakóinak viszonylag kis része tudhatta magáénak a feje fölötti fedelet. Közéjük tartozott mindenekelőtt az a néhány arisztokrata család, amely a XVIII. század utolsó évtizedeitől a belvárosban épített magának városi rezidenciát. A Károlyi-, Teleki- vagy Cziráky-palota a városkép egy-egy súlypontjának számított, belsejük pedig közönséges földi halandók elől elzárt világnak. A negyvenes években az épülő Nemzeti Múzeum körül kezdtek kirajzolódni egy "mágnásnegyed" körvonalai. Az arisztokratákhoz hasonlóan tulajdonosuk nevén emlegették néhány gazdag birtokos nemes vagy nagypolgár házát is: a Marczibányi- a Nákó-, a Rakpiacon álló Ullmann-házat.
A fővárosi lakásviszonyok jellegzetessége azonban az volt, hogy az emberek túlnyomó része bérelt lakásban élt. A tartósan vagy időlegesen itt tartózkodó mágnások, valamint a nem háztulajdonos nagypolgárok bérelték a Lipót-, esetleg a Belváros bérpalotáinak első emeleti reprezentatív, nyolc-tíz szobás lakásait. Az egykorú szóhasználat egyébként gyakran az utcára nyíló ablakok számával jellemezte a lakás nagyságát.
Ezek a lakások gyakran teljes egészében elfoglalták a ház első emeletét (alsó határuk a négy-öt szoba volt.) Világos, nagy, reprezentatív helyiségei (ebédlő, szalon, fogadó, dolgozó) ablakaikkal az utcára néztek, a csendesebb, de levegőtlenebb és sötétebb udvari fronton a hálók és gyermekszobák kaptak helyet, valamint a többfőnyi személyzet kamrái. A gyermekek nevelőikkel aludtak, a cselédség a konyhához kapcsolódó szobában lakott. Külön mosdóhelyiség még ezekben a lakásokban sem volt; mosakodni a szobákban, tállal és kancsóval lehetett, illemhelyet az udvarban, rangosabb lakásoknak az emeleti folyosón építettek. Mivel a belmagasságokat az utcai, reprezentatív célokat is szolgáló helyiségekéhez (négy-öt méteres) igazították, az otthonok nem voltak elég lakályosak; nehéz volt őket kifűteni, s a huzat ellen szükséges nehéz függönyök elfogták a nagy ablakok által adott fényt.
A dolgozó-, fogadó-, ebédlő és hálószobák elkülönítését lehetővé tevő három-négy szobás lakás a módos középpolgárságnak jutott. Ezeket általában a házak második emeletén alakították ki. Szobáikba fényezett, mívesebb biedermeier stílusú bútorzatot, kárpitozott ülőgarnitúrát, kecses asztalt, sublódot, szekrényt, könyvespolcot, íróasztalt vagy szekretert, zongorát állítottak, a falakra keretezett tükröt, képet, órát akasztottak.
De csak a városlakók töredéke élt ilyen tágas, kényelmes, elkülönült funkciójú helyiségekre osztott lakásokban. A konszolidáltnak nevezhető kispolgári lakások többsége is mindössze egy-két szobából, konyhából, kamrából állt. Bútorzatuk egyszerű ágyakból (amelyben nemritkán többen aludtak), asztalból, szekrényekből állt. Ezek a lakások a nagyobb bérházak felsőbb (kisebb belmagasságú) emeletein vagy a ház hátsó részében helyezkedtek el. Zömmel ilyeneket alakítottak ki a külvárosok - s ez a reformkorban még a mai Nagykörúton belüli utcákat jelentette - földszintes házaiban is.
A városi szegénység túlnyomó többsége leginkább a lakásínség miatt szenvedett. A hirtelen növekedésnek indult Pest lakáskínálata nem tartott lépést a lélekszám emelkedésével. A drága lakbérek miatt a szoba kiadása, sőt az albérlet is jó üzletnek számított, a szegények csekélyke jövedelmét viszont alaposan megcsapolta. Emiatt nagy nyomor és zsúfoltság volt, főleg a külvárosokban. Egy-egy szobát olykor két-három többgyermekes család bérelt, a körülményekhez képest drágán.
A kiadó lakásokról a kapukra kiragasztott cédulákról lehetett tudomást szerezni. A bért negyedévenként, az úgynevezett "lakbérnegyedek" idején (február 2: Gyertyaszentelő, április 24: Szent György, július 25: Szent Jakab, szeptember 29.) kellett fizetni. Ilyenkor megteltek az utcák költözködőkkel, akik szegényes csomagjaikat taligákon vitték: vagy mert kitették őket, vagy mert - ritkán - olcsóbb bérű hajlékot találtak.
A negyvenes évek közepén megszaporodtak az újságokban a lakáshiányra, illetve az irreálisan drága lakbérekre vonatkozó panaszok, külvárosi nyomortanyákról, hajléktalanok tömegéről szóló tudósítások. A Jelenkor című lap újságírója 1847 februárjában így számolt be nyomasztó tapasztalatairól: "Néhány nap előtt egy József-külvárosi házban levén dolgunk, véletlenül szomorú ínség szemtanúi valánk. Egy kis szobában, melyért fél konyhával száz váltóforintnyi szálláspénz fizettetik évenkint, három szegény családot találtunk egymásra zsúfolva. Egy favágót 6 kisgyermekkel, ki rongyos vackában betegen feküdt, s feleségét néhány nap előtt temette el; egy vízhordót feleségével s négy apró gyermekkel és egy kofát két gyermekkel, kinél rendesen négy vagy öt szolgálat nélküli nőcseléd szokott tartózkodni." A hatósági ember "megnyugtatta" az újságírót, hogy a legutóbbi összeírás során "igen sok apró szobát, pincét s istállót találtak, mikben még több szegény ember volt egymásra halmozva, kik egyenként a szálláspénzt megfizetni nem bírnák. És annál szomorúbb, hogy az újabb építkezések mind csak a folyvást növekedő fényűzésre vannak számítva, s így éppen nem szaporodnak a szegények szállásai".
Lakásviszonyaik nyomorúságos volta váltotta ki sokszor a kézműveslegények és az inasok lázongását is. Ilyenkor elpanaszolták, hogy gazdájuknál a földön alszanak, ezért sokan felfáznak, tüdőgyulladást kapnak, reumatikus fájdalmaktól szenvednek. A munkáslakás-építés úttörője a fővárosban az óbudai hajógyár volt, amely kis lakótelepet és külön kórházat épített dolgozóinak. A fenti példákhoz képest tűrhetőnek érezték helyzetüket a polgári családok állandó szolgái, cselédei is, akik alkalmazójuknál lakhattak a személyzeti szobában vagy a konyhában.
Szinte minden társadalmi réteg számára a lakbér jelentette a családi költségvetés legnagyobb kiadását. A nyolc-tíz szobás lakásokért 1200-2500 ezüstforintot fizettek (többnyire arisztokrata) bérlőik. A tisztes polgári igényekhez mért lakás 300 forint körül kezdődött. Az udvari és a külvárosi lakások természetesen olcsóbbak voltak. 1845-ben egy nyomorúságos szobáért, közös konyhával, évi 40-60 forintot kértek. (Viszonyításul: a József Ipartanodába évi 1000, egy városi iskolába 300 forintért kerestek tanítót. Egy kőműves vagy ácsmester napi bére 1 forint. A mészároslegények évi 80-240 forintra számíthattak.) S a másik oldalról nézve: a legnagyobb pesti bérházak évi 20-30 ezer forintos jövedelme felért egy jelentősebb uradalom hasznával!
A lakások biztonsági és egészségügyi minimumát az 1838-as árvíz után kiadott Közönséges Építési Rendszabás határozta meg. E szerint az árvíz után már csak kőből és téglából lehetett lakóházat építeni (korábban a külvárosokban főleg vályogot használtak), a legkisebb lakásnak is legalább egy szobából, egy kamrából és egy konyhából kellett állnia, s nem volt szabad lakást építeni sem a föld szintje alatt, sem a padlásokon. Noha bevezették a "lakhatási engedély" kötelezettségét is, a valóság más volt, mint a rendeletek világa. A lakáshiány az egész XIX. században a világvárossá növő Budapest legnyomasztóbb problémája maradt.

A Ferenciek tere a Nereidák
kútjával az 1840-es években
(Josef Kuwasseg rajza)

<!-- eTarget ContextAd End -->
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Polgárok és ágyrajárók

Főváros születik

A városban 1850-ben 156 ezer, 1869-ben 271 ezer, 1890-ben már 492 ezer ember élt. Az európai nagyvárosok sorában 1870-ben a tizenhetedik, 1900-ban a nyolcadik. Egyesítésekor a világ első malomvárosa, nem sokkal később pedig gépipari termelése meghaladja az összes cseh- és morva-
országi gépgyárét együttvéve. Európa új fővárosának neve: Budapest.


Az 1867. évi kiegyezést követő gazdasági fellendülés idején Pest, Buda és a szomszédos Óbuda jogi helyzetét rendezni kellett. A XIX. század második felében Magyarországon még mindig a hagyományos feudális településszerkezet és városhálózat volt a jellemző.

Nyolcvanegy szabad királyi városban mezővárosokban és falvakban éltek az emberek.
A szabad királyi városok a XIII-XIV. században jöttek létre a magyar polgárosodás sajátos változataként. Gazdasági erejüknek köszönhetően kikerültek a vármegyék joghatósága alól, és – saját bírói testülettel – közvetlenül a királynak adóztak. A mind nagyobb politikai hatalmat követelő főúri csoportokkal szemben a XVIII. század végéig a mindenkori királyt támogatták, aki különböző kiváltságokat juttatott nekik.

<table align="center" bgcolor="#ffcc99" border="0" cellpadding="5" cellspacing="5" width="356"> <tbody><tr> <td>
395-1.jpg
</td> </tr> <tr> <td> Barlanglakások Budafokon a negyvenes években (Carl Vasquez 1836-ban készült térképsorozatát díszítő litográfia)

</td> </tr> </tbody></table> Nagyobb, de nem önállóbb
A szabad királyi városi jogállást 1870-ben szüntették meg. Közülük huszonhárom város – köztük Pest és Buda, Óbuda mezőváros volt az egyesítésig – nyert ekkor törvényhatósági jogot. Ezek a törvényhatósági jogú városok vármegyei hatáskört kaptak, az élükön főispán állt. A kisebb városok rendezett tanácsú városok lettek, vagyis a vármegyék joghatósága alá kerültek, de a községeknél nagyobb autonómiával.
A három város, Pest, Buda és Óbuda egyesítését két évvel később, 1872-ben foglalták törvénybe, s a rendelkezés 1873. január 1-jén lépett életbe. A főváros tényleges egyesítésének napja 1873. november 17-e lett, mivel ekkor vette át a fővárosi tanács az ügyek vitelét a pesti, a budai és az óbudai hatóságoktól.
Az egyesített főváros azonban jóformán csak abban különbözött a többi magyar nagyvárostól, hogy nagyobb volt náluk, ám nem kapott több önállóságot ügyei intézésében. Az 54 ezer lakosú Buda, a 16 ezer lakosú Óbuda és a 200 ezer lakosú Pest egyesülése igen nagy feladat elé állította a város vezetőit. Gondoskodni kellett a város egységes úthálózatáról, a vízvezetékrendszer kiépítéséről, a csatornákról, a világításról, a közegészségügyi és közbiztonsági intézményekről.
A munkát megnehezítette és főként lelassította az, hogy minden intézkedéshez a kormány jóváhagyása kellett. A fővárosi rendőrséget például csak 1881-ben állították fel, noha már az egyesítéskor kezdeményezték a megalakítását. Elképzelhetjük, hogy milyen állapotok uralkodtak addig e téren egy ekkora városban.
Mégis, a Budapestté egyesült városban európai mértékkel mérve is rendkívüli, a világot ámulatba ejtő fejlődés kezdődött. Kiépült a nagy- és a kiskörút, hidak és paloták emelkedtek gombamódra. Szinte már közhely, hogy a ma ismert városkép akkoriban, mindössze két évtized alatt született meg. A kontinens földalattiját itt indította útjára Ferenc József. A hatalmas és látványos fejlődést az ezredéves ünnepségek és kiállítások koronázták meg. Kiépítették a Városligetet, s különböző „műfalvakban” bemutatták Magyarország nemzetiségeinek szokásait, életét, valamint külön pavilonokban ezeréves történelmünk főbb eseményeit.

Mélyre süllyedt bevándorlók
A városon kívül malmok és gyárak épültek, s ezek a munkások tömegeit vonzották Budapestre. A közművesítés, a lakásépítés azonban nem tudott lépést tartani a beáramlással. A lakások 62 százaléka még a század végén is egyszobás volt, s nagyon sokan éltek ágyrajáróként, habár épültek kertvárosi jellegű munkástelepek is. A helyzetet így írta le Neményi Ambrus lakásbizottsági tag: „Hogy az évenkénti 12–14 000 új jövevényt csak némileg megfelelő módon elhelyezhessük, arra évenként legalább 3000 szobára és megfelelő konyhákra volna szükségünk... Ámde mit látunk e tekintetben? Látjuk, hogy még az utolsó három év alatt is, melyben pedig az építkezési kedv szokatlanul nagy lendületet vett, átlag csak 2000 új szoba épült – azaz 6–7 személyre egy szoba! De még ezen számítás sem felel meg teljesen a valónak. Mert tényleg a viszonyok olyanok, hogy az újonnan épülő szobák nagyobb része ezen osztályok számára teljesen hozzáférhetetlen.” 1883-ban kelt beszámolójában Neményi leírja azt is, hogy látott olyan ablaktalan fáskamrát, amelybe harminchét férfi, nő és gyermek aludt félmeztelenül a puszta földön – persze, nem ingyen. A bizottsági tag beszámolójában megállapítja, hogy „...bevándorlóink mind mélyebbre süllyednek és néhány, a fővárosban töltött évnegyed után szükségképp szaporítják azon kétségbeesett tömeget, amelyet proletariátusnak nevezünk”.
A kormány beavatkozása a város önállóságába akadályozta az önszerveződést és az ügyek intézését, ám jótékony hatással volt az ipar és a kereskedelem fellendülésére. A töretlen fejlődést az első világháború akasztotta meg, s a születését követő évtizedek virágzását azóta sem tudta megismételni.

– j –​
<table align="center" bgcolor="#ffcc99" border="0" cellpadding="5" cellspacing="5" width="75%"> <tbody><tr> <td>A szem kifárad
„Itt van a világ első parlamentje, olyan épület, amely mellett eltörpül a Bourbon-palota. Ez a párizsi palota csak egyharmada, ha ugyan nem kevesebb része a budapestinek. Itt van a világ első színháza, nem ugyan nagyságra, hanem színpada olyan alkotású, hogy Angliából mérnökök jöttek ide, hogy rajzot vegyenek róla. Itt vannak a legnagyobbszerű széles utcák, pazar fényű vendéglők, végül itt van a világ első kávéháza.
Ami az utcák tisztaságát illeti, Párizs és Berlin elöl jár, de szépségét illetőleg aligha. Ha az utcára mégy, nem a mi orosz felfogásunk szerint való házakat látsz, a szem kifárad a pompás épületek szemlélésében, amelyeken ízlés, művészet bámulatosan olvad össze.
Budapest új város, egyesülése a Duna által elválasztott két városnak, a régi Budának és az új Pestnek. Körülbelül 25-30 év alatt épült fel. Eredménye a vállalkozó szellemnek és a munkaszeretetnek. A vállalkozó szellem és munkaszeretet csak ott fejlődhetik ki oly kiváló módon, ahol szabad tér van számára. Amikor a magyarok kivívták maguknak a politikai szabadságot, és kiszabadultak az osztrák hivatalnokok gyámsága alól, akkor építették föl ezt a fenséges várost, ahol forr a munka szakadatlanul.” (Novoje Vremja, 1896)</td> </tr> </tbody></table>
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1998/9813/fovaros/fovaros.html
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Amit most mutatok az a ház a IX. ker. Páva utcában van, pont szemben a Holokauszt Emlékhely nagyon jól sikerült épületegyüttesével (Mányi István építész munkája), érdemes megnézni a kiállítást, vagy legalább a honlapot http://www.hdke.hu/index.php

Ez a vizsgált lakóház szép kis ház lenne, de hiába szép a kapualj, mert itt is itt vannak a már emlegetett kukák, ráadásul szemmel láthatólag több a ház hulladéktermelése, mint a kukák kapacitása... Aztán az udvar is sokkal barátságosabb lenne, ha nem lenne ez a kirakodóvásár, lemezszektények, létrák..., ha a redves tűzfalra vadszőlőt futtatnának, ehhez nem is pénz hiányzik, mint a szépítő akarat.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez az épület a VIII. kerületben van, a Rákóczi úton, tizenkettő egy tucat. Ezerszer elmehet az ember úgy mellette, hogy semmit sem vesz észre a rejtett szépségekből. Legfeljebb a gyerekek és a sárkányos kerékvetőn elérzékenyülni tudó felnőttek :)
 

Gyongyi54

Állandó Tag
Állandó Tag
Most látom, Gyongyi54, hogy beírtad a képeid helyszínét, nagyon hangulatos ez a Rákóczi úti, a Madách téri meg kifejezetten szép ház, ez már kicsit modernebb, szerintem 1920-1940 között épülhetett. Nézzétek, ahogy a pillérek egyre vékonyodnak a felsőbb szinteken, meg akkoriban még az eresz alját is díszítették...
Nincs még kép a tarsolyodban?

Minden gangom elhordtal mar...:D DE..mivel az eresz alja is szoba jott :

Vaci utca es Sorhaz utca sarok.

2793704285_f77526f05e.jpg



2793706679_092009de37.jpg
 

marisza

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoztam egy csokor lépcsőházat, egy kedves barátnőm készítette a diasort, remélem tetszeni fog.
Én azokhoz a belső udvarokhoz tartozó öreggangokról szeretnék egy összeállítást készíteni, hátha itt összegyűlik egyszer egy sorozat.<O>:p</O>
<O></O>

l%c3%a9pcs%c5%91h%c3%a1z.jpg
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden gangom elhordtal mar...:D DE..mivel az eresz alja is szoba jott :

Vaci utca es Sorhaz utca sarok.

2793704285_f77526f05e.jpg



2793706679_092009de37.jpg
Szia Gyongyi54!
Istenem, hát megyünk, csak rohanunk és se le, se fel nem nézünk. Tényleg gyönyörűen díszített ez a ház, a szokatlanul szélesen kiülő eresz biztos ezt volt hivatva védeni.
És most sorolom, hogy hátha van még képed: lábazat, kapu, ablak, párkány, erkély... na tényleg :)

A Váci utca-Sörház utca sarkán nem elfelejteni felnézni, ahogy Gyongyi54 tette, ezer köszönet érte!!!
Ezennel bővítem is a kört, nem kell itt nekünk semmihez sem ragaszkodni, ha nem budapesti, az is jó, ha külső kép (mint ezek) az is jó, persze valahogy a városi bérházak környékén maradjunk, hogy ne csalódjon, aki benyit ide.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoztam egy csokor lépcsőházat, egy kedves barátnőm készítette a diasort, remélem tetszeni fog.
Én azokhoz a belső udvarokhoz tartozó öreggangokról szeretnék egy összeállítást készíteni, hátha itt összegyűlik egyszer egy sorozat.<o>:p</o>

<o></o>
l%c3%a9pcs%c5%91h%c3%a1z.jpg

Szia Marisza! Köszönet neked és persze az alkotónak Óvári F. Ritának, egy élmény ez a lépcsőházas pps. A ház meglehetősen végét járja már, csak reménykedni lehet, hátha megéri majd valakinek felújítani. Nézzétek azt a hullámzó kovácsoltvas korlátot! Nem olyan? Mintha hullámok, egy nagy hal, vagy csiga lenne? Na jó, nem pont ezen a képen, csak azért írtam, hogy kiváncsivá tegyelek titeket és belenézzetek :)
Mariszának meg gyűjtsük csak szorgosan a vén, lerobbant gangokat! :)
(És ez csak egy kósza gondolat, olyan versenyt nem szoktak csinálni, hogy adott képekből ki mit tud kihozni?)
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyongyi54 köszönet a baglyos házért. Ez egy különleges homlokzatú szecessziós épület, úgy tudom dr. Korányi Frigyes volt a tulajdonosa. A baglyok biztosan a tudóst hirdették. A díszítés Zsolnay kerámiának tűnik, az az eozinos fajta. Sajnos nem értek hozzá, de majd keresek valami irodalmat hozzá. Egyszer régen voltam már itt egy nagyon nagy lakásban, de belül akkoriban nem tetszett annyira.


 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyongyi54 köszönet a baglyos házért. Ez egy különleges homlokzatú szecessziós épület, úgy tudom dr. Korányi Frigyes volt a tulajdonosa. A baglyok biztosan a tudóst hirdették. A díszítés Zsolnay kerámiának tűnik, az az eozinos fajta. Sajnos nem értek hozzá, de majd keresek valami irodalmat hozzá. Egyszer régen voltam már itt egy nagyon nagy lakásban, de belül akkoriban nem tetszett annyira.
És megvan!!!!!!!!! :) http://www.deldunantul.hu/zsolnay/budapest/vaci42.htm

Dr. Korányi Frigyes orvosprofesszor bérháza <!------------------------------------------------------------------>

<!------------------------------------------------------------------> Budapest, V. Váci u. 42.
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1907-1908.
<!------------------------------------------------------------------>


vaci422.jpg


Az igényesen és egyedi módon díszített homlokzat formavilágát Zsolnay mázas pirogránitjának kifejező lehetőségei ihlették. Erőteljes plasztikával mintázott ablakkeretelések idomai és párkányok készültek színes mázas kivitelben a neves orvosprofesszor lakó és bérházának homlokzatára, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint. Nem hiányzott a homlokzatról a tulajdonos tudósi mivoltát hírül adó jelkép: a bölcs bagoly, a zárterkélyek sarkaira ültetve. Lechner Ödön stílusának követőiként számon tartott, illetve olykor feladatát megöröklő építészpáros itt az intenzív kerámiahasználatban követője csak mesterüknek - az eozin technikájú stilizált növényi elemek applikálási módjában: a felső emeletszinten, rácsos mintává rendeződnek a vakolatba ültetett burkoló-idomok. Az íves ablakokat az emeletválasztó párkány cakkos ívű megemeléseivel hangsúlyozzák, a zárterkély plasztikus burkolata, a szögletes és ívelt kiugratása a homlokzatnak - a szecesszió korának szabad, egyéni homlokzatképzését példázza.

(Forrás: Gerle János: A szecesszió Budapesten. Bp. 1999. Építészeti részletek. Szerk. Lőrinczi Zsuzsa. Bp. 6 Bt. 1999. pp. 150-151. - Budapest építészete a századfordulótól napjainkig. Építészeti kalauz. Budapest, 6 Bt, l997. 35.)


vaci421.jpg
vaci423.jpg
vaci424.jpg
<!------------------------------------------------------------------>
Végig mehetnénk a Váci utcán! Ha küldenél még képeket ;)
 

Gyongyi54

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon orulok, hogy megtalaltad a linket.:D En is kerestem de nem sikerult. Azt tudtam, hogy a haz egy Zsolnay haz, de azt nem, hogy ki tervezte. :confused:
Van meg egy kozeli kepem rola.:)

2809298593_796d6700df_o.jpg
 
Oldal tetejére