AZONOS NEVŰ VÁROSOK

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
BudapestGeorgia-300x225.jpg

Londonban holnap kezdődik a műkorcsolya világbajnokság. Ez a London azonban nem Angliában, hanem az Ontario állambeli Kanadában fekszik. Ennek apropóján képzeletbeli utazást teszünk a világ különböző országaiban található azonos nevű városaiban.



Jelen esetben a névadás legtöbbször a gyarmatosítással függ össze. Az újvilágba érkező kivándorlók szerették volna megidézni régi otthonukat, s ebbe beletartozott új otthonukkal kapcsolatos elnevezések is. Sokszor az “új” jelzőt tették az európai város-, vagy falunév elé, így például New York esetében megkülönböztetendő az észak-angliai Yorktól, de a város korábbi nevét a holland kereskedők Nieuw Amsterdamnak nevezték, ahogy a gyarmatot is korábban Új-Hollandiának.
A kanadai London első lakói angol betelepülők voltak a XIX. század elején. A megyét Middlesexnek nevezték el, az akkor még falut átszelő folyót pedig Temzének. Ma London Kanada 11. legnagyobb városa több mint 335 ezren lakják. Az USA Ohio államában, Madison megyében található az ország legnagyobb London nevű települése alig 10.000 lakossal. A világ legismertebb és legnagyobb Londona természetesen az Anglia és egyúttal Egyesült Királyság fővárosa.


De nemcsak az USA-ban és Kanadában találhatók európai eredetű nevek. Melbourne nevű városból a leghíresebb az ausztráliai, de Melbourne található az USA-ban Floridában, valamint az angliai Derbyshireben. Sydney is ismertebb Ausztráliából, mint a Nova Scotia tartományból Kanadából. A híres kaliforniai (USA) Los Angelesen kívül ugyanezt a nevet viseli egy mexikói város is. Egy másik kaliforniai város, San Jose is osztozik egy latin-amerikai várossal e néven mégpedig Costa Ricában. Wim Wenders “Paris, Texas” című filmje tette az Egyesült Államokon kívül is ismertté az amerikai Párizst, ami nem hasonlít a francia fővároshoz.

Moszkvát és Szentpétervárt Oroszországon kívül az USA-ban is kereshetünk, mégpedig Idaho, illetve Florida államokban.
Arad város Románián kívül Izraelben is található. La Paz pedig Mexikóban és Bolíviában is van. Athén pedig görög és amerikai város egyaránt. Az utóbbi az USA-beli Georgia államban kapta ezt a nevet. Velencei utat pedig tervezhetünk Olaszországba vagy Louisianaba az USA-ba; Dublinit pedig Írországba vagy Kaliforniába.


Ha az USA Georgia államában Haralson megyében a 78-as főúton haladva Tallapoosát 5 mérföldre délkeletre elhagyjuk, máris Budapestre érünk. Kis mérete miatt a legtöbb térkép nem is jelöli. Magyar kivándorlók a XIX. század végét érkeztek ide. Mivel borral foglalkoztak, a környező településeket Tokajnak és Nyitrának nevezték el. Egy későbbi törvény miatt azonban megszűnt a borászat, a település hanyatlott, majd gyakorlatilag megszűnt. A helyi temetőben azonban ma is olvashatók magyar nevek.

Garami Erika
 

atomi(HU)

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes cikk! A Budapest nagyon tetszett! Kár,hogy nem adatott meg a városkának "felnöni" a nagyok közé!
 

Ösvénytaposó

Állandó Tag
Állandó Tag
A mellékelt képet elnézve úgy tűnik, hogy arányaiban lényegesen nagyobb zöldterülettel rendelkezik az amerikai Budapest, mint az eredeti. Élhetőbbnek is tűnik, úgy hogy amennyiben választanom kellene, akkor én a kis Budapestet választanám :)
 
Oldal tetejére