Bálnák lepték meg a kajakozókat!

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem mindennapi élményben volt része azoknak az amerikai kajakozóknak, akik az alábbi, szinte sokkoló, de mégis gyönyörű videót készítették.

A kaliforniaiMonterey Bay-ben evezőknek ugyanis hosszúszárnyú bálnák társaságához volt szerencséjük: egyikük hajszál híján fel is borította őket! A felvételt készítő nő hangján hallatszik, hogy szinte a lélegzete is elakad az hatalmas állat látványától - nem csoda, valóban hihetetlen érzés lehetett egy ilyen óriás közelében lenni.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy bálnák emberek közelébe merészkednek: nem régiben északi simabálnák emeltek ki a vízből szintén kajakozókat!


balna1.jpg
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
A Vörös tengeren volt szerencsém delfinekkel pártempot úszni. A csapatból az utolsó kiszurta hogy játszani akarok velük és vissza uszott,
bohóckodott körülöttem. Persze nem tudtam lépést tartani vele,de amig élek nem felejtem el, hogy egy vadon élő állattal kommunikáltam.
40 fölött is tart még a gyerekkor
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusz Kagyula, A lelkiismereteddel egyébként rendben van minden?! Vagy csúnyán beszélsz mert nagyon sötét van és azt fütyülőd ki?
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Kagyula, A lelkiismereteddel egyébként rendben van minden?! Vagy csúnyán beszélsz mert nagyon sötét van és azt fütyülőd ki?
Szervusz Lacika 69,
áh tudod a lelkiismeretem az nemproblámás , csak nekem az ikertestvérem az a majré tudod és ezért fütyülök, meg a hozzá állasom is ilyen ,fütyülök mindenre
 

GulyiBogee

Állandó Tag
Állandó Tag
Fantasztikus! :hurra:
Biztos nem először csinált ilyet (mármint a bálna), mert szinte simogatta a csónak szélét és nem csapta le őket vízzel. De én is megijjedtem volna, pedig tiszta a lelkem... attól függertlenül félve közlekedem sötétedés után...
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Akinek tiszta a lelke az soha nincs sötétben,már ne viccelj! Mert ha valami tiszta akkor az ragyog. (ezt elkéne adnom
valamelyik mosópor gyártónak)
Azért egy kezdő kajakozó szerintem egy ilyen simogatástól, lehet, hogy elsülyeszti saját magát rémületében.
 

GulyiBogee

Állandó Tag
Állandó Tag
Akinek tiszta a lelke az soha nincs sötétben,már ne viccelj! Mert ha valami tiszta akkor az ragyog. (ezt elkéne adnom
valamelyik mosópor gyártónak)
Azért egy kezdő kajakozó szerintem egy ilyen simogatástól, lehet, hogy elsülyeszti saját magát rémületében.

A "patyolat lélek " ragyogása is elvakíthat és attól sem lát az ember.:) Egyébként sötétedés után már nem ragyogni akar az ember hanem épségben haza érni...:confused:
A kajakosok meg szerintem úgy be voltak "ijjedve";), hogy moccanni sem tudtak... A felvételen a kamera is rögzítve van a csónak oldalához. De akkor is fantasztikus élmény lehetett...:cool:
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahoz nem nagyon kell mozognod, hogy elsülyeszd Magad egy kenuval rémületedben. Biztos hallotad a 'buta vén ember' történetét
a fürdőkáddal. Ha a rémület okán több folyadék kerül a kenuba akkor az elveszti úszó képességét, és győz a fizika,a fent emlitett
úr fordul egyett a sírjában és jó ízű mosollyal az orra alatt csak annyit morog majd _Én megmondtam!
 
Oldal tetejére