Hírek Békemeneten menetelt szellemi életünk minden óriása- Fásy Ádám, Győzike és Pataky Attila

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnök ismét megosztotta a véleményét, ezúttal a március 15-ei politikai történésekről írt:

A miniszterelnök beszéde óta teljesen meg vagyok zavarodva. Pedig nem is én forgok, hanem – mint mondta – az ország. Vagy legalábbis kellene neki: “Olyan erős országot szeretnénk, amelyik nem szakad ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog.”


Őszintén szólva már az sem biztos, hogy örülnék egy folytonosan forgó országnak, de most a fő bajom az, hogy nem értem az irányt. Eddig arról volt szó, hogy Magyarország előre megy, nem hátra. Ezt még tudtam követni, a megértésben a paradicsomos rigmus sokat segített. Most meg kiderült, hogy tőlünk a paradicsomok ott rohadhatnak, ahol akarnak, nem megyünk semerre. hanem forgunk, méghozzá a saját tengelyünk körül. Remélem, ez azért úgy lesz, mint régen a tévétornánál: néhány pördülés után bemondják, hogy idősebbek abbahagyhatják. Ha kell, viszek orvosi igazolást a tériszonyomról.

De itt még nem tartunk, szerencsére, ez csak a fényes jövő. Mindnyájunknak példát mutatva egyelőre a miniszterelnök az, aki a saját tengelye körül forog. Újabban egyre gyorsabban: úgy fordult ki a kínossá vált Putyin-barátságból, hogy mára már a haverja nevét is elfelejtette.


Ezért aztán a beszédben sem bírta megnevezni, ki a felelős a háborúért. Egy szava sem volt a lerohant Ukrajna szenvedéséről. Úgy viselkedett, mintha csak két ország játszi kedvében összezördült volna, nem tudni, ki a hibás, a lényeg, hogy ne szoruljunk “az ukrán üllő és az orosz pöröly közé”. Itt egy kicsit elszólta magát a nagy semlegesség ellenére is: hiszen eszerint mégiscsak a (tegnap még baráti) “orosz pöröly” az, ami üti az üllőt, és nem fordítva. Csak meg ne hallják az állami tévében, ahol az orosz propaganda szövegeket nyomják. Amilyen függetlenek, még jól megkritizálnák a miniszterelnököt. Akkor aztán nem lennék a helyébe!

Annyit azért megértettem, hogy nemzetközi forgás ide vagy oda, a külpolitikánk “belevaló” (csak tudnám, mibe!), és “lesz ütőképes hadseregünk” is. Utóbbira tényleg nagy szükség lenne, bár eddig úgy tudtam, hogy máris az, sőt: képes egyedül is megvédeni minket. Kivéve persze a drónoktól. Azokkal szemben tehetetlen a teljes honvédelem. Pedig mennyi iszonyú drága katonai cuccot vásároltunk már össze, mindig azoktól az országoktól, amelyeket ki akartunk engesztelni valamilyen kormányzati disznóság miatt. Csak sajnos úgy látszik, telefont elfelejtettünk venni. Így aztán a horvátoknak nem tudtunk szólni, hogy vigyázat, közeledik feléjük egy bármikor lezuhanható 15 méteres monstrum.

Na de a beszédből kiderült, hogy erről is Márki-Zay tehet. Ő csapódott a földbe, csak drónnak álcázta magát. A kormányfő világosan elmagyarázta, kihívója “egy földbe csapódott kihűlt kődarab”.

De könnyű neki: még földbe csapódni is egyszerűbbnek tűnik, mint ez az örökös forgás a saját tengelyünk körül. Pláne, hogy közben menetelni is kell: “19 nap menetelés vár ránk”. Az is lehet, hogy a vízen, pedig ez még eddig földi halandónak nem sikerült, csak Jézus Krisztusnak. De Orbán megmondta: “Olyan kormány kell, ami nem most merészkedik először a nyílt vízre”.

Azért ez nem lesz könnyű. Forogva menetelni, méghozzá a nyílt vízen! Sőt, mint a beszéd további részeiből kiderült, közben homokot kell szórni az oroszlán szemébe. Azt nem tudni, hogy kerül az oroszlán a vízbe, de annyi világos volt, hogy a nagyhatalmakat jelképezi, amelyeket “nem lehet lebirkózni, de lehet homokot szórni a szemébe.”

Remélem, Szíjjártó jártában-keltében a sok fegyver és a kínai vakcina mellett beszerzett egy kis homokot is. Csak volt azon is egy kis haszon!

Persze lehet, hogy nem mindent értettem pontosan a magasröptű szónoklatból. Nem baj: a Békemenet első sorában ott menetelt szellemi életünk minden óriása, pl. Fásy Ádám, Győzike és Pataky Attila. (Nagy kár, hogy utóbbi ezúttal ufók nélkül, pedig ez igazán feldobta volna a programot.) Ők majd lefordítják ezt a sok szépséget az egyszerű nép nyelvére, akkor majd előttem is tiszta lesz minden.

Addig is egy dolog biztos: “Az anya nő, az apa férfi”. Ezt t.i. megint elismételte a kormányfő. A gyengébbek kedvéért, hogy végre én is megjegyezzem.

Csak ne kelljen sokat forognom a tengelyem körül, mert az teljesen összerázná az agyamat. Aztán szegény miniszterelnök kezdhetné elölről a kiképzésemet!


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom.

1647510057401.png
 
A választókat nem érdeklik a listák elhiszik hogy a média mit mond. Ráadásul érzik a pénztárcájukon is hogy van pénzük.
És látják hogy az ellenzék vezére szerint a rezsicsökkentés nem ér semmit. Nekik más erről a véleményük!!
Hogy honnan jön a plusz pénz az kit is érdekel?
A rezsicsökkentés valóban nem ér semmit, mert pont a legszegényebb réteghez nem ér el, csak azoknak jó, akik a medencéjüket fűtik, de az árát mindenki megfizeti majd. Nnna ez az, amihez fel kellene nőni agyilag, amire nagyon sokan alkalmatlanok... és mit gondolsz, orván meddig fogja tudni tartani? A választásokig? Utána kénytelen lesz emelni, - ha megnyeri a választádojat - ne aggódj, lesz még itt hőbörgés, és ezt tudja orbán is, nem véletlenül olyan véreresek a szemei...
 
A rezsicsökkentés valóban nem ér semmit, mert pont a legszegényebb réteghez nem ér el, csak azoknak jó, akik a medencéjüket fűtik, de az árát mindenki megfizeti majd. Nnna ez az, amihez fel kellene nőni agyilag, amire nagyon sokan alkalmatlanok...
Hat erre én is alkalmatlan vagyok...
Nem tartozom a legszegenyebb réteghez, és foleg nem a leggazdagabbhoz.
Egy ketszobas lakotelepi lakasban élek ahol egyedul egyszer volt medence, egy csőtörés soran.
A rezsim igy sem alacsony!
Viszont a rezsicsokkentést nem a szomszed, nem Mari neni vagy Pista bacsi szavai alapjan ertekelem, hanem eloveszem a szamologepet(mert mint irtam is nem vagyok ul okos, szamologeppel konnyebb)
Ő meg azt mondja nekem, hogy a vilagpiaci árakon (nem a jelenlegin, mert az kriminalis ) a rezsim nagyjabol a haromszorosa lenne a jelenleginek!
 
Nem tudom mikorra fogja megtanulni az ellenzék, hogy azzal sosem fog választást nyerni, ha lehulyéz, ostobának tart - és főleg deklarál - embereket!

Mindenki hulye aki nem látja...
Erkolcstelen férgek akik ezt nem veszik észre...

ehhhhh sorolhatnam itt is miket irnak.
Igy nem fog menni!
Nnna ne röhögtess már.... melyik párt is az, amelyik "miniferis" meg bohócos plakátokkal árasztotta el a várost? Melyik párt prominens tagja mondta, hogy taknyukon és vérükön rángatná ki a civileket a parlamentből? Melyik párt vezére az, amelyik a részére feltett kérdésre csak annyit röfög, hogy boldog karácsonyt? 12 éve figyelem, hogy mit csinálnak, ezekben annyi tiszrelet sincs, mint egy vizilóban, most, hogy az ellenzék felvette a ritmust, akkor meg megy az ajvék? Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten...
 
Nnna ne röhögtess már.... melyik párt is az, amelyik "miniferis" meg bohócos plakátokkal árasztotta el a várost? Melyik párt prominens tagja mondta, hogy taknyukon és vérükön rángatná ki a civileket a parlamentből? Melyik párt vezére az, amelyik a részére feltett kérdésre csak annyit röfög, hogy boldog karácsonyt? 12 éve figyelem, hogy mit csinálnak, ezekben annyi tiszrelet sincs, mint egy vizilóban, most, hogy az ellenzék felvette a ritmust, akkor meg megy az ajvék? Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten...
Nem tudom melyik párt, de én személy szerint szégyellenem ha ilyen hulyeségeket csinalnék.
Ha valakinek ez tetszik, ám tegye, de ne várja, hogy tapsoljak hozza
 
Nem tudom mikorra fogja megtanulni az ellenzék, hogy azzal sosem fog választást nyerni, ha lehulyéz, ostobának tart - és főleg deklarál - embereket!

Mindenki hulye aki nem látja...
Erkolcstelen férgek akik ezt nem veszik észre...

ehhhhh sorolhatnam itt is miket irnak.
Igy nem fog menni!
Sajnos ez egy valós gond. Hisz MZP mellett is az egyik fő érv az volt, hogy elhozhat fideszes és exfideszes szavazókat a öszefogás oldalára. Erre meg Ő is lekezd sértegetni. Mi olyan nehéz megérteni, ha valakit megsértel, az nem fog olyan könnyen szimpatizálni. A kormánypropaganda meg a kontextusból kiragatott félmondatokkal erősíti ezt a hatást :(
 
Egy 2016-os cikk....komolyan lehet nem kedvelni Orbánt de, legalább akar valamit tenni. Miért nem csinálta ezt vagy jobbat a baloldali kormány?
Igen, 2016-os, azóta 7 pecsétes titok, hogy mennyiért vesdzük a gázt az oroszoktól.... de azérz vsn frisebb cikk is.... a neten is találsz párat, google a jó barátod
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére