Barátnője fosztotta meg álmától a muzsikust

350 ezer kanadai dollár, közel 75 millió forint kártérítést ítélet meg egy kanadai bíróság Eric Abramowitznak egy 2014-es esetért.

Az akkor 20 éves Abramowitz ígéretes muzsikuskarrier elején állt, és ösztöndíjat nyert egy Los Angeles-i zenei konzervatóriumba. Az ösztöndíjjal szép summa (50 ezer dollár) is járt, de Abramowitz azért akart ott tanulni, mert az személyes mesterkurzust a világ egyik leghíresebb klarinétosa, Yehuda Gilav tartotta.

Abramowitz elment a meghallgatásra Giladhoz, majd email-ben értesítették, hogy felvették. Csakhogy ő sosem kapta meg a levelet. A postaládájában egy másikat talált Yehuda Gilavtól, mely szerint az ösztöndíjkérelmét elutasítják.

A hétéves kora óta klarinétosnak készülő, nagy ígéretként számon tartott Abramowitz teljesen összetört: a BuzzFeed-nek azt mondta, hogy igazán sötét, szomorú, dühös időszakon ment keresztül. Montrealban maradt, hogy megszerezze a zenei diplomáját, a párkapcsolata viszont véget ért.


Évekkel később egy meghallgatáson megint Gihad előtt játszott, aki megkérdezte tőle, hogy miért jelentkezett megint, ha egyszer már elutasított egy ösztöndíjat. Abramowitz nem értette, miről van szó, ezért elkezdte végignézni az akkori emailjeit.

Megtalálta a levelet, amit akkor az elutasításra válaszolt, és továbbította Giladnak, aki azt mondta, hogy ezt a levelet sosem látta, ami nem is csoda, mert a hozzá tartozó email-cím sem volt soha az övé.

A fiatal klarinétos gyanúja volt barátnőjére, Jennifer Lee-re terelődött. Kipróbálta volt barátnője kedvenc jelszavát a hamisnak bizonyult Gmail-fiókon, és azonnal be tudott lépni.

Kiderült, hogy Lee nem akarta, hogy a fiú Los Angeles-be költözzön, ezért figyelte a fiú levelezését, és amikor megjött az értesítés, Abramowitz bizalmával visszaélve a nevében lemondta az ösztöndíjat, majd törölte a levelezést. Aztán létrehozott egy, a professzor nevére hasonlító kamufiókot, és onnan értesítette Abramowitzot, hogy nem járt sikerrel.

A bíróság annyira kiakadt , hogy az Abramowitz által kért 300 ezer dolláros kártérítést megfejelték még 50 ezerrel. A nő nem jelent meg a tárgyaláson és a médiamegkeresésektől is elzárkózott.

Abramowitzot nemrég vették fel a Torontó Szimfonikusokhoz. (Buzzfeed, BBC)

images
 
Hát eléggé döbbenetes. Nekem a véleményem az, hogy ha én lettem volna a bíró, nem úszta volna meg a hölgy ilyen olcsón, mert még ha nagyon jókedvemben vagyok, akkor se lett volna kevesebb a bünti neki mint kerek 1 millió dollár. És ez is csak mellékbüntetésként, mert ehhez hozzá jött volna még legkevesebb 5 év letöltendő börtön is, harmadolás és próbára bocsátás nem lehetséges!

Remélem a srácnak sikerül a tanfolyam vagy minek nevezzem a Mester mellett, és csodálatos sikereket ér majd el! Drukkolok neki!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,125
Üzenet
4,800,558
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére