Baukó Éva szexuális zaklatással vádolja Havas Henriket

A Való Világban ismertté vált, korábban a Bár második évadában is feltűnő Baukó VV Éva a Facebookon jelentette be, hogy nyolc évvel ezelőtt szexuálisan molesztálták.

A posztban nem nevezi meg zaklatóját, de az Indexnek telefonon elmondta, hogy Havas Henrikről van szó, akinek pár hónapon át volt a személyi asszisztense.

"
Eva Bauko

Sziasztok! Biztos sokan meglepődtök ezen a bejegyzésemen, és azt kérdezitek, miért most árulom el életemnek ezt a sötét foltját. Pedig ez már 8 éve itt van bennem. Próbáltam elfelejteni, elfojtani – nem ment. Ez is közrejátszott abban , hogy az italhoz nyúltam, ezért voltak visszatérő, depressziós időszakaim, ez okozta a pánikbetegségemet is. Eddig csak a környezetem tudta, hogyan molesztáltak szexuálisan a munkahelyemen, de a közelmúltban napvilágot látott hasonló esetek miatt úgy döntöttem: én is elmondom, mi történt.
IGEN. Erről van szó. Szeretném ezt kiírni magamból. Tudja meg mindenki, hogyan zsarolt meg egy illető azzal, hogy tönkreteszi a karrieremet, ha nem leszek a szeretője. Azóta is mindig görcsbe rándul a gyomrom, ahányszor meglátom ezt az embert a tévében. Azt az embert, akiben megbíztam, akire végtelenül felnéztem és akit tiszteltem. Pár hónapig a személyi asszisztense voltam, azt hittem, ez lesz álmaim állása. Aztán kiderült, hogy ez a férfi, a híres ember egy könyörtelen zsarnok, egy szexuális ragadozó.
A nevét még nem írom le, de biztos vagyok benne, hogy magára ismer… És üzenem neki: tudom, hogy másoknak is tönkretetted az életét! Eddig én féltem. Már nyolc éve élek ebben, most átadok neked belőle egy kicsit…

Ugye, milyen rohadt érzés???"

Ez nem új keletű dolog egyébként. 2012-ben Dopemannek adott egy interjút, amiben azt állította, hogy Havas Henrik análisan akart vele közösülni.

Ki itt a celeb? Havas Henrik, aki meg akart baszni, még seggbe is. Ott dolgoztam nála, csak aztán otthagytam a gecibe.

Erről bővebben írt Comment:com-posztunk, itt.

A Való Világba annak idején a botrányhősnő szerepben tetszelgő Baukó az Indexnek telefonon azt mondta, hogy a Velveten 2011-ben egyszer már közölt történetet azért melegítette fel ismét, mert hat éve, amikor elmondta, senkit nem érdekelt.

Tudott róla a testvérem, akinek szinte mindennap elmeséltem, hogy megint zaklatott, a nagymamám, aki fel is hívta, szóval nem volt ez titok. Én az igazat mondtam akkor is, most is, ha be akar perelni, állok elébe. Erre akkoriban sem került sor.

18934469_804394e9708b9def1dfcde21271e05e2_wm.jpg

Fotó: Szécsi István / Velvet
A sorozatos molesztálás a munkahelyen történt, állítja Baukó, aki öt héten át volt Havas személyi asszisztense. Havas ajánlatokat tett neki, és a nő hiába kérte, hogy állítsa le magát, folytatta. „Azt ígérte, hogy kifizeti az albérletemet, és anyagilag is támogat, ha a barátnője leszek. Nem nyúlt hozzám soha, fizikálisan nem molesztált, »csak« verbálisan.” Azt állítja, hogy miután sorozatosan nemet mondott Havasnak, a férfi felhagyott a molesztálással, viszont pár nap múlva kirúgta.

Azért mondom el ismét, mert biztos vagyok abban, hogy ez nem csak velem fordult elő, és látva Sárosdi Lilla bátorságát, én is szerettem volna, ha az ügy nagyobb nyilvánosságot kap. 25 éves voltam, akkor költöztem fel Békéscsabáról, felnéztem Havasra, nagyon tiszteltem. Óriásit csalódtam benne.

Havas Henriket is megkerestük, ennyit kívánt hozzáfűzni a dologhoz:

Ezt Ómolnár találta ki annak idején a Story magazinban, most a Ripostban szedte elő megint, őt kérdezzék, engem ez az egész nem érdekel.

Baukó Éva.jpg
 
Kozszereplo zaklatasa nem csak a sex hanem a hatalommal valo visszaeles is.
Sajnalom hogy veletlenul sincs szimpatiad szolidalitasod az aldozatok irant.
A normalis es a zaklatas kozott a BTK all.
Normalis helyen azonnal lepnek es nem varjak meg, meg tovabb menjen a zalatas ami azert emberi megalaztatastol kezdve sok sok minden benne van.
Ertem en veded a munder becsuletet, de nem a normalis ferfirol van szo aki ha udvarol is tudja vagy tudomasul veszi ha nem valaszt kap a notol.
Okosabb leszel ez ugyben mert allitolag megis csak perelni fog HAvas es akkor meg elokerulnek azok bizonyitekok tanuk, ,vallomasok amiet meg nem tudunk.
Van az a pènz...
 
Ne vidd el a beszélgetést. Eddy kèrdèsère volt a válasz.
az egyértelmű nem után már zaklatás.
Nem elvinni volt szándékom.
Azzal te megválaszoltad én onnan léptem tovább nem cáfolatként hanem a mai állapotokra éppen a Baukó féle esetekre.
Az utólagos vád ellen az se véd ha netán önként vett részt benne.
Mert szinkronban volt a mimika és a
nő szavai szinkronban vannak-e a cselekedeteivel, testbeszèdèvel
 
Utoljára módosítva:
Kozszereplo zaklatasa nem csak a sex hanem a hatalommal valo visszaeles is.
Sajnalom hogy veletlenul sincs szimpatiad szolidalitasod az aldozatok irant.
A normalis es a zaklatas kozott a BTK all.
Normalis helyen azonnal lepnek es nem varjak meg, meg tovabb menjen a zalatas ami azert emberi megalaztatastol kezdve sok sok minden benne van.
Ertem en veded a munder becsuletet, de nem a normalis ferfirol van szo aki ha udvarol is tudja vagy tudomasul veszi ha nem valaszt kap a notol.
Okosabb leszel ez ugyben mert allitolag megis csak perelni fog HAvas es akkor meg elokerulnek azok bizonyitekok tanuk, ,vallomasok amiet meg nem tudunk.
Ha ezt nekem mondtad nem igaz.
Van szimpátiám az áldozatokra
Éppen csak nem tudni, ki az áldozat!
 
1. Remek tema, mert az emberek egy jelentos resze imad csamcsogni. Mi nem ra tartozik azon kulonosen.
2. Ha egy ember hatalmi helyzetben van, konnyen elszall vele a lo. Amikor mas az vagyait, almait akarja megvalositani, ezt nem nehez kihasznalni. Raaasul az elso-masodik eset utan, mar a ferfi(vagy a no) ellenallhatatlannak hiszi magat, ugy kepzeli, hogy a vonzasa az ami elso sorban ervenyesul.

Laurell Kaye Hamilton mondta anno: A hatalom megront, és a korlátlan hatalom korlátlanul ront meg..

A hatalom az elozoekbol kovetkezone nem szuksegszeruen politikai hatalmat jelent.
 
Hibásnak nem mondanám, de az mindenképpen felkelti a gyanakvásomat, ha a "zaklatott" elsőként nem a rendőrséghez szalad panaszával, hanem a médiához. Ha velem valaki erőszakoskodna, biztos nem a sajtó vagy a televízió székházát ütném be a helyszínről elmenekülve a gps-be.
Beállt a nők közé Vágó István is, azt mondja az ő feleségét is zaklatta Havas.
1. Ha nekem valaki nem szimpatikus nem adom meg az illetőnek a telefonszámomat!
2. Havas több tévéműsorban, - ahol Vágó is ott volt - elismerte hogy sms-t küldözgetett Vágó feleségének, ezek tartalmát sem titkolta, még Vágó is nevetgélt a többiekkel együtt.
3. Miért nem védte meg a feleségét? Miért nem jelentette fel a rendőrségen ott akkor rögtön?
Milyen férj az akinek a feleségét zaklatja az egyik haverja és nem lép oda hozzá, és rendezi le vele a dolgot ha már a rendőrséget kihagyja az egészből? Évekig hallgat aztán most beáll pityogni egy csomó megsértett nő mögé!!
 
Erre az évekig hallgatásra az IMF vezér ügyénél is szembesültem egy francia újságírónő 10 évvel később akkor amikor más ügy miatt került előtérbe beállt vádolni.
Miért akkor?
Nem érdekes
Az fura hogy évek múlva bújnak elő lehetetlen ügyek
Vágóval is most mit kezdjünk?
Kell neki is az olcsó hírnév már?
Inkább az alábbit hiszem el mint a zaklatásokban jelentgetők tisztességét
300x250_basia_239.jpg

Annyira kétes mind.
Ámbátor pontosan a Havasról tudom elképzelni a nőügyekben is tett nagyarcú erőszakosságát.
De az nem számít: én mit tudok elképzelni.
A vád attól még lehet hamis és megszervezett
 
Utoljára módosítva:
Beállt a nők közé Vágó István is, azt mondja az ő feleségét is zaklatta Havas.
1. Ha nekem valaki nem szimpatikus nem adom meg az illetőnek a telefonszámomat!
2. Havas több tévéműsorban, - ahol Vágó is ott volt - elismerte hogy sms-t küldözgetett Vágó feleségének, ezek tartalmát sem titkolta, még Vágó is nevetgélt a többiekkel együtt.
3. Miért nem védte meg a feleségét? Miért nem jelentette fel a rendőrségen ott akkor rögtön?
Milyen férj az akinek a feleségét zaklatja az egyik haverja és nem lép oda hozzá, és rendezi le vele a dolgot ha már a rendőrséget kihagyja az egészből? Évekig hallgat aztán most beáll pityogni egy csomó megsértett nő mögé!!
Az olyan hülye, azt se vette észre, hogy Henrik bealázta az általad említett 2, pontban, szituban.
3.pontban: ja, ahhoz férfinak kellene lenni.
Szegénynek a pityogók között a helye.
 
Beállt a nők közé Vágó István is, azt mondja az ő feleségét is zaklatta Havas.
1. Ha nekem valaki nem szimpatikus nem adom meg az illetőnek a telefonszámomat!
2. Havas több tévéműsorban, - ahol Vágó is ott volt - elismerte hogy sms-t küldözgetett Vágó feleségének, ezek tartalmát sem titkolta, még Vágó is nevetgélt a többiekkel együtt.
3. Miért nem védte meg a feleségét? Miért nem jelentette fel a rendőrségen ott akkor rögtön?
Milyen férj az akinek a feleségét zaklatja az egyik haverja és nem lép oda hozzá, és rendezi le vele a dolgot ha már a rendőrséget kihagyja az egészből? Évekig hallgat aztán most beáll pityogni egy csomó megsértett nő mögé!!

Valaszolt neki, mert van olyan intelligens , hogy nem a mamajaba kuldte el , hanem ironikusan a hozomanyra terelte a szot. Linptai Claudia ferje mar durvabban kuldte el , az sms uldozgeteseert, amivel a feleseget bombazta.

Lehet vedeni, de azert annal tobb az ugy mint helytelenul viselekedett HAvas.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére