Bebizonyosodott – a nők a jobb autóvezetők

pateu

Állandó Tag
Állandó Tag
A nok kevésbé előzékenyek, mint a férfiak. Mióta bicajozom megfigyeltem, hogy figyelmességet női sofőrtől ne várj. Sőt, ha mobil van a kezében, akkor rettegj, mert simán eléd kanyarodik, hiszen konkrétan észre se vesz. Ez a figyelmetlenség, talán abból is adódik, hogy megszoktuk, hogy az ajtónál is előreengednek minket?! Persze vannak kivételek (...akik erősítik a szabályt)!
 

tfkbandy

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez szerintem is így van, vagyis ez a statisztika abszolút nem azt mutatja, hogy ki a jobb vezető. A nők a volánnál általában bizonytalanok, határozatlanok, ami még inkább így van, ha ismeretlen helyen vezetnek. A parkolás, tolatás meg nem az erősségük.
 

csobolade

Állandó Tag
Állandó Tag
Statisztikailag a felmérés hibás lehet jócskán: Kevesebb balesetet okoznak a nők, ugye a balesetek 35%-át. De kevesebb a női vezető is. Ez olyan mint mikor valaki azt mondja, hogy minden suzuki-s hülye. Na persze, ha bevág egy autó, vagy index nélkül vált sávot, vagy nem áll meg a stop táblánál az jó eséllyel suzukis- Magyarországon, mert abból van sok, ezért elterjed a tévhit. Nyilván kicsi a valószínűsége, hogy nap mint nap látunk Bentley-t szabálytalankodni.
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Írországban azoknak az autókra, amelyeknek nő tulajdonosuk van, sokkal kevesebb biztosítást kell fizetni, mint a férfi tulajdonosoknak. Ugyanis a biztosítási statisztikai adatok szerint a nők sokkal kevesebb balesetet okoznak, mint a férfiak...
 

Cat_

Állandó Tag
Állandó Tag
Ebben nincs semmi meglepő, a biztosítótársaságok régóta tudják. A fiatal férfiak okozzák a legtöbb halálos közúti balesetet. A nők inkább koccannak, mert óvatosabbak.
 

rama2010

Állandó Tag
Állandó Tag
Statisztikailag a felmérés hibás lehet jócskán: Kevesebb balesetet okoznak a nők, ugye a balesetek 35%-át. De kevesebb a női vezető is. Ez olyan mint mikor valaki azt mondja, hogy minden suzuki-s hülye. Na persze, ha bevág egy autó, vagy index nélkül vált sávot, vagy nem áll meg a stop táblánál az jó eséllyel suzukis- Magyarországon, mert abból van sok, ezért elterjed a tévhit. Nyilván kicsi a valószínűsége, hogy nap mint nap látunk Bentley-t szabálytalankodni.
És mi van többivel? Aki nem Szuzuskis ??? :grin:
 

egyxyz

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom ki mondta ezt a hülyeséget, hogy a nők jobban vezetnek. Nem érzik az autót, parkolni sem tudnak rendesen. A legtöbb karcolást sérülést is így szerzik autóikra. A tolatásról nem is beszélve. Nem tartom biztonságosan az utca közepén tötymörgést sem , 20km hosszú sort feltartva. Persze vannak ritka kivételek.
Volt a tv-ben is egy műsor használtautókról, hogy nem biztos hogy tényleg előny ,ha hölgy volt a tulajdonosa az autónak.
 

egyxyz

Állandó Tag
Állandó Tag
Írországban azoknak az autókra, amelyeknek nő tulajdonosuk van, sokkal kevesebb biztosítást kell fizetni, mint a férfi tulajdonosoknak. Ugyanis a biztosítási statisztikai adatok szerint a nők sokkal kevesebb balesetet okoznak, mint a férfiak...
mert biztos kevesebbet is vezetnek
 

egyxyz

Állandó Tag
Állandó Tag
A nok kevésbé előzékenyek, mint a férfiak. Mióta bicajozom megfigyeltem, hogy figyelmességet női sofőrtől ne várj. Sőt, ha mobil van a kezében, akkor rettegj, mert simán eléd kanyarodik, hiszen konkrétan észre se vesz. Ez a figyelmetlenség, talán abból is adódik, hogy megszoktuk, hogy az ajtónál is előreengednek minket?! Persze vannak kivételek (...akik erősítik a szabályt)!
Egyszer vezettem Pesten! Mögöttem egy új Mercédesz, volt. Természetesen női vezetővel! Nem mertem nagyot fékezni mikor muszály volt, mert a csaj mögöttem egyfolytába telefonált! Arról nem beszélve mennyire tartotta be a biztonságos féktávolságot.
 

Cat_

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez szerintem is így van, vagyis ez a statisztika abszolút nem azt mutatja, hogy ki a jobb vezető. A nők a volánnál általában bizonytalanok, határozatlanok, ami még inkább így van, ha ismeretlen helyen vezetnek. A parkolás, tolatás meg nem az erősségük.

A nők valóban gyakorlatlanabbak, bizonytalanabbak. Ezért koccannak inkább.
Gyorshajtani, ittasan vezetni (és ebből következően súlyosabb balesetet okozni) viszont inkább férfiak szoktak.
Egyszer egy autósoktató (férfi) mondta nekem, hogy jobban kedveli a női tanulóvezetőket, mert a férfiak mindig mindent "jobban tudnak".
 

Kateeca

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem régóta van jogosítványom. Nő létemre nagyon sok szerencsétlen férfit láttam ugyanúgy! De szerintem inkább az idősebbekről kellene beszélni, akik nem tudják mikor kellene abbahagyni!Mindenki ismeri az idős kalapos bácsi effektust! Pl: Mai hírek: 84 éves bácsi forgalommal szembe az autópályán Lajosmizsétől Kecskemétig jutott!!-Tömegkarambol...

Szerintem egy nő is képes arra amire egy férfi....vezetés terén biztos!
 

nagycsalad

Állandó Tag
Állandó Tag
A nők sminkelnek, a férfiak vagányok. Mind a kettő veszélyes.
Én nagyon óvatosan vezetek. Olyan helyen is körülnézek ahol tutira nekem van elsőbbségem. Van egy szőke nős vezetős vicc, de szerintem mindenkire igaz.
Attól hogy balra irányjelez még nem biztos hogy jobbra fog kanyarodni.

Körültekintés. Ez a legfontosabb!
 

mhajni

Állandó Tag
Állandó Tag
Én viszem a pálmát a nők között is: szerintem túl szórakozott volnék az autóvezetésre, ezért tömegközlekedéssel és biciklivel járok kb. 50 éve. Környezetszennyezés ellen is kiváló!
H.
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
A világ eddigi legszélesebb körű vezetési szokásokat vizsgáló felmérése szerint a nők a jobb autóvezetők.

A felmérést a bécsi Közlekedésbiztonsági Szervezet készítette, Európa szerte több ezer baleset statisztikáját dolgozták fel.

Az adatok szerint a baleseteknek csupán 35 százalékát okozták nők. Ez az arány a fiatalabb korosztályban még kisebb volt: a fiatal férfiak ugyanis hajlamosak képességeik túlbecsülésére, míg a nők jóval óvatosabbak.

Ráadásul a nők nem csak kevesebb balesetet okoznak, gyakrabban használják a biztonsági övet is, és az általuk okozott sérülések is kevésbé súlyosak.

National Geographic Online
50 tanulmányra ami a férfiak jobb vezetési készségét igazolja jut egy ami a nőket igazolja. Egyáltalán ki fizet ezekért a tanulmányokért?
 
Oldal tetejére