Hírek Bedől a kínai csoda – csőstől jönnek a bajok

A példátlan aszálytól kezdve a gigantikus adósságállományig, a szűnni nem akaró járványtól a félvezetőipart átszövő korrupcióig - a pekingi vezetésnek most nagyon összejöttek dolgok. Mindez ráadásul az októberi kommunista pártkongresszus előtt.

Politikailag úgy tűnik, egyelőre minden olajozottan megy Hszi Csin-ping elnök számára, amikor a Kínai Kommunista Párt (KKP) október 16-án kezdődő 20. kongresszusán egy példátlan harmadik ciklusra pályázik. Annak ellenére, hogy az országot a bajok hullámai ostromolják.
Kína jelenleg számos kihívással néz szembe: belül a járvánnyal, a szárazsággal és az adósságokkal küzd, kívül pedig nem tud megbirkózni a high-tech berendezések – különösen a félvezetőkkel kapcsolatos – szigorúbb amerikai embargóval, valamint a kínai diákok vízumkorlátozásaival. Ez utóbbiak eddig speciális szakágakat tanulmányoztak az USA-ban, amelyek aztán alátámasztást nyújtottak Kína katonai-civil fúziós stratégiájának.
Úgy tűnik, hogy a lassuló globális gazdaság is elkezdett hatni Kínára. Az Egyesült Államokba irányuló export 2020 óta először csökkent augusztusban, és ráadásul az import is csökken.

A járvány csapása

Több tízmillióan vannak ismét zárlat alatt, többek között Csengduban, Guijangban és Sencsen egyes részein. Ez jelenleg 33 várost és 65 millió embert érint, amint a pekingi rezsim a 2020 eleje óta tapasztalható legnagyobb COVID-járvány megfékezésére törekszik. A jelentések szerint az esetek terjednek a sanghaji és pekingi közösségekben is.
Kína a lakosságának nagy részét dupla adag CoronaVac és Sinopharm vakcinával oltatta be. Az adatok azonban arra utalnak, hogy a két dózissal kapott immunitás gyorsan csökken, és az idősek védelme korlátozott.

Az elképesztő aszály

A kínaiak eddig soha nem látott szárazsággal szembesülnek, miután több mint 70 napos időtartamban elenyésző mennyiségű csapadék hullott, ami a teljes szárazföldi területének közel felét érintette. Ez több folyót patakokká zsugorított, köztük a nagy Jangce folyamot is, ami ráadásul számos szakaszán a hajózás bezárásához vezetett.


Adósság az egekben

Kína adóssága exponenciálisan nőtt Hszi Csin-ping uralkodásának elmúlt évtizedében. Ez jelentős részben a 2008-as globális pénzügyi válság nyomán állami tulajdonú vállalatokba pumpált hiteleknek köszönhető. Kína adóssága idén év végére már a GDP 275 százalékára emelkedhet.
Miközben Kína a COVID-zárlatokkal és a jelzáloghitel-válsággal küzd, a kormány ismét további ösztönzőkhöz folyamodik. A gazdaságélénkítő csomag nagyobb, mint Japáné – amely utóbbi évtizedek óta krónikus adósságválságban szenved.
Egyes szakértők aggódnak a hatalmas adósság miatt, amely szerintük hatással lesz a stabilitásra, és hatással lehet a világgazdasági helyzetre is. Mások azonban azzal érvelnek, hogy mivel az adósság nagy része állami tulajdonban van, kezelhető. De az a tény, hogy Kína vállalati és háztartási adóssága is meredeken emelkedett, mindenhol aggodalomra ad okot.

Technológiai bajok

Szeptember 6-án Hszi elnökölt az Átfogó Reformok Központi Bizottságának 27. ülésén, és a fő téma „az erőforrások országos mobilizálására szolgáló új rendszer fejlesztése volt, hogy áttörést érjünk el az alapvető technológiák terén a kulcsfontosságú területeken”. Mindez azután hangzott el, hogy világossá vált: a félvezető-iparban számos vizsgálat eredményeképpen korrupciós vádak merültek fel számos magas rangú tisztviselő ellen, és ki kellett menteni azegyik vezető félvezető-ipari céget, a Tsinghua Unigroupot.
Hszi Csin-ping az elmúlt évtizedben több mint 100 milliárd dollárt költött el egy hazai félvezetőipar felépítésére, de csak szerény eredményeket értek el. Most a kulcsfontosságú finanszírozó szerv – a Nemzeti Integrált Áramköri Ipari Befektetési Alap, más néven „Nagy Alap” – is vizsgálat alatt áll. Ezen kudarc ráadásul akkor következik be, amikor az Egyesült Államok szigorította Kínával szembeni korlátozásait.

Zsilipelnek ki az amerikai cégek

Eközben az Egyesült Államok és Kína közötti geopolitikai feszültségek saját hullámokat generálnak a technológiai cégek Kínából való folyamatos kivándorlása formájában. Ez a COVID miatt 2020-ban bekövetkezett ellátási lánc megszakadásain felül értendő.
A legtöbb vállalat a „Kína plusz egy” stratégiát alkalmazza, ahol is a vállalatok egy másik országban - leggyakrabban Indiában és Vietnamban - vetik meg a lábukat, majd folyamatosan elszakadnak Kínától.
Az Apple úgy döntött, hogy Indiában hoz létre iPhone-gyártó létesítményt, míg riválisa a Google egy egységet hoz létre Vietnamban. A feszültség különösen Nancy Pelosi tajvani látogatása miatt nőtt, ami sok amerikai vállalatot még jobban elbizonytalanított Kínában.

Káncz Csaba

1662930337973.png
 
Elios -oztál, mert egy rövid periódusban Tiborcz is résztulajdonos volt egy ideig, csupán azért volt táma. Gondolonm a mai napig egy LED -es utcai lámpát se cseréltek azóta se.
szervezett költségvetési csalás bizonyítekait adta át az OLAF a magyar kormanynak, inkabb töröltek az EU-s listaról es itthon nyomozas sem indult....
Ez nem Elios-zás Ez költsévetési csalás
befolyással és hatalommal visszaélés.
És nem meglepő hogy a megbízás és támogatás odaadása
Pont a vőnél csapódott ki(mikor híre ment már eladta kimenekült)
kutyagumi vagy akárki Zum meg sem kapta volna
A rokonságot hizlalták
És hogy Te unod a neveiket
Ne álljon itt név
1662985272375.png
 
Utoljára módosítva:
szervezett költségvetési csalás bizonyítekait adta át az OLAF a magyar kormanynak,

és ez az OLAF csak szúrópróbaszerüen végez vizsgálatokat a többi ezer milliárdokat, meg csak úgy bemondásra fizeti az EU?

Csak csodálkozom, hogy milyen ügyesn verték át az EU -t egy évtizeden keresztül.
 
Elios -oztál, mert egy rövid periódusban Tiborcz is résztulajdonos volt, csupán azért volt téma.

nem sz@rakodnak az EU -val, ha nem kell ... éppen ezért nem lehet az EU -s pénzek ellopásáról beszélni, mert pontosan ahogy leírtad az EU előzetesen ellenörzi a kifizetéseket.
"az EU előzetesen ellenörzi a kifizetéseket"

NEM, nem!

Ezt rosszul tudod!
Korábban (2007-2014-ig) dolgoztam az EU-s pályázatok elszámolását lefolytató NFÜ-nél (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség), amit 2014-ben beintegráltak a Miniszterelnökséghez. A beintegráláskor Lézer Jani volt a Miniszterelnökség főnöke!!!

Az EU előzetesen NEM ellenőrzi a megvalósult pályázatokra kifizetett összegeket!

A magyar pályázati elszámolásokat kezelő szerv (Miniszterelnökségen belül) ellenőrzi a kifizetések előtt a pénzügyi elszámolásokat.
Értsd: számlák, nyilvántartások, hivatalos dokumentumok, megvalósulást alátámasztó iratok...stb....
Amennyiben itthon azt a döntést hozzák, hogy rendben van az elszámolás, akkor lehívják az uniótól az összeget és azt ki is fizetik a pályázatot megvalósító cégek részére.
Természetesen a magyar hatóságok azt mondják, hogy minden rendben, mehet a kifizetés! (Hogyan is mondhatnának mást!!)
Majd később őket is ellenőrzi az EU! Ekkor jön a baj, mert azok meg megállapítják azt, amit a magyar hatóságok nem, hogy sajnos valami nincs rendben, nem is lehetett volna kifizetni az összegeket, NA ekkor kéri vissza a pénzt az EU!!!
 
Utoljára módosítva:
és ez az OLAF csak szúrópróbaszerüen végez vizsgálatokat a többi ezer milliárdokat, meg csak úgy bemondásra fizeti az EU?

Csak csodálkozom, hogy milyen ügyesn verték át az EU -t egy évtizeden keresztül.
Igen, az EU azt feltételezi, hogy a magyar pályázatkezelő szerv felelősséggel kezeli az EU-s pénzeket!
Felelősen használjuk fel azokat, jó célokra!
Megbíztak bennünk és vezetőink ezzel éltek/élnek vissza!
 
Utoljára módosítva:
Igen, az EU azt feltételezi hogy a magyar pályázatkezelő szerv felelősséggel kezeli az EU-s pénzeket!
Megbíztak bennünk és vezetőink ezzel éltek/nek vissza!
Eddig úgy tudtam, az állam kifizeti a pénzt a pályázónak, utána továbbítja a számákat az EU -nak, hogy az utalja a pénzt az államnak... Természetesen a pályázó az EU -s feltételeknek meg kell feleljen, maga a pályázat is EU -s szabályok szerint történik.

Ezek szerint rosszul tudtam...az EU adott egy zsák pénzt és évek mulva dönti el, hogy szerinte jól vagy nem jól lett elköltve..
 
Eddig úgy tudtam, az állam kifizeti a pénzt a pályázónak, utána továbbítja a számákat az EU -nak, hogy az utalja a pénzt az államnak... Természetesen a pályázó az EU -s feltételeknek meg kell feleljen, maga a pályázat is EU -s szabályok szerint történik.
Nem sajnos, rosszul tudtad!

Az állam nem előlegez meg semmit!
Az elfogadott pályázati elszámolások után hívják le az unióból az összegeket és már közvetlenül abból is kerülnek kifizetésre!

"Természetesen a pályázó az EU -s feltételeknek meg kell feleljen, maga a pályázat is EU -s szabályok szerint történik."

Papíron mindent lehet igazolni! Azt is, hogy ki felel meg az EU-s feltételeknek... És a pályáztatás során persze a pályáztató (Miniszterelnökségen belüli szerv) dönti el ki a nyertes pályázó, ki felel meg legjobban a feltételeknek, ki írta meg a legjobb pályázatot...

És az tudja legjobb a pályázatot megírni, akinek "súgnak", hogy milyen szempontok szerint fogják a pályázatokat rangsorolni, milyen szempontok lesznek a leginkább preferálva.. Illetve a már beérkezett pályázatok mit tartalmaznak, mitől kell jobbat írni...
Mert a pályázatok elbírálása is szubjektív szempontok szerint történik.

Nem véletlenül került az uniós pénzek kezelése a Miniszterelnökségen belüli integrálásra 2014-ben!
 
Elios -oztál, mert egy rövid periódusban Tiborcz is résztulajdonos volt, csupán azért volt téma.

nem sz@rakodnak az EU -val, ha nem kell ... éppen ezért nem lehet az EU -s pénzek ellopásáról beszélni, mert pontosan ahogy leírtad az EU előzetesen ellenörzi a kifizetéseket.
Hát persze. Ahogy kitört a botrány, a nemzet veje lefalcolt a vállalatol.
——
Biztos véletlen, hogy ovi hirtelen Korruption vizsgáló bizotságot állítana fel. Nem lesz elég.
Szórakoztató ahogy hitegeted magad.;)
 
Utoljára módosítva:
ezek ugye az EU -s pénzek, leszámlázva, EU által ellenőrizve (még emlékszem a felcsúti kisvasúton is milyen vigyorogva vonatozgatott a brüsszeli ellenörző bizottság) ...
De tényleg, szerinted, hogy fizethették ki azokat az EU -s pénzeket és 10 év elteltével meg azt állítják, hogy ellopták?
Az OLAF nem ért egyete veled :-D Szépen dokumentálták a csalásokat, csak a magyar ügyészség szerint van minden rendben...
 
Ezek szerint rosszul tudtam..
Mivel te vagy a legaktívabb NER simogató
Nem tartozik a Kínai csoda cikkhez.
De tartozik semmi újat propagandában sem alkalmazó kormányodhoz.
Érdekesség a Nemzeti konzultációnak nevezett kérdőívhez.
Előítélet nélkül mondom.
Mi azonosságot találtam a Rákosi és a Kádár rezsim módszerével.
Az akkori hangulatjelenés
Célja is ugyanaz volt
A hangulatjelentéseket hivatalosan információs jelentéseknek nevezték, illetve a hangulatjelentés a havi információs jelentés része volt, a pártélet eseményeit taglaló fejezet mellett. Az információs jelentések készítésére, továbbítására a párton belül információs hálózat szerveződött, amely magában foglalta az alapszervezetektől kezdve a különböző magasabb szintű pártbizottságokat is. A hangulatjelentések, illetve a rendszer kialakításának a célja - a párthatározatok szerint - az volt, hogy a pártvezetés számára segítséget nyújtson a politikai hangulat és a közvélemény alakulásának általános megismeréséhez.
A hangulatjelentések, illetve a rendszer kialakításának a célja - a párthatározatok szerint - az volt, hogy a pártvezetés számára segítséget nyújtson a politikai hangulat és a közvélemény alakulásának általános megismeréséhez.
A politikai elit számára mindenkor elengedhetetlen a feladata ellátásához a megfelelő tájékozottság. Az információk megszerzéséhez általában több csatorna áll rendelkezésre, melyek közül a demokratikus berendezkedésű országokban talán a legfontosabb az állami szféra tájékoztató rendszere. Ezt ismerte fel a háború utáni magyar politika és tudomány vezető gárdája, amikor a demokratizálódás következményeként, koalíciós alapon, 1945 nyarán újjászervezték a Magyar Közvéleménykutató Szolgálatot (MKSZ). Az 1930-as évek második felében indult intézmény tevékenységét, melynek megszervezésekor a Gallup féle intézet volt a példa és a minta, a háború több évre megszakította.

Épp csak volt egy nagy hibája a hangulatjelentéseknek épp mint a Mint a Nemzeti konzultációs levélnek


Ahogyan azt később látni fogjuk ezt a célt nem sikerült maradéktalanul elérni. A jelentések a párttagság véleményét adták vissza, akik pedig azt írták a jelentésekbe, amit a pártvezetés hallani akart. Ez főként 1988-89-ben derült ki, amikor az összezavarodott párttagság világos instrukciók hiányában, ugyanolyan szellemben írta a jelentéseket, ahogyan ezt addig tette. Tulajdonképpen a jelentésekben a saját problémáikkal voltak elfoglalva, így ezekből a közhangulatot objektiven a hatalom nem ismerhette meg.

Számomra azt mutatja mindkettő hazug és megtévesztő volt
A nemzeti konzultáció annyiban hazugabb.
eredményének kiértékelése nem nyilvános.
Arra használják fel hamis megerősítésre hivatkozhassanak
A komcsi hangulatjelentést is a párttagság írta
Mint a Nemzeti konzultációt
 
Utoljára módosítva:
és ez az OLAF csak szúrópróbaszerüen végez vizsgálatokat a többi ezer milliárdokat, meg csak úgy bemondásra fizeti az EU?

Csak csodálkozom, hogy milyen ügyesn verték át az EU -t egy évtizeden keresztül.
Nagyon faraszto hogy info nelkul osztod az iget amit Orban mond.
Eliosz ugy bukta hogy ne vizsgalodjon tovabb az Eu , a koltsegvtesbol kifizette Orban a vo sarat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére