Behálózták Angliát a magyar nyomorúság parazitái

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nappal robotolnak, éjszaka patkányok közt forgolódnak, a megkeresett pénzt mások teszik zsebre. Ők azoknak a magyar csicskáztatóknak az áldozatai, akik a Kanadában lebukott csoporthoz hasonlóan Angliában működtetnek évek óta egy kiterjedt és profi hálózatot. Az [origo] Magyarországon és Angliában felkutatott források segítségével eredt a szervezet nyomába.

Az egész azzal kezdődött, hogy 2009 nyarán egy ismerőse azt mondta Lászlónak: munkát tud szerezni neki Angliában. Lesz szállás, ellátás, és még napi 40 font (körülbelül 14 ezer forint) fizetés is, ígérte. László nem beszélt ugyan angolul, de elég szegény volt itthon ahhoz, hogy megragadja a lehetőséget. Nem telt bele két hét, és nyolcadmagával az éjszaka kellős közepén egy lepusztult Ford Transitba ültették, és elindultak Anglia felé.

A 43 éves férfi így csatlakozott azoknak a melósoknak a sorához, akik végül átverve és kisemmizve találták magukat brit vidéki városok bérelt házaiban elszállásolva és arra kényszerítve, hogy fizetség nélkül szedjenek hagymát, bontsanak kerítést, szortírozzanak gyümölcsöt vagy álljanak futószalag mellett hajnaltól késő estig. Közben a fizetésüket és a nekik járó állami segélyeket elveszik, a bankszámlájuk hitelkeretét kimerítik.

Irdatlan pénzeket keres meg így az Angliába csábított embereket uraló magyar csoport. A szisztéma nagyon hasonlít ahhoz a kanadai emberkereskedő hálózathoz, amelyet szintén magyarok építettek ki és működtettek, emberek tucatjait tartva lényegében rabszolgasorban éveken át. Kanadában lebuktak a bűnözők, az ügyükbenkét hete mondta ki az utolsó ítéletet a Torontóhoz közeli Hamilton város bírósága. Angliában azonban az [origo] információi szerint zavartalanul működik évek óta egy - szoros kanadai kapcsolatokkal rendelkező - magyar szervezet. Az elmúlt hónapokban a csoport feltehetően több száz áldozata közül ötöt kutattunk fel és készítettünk velük interjúkat, és Angliában jártunk utána annak, hogy a brit hatóságok hogyan kezelik, kezelik-e egyáltalán az ügyet.

László története jól mutatja be ennek a hálózatnak a működését, de hozzá hasonló keserű tapasztalatokat szerzett a másik négy férfi is - ők a cikkben megváltoztatott keresztnévvel szerepelnek. Többségüket például először ugyanannak a dunántúli falunak az egyik házába vitték, ahol meg kellett várniuk, amíg akad jegy egy charterjáratra, vagy elindul velük egy kocsi Anglia felé. Emellett az [origo] által megszólaltatott férfiak mindegyike először az angliai Dewsburybe került, onnan vitték őket robotolni különböző angol városokba.

Negyvenhárman három szobában

"Calais-ból komppal keltünk át, akkor már nem volt kiszállás. Négy-ötszáz kilométert mentünk még Dewsburybe" - magyarázta László, közben tapogatva fájdalmasan bedagadt arcát. A bedurrant fogát ugyan nem az angliai eseményeknek köszönhette, de azt igen, hogy kettővel kevesebb foga van: azt mondta, akkor vesztette el őket, amikor szökés közben átmászott egy kerítésen, és a térdével véletlenül kiverte mindkettőt.

Dewsbury viszonylag szegény és nem különösebben mutatós, de valószerűtlenül zöld mezőkkel körülvett yorkshire-i kisváros, hatvan kilométerre északkeletre Manchestertől. Itt egy pakisztániaktól bérelt házban helyezték el a frissen érkezett munkásokat 2009 őszén. László úgy emlékszik, hogy mire odaértek, már nyolc-tíz munkás lakott a házban, akik a kérdezősködésére mindig csak annyit feleltek, hogy "meglátod, jó lesz".

A férfi szerint három napig laktak a kétszintes házban, amikor összeterelték néhányukat, és egy másik városba, a Birminghamhez közeli Wolverhamptonba vitték őket - itt töltötte a következő csaknem egy évet, egy szintén pakisztáni tulajdonostól bérelt, háromszobás házban. "Volt, amikor 43-an laktunk ott. Nem volt matrac a földön, csak pokrócok. A kádban, a konyhában, a hallban is aludtak, volt olyan szoba, ahol húszan laktak. Mindig azt ígérgették nekünk, hogy nemsokára jobb lesz" - mondta.

Többnyire a főnök - egy dunántúli származású, összeszokott bűnözőcsoporttá alakult magyar család feje, akit mindenki csak becenevén ismert - fiai vigyáztak rájuk: hordták őket dolgozni hajnali ötkor. Először a hegyekben szedtek borsót napi tíz órán keresztül. "Az első hetünk végén a főnök fia kapta a pénzünket, vagy 1200 fontot. Ebből ezret levont a pakisztáni főbérlő valami tartozás miatt, maradt 200 hat emberre, de ebből is egy csomót eljátszott ez a huszonéves gyerek. Ő KFC-be járt, mi meg naponta egyszer ettünk. Csak a 25 pennys babkonzervre tellett."

20120413-anglia-wolverhampton-emberkereskedelem.jpg

Wolverhampton főtere, a bankfiókkal, amely központi szerepet játszik a történetben

A munkások ekkor már biztosak voltak benne, hogy valami nem stimmel. Egy hét múlva a főnök üzent a fiának, hogy mindenkinek bankszámlát kell nyitnia. Erre egyenként elvitt mindenkit a Lloyds TSB nevű brit bank helyi fiókjába, a PIN kódot és a bankkártyát utóbb postán küldték ki. "Mi ezt nem is láttuk, a főnök valamelyik fia vette át, amikor kihozta a postás" - mondta László, hozzátéve, hogy tudomása szerint a kártyával járó hitelkeretet aztán kimerítették.

Lecsúszott emberek vagy piti bűnözők

A férfi szerint dolgoztak hagymaföldön, arab munkaadóknak, de később Wolverhampton határában egy papírgyárban is, lengyel főnököknek. Mindig feketén, és mindig fizetés nélkül. A legolcsóbb kenyeret ették, naponta egyszer, de volt, hogy két napig semmit. "Sokan megszöktek, most kukáznak valahol. Sokat cserélődtek az emberek" - mondta László.

A munkások egy részét szegény, lecsúszott emberek vagy egyenesen hajléktalanok alkotják, de több forrás szerint sokan vannak köztük olyan kisstílű bűnözők is, akiket Magyarországon keres a rendőrség. Ezért mennek ki dolgozni Angliába, és még akkor is "örömmel vannak kint", ha nem kapnak a munkáért egy pennyt sem, legfeljebb néha apró juttatásokat - "egy joggingot, egy kiló kávét, egy olcsó órát". "Valahol ez menedék nekik" - magyarázta az egyik forrás.

Őket nem kell őrizni, de a többiekre állandóan figyelnek: "Nem tudsz elmenni, áll egy kocsi a házak előtt, benne pár tagbaszakadt ember. Egyszer ki akartam menni cigizni az ajtó elé, de azonnal tereltek befelé" - emlékezett vissza Tamás, akinek később Manchesterből sikerült megszöknie, amikor egyszer a főnökök annyira "beszívtak", hogy csak későn vették észre, mi történt. Egy másik férfi, József azt mondta, az első két hónapban nem is engedték ki az utcára, mert "el fog tévedni", és le kellett adnia a személyijét, hogy "el ne veszítse".

Éjszakánként kergették a patkányokat

László szerint fél év alatt vagy kétszáz munkást hoztak hosszabb-rövidebb időre a házba, mindegyiküknek erre a címre nyitottak számlát a Lloyds Banknál. A férfi nem érti, hogyan lehetséges, hogy nem tűnt fel a bankban senkinek, hogy több száz ember lakik ugyanazon a címen, ráadásul az összes bankkártya hitelkeretét kimerítették a főnökeik. "Reggelenként a postaláda tele volt fizetési felszólításokkal" - mondta. Csak utólag tudta meg, hogy az ő nevén 2000 font tartozás volt, a brit társadalombiztosítás pedig abban a hiszemben utalta a különféle szociális segélyeket a számlájára, hogy két kiskorú fia van, akiket el kell tartania. "Ezt a pénzt sem láttam soha" - legyintett.

A bank már nem nyit akárkinek számlát
A Wolverhampton díszes, kövezett főterén álló Lloyds TSB fiókjában meglepetten hallgatták az [origo] munkatársa által előadott történetet, és azt mondták, az esetet ki fogja vizsgálni a bank csalási csoportja. Információink szerint ugyanakkor a probléma nem ismeretlen előttük. Sok kelet-európai, köztük magyar nemzetiségű bevándorló él a városban, akik a bankban is megjelennek ügyfélként. Tavaly december óta azonban egyre többük számlanyitási kérelmét visszautasítják. A bank központi döntése nyomán ugyanis ekkor változott meg a rendszer: már nem nyithat akárki bankszámlát, aki rendelkezik személyi igazolvánnyal, csak az, aki valamilyen irattal - például egy villanyszámlával - tudja igazolni, hogy valóban azon a címen lakik, amit bediktál, és fel tud mutatni egy igazoló levelet a leendő munkaadójától. A bank azt várja a változtatástól, hogy a visszaélések, csalások száma visszaesik majd.



De más probléma is akadt, a szomszédok elől egyre nehezebben tudták elrejteni, hogy a kis sorház tömegszállóvá változott. Pedig nem lehetett akárhogy mozogni: "Amikor reggel jött az autó, hogy vigyen minket dolgozni, egyesével kellett kimenni a házból, hogy ne tűnjön fel. Este párosával, a háztól messzebb tettek ki minket, és mindig várni kellett egy kicsit, hogy ne egyszerre menjünk be."

A hátsó udvarban viszont három méter magasan gyűlt a szemét, a főbérlő egyszer szólt is, hogy "szórjuk el éjszaka a szemetet, mert feljelentette a szomszéd". Aztán megjelentek a patkányok, "azokat kergettük éjszakánként". Később az ágyi poloska okozott állandó kellemetlenséget, kiirtani nem lehetett, csak vakarózni. Ha panaszkodtak, László szerint mindig az volt a válasz: "Taposd el, tesókám!"

A lustákat elverték, a lázadóktól megszabadultak

A fizikai erőszak az [origo] által megszólaltatott férfiak elmondása szerint ritka, de a fenyegetettség érzése állandó. A veréssel fenyegetés mindennapos, az egyik férfi szerint gyakran elröppen egy-egy "kitépem a vesédet". László úgy emlékszik, hogy részben az állandó ígérgetés, részben a fenyegetettség és a félelem tartotta ott az emberek többségét, akik egy idő után már minden apróbb jutalomnak - néhány fontnak, egy szelet kenyérnek - is örültek. Hetente egyszer vagy kétszer hoztak kannában olcsó cidert, abból be lehetett rúgni. Ennek László szerint az volt az értelme, hogy a munkásokat meggyőzzék arról, hogy "mégis szép az élet".

"Kaját egyszer hoztak ajándékba, karácsony után. Azért se fizettek, csak kitolták a boltból az önkiszolgáló kasszánál" - mondta László, aki ugyan ennek nem volt szemtanúja, de hasonló eseteket több más áldozat is említett. Egyikük, Tibor azt mondta, találkozott kint három tatabányai tizenéves fiúval, akiket csak azért hoztak Angliába, mert profi bolti és zsebtolvajok voltak, pontosan tudták, hogyan kell kihozni az önkiszolgáló pultoknál egész kocsi árut úgy, hogy az ne tűnjön fel. "Ők csak ezzel foglalkoztak, loptak nekünk kaját" - magyarázta.

Aki nem akart dolgozni, azt elverték - állította László, aki szerint "csak úgy kisétálni" nem lehetett, de "aki lázadó típus volt, arról megérezték, és egy-két hét múlva vitték Magyarországra". Ugyanez történt szerinte azzal a munkással is, aki nagyon megbetegedett, rövid idő alatt húsz kilót fogyott. "Hazavitték, azóta nem láttam."

Közben a főnök fiai és rokonsága László szerint minden héten más kocsival jártak a kaszinóba. Esténként gyakran jöttek hozzájuk családi barátok Londonból, Dewsburyből, Sheffieldből. Egy-egy ilyen buli után néhány munkás "házat cserélt", mondta László, aki szerint ez azt jelentette, hogy a főnökük az éjszaka alkut kötött, és "eladta" az embert a barátjának, ha annak valamelyik ügyesebb munkására volt szüksége.

A rendőrség segített elbújni

László és egy társa körülbelül egy év után úgy döntöttek, hogy megszöknek. Előtte többször elejtették a felvigyázók előtt, hogy egyre gyakrabban jár a háznál a rendőrség - egyszer valóban előfordult, hogy az egyik kisfőnök után érdeklődtek rendőrök -, erre elkezdték kiüríteni a bérelt házat. Egyre kevesebb munkás lakott ott, és a bandatagok is csak "lótifutikat" küldtek már maguk helyett, hogy begyűjtsék a heti fizetést.

2010 augusztusában, az egyik hajnalon mászott ki a kerítésen László és egy társa, és egyenesen a helyi kapitányságra mentek. Részletes vallomást tettek a wolverhamptoni rendőrségnek, még egy piramist is rajzoltak a banda felépítéséről, a tagokat összefűző rokoni szálakról. A rendőrök egy hotelbe vitték mindkettejüket, és vigyáztak rájuk, mondta László, aki szerint erre szükség is volt, mert reggel már keresni is kezdte őket a banda. "Felhívtak telefonon, én meg mondtam, hogy berúgtunk egy parkban, és józanodunk. Közben a rendőrségen voltunk."

László szerint a rendőrök azt mondták neki, hogy a bandatagok egy részét már ismerték, de nem volt kiindulópontjuk, hogy fellépjenek ellenük. Az ügyben nyomozást indított a területileg illetékes West Midlands Police, de a két férfi védelméhez segítséget kértek a londoni Metropolitan rendőrségtől.

20120413-anglia-wolverhampton-emberkereskedelem6.jpg

A wolverhamptoni rendőrség még mindig nyomoz az ügyben

Több városban, köztük Londonban, különböző menedékhelyeken helyezték el őket. Az egyik menedékhely vezetője az [origo]-nak megerősítette, hogy valóban bújtattak egy darabig több magyart, akik emberkereskedelem áldozatai voltak, de azt kérte, hogy még a szervezet nevét se írjuk le: nem szeretnék, ha bármilyen bűnszervezet hallana a tevékenységükről.

Az ügyben a nyomozás jelenleg, 2012-ben is tart - tudta meg az [origo] a wolverhamptoni rendőrségen az ügyeletes tiszttől. Ennél többet a rendőrnő nem árult el, a nyomozást vezető rendőrtiszt pedig nem válaszolt a kérdéseinkre, így nem világos, történtek-e egyáltalán konkrét lépések, például letartóztatások az ügyben.

A londoni Metropolitan rendőrség (a "Met") emberkereskedelmi részlegének nyomozója, Kevin Hyland az [origo]-nak nyilatkozva megerősítette, hogy részlegük részt vett magyar áldozatok védelmének a megszervezésében, akiknek az ügyében a West Midlands Police kérte a segítségüket. Hyland szerint ugyanakkor a nyomozásba nem szálltak be, részben azért, mert a történetnek nincs londoni szála, tehát nem tartozik a Met illetékességi területéhez. A nyomozó azt mondta, nem hallott arról, hogy történtek volna letartóztatások eddig az ügyben, de megjegyezte azt is, hogy a rendőrségek szűkszavúságának oka, hogy ha részleteket hoznak nyilvánosságra, az akár meg is hiúsíthatja egy-egy akció sikerét.

László abban reménykedik, hogy sikerült elindítania valamit azzal, hogy a rendőrséghez mert fordulni, és utóbb több társát is rábírta a tanúskodásra. Több mint egy éve hiába várja azonban, hogy a brit rendőrök végre értesítsék arról: haladás történt az ügyében.

Cikkünk második részéből kiderül, kik és hogyan működtetik azt a jól szervezett rendszert, amely nem csak kizsákmányolja a legszegényebbeket, hanem megcsapolja a brit bankokat és a jóléti juttatásokat is. Azt is körbejártuk, hogy a hatóságok miért ütköznek állandóan falakba, ha fel akarják göngyölíteni a hasonló ügyeket.

"Nem csak Dewsburyt kell elkerülni"
Leeds, Dewsbury, Manchester, Bolton - az [origo] információi szerint ezek a városnevek nem ismeretlenek a londoni magyar nagykövetségen, ahova gyakran érkeznek megkeresések bajba jutott, átvert, hajléktalanná vált magyar állampolgároktól. De a konzuli védelem nem erre vonatkozik, a követség nem tud például pénzt adni a hazajutáshoz. Leginkább tanácsot tudnak adni azoknak, akik úgy érzik, emberkereskedők áldozataivá váltak. Ez pedig az, hogy forduljanak a rendőrséghez és tegyenek feljelentését, mert ezt a követség nem teheti meg helyettük - mondta el Riskó László első konzul a kérdéseinkre Londonban. Ugyanakkor próbálnak segíteni, intenzív kapcsolatban vannak egy leedsi hajléktalanellátó szervezettel - tette hozzá.

A többek között Leedsben működő civil szervezet, a CRI (Crime Reduction Initiatives) munkatársai az [origo]-nak megerősítették, hogy gyakran kerülnek kapcsolatba a környéken bajba került magyarokkal, és hozzátették, a magyar követség kifejezetten nyitott az együttműködésre. A szervezet képviselői tavaly Magyarországon jártak, ahol felhívták a különböző hajléktalanellátó szervezetek figyelmét arra a veszélyre, hogy a hajléktalanok közül sokan áldozattá válhatnak, mert vannak kifejezetten őket kihasználni próbáló csoportok. Az unió 2004-es, majd 2007-es bővítésével kezdett el virágozni ez a tevékenység, azóta több a Kelet-Európából származó hajléktalan Angliában, és a számuk egyre nő.

A CRI-hoz Leedsbe eljutók közül sokaknak nincsenek papírjaik, gyakran valamilyen mentális betegségben szenvednek vagy alkoholfüggők, és többnyire hajléktalanok. Az elmúlt években körülbelül 40-60 magyarral volt dolguk, ők ma már mindannyian hazajutottak - mondta Emma Adair és Charlotte Woolard. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy nem csak ebből a térségből, hanem az ország más részeiből is előkerülnek áldozatok. Vagyis "nem csak Dewsburyt kell elkerülni". Lehetséges az is, hogy ez a csoport hozza ide az embereket, de végül mások, másutt használják ki őket, ők pedig nem csak kelet-európai bűnözök, hanem akár brit állampolgárok is lehetnek - mondták.

A CRI azt tanácsolja az angliai munkavállaláson gondolkodó magyaroknak, hogy próbáljanak maguk munkát keresni, és ne bízzanak mások jól hangzó ígéreteiben. Mindig vigyenek magukkal elegendő pénzt ahhoz, hogy ha baj van, haza tudjanak térni, és tájékozódás, valamint legalább alapszintű angolnyelv-tudás nélkül ne induljanak útnak. Emellett ne adják oda senkinek az útlevelüket vagy a személyijüket. A lényeg, hogy kerüljék el, hogy teljesen valaki mástól függjenek az idegen országban - olvasható a CRI által összegyűjtött jó tanácsok között.

WIRTH ZSUZSANNA
anglia-wolverhampton-emberkereskedelem6.jpg
 
0

075

Vendég
Pedig a legtöbben az USA-tól félnek, hogy oda menjenek ki dolgozni. (illegálisan...). Angliától nem igazán félnek, mert az ugye még „Európa”... Aztán tessék.

Hogy is van akkor az, hogy az USA lenne a „nem civilizált” ország, aminek itt sokan leszólják?! Hát mennyivel jobb annál Európa?! Vagy akár Magyarország. Mert amint e cikkből kiderül, ezt magyarok csinálják...

Ja értem, az MÁS. Magyarokat szídni nem szabad.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
1. A cikk címén változtatni kellene! Nem kell minden sz@rt gondolkodás nélkül átvenni!

2. Nem értem, hogy ez az egész miért a magyarokra lett kihegyezve? Mindenhol ez van: kanadában is vannak rabszolgatartó amerikaiak, meg fordítva... érdekes arról miért nem hallunk? Tengeren túlról könnyű fikázni a "magyarokat" magyarok lévén... de hát ez is csak egy jó magyar mentalitás...

3. Jah, még hogy ez az egész 2004,2008 környékén kezdődött? Aha, persze... meg a környékünkön? Jó vicc... de gondoljunk vissza észak és délre, és ugorjunk pár évszázadot előre a történelemben... khm... nem zörög a haraszt ügyebár...

"a magyar követség kifejezetten nyitott az együttműködésre."
felette két sorral, meg az, hogy a nagykövetség nem tud mit tenni, ez ám az ellentmondás! Gratulálok! [esetleg bujtatás helyett, hazaküldhetnék őket (addig sem lógnak a költségvetésen ezek az emberek, tán olcsóbb is lenne. Nem hiszem el hogy anglia-mo közötti repülőjáratok állandóan 100% -os telítetségűek...)]

De nem is értem: egy évig várták, hogy el tudjanak szökni? Na ne már!
Úgy hogy 40-en voltak 3 emberre.... Na neee..... 10 ember lefog 1 embert akkor is marad még 10 akik péppé rugdoshatnák őket...
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Egyik kedves tagunk kuldte at a cikket, az oka elsosorban, hogy minden esetben korultekintoen informalodjunk, mielott orszagot cserelunk.
Beszamoltunk hasonlo eset(ek)rol ami Canadaba tortent. Itt mar jogeros itelet is szuletett.
Kedves Almamag ures jaratu repulok nem kozlekednek sehol, elore el vannak adva a jegyek, kb 600ezer magyar ment el Mo-rol az utobbi par evbe.ebbol sokan a Brittekhez mentek, es ilyen "rabszolgatartas" is elfordul, sokan lettek foldonfutok sokan lettek szelhamosok aldozatai.
Itt senki nem fikaza a magyarokat, Origo Index es minden vezeto hirportal lekozolte a cikket.
A magyar kovetsegek sokat tesznek a magyarokert akik bajba jutottak tavol hazajuktol.Minden kriminal esetben egyutt mukodnek az adott orszag hatosagaival.
Nem szokas agyon rugdosni senkit, hisz mindenki tisztaba van hogy ezert huvosre lehet kerulni.
Az esetek nagy%-ban nagyon egyszeru emberek az aldozatok, akik elotte meg a masik faluban sem jartak, nem tudnak angolul azt se tudjak hogy kell hivni a rendoroket talan meg az utcat sem tudjak erthetoen kimondani hol laknak. Hova is lehet szokni penz papirok igazolvanyok helyismeret nelkul?-mivel kriminal eset az egesz rabszolgatartas, ami azzal is jar az otthon csaladtagokkal zsarolnak a fogva tartok es meg minden fele ami ezt a kategoriat maximalisan kimeriti.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Egyik kedves tagunk kuldte at a cikket, az oka elsosorban, hogy minden esetben korultekintoen informalodjunk, mielott orszagot cserelunk.
Beszamoltunk hasonlo eset(ek)rol ami Canadaba tortent. Itt mar jogeros itelet is szuletett.
Kedves Almamag ures jaratu repulok nem kozlekednek sehol, elore el vannak adva a jegyek, kb 600ezer magyar ment el Mo-rol az utobbi par evbe.ebbol sokan a Brittekhez mentek, es ilyen "rabszolgatartas" is elfordul, sokan lettek foldonfutok sokan lettek szelhamosok aldozatai.
Itt senki nem fikaza a magyarokat, Origo Index es minden vezeto hirportal lekozolte a cikket.
A magyar kovetsegek sokat tesznek a magyarokert akik bajba jutottak tavol hazajuktol.Minden kriminal esetben egyutt mukodnek az adott orszag hatosagaival.
Nem szokas agyon rugdosni senkit, hisz mindenki tisztaba van hogy ezert huvosre lehet kerulni.
Az esetek nagy%-ban nagyon egyszeru emberek az aldozatok, akik elotte meg a masik faluban sem jartak, nem tudnak angolul azt se tudjak hogy kell hivni a rendoroket talan meg az utcat sem tudjak erthetoen kimondani hol laknak. Hova is lehet szokni penz papirok igazolvanyok helyismeret nelkul?-mivel kriminal eset az egesz rabszolgatartas, ami azzal is jar az otthon csaladtagokkal zsarolnak a fogva tartok es meg minden fele ami ezt a kategoriat maximalisan kimeriti.

Na már megint kezdőőőődddiiikk a mondatok kicsavarása...

De vágjunk bele:
Ezt írtad:
"Kedves Almamag ures jaratu repulok nem kozlekednek sehol, elore el vannak adva a jegyek,"
Én meg ezt előtte
"Nem hiszem el hogy anglia-mo közötti repülőjáratok állandóan 100% -os telítetségűek..."

Ha elolvasod és értelmezed, rájössz hogy a két mondat tartalma köszönőviszonyban sincs egymással! Ugyanis nem azt állítottam, hogy üres járatok repkednének A-ból B-be (értelmező szövegolvasás), hanem azt, hogy nem hiszem el, hogy egy repülőgépen pl 300 férőhelyből mindig minden egyes hely le van foglalva ÉS KI VAN HASZNÁLVA (ergo használatba is veszik őket rendre, tehát leülnek arra a helyre). Józan paraszti ésszel gondolkodva, a jelenség létezik, hisz nem lennének "last minute" ajánlatok, másrészről pedig ott a keresztfoglalások, átfoglalások, műszaki problémák miatti túlfoglalások, esetleg csatlakozási gondok miatti járatlekésések, betegségek, utolsó pillanatbani lemondások (vagy meg nem jelenések)...stb. Én ERRE gondoltam.

"Itt senki nem fikaza a magyarokat, Origo Index es minden vezeto hirportal lekozolte a cikket."
1. A magyar nyomorúság parazitái? Szerinted ez a 3 szó leírva nem szőrszálhasogató???? Ezt most komolyan mondod? Bocs, de akkor a magyarok illetve a nyomorban élők nevében is kikérem ezt a dolgot, hogy összemosod őket (=akik kihasználják) velük! Gondolkozz egy kicsit.
2. Nem kell senki után sem kútba ugrani. Azt hogy ők így tesznek, neked nem kötelező vakon követni őket. Vagy ha lelőnek az utcán valakit a szemed láttára, az azt jelenti, hogy neked is szabad? Na látod.
3. De igenis fikázva vannak a magyarok, mert a címben eleve megjelenik. Ha valaki nem olvassa el a cikket csak a címet: az rányomja a magyarságra a bélyeget (tudod ezt nevezik általánosításnak), mintha Anglia olyan nagyon fatasztikus, makulátlan lenne, ügye? (akkor vajon miért nem tesznek semmit?) És mintha a magyarok parazitaként csünggnének azon a fantasztikus helyen... jó viccc.... ÍRJ/ADJ MÁS CÍMET NEKI, mert ez így nonszensz! Bármi mást, de ne ezt!

"A magyar kovetsegek sokat tesznek a magyarokert akik bajba jutottak tavol hazajuktol."
És pedig? Pl.?
Mert a cikk mindenről szól, csak arról nem, hogy a követség mit is tett vagy mit is tehet ilyen esetben? Nekem tökvakarászásnak tűnik a cikk alapján, mert küldözgették az embert A-ból B-be...

"Nem szokas agyon rugdosni senkit, hisz mindenki tisztaba van hogy ezert huvosre lehet kerulni.'"
Jesszus....
Tudod, ha elrabolnak, és korlátoznak a szabadságodba (cikk szerint pl nem mehetett ki az utcára stb) ÉS még MEG IS VERNEK, akkor szerinted ez így rendben van és te ezt hagyod? Hát gratulálok...

"Hova is lehet szokni penz papirok igazolvanyok helyismeret nelkul?"
???? Jesszus már másodszorra... tök mindegy hová, el onnan! Ennyi az egész, nem bonyolult. Elszöknek, majd elkezdenek menni az egyik irányba... biztos lesz egy másik falú, város, rendőrség stb. Nem bonyolult..

Cikk címe meg lehetne: Póruljárt magyarok Angliában. Vagy valami hasonló.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnalom, ha neked nem felel meg a cikk vagy a cime, egyszeru lepjel at rajta.
Te forgatsz ki mindent hisz egyszeru, magad meggyozodhetsz, csak rendelned kell egy repulojegyet es meglatod hogy se holnapra se holnap utanara nem kapsz helyet mert telt haz van. A last minut jaratoknak 1 vagy ket hely van az is azert mert az utolso pillnarban lemondtak,es nem azert mert nem lett eladva a hely, sajnos letobbszor tobb helyet is eladnak ,ezert tobb legitarsasagnal utazas elott be kell jelentkezni hogy a helyfoglalas biztos legyen.Mi itt sokat utazunk legalabb 3-4 alkalommal evente repulovel, van mindenfele tapasztalatunk ez ugyben.
Itelkezel mindenki felett, hol ott egy cikkbol nem lehet megismerni minden reszletet, foleg,hogy meg nyomozas alatt van, a media osszefoglalva ismerteti a torteneseket es nem teljes reszletesegben,ha valaki ennyire el akar melyedni az ugyben annak el kell mennie a targyalasokra.
Lehet a vak vilagba kifutni, minden info , penz es ismeret nelkul ,lehet te megtenned de van aki nem teszi meg.Sok minden lejatszodhat egy emberben miert nem lep, talan fel ,hogy ep egy masik nemzetiseg alvilagi tagjaiba fut, vagy tart attol ,hogy mint "fekete" munkas azonal deportaljak, pl Canadaba ez igy megy.
Nem voltal meg ilyen helyzetbe tehat nem is itelheted el azokat akik nem mernek lepni,hanem biznak bizakodnak a szalmaszallba hatha csak kapnak fizetest hisz megigertek nekik stb. Akik kijottek azok kint is akarnak maradni, es lehet biznak abba ,hogy idovel kiigazodnak a kint lehetosegek kozott, vagy talalnak uj ismeretseget akibe meg tudnak bizni es segitsegukre van.
Sokan feltik az otthon maradt csaladtagokat , mert ezek gatlastalan emberek a fogavatartok hamar tudatositjak ,veluk,hogy mi fog torteni a csaladdal ha lelepnek.A canadai embercsepeszeknek ugyeben itelet szuletett ,es a netten fent van elolvashato a vadirat is mi minden ok miatt nem vettek az aldozatok a nyulcipot azonnal.
 

Yocessor

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljesen egyet értek almamag78 al. Én már túl vagyok hála istennek és a tanulmányaimnak azon, hogy felháborodjak bármin is, de a cím; nekem is igen furcsa és félre tájékoztató. Pontosan ez az, amit a média előszeretettel alkalmaz. Hogy lehet egy munkát kereső embert, parazitának nevezni ? Ez esetben teljesen mindegy, hogy az a bizonyos ember, milyen anya nyelvű, mert munkavállalási szándékkal ment oda ahová ment, tehát nem parazita.

Mert a parazita = élősködő.

Úgy fejezem be, ahogy a meséket szokták.

Aki nem hiszi, járjon utána, vagy aki nem tudja az szintén nézzen utána.
Mert kicsit unalmas már a rengeteg félretájékoztatás.
 
M

magdusis

Vendég
Egyik kedves tagunk kuldte at a cikket, az oka elsosorban, hogy minden esetben korultekintoen informalodjunk, mielott orszagot cserelunk.
Beszamoltunk hasonlo eset(ek)rol ami Canadaba tortent. Itt mar jogeros itelet is szuletett.
Kedves Almamag ures jaratu repulok nem kozlekednek sehol, elore el vannak adva a jegyek, kb 600ezer magyar ment el Mo-rol az utobbi par evbe.ebbol sokan a Brittekhez mentek, es ilyen "rabszolgatartas" is elfordul, sokan lettek foldonfutok sokan lettek szelhamosok aldozatai.
Itt senki nem fikaza a magyarokat, Origo Index es minden vezeto hirportal lekozolte a cikket.
A magyar kovetsegek sokat tesznek a magyarokert akik bajba jutottak tavol hazajuktol.Minden kriminal esetben egyutt mukodnek az adott orszag hatosagaival.
Nem szokas agyon rugdosni senkit, hisz mindenki tisztaba van hogy ezert huvosre lehet kerulni.
Az esetek nagy%-ban nagyon egyszeru emberek az aldozatok, akik elotte meg a masik faluban sem jartak, nem tudnak angolul azt se tudjak hogy kell hivni a rendoroket talan meg az utcat sem tudjak erthetoen kimondani hol laknak. Hova is lehet szokni penz papirok igazolvanyok helyismeret nelkul?-mivel kriminal eset az egesz rabszolgatartas, ami azzal is jar az otthon csaladtagokkal zsarolnak a fogva tartok es meg minden fele ami ezt a kategoriat maximalisan kimeriti.
Bár a lényegen nem változtat,de ha valaki kiül a repülőtérre,egy napon belül lesz egy-egy üres hely akárhova,ahova sürgősen kell mennie,mert mindig van vagy vannak,akik bár megvették a jegyet,mégse használják.
De onnan nem is fontos repülővel menni haza -bár lehet,hogy olcsóbb?- ,vonaton meg biztos van mindig hely.
A követségeknek talán még külön programjuk is van a hazasegítésre,de lehet hogy csak a papírforma szerint.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Biztos igy van , ha van utlevele es nem vettek el tole ,ha van penze repjegyre, ha van kitartasa a varakozasra es van reptere a varosnak sot nem csak Londonban hanem abban a varosban is van Magyar Kovetseg akkor mar azonnal sinen is van a "rabszolga"aki le akar lepni es haza menni.
A legtobb kijovo, nem kivan haza menni mert a muszaly miatt jott el otthonrol, jobb lehetosegek remenyeben, mas jobb lehetoseget szeretne megtalalni.
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig a legtöbben az USA-tól félnek, hogy oda menjenek ki dolgozni. (illegálisan...). Angliától nem igazán félnek, mert az ugye még „Európa”... Aztán tessék.

Hogy is van akkor az, hogy az USA lenne a „nem civilizált” ország, aminek itt sokan leszólják?! Hát mennyivel jobb annál Európa?! Vagy akár Magyarország. Mert amint e cikkből kiderül, ezt magyarok csinálják...

Ja értem, az MÁS. Magyarokat szídni nem szabad.
Sajnos minden népben van salak-pont a mi népünk lenne kivétel?A sok nagyokos meg nem is tud erről ,nemhogy elhinné azt hogy nemcsak igaz történet ,de csak egy a sok közül :(
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyik kedves tagunk kuldte at a cikket, az oka elsosorban, hogy minden esetben korultekintoen informalodjunk, mielott orszagot cserelunk.
Beszamoltunk hasonlo eset(ek)rol ami Canadaba tortent. Itt mar jogeros itelet is szuletett.
Kedves Almamag ures jaratu repulok nem kozlekednek sehol, elore el vannak adva a jegyek, kb 600ezer magyar ment el Mo-rol az utobbi par evbe.ebbol sokan a Brittekhez mentek, es ilyen "rabszolgatartas" is elfordul, sokan lettek foldonfutok sokan lettek szelhamosok aldozatai.
Itt senki nem fikaza a magyarokat, Origo Index es minden vezeto hirportal lekozolte a cikket.
A magyar kovetsegek sokat tesznek a magyarokert akik bajba jutottak tavol hazajuktol.Minden kriminal esetben egyutt mukodnek az adott orszag hatosagaival.
Nem szokas agyon rugdosni senkit, hisz mindenki tisztaba van hogy ezert huvosre lehet kerulni.
Az esetek nagy%-ban nagyon egyszeru emberek az aldozatok, akik elotte meg a masik faluban sem jartak, nem tudnak angolul azt se tudjak hogy kell hivni a rendoroket talan meg az utcat sem tudjak erthetoen kimondani hol laknak. Hova is lehet szokni penz papirok igazolvanyok helyismeret nelkul?-mivel kriminal eset az egesz rabszolgatartas, ami azzal is jar az otthon csaladtagokkal zsarolnak a fogva tartok es meg minden fele ami ezt a kategoriat maximalisan kimeriti.
S az ilyen bünszövetkezetek itthon is vannak ,csak erről a média nem beszél
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnos minden van otthon es ahogy egy hiradot megnez az ember tiszta krimi nap mint nap, felperzselt fold, eroszak, rablas,gyikossag stb.Ez nem magyar specialitas hanem sajnos az egesz vilag tele van eroszakkal , emberi jogok semmibevetelevel, durvasaggal.
Hiszem ezek a cikkek egyszer celba ernek, akik most gondolkoznak a kijovetelen ovatosabbak lesznek, utana jarnak akar cegnek akihez mennek dolgozni akar a netten igen sok info van fent a buktatokrol , es a minimalis penzzel angoltudassal fognak neki a nagy utazasnak.
A tobbszaz levelbol amit kapok naponta , mindig van aki infokat ker a kijovetel lehetosegeirol, nem tudok segiteni ,hisz se munkat se legalis papirokat nem tudok elintezni ,atkuldok par weboldalat olvassonak minnel tobbet errol a temakorrol, de sajnos sokan nem veszik a faradsagot idot energiat a sajat ugyukre inkabb bizna meg vadidegenbe hogy inteze el neki.
 
M

magdusis

Vendég
Ha nem tetszik a cím,hát próbáljunk meg jobbat kitalálni;ami jobban tükrözi a helyzetet,a körülményeket,és még elég figyelemfelkeltő is.Lehet,hogy sikerül,bár ki tudja?
Talán mindenképpen hozzátartozna,hogy igazából hátrányos helyzetű emberek kihasználásáról volt szó;Angliában feltétlenül,de ezek az emberek lehet,hogy már Magyarországról is hátránnyal indultak.Esetleg még többszörösen is,a kivivőkhöz képest.
 
Oldal tetejére