Hírek Beismerte bűnösségét a fideszes politikus, aki betörte egy nő orrát, és két férfit is megvert

Győrffy Balázs mind a három áldozat megverését elismerte, köztük egy nőét, akit a legsúlyosabban bántalmazott.

Győrffy Balázs
tavaly augusztus 23-án hajnalban keveredett botrányba, amikor a Lánchíd közelében egy szórakozóhelyen puszta kézzel rátámadt egy nőre és két férfira. A nő súlyosan megsérült, míg a két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A politikus akkor még tagadta a vádakat, de most, hónapokkal később írásban elismerte bűnösségét – derítette ki a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megerősítette, hogy Győrffy beismerte a súlyos testi sértést és a két rendbeli könnyű testi sértést.
„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben”
– fogalmazott a szóvivő.

Korábban a politikus a közösségi médiában is elmondta, hogy ittasan keveredett vitába, amely tettlegességig fajult. „Nem emlékszem a történtekre” – állította, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki.

A botrány hatására Győrffy Balázs lemondott EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről, valamint kilépett a Fidesz-KDNP-ből. A politikai karrierjét derékba törő eset után visszavonult a közélettől.
A bírósági eljárás során várhatóan további részletek derülnek ki az ügyről, valamint az, hogy milyen büntetést kap a politikus.

1739382843828.jpeg
 
"Korábban a politikus a közösségi médiában is elmondta, hogy ittasan keveredett vitába, amely tettlegességig fajult. „Nem emlékszem a történtekre” – állította, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki."

Azt mégsem mondhatta, hogy "lehet, ott sem voltam"...

Amúgy minek kell inni annyit, hogy az önkontrollt elvessze valaki? Annyi esze lehetne olyannak, aki elért valamit, hogy ne igyon, ne drogozzon és ne vegyen részt orgiában. Minden kiderül és akkor nagyot bukik. Főleg akkor ha politikus.

Az, hogy egy nőt megütött, az a legalja.
 
"Világelsők vagyunk az alkoholbetegek lakosságarányos számát illetően: a Magyarországon élők közel negyede alkoholista, méghozzá úgy, hogy az adatsorokban a 15 évestől idősebbeket egészen az aggastyánkorig beleszámítják. Ezzel a teljesítménnyel megelőzzük a közhiedelemben nagyivónak tartott nemzetek egész sorát, köztük a briteket, az íreket, a németeket, az olaszokat és a franciákat, de egy iccényivel még az ezüstérmes Oroszországot is."

Quibit
 
Mo sokkal előkelőbb helyezést ért volna el, ha nem csak a hivatalos értékesítést tartalmazza, hanem figyelembe veszi a házi bort készítésű pálinkafőzést
Ooooo azt azonnal erzekeli MINDEN latogato
fokent ha meg tomegkozlekedik IS
de eleg a vasarlas hanyingert ott is kapsz az alcohol buztol
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...

Statisztikák

Témák
38,662
Üzenet
4,922,547
Tagok
623,090
Legújabb tagunk
Thorstein
Oldal tetejére