Beleolvas leveleinkbe a Google új szolgáltatása

C

csocsike

Vendég
Beleolvas leveleinkbe a Google új szolgáltatása

"Engedne Ön betekintést magánlevelezésébe, ha ezért cserébe ingyenes, s csaknem korlátlan tárhelyet biztosító levelezőszolgáltatást kapna?" - úgy tűnik, ezen is el kell gondolkodniuk azoknak, akik a Google nemrég beharangozott levelezőszolgáltatására kívánnak feliratkozni.

„Ha egy barátom megírja nekem e-mailben, hogy meghalt egy rokona, akkor megkapom a levél mellé egy temetkezési vállalkozó hirdetését?” – méltatlankodott egy, a Google által hamarosan elindítandó levelezőrendszerrel, a G-maillel foglalkozó fórum hozzászólója. Az alapvető kérdés nyilván akkor merült fel az illetőben, amikor elolvasta, hogy milyen elven működik majd az új, bejelentésekor sokak által csak ugratásnak vélt, de jelenleg már tesztfázisban lévő e-mail-szolgáltatás.

Ha az előzetes ígéretek beigazolódnak, a Gmail a konkurencia - vagyis a Yahoo! és a Hotmail - ingyenes e-mail-szolgáltatásaiban foglalt tárhelynek sokszorosát, egy gigabájtos postafiókot biztosít majd felhasználóinak, így nem lesznek rákényszerülve túlcsorduló e-mailjeik folyamatos törölgetésére (összehasonlításképpen: egy Hotmail postafiók két megabájtnyi levelet és csatolványt hajlandó tárolni). A könnyebb kezelhetőség és átláthatóság kedvéért a levelek mappákba rendezhetők majd, igaz, ezt az opciót más szoftverek és szolgáltatók is biztosítják már.

A regisztrációs elven működő internetes szolgáltatások gondosan leválogatott, hirdetői szempontból elsőrangú ügyfél-adatbázist gyűjtenek, így nem csoda, hogy a Google szorosabb viszony kialakítására törekszik az eddig csupán a webes keresőt igénybe vevő felhasználói körrel. „Egymás jobb megismerése” jegyében így a Google mail-szerverének keresőmotorja pásztázza majd a felhasználók leveleit, s ezek – nyilván kulcsszavakból kikövetkeztetett – tartalmához kapcsolódó reklámüzenetet jelentet meg majd a küldemény részeként. Az ingyenes Gmail-t a Google éppen ezekből a célzott, s az átlagos banner-áraknál nagyobb bevételt hozó hirdetésekből kívánja fenntartani. A cég annyira meg kívánja ismerni ügyfeleit, hogy – miként az a szolgáltatás felhasználási feltételei között olvasható – rendszerében akár a felhasználó által már törölt elektronikus levelekből is maradhat egy másolat. A Google fenntartja magának a jogot arra is, hogy a levelekhez cookie-kat is csatoljon, vagyis olyan, az internetes portálok által is előszeretettel használt programocskát, amely az internetező gépére telepítve rögzíti annak szörfözési szokásait, s amely a Google-t is hozzásegíti ahhoz, hogy regisztrált felhasználói érdeklődési körébe vágó reklámjait pontosabban célba juttassa.

Bár a szolgáltató - elébe menve az esetleges kérdezősködésnek - számtalanszor hangsúlyozta, hogy az üzenetek tartalmi elemzését nem emberek, hanem egy automata végzi, máris számos személyiségi jogvédő szervezet szállt síkra, hogy figyelmeztessen a Google majdani eljárásának kétes jogszerűségére. A Google szemlézési gyakorlata az európai jog súlyos megsértése, hiszen az unióban szigorúbban kezelik a személyes adatokat, mint a tengerentúlon, ahol a Google szerverei működnek – állítja Simon Davies, a Privacy International szervezet vezetője. Ugyanez vonatkozik az egyszer már törölt üzenetekre is: „ha valaki kukába dobja egy levelét, elvárhatja, hogy azt biztosan megsemmisítse a program” – véli Maurice Westerling, a Bits of Freedom nevű holland adatvédelemmel foglalkozó cég társalapítója. Ezen túlmenően a Google-nek nincs joga a leveleket „kibontani” - állítják - hiszen Európában a személyes kommunikációt igen magas szintű rendelkezések védik.

Más vélemények szerint azonban a helyzet nem ennyire tragikus: ha a felhasználó tudatában van a szolgáltatás felhasználási szerződésében vállaltaknak, nem hivatkozhat jogsérelemre.

Kiricsi Gábor
 
kandur

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is tudtam, jó, hogy szóltál. Hiába van olyan nagy tárhelyünk, ha nincs meg a titok szabadsága.
 
Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
kandur írta:
Nem is tudtam, jó, hogy szóltál. Hiába van olyan nagy tárhelyünk, ha nincs meg a titok szabadsága.

Na én tudom, hogy nem vagyok egy átlag eset, de mert az én életem egy nagy része "kirakatban" telt, igy engem nem igen zavar, ha valaki a "titkaimat" akarja kilesni. Elöször is, mert tudom, hogyha valaki nagyon akar találni, az azt is megtalálja ami még nincs. Másodszor, elég ha én tudom azt, amit teszek, azzal tudok élni és aludni is, még akkor is, ha rról tudnak mások is.
 
bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
A Microsoft mar evek ota spionkodik ilyen olyan spy-progikkal a gepeinkben, ugy latszik divatta valik ;-)
 
gleditsia

Kitiltott (BANned)
Csöcsike,
köszönet a google-ről irottakért, meglepett rendesen.
Annak ellenére hogy nem kértem, minden nap bejön pár spam, többnyire viagrát akarnak rámsózni,
pedig senkivel nem leveleztem viagráról, hacsak nem egy vicc a bűnös, amelyikben olyan van, hogy az öregembernek a nyaka merevedik meg, mire lenyeli :-((
nem szíp dolog a kukkolás, üzletel szimatolván.. bár jó, ha "csak" ez a célja és nem sz@rt keverni
üdv. és köszönet a sokmindenért, derűs napokat:)
gleditsia
 
goyo

Adminisztrátor
Fórumvezető

Ez a tema 2 es fel eves es a cikk ebben a formaban marhasag ;)
 
Piroska

Állandó Tag
Állandó Tag
:) Én nem lepődök meg azon hogy az interneten továbbitott információk hozzáférhetőek kereskedekmi vállalatok, megfe lelő biztonsági szervek és hackerek és a szolgáltató számára. Az internet szabadsága nem szabadosság de ugyanakkor üzlet is. Megkönnyiti életünket de ha sok pénzetek van a bankszámla számot legbiztosabb nem feltenni a netre és
amit leir az ember azt azért át kell gondolni BIG BROTHER???:D
 
Aha, azert en szoltam:rolleyes:
 
csome

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy látszik megerősítetted, amit a Googléről már hallottam. Talán emiatt van állandó kéretlen levelem?
 
darvinda

Állandó Tag
Állandó Tag
A YAHO is ezt teszi? Ha nem, tán érdemes lenne áttérni a használatára.

Plána, hogy a gmail esetén, egy levélváltássorozat esetén szinte áttekinthetetlen, hogy mit küldtél te és mit a másik fél.
Erre nem egy ismerősöm panaszkodott, nekik mind a yahoot ajánlottam.
Kár, hogy már nagyon régóta fizetős lett a pop3 hozzáférés, míg a gmailnél nem.
 
Kijuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok:)
Én rátaláltam a lajtra, nagyon megszerettem. 10 gigás tárhelyet ad, nincsenek reklámok. Ingyenes. Csak ájánlani tudom:)Kölönösen tetszik, hogy több féle gegjelenése van az oldalnak:)
http://www.lajt.hu
Egy hibája van, komplikált a leveleket átkérni, az az egyszerűbb, hogy a másik e-mail címről kéred a továbbítást a lajtra:)
 
POP3 van-e? Bár, ha nincs reklám nincs értelme, ha nincs.
 
darvinda

Állandó Tag
Állandó Tag
Megnéztem, van POP3 a lajt.hu-n.
Csak félek az ilyen noname szolgáltatóktól.
Bármikor megszűnhetnek vagy fizetős lesz.
Bár a yahoo is fizetőssé tette a POP3-at.
 
Oldal tetejére