Hírek Benyújtottak egy törvényjavaslatot arról, hogy Trump arcát is a Rushmore-hegy oldalába vájják a másik négy elnök me

Törvényjavaslatot nyújtott be a republikánus Anna Paulina Luna az Egyesült Államok képviselőházának arról, hogy Trump arcát is vájják bele a Rushmore-hegy sziklafalába.

Ha a javaslat átmegy a kongresszuson, az amerikai belügyminisztériumnak kell majd gondoskodnia a munkálatokról.
A Dél-Dakota államban lévő Rushmore-hegy az európai gyarmatosítás előtt az őslakosok szent helye volt, amelyet az Egyesült Államok kormányzata elvett tőlük, majd nemzeti emlékhellyé nyilvánított. A hegy oldalába 1927 és 1941 között faragták bele Washington, Jefferson, Roosevelt, Lincoln amerikai elnökök arcképét.

Néhány nappal ezelőtt a republikánus kötődésű Fox News készítői is felvetették már, hogy Trumpot is fel lehetne tenni a másik négy elnök mellé. Szerintük pont jó lenne az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulójára, 2026-ra elkészülni egy ilyen bővítéssel.

Valójában már Trump első elnöksége idején, 2019-ben felmerült, hogy felkerülhetne a másik négy, fontosnak tartott elnök közé. Akkor nem zárkózott el határozottan az ötlettől, de megjegyezte, hogy nem is támogatja, mert a sajtó szerinte nagyon rosszakat írna róla, ha azt tenné.

A republikánusoknak a képviselőházban és a szenátusban is nagyon vékony többségük van, úgyhogy ha néhány politikusuk nem támogat egy ilyen ötletet, akkor azt nem tudják átvinni. A Rushmore-hegyet a környéken élő sziú indiánok maguknak követelik, és a jelenlegi emlékmű fennmaradásáért cserébe egy kártérítési pert is indítottak.

Weiler Vilmos

1738174652784.jpeg
 
Én mindenképp hasznosnak tartom, hogy legalább egy modernkori elnök oda felkerüljön, így legalább nem lesz olyan a körkép, hogy a fele befaragott elnök rabszolgatartó volt... Érdekes, hogy a BLM alatt sok rabszolgatartó, déli stb. szobrát ledöntötték, de a rabszolgatartó elnökök szobra megmaradhatott.
 
A terulet tulajdonjoganak a kerdeset átengedte a BLM az indianoknak.

Erdekes egyebkent - marmint nekem - hogy ha veletlenul észak-amerikaban keszult egy nemzeti emlekhely, arrol a teruletrol egy indian bolcs kapasbol megalmodta masnapra, hogy az az ott élok szamarad szent terulet volt...(valoszinu igy joval magasabb karteritest kaptak a terulet átengedeseert. Cinikus meglatás? Lehet! VBiszont igazolja, hogy ebben a vilagban sok ember szamara a pénz mozgat mindent!)
 
Egyéb iránt igy ha elfogadnak az otletet a Rushmore hegyen jelkléppé válhatna a Trumpi idea, ami szerint az USA nem volt, hanem lesz.
A négy ikonikus alak mellett ott lesz majd az amerikai jovo megalmodoja is :p
 
Szerintem nem szerencsés sosem élő embernek szobrot állítani.
Eddig hős, de holnap simán lehet csinál akkora baromságot, hogy az egész világ meggyűlöli (ez bárkivel előfordulhat) akkor meg lehet agyalni mi legyen és ráadásul ezt nem is lehetne csak úgy "ledönteni" :eek: :)
 
Egyik támogatója magára varratta Orbán Viktor miniszterelnök arcképét. A tetoválás még az utolsó Orbán-kormány végét is megsaccolta, 2034-re datálva azt:
1738254094988.png
Állítólag a Feri is gondolkodott egy ilyen arckép magára tetoválásán, csak ő a testének egy egészen másik részére gondolta. :)
 
Én mindenképp hasznosnak tartom, hogy legalább egy modernkori elnök oda felkerüljön, így legalább nem lesz olyan a körkép, hogy a fele befaragott elnök rabszolgatartó volt... Érdekes, hogy a BLM alatt sok rabszolgatartó, déli stb. szobrát ledöntötték, de a rabszolgatartó elnökök szobra megmaradhatott.
Ne hasonlítsuk már össze a két korszakot. Trumpnak is lennének rabszolgái, ha a rabszolgaságot nem törölték volna már el. Trump meg adócsaló bűnöző, akit csak azért nem ítéltek el, mert elnök lett. Legalább egy tolvaj is lesz már ott...
 
Szerintem nem szerencsés sosem élő embernek szobrot állítani.
Eddig hős, de holnap simán lehet csinál akkora baromságot, hogy az egész világ meggyűlöli (ez bárkivel előfordulhat) akkor meg lehet agyalni mi legyen és ráadásul ezt nem is lehetne csak úgy "ledönteni" :eek: :)
Élő embernek különösen egy elnöknek szobrot állítani azt személyi kultusznak hívják... élő embertől még idézeteket se szoktak mondani, mert az is a személyi kultusz része. Meg kell várni, hogy mit hoz a történelem, ahogy írod. Majd ha alkot valami maradandót, akkor fel lehet oda tenni, de ha lejáratja Amerikát, akkor gyönyörűen fog festeni.
 
Ne hasonlítsuk már össze a két korszakot. Trumpnak is lennének rabszolgái, ha a rabszolgaságot nem törölték volna már el. Trump meg adócsaló bűnöző, akit csak azért nem ítéltek el, mert elnök lett. Legalább egy tolvaj is lesz már ott...
Azt soha nem tudjuk meg, hogy MI LENNE, de azt TUDJUK, nekik volt. Amit lehet relativizálni, de sajnos bizonyíték nincs nagyon rá, hogy lenne, avagy nem. Ami szégyen, hogy sok déli tábornok, ember szobra ledőlt, de a rabszolgatartó elnök még ott lehet.
 
nem kene tulzasokba esni
 
nem kene tulzasokba esni
Miért? Ha egy egyetem bűnbánatot tart, mert jó pár tucat évvel, több emberöltővel ezelőtt rabszolgákat tartott, akkor mi keresnivalója van egy olyan elnöknek egy hegyen, aki embereket rabszolgaként tartott? Kevés olyan undor dolog van, mint az, ha egy embert a másik rabszolgának tart, és mint egy tárgyat ad-vesz, vagy éppen úgy kezel, mint egy állatot. Igen, tudom, hogy a kor szelleme és a szokások, törvények ilyenek voltak, de akkor mentsünk fel mindenkit, aki emberiesség elleni bűnt követett el, mert akkor ez volt a szokás? Itt még a "parancsra tettem" sem nagyon játszik.
Egy elnöknél sokkal keményebb a felelősség, mert egy déli ültetvényesnek nem nagyon volt hatalma komolyabb előrelépést tenni az ügyben, de egy elnöknek azért lett volna lehetősége a dolgokon kicsit javítani.
Igen, azt is tudom, hogy nem értettek egyet vele, esetleg még az is lehet, hogy akkor és ott nem volt politikailag/gazdaságilag előnyös, hogy ha komolyabb országos döntéseket hoznak, de azért a sajátjukat felszabadíthatták volna. Az egyik ráadásul az egyiket éppen használta is szexuális célra, aminél azért a szabad beleegyezés kérdése kérdéses. Természetesen tudom, hogy biztosan nagy volt a dolog és a tulajdonos közt a szerelem, de azt is tudom, hogy az alá és fölérendeltséget feltételező helyzetben más esetben azért többen kérdésesé tennék...
 
- George Washington (1732–1799) – Az Egyesült Államok első elnöke (1789–1797).
- Thomas Jefferson (1743–1826) – Az USA harmadik elnöke (1801–1809).
- Abraham Lincoln (1809–1865) – Az USA 16. elnöke (1861–1865).
- Theodore Roosevelt (1858–1919) – Az USA 26. elnöke (1901–1909)

Washington és Jefferson az ország alapításának idején éltek, még a rabszolgaság széles körű elfogadottságának korában.
Lincoln a polgárháború és a rabszolgaság eltörlésének korszakában volt elnök, míg Roosevelt már egy iparosodott és modernizálódó Amerikát vezetett.

Ha mindenkinek a szobrát aki belenyugodott a rabszolgatartásba eltávolítanánk akkor üresen maradna a Vatikán, a templomok és sok más ország turisztikai nevezetessége.

A multat nem tudjuk megváltoztatni ezért nem az a kérdés kik voltak ök, hanem, hogy mit tarunk mi róluk.

Esterházy Péter 1993. szeptember 3-án, a Horthy Miklós újratemetése kapcsán írt cikkében ezt jól megfogalmazta:
"Kicsoda Horthy és kik vagyunk mi?"
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,626
Üzenet
4,917,734
Tagok
622,689
Legújabb tagunk
Krisztigyormami
Oldal tetejére