Beperelte a szüleit, mert nem szerették őt eléggé

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
birosag.jpg

Ha egy filmben látnánk, azt gondolnánk, az év legjobb vicce, de nem, ez valóság: egy feltörekvő rapper, aki jelenleg fedél nélkül él, 200.000 dollárra perli szüleit, mert nem támogatták és szerették őt annyira, amennyire ő elvárta volna.





Míg kollégái, mint például Eminem, dühös sorokat írtak családi sérelmeikről, melyekben mindennek elhordják aput-anyut, a 32 éves Bernard Bey kártérítést követel értük, és már el is indította a pert, melynek megnyerése esetén több, mint 44 millió forintnyi összeg üti a markát.


- A szüleim rendszeresen bántalmaztak fizikálisan és verbálisan is, 12 évesen elszöktem otthonról, sok időt töltöttem intézetben, és voltam már börtönben is. Nem érzem magam szeretve, a társadalom kivet magából, szerintem ezért ők a hibásak. Nincs meg köztünk a családi kötelék, amire szükségem volna.


- mondta az őt faggató riporternek Bey, aki éttermet szeretne nyitni a nyereségből, s a bevételből segítené a famíliát, valamint számos családtagját felvenné munkaerőnek.


Most azt követeli szociális otthonban élő szüleitől, hogy vegyenek fel kölcsönt arra az ingatlanra, melynek csak résztulajdonosai, ám amellett, hogy ez jelenleg lehetetlen volna, a férfi anyja totál máshogy látja a helyzetet. Azt mondta, egyértelmű, hogy a fiának illene felnőnie, és munkát kellene keresnie, hiszen szerinte soha egy napot sem dolgozott életében.


- Remélem, sikerül megegyeznünk, és akkor ejteném a pert. Szeretném, ha közös vállalkozásba kezdhetnénk.


- zárta le az interjút Bey, akinek rokonai meg vannak győződve arról, hogy a srác fejében sajnos nincs minden rendben.


Hát, mi sajnáljuk szegényt, de azért ilyet még mi sem láttunk. Vajon hogy tudott ilyen teszetosza maradni ennyi megpróbáltatás után is?
 

Tűz*

Állandó Tag
Állandó Tag
Dolgozni nem akar véletlenül? Így a legegyszerűbb pénzhez jutni, hogy megvádolja a szüleit azzal, hogy nem szerették őt eléggé.
S hogy intézetben is járt már, oka kellett, hogy legyen. A börtönéveit nehogy már a szülei nyakába varrja!

Az anyjával értek egyet: menjen dolgozni!

Közös vállalkozás ezek után: ti dolgozzatok, én meg felélem?

Szánalmas!
 

Ösvénytaposó

Állandó Tag
Állandó Tag
Fölöttébb érdekes lenne, ha a bíróság kártérítést ítélne a legénynek! Úgy vélem, ez hiú ábránd a "szerencsétlen" rapper részéről. Egyáltalán, mivel lehet mérni azt, hogy valakit eléggé szeretne e? Van erre valami műszer? Amúgy, ahányan vagyunk, annyiféleképpen mutatjuk ki a szeretetünket. Van aki nyalja-falja a gyermekét, és van olyan is, aki csak sokkal visszafogottabban képes kimutatni szeretetét. Ettől függetlenül utóbbi nem kevésbé szereti a gyermeket. Összességében úgy gondolom: azt, hogy egy csavargó, börtöntöltelék lett belőle, az "úriember" csak saját magának köszönheti!
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos az USA-ban minden hülye pert meg lehet nyerni. Lásd a mikróban szárított macska esetét....
Ott mindenki mindentől sokkot kap, aztán meg perel...
 

mazsy01

Új tag
Nyilván azt gondolta, így lesz a legjobb számára. Szerintem is el lehetett volna kerülni valamilyen módon, bár ki tudja.
 
Oldal tetejére