Beszelgeto topic

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Sziasztok!
Engem a sok jó zene vonzott a tagok sorába, meg a jó hangulat, a jó hangnem, ami ezeket az oldalakat jellemzi. Sok zenét letöltöttem már, és ígérem, én is hozzáteszek majd valamit az itt felhalmozot közkincshez! CSak előbb rá kell jönöm, gondolom, hogyan lehet MP3 formátumba alakítani a CD-imet.
Szóval, még hallotok rólam. Addig pedig hallgatlak tovább benneteket (a zenéiteket).
 
Frank Sorel (íroi álnév) szeretettel üdvözli a honlap minden tagját és vendégét. Magyar szemész vagyok Budapestről, a hazaii egészségügy apró borzalmai elől a regény és novella írásba menekültem. Ja, igen, és ide a canada hunlapra. Valamikor 20 éves koromban az volt a legfőbb vágyam, hogy Brit Columbiában éljem le az éeletemet. Természet, halak, állatok és kevés ember. Végül Szombathelyen, Budapesten Sana,a-ban történt meg az élet velem 60 évig. De, azért most szívesen látogatok el, csak úgy virtuálisan vágyaim régi célpontjára Kanadába. Amúgy az emberek sem zavarnak már annyira mint negyven éve. Üdv. F.Sorel
 
Üdv Mindenkinek!

Én is az óhazából jelentkezek, és hogy itt lehetek azt Nektek köszönhetem. Bár a tengert már láttam, - többet is - de azon túl nem jártam. Közeli rokonom él Torontóban, így egy kissé "hazai" ez a pálya.
Remélem most, és ilyen formában nem keltettem nagy felfordulást!
Csicsóka
 
SZiasztok!!!
Én innen MAgyarországról írogatok Nektek!!! Remélem sok mindenkit megismerek akik kint élnek ,mert nagy álmom hogy egyszer én is ott kint gazdagíthatom a magyarok számát!!
Puszi Mindenkinek!!
 
szia Melcsy!!! Isten hozott nálunk, remélem jól fogod érezni magad itt!!!:D
 
Frank Sorel (íroi álnév) szeretettel üdvözli a honlap minden tagját és vendégét. Magyar szemész vagyok Budapestről, a hazaii egészségügy apró borzalmai elől a regény és novella írásba menekültem. Ja, igen, és ide a canada hunlapra. Valamikor 20 éves koromban az volt a legfőbb vágyam, hogy Brit Columbiában éljem le az éeletemet. Természet, halak, állatok és kevés ember. Végül Szombathelyen, Budapesten Sana,a-ban történt meg az élet velem 60 évig. De, azért most szívesen látogatok el, csak úgy virtuálisan vágyaim régi célpontjára Kanadába. Amúgy az emberek sem zavarnak már annyira mint negyven éve. Üdv. F.Sorel

Apró??? kedves frank sorel...:(

Üdvözöllek e helyen, nagyon jó helyre jöttél! Ismerkedjél, barátkozzál, és természetesen írd azt a novellát!!:p
 
SZiasztok!!!
Én innen MAgyarországról írogatok Nektek!!! Remélem sok mindenkit megismerek akik kint élnek ,mert nagy álmom hogy egyszer én is ott kint gazdagíthatom a magyarok számát!!
Puszi Mindenkinek!!
Szia Melcsy!
Momentán Veled együtt innét boldogítjuk a kintieket,illetve zrikáljuk:D
 
Helló!Ancóka vagyok.43 éves 6 gyerekes anyuka.Mindig vonzottak a kanadai
tájak,az ismeretlen elérhetetlen világ.Szeretnék levelezni hasonló korú anyukákkal,akik nem csak a gyerekeikről szeretnek beszélgetni és imádják a kutyákat is,főleg az uszkárokat.
Minden téma érdekel,szeretek csevegni.
Üdv.Ancóka
 
szia Ancóka! érezd jól magad nálunk, nekünk mindíg jókedvünk van. bár én nem vagyok anyuka, de gratulálok a 6 gyermekedhez! nagyon bátor vagy! vagy nagyon gazdag!;)
 
lehet, de most én is megyek egy kicsit dolgozni! levezetem a feszültséget, amit a Mellcsy okozott a látványával!;)
ejnyebejnye,szabad így lerohanni egy csini jövevényt?Arról nem beszélve,hogy még tanuló,tehát éppen zsenge liliom tiprásán jártatod kusza agyadat teeeee:0:
 
Helló!Ancóka vagyok.43 éves 6 gyerekes anyuka.Mindig vonzottak a kanadai
tájak,az ismeretlen elérhetetlen világ.Szeretnék levelezni hasonló korú anyukákkal,akik nem csak a gyerekeikről szeretnek beszélgetni és imádják a kutyákat is,főleg az uszkárokat.
Minden téma érdekel,szeretek csevegni.
Üdv.Ancóka
Szia ancóka!Én 45 vagyok,és apuka,csak egy icipici 15 éves fiacskám van.ja?És van egy westim:)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére