Betiltják a benzin- és dízelmotorokat, vázoljuk, mikor és hol

A belső égésű motorral szerelt személyautók napjai meg vannak számolva, de országonként eltérő, hogy mikortól tűnnek majd el az új járművek piacáról.

Mostanság szinte még a csapból is a különböző alternatív hajtásláncú autók folynak, egyre több a hibrid és tisztán elektromos hajtásláncú jármű az utakon. Az iparág abba az irányba tart, hogy néhány év múlva egyes országokban már a hibrid technológia is túlhaladott lesz, illetve csak és kizárólag lokálisan zéró károsanyag-kibocsátású autókat lehet majd újonnan forgalomba helyezni.

E tekintetben Norvégia az eminens tanuló mintapéldája, ugyanis ebben az északi országban már 2025-től betiltják a benzin-, illetve dízelmotorral szerelt új autók forgalmazását. Norvégiában már jó ideje komoly állami támogatást élveznek a ma már 50 százalékos piacrészű alternatív hajtású autók, az persze már más kérdés, hogy ezt egy ezermilliárd dollárnál nagyobb értékű olajalappal rendelkező ország könnyen megengedheti magának.

2025 után a következő körre 2030-ban kerülhet sor, ugyanis a dánoknál, hollandoknál, svédeknél, valamint Indiában és Izlandon ekkortól tiltják majd be a belső égésű motorral szerelt új autókat. Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Tajvanon és Kaliforniában a tervek szerint 2040-ben lépik meg ugyanezt, bár ez alól kivételt jelent a francia főváros. Párizsból ugyanis már 2024-től ki kívánják tiltani a dízelüzemű autókat, 2030-tól pedig már benzines járművekkel sem lehet majd közlekedni a városban.

Németországban egyelőre még nem született döntés a kérdéskörrel kapcsolatban. A németek azt szeretnék, hogy 2050-re a közlekedés lényegében függetlenedni tudjon a fosszilis üzemanyagoktól, illetve a Zöldek azt indítványozzák, hogy 2030-tól ne lehessen új benzines, illetve dízelautókat kapni az országban.

HVG

image.aspx
 
A belső égésű motorral szerelt személyautók napjai meg vannak számolva, de országonként eltérő, hogy mikortól tűnnek majd el az új járművek piacáról.

2025 után a következő körre 2030-ban kerülhet sor, ugyanis a dánoknál, hollandoknál, svédeknél, valamint Indiában és Izlandon ekkortól tiltják majd be a belső égésű motorral szerelt új autókat.
Németországban ... a Zöldek azt indítványozzák, hogy 2030-tól ne lehessen új benzines, illetve dízelautókat kapni az országban."
A felsorolt országokban minimum negyedmilliárd belsőégésésű motorral szerelt jármű van. tegyük fel, 10 éves életciklust adunk nekik, akkor 25 millióhoz elegendő mennyiségű akkumulátort kellene legyártani 7, illetve 12 éven belül ÉVENTE, előtte beszerezni a szükséges lítiumot, illetve kiépíteni a töltőket - egy láda pezsgőt teszek egy mackósajt ellenében, hogy nem fog összejönni.
 
Ja, betiltják. A kőolaj egyrészt nincs éppenséggel fogyóban, mint azt saccolták 15-20 éve. Ha a világon minden autó elektromos, akkor meg nincs elég áram, az akksikba a lítium talán nem hiánycikk, de mindenesetre jelenleg még a Föld legtöbb lelőhelye nehezen hozzáférhető helyen van, ami lehet, hogy a bányászatuk esetén az egekbe löki az árát. A másik meg, hogy a jelenlegi Li-ion akksik a véges életciklusuk után, csakúgy, mint az atomhulladék, egy földalatti tárólóba kerül, mert az újrahasznosítás még a kanyarban sincs. Ezt így összevetve az elektromos autók a jelenlegi formában nem környezetkímélőbbek (maxium az egyén mikrokörnyezetében). A haszonjárművek áramosítása bőven elég lenne, de egy kamionnál meg 2-300 km-enkénti 10 óra töltögetés nevetséges kompromisszum. Tehát minden marad a régiben, ennek megfelelően minden autógyár tovább fejleszti a benzines autókat (a németek még a dízeleket is)... :-D
 
Ez a cikk mondjuk hasonló mintha Április 1 lenne , de komolyra forditva a szót , akkor most melyik "meghajtás" lenne szorgalmazva ??? Mert ugye lenne többféle is , jó pár éve Merkel asszony nagy dirrel-durral bejelentette , hogy ö 2020-ra több mint 1 millió e-autot akar Németország utajain látni !!:rohog: Csak ezt természetesen a médiának meg a zöldek pártjának választói vakitására igérte meg , az autoiparral elfelejtette egyezztettni ötletét!:mad2:
Igy Németek csak "vakitanak" az altarnativ meghajtással , emlékszem amikor Zschetze úr a Mercedes fönöke bevilligot a hidrogén meghajtású sportjárgányával Berlinbe a kancellária elé , csak azt elfelejtették mutattni , hogy ca. 200 méter hajtott a járgánnyal mert addig a szállitójármün volt rajta ! Kaszálni a Franciák és a Kinaiak fognak , mivel Kina már szállit Németországnak e-autobuszokat nagyszámban , ja a Németposta saját maga épit és gyárt e-kisteherautott mert egy ird és miond 1 Német autógyártó cég nemvolt hajlandó számára még egy prototipust sem legyártani !! Akkor mi a frászról beszélünk ???
Amugy Frankfurt felé az autópályán kezdik kiépiteni a probapályát az új felsövezetékesteherautoknak !! Azt hittem pösötön vagyok a 70-es trolli vonalán !;)
 
Kerékpárom van
Több évtizednyi kihagyás után, nekem is van bringám. Minden németnek van, én sem maradhattam ki az őrületből. :) Azon kívül praktikus is, sok helyre gyorsabban eljutok kerékpárral, mint autóval, mert a város szinte minden pontja megközelíthető kerékpáros úton. Utóbbiért hatalmas piros pont a bajoroknak! :)
 
CasaLoma ,
kénytelen vagyok most téged megcáfolni , mert nincsen minden németnek bringája , legfeljebb a "flachland Tiroler" nekik van meg Jens Ulrichnak . Mivel felénk csak a "megszállotak" hajtanak fel a hegyre !:rohog:Az hogy városban haszn´alható azt nem vitattom és sik területen is használható .
 
Több évtizednyi kihagyás után, nekem is van bringám. Minden németnek van, én sem maradhattam ki az őrületből. :) Azon kívül praktikus is, sok helyre gyorsabban eljutok kerékpárral, mint autóval, mert a város szinte minden pontja megközelíthető kerékpáros úton. Utóbbiért hatalmas piros pont a bajoroknak! :)
Én csak vicceltem arra céloztam ki képes követni tulajdonnal hogy éppen mi közlekedési eszközt dobálnak el mert más rendszerű lesz.
Vicceltem mert fagázas autóm van
száztíz kilométer két öl fával
Bár nincs bejelenve mert:
A magyar törvények értelmében kizárólag jövedékiadó-köteles terméket lehet üzemanyagként használni, kivéve a biometánt.
Az erdőből lopott fa pedig nem jövedéki adós
20120216-fagazauto-nemetorszag-1946.jpg
 
CasaLoma ,
kénytelen vagyok most téged megcáfolni , mert nincsen minden németnek bringája , legfeljebb a "flachland Tiroler" nekik van meg Jens Ulrichnak . Mivel felénk csak a "megszállotak" hajtanak fel a hegyre !:rohog:Az hogy városban haszn´alható azt nem vitattom és sik területen is használható .
Hegyre fel már csak azért sem bringázunk, mert ahhoz kicsit messze van, hogy odáig eltekerjünk, az meg már milyen dolog, hogy biciklitúrára autóval menjünk? Legalább olyan megmosolyogtató, mint aki autóval megy a fitnesszteremig.
 
.
Óriási áttörés az autózásban: a dízeles, benzines autó már mehet is a roncstelepre?
Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.
"Bemutattuk, hogy lehetséges tíz perc alatt egy elektromos gépkocsi feltöltése, amellyel 360-480 kilométer megtételére képes" - idézte az egyetem közleménye Wang Chao-Yang vegyészprofesszort, az egyetem elektromechanikai központjának igazgatóját. "Ezt 2500 töltési cikluson át fenn tudjuk tartani, ami egyenlő mintegy 1 millió kilométer megtételével" - tette hozzá.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére