Betiltják Ausztriában a fejkendő viselését az általános iskolákban

Megszavazta szerda este az osztrák parlament azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi.

muszlimnopix.jpg
Fotó: Pixabay

Az indoklás szerint a fejkendőviselési tilalom bevezetésének célja, hogy a muszlim lányok könnyebben integrálódhassanak. A tilalom nem vonatkozik az orvosi kötésre, illetve az időjárási viszontagságok ellen viselt fejfedőkre. Nem érinti a szabályozás a zsidó vallásúak által hordott kipát, illetve a szikh vallásúak által hordott pátkát sem. Theo Öhlinger alkotmányjogász ezzel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy míg a fejkendő a lányok diszkriminálását jelenti, addig a kipa viselése vallási szokás. Az osztrák kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselője, Rudolf Taschner az elnyomás politikai szimbólumának nevezte a fejkendőt; szerinte az intézkedés célja, hogy a lányoknak ne kelljen elnyomástól szenvedniük - ezt jelképezi, ha a fejükön nem viselnek fejkendőt. A kisebbik kormánypárt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) oktatási szóvivője, Wendelin Mölzer azt hangsúlyozta, hogy a fejkendő viselésének betiltása része a politikai iszlám elleni küzdelemnek.

A korábbi oktatási miniszter, a szociáldemokrata Sonja Hammerschmid (SPÖ) úgy vélekedett, hogy a fejkendőviselési tilalom nem vezet majd eredményre, ugyanis a lányok iskola után hordani fogják a kendőt. A politikus szerint észszerűbb volna, ha pszichológusokat, szociális munkásokat, integrációs szakembereket és német nyelvtanárokat alkalmaznának az integráció elősegítésére. Az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) képviselője, Irmgard Griss szerint nem egyértelmű, hogy a muszlim lányokat a fejkendő viselése akadályozná a tanulásban. A JETZT (Most) baloldai populista párt oktatási szóvivője, Stephanie Cox szerint ugyanakkor az iskoláknak vallásmentes terekké kellene válniuk.

(MTI)
 
Engem az háborít fel, hogy hogyan eteti a magyar kormány a választóit.
Ám csak összefutsz a propaganda csatornával az MTVA ha ezt mondod
Ekkor viszont látszólagos igaza van promnornak
Bünteted magad ha az m1-t nézed
Ám a mindkét oldalról nézzük: ki mit hazudik tájékozódás része mindegyikre vetünk pillantást.
és 48 óráig óránként bámultad hátha mondanak valamit a kormányváltásról.
 
Ugyanis cikkhez csatolt képen nem az van amiről ír..(Bár számos cikket lehet találni a neten az iszlámmal kapcsolatban ugyanezzel a képpel társítva..)
Nos így néz ki a "fejkendő" amit tiltanak...

fejkend%C5%91-jpeg.1667884

És ez a megnevezése a iszlám előírásainak megfelelő öltözeteknek a a különböző országokban, meg persze az iszlám különböző iskolái szerint, a teljesség igénye nélkül...
De jó hogy ezt betetted.Most kelek ki magamból igazán.
Semmi rossz nincs ebben a fejkendőben
Hogy a büdös kurva anyját annak aki kitalálta, hülye politikusok.
Persze vitát és lázítást bármiből lehet csinálni.A szabadság párt káros az egészségre.
 
Utoljára módosítva:

Az indoklást olvasd el a kendő tiltása elősegítheti a beilleszkedést.
Hisz ha nem eröltethetik a gyerekekre ezt a kendőt akkor nem a különbséget láttatják.
 
Ám csak összefutsz a propaganda csatornával az MTVA ha ezt mondod
Ekkor viszont látszólagos igaza van promnornak
Bünteted magad ha az m1-t nézed
Ám a mindkét oldalról nézzük: ki mit hazudik tájékozódás része mindegyikre vetünk pillantást.
és 48 óráig óránként bámultad hátha mondanak valamit a kormányváltásról.

Bevallom egy kicsit túloztam, nem néztem bele minden órában az M1 híreiben, már csak azért sem mert ott sem mondanak minden órában valami újat.
-
Azért látogatom a magyar médiákat, hogy meggyőződjek rollá, hol áll a sajtószabadság Magyarországon. Egy nyugaton élö számára elképzelhetetlen amit a Fidesz művel veletek.
-
Tegnap a jo idő és az aktuális helyzet, a választások kicsaltak engem is egy több órás demonstrációra az utcára.
Fel is hívtam skype-on egy pár rokonomat, hogy lássák, hogyan néz ki ez külföldön.
-
Itt ugyanis a legkülönbözőbb párthoz, valláshoz, tartozó emberek tüntettek közösen a nacionalizmus ellen, az európai szolidaritás mellett. Mindenki remekül érezte magát, fiatalok, idősek, gyerekek aggastyánok, még babakocsis söt kerekes-székben üllö mozgássérültek is. A világ minden részéről.
-
Voltak olyanok akik a hőség miatt fejkendőt, vagy éppen ami a kéznél volt, zászlót, pulóvert kötöttek a fejükre, le ne égjen a fejük. Én bosszankodok, hogy nem vittem magammal a szalmakalapomat, most vörös a homlokom. :)
-
 
Az indoklást olvasd el a kendő tiltása elősegítheti a beilleszkedést.
Hisz ha nem eröltethetik a gyerekekre ezt a kendőt akkor nem a különbséget láttatják.

Szombaton megkérdezte a német televízióban az osztrák illetékes minisztert egy újságíró (talán találok rolla videót), hogy "hány gyerekről is van szó"
-
A nö csak hebegett és habogott, aztán kibökte "fogalmam sincs" :rohog:
-
Tehát egy törvényt csinálni (rendeletet) ami talán 1-2 gyereket érint teljesen felesleges és csak jobboldali propagandához jó. Mert ügye már régota léteznek törvények, rendeletek amivel a "gyerek-índoktrínalást" meglehet állítani.

Nos, elég sok a törvény és a rendelet ami lehet hogy csak egy-két embert érint. De, akkor is van.
MIvel valószínű hogy nem lehet nyilvántartást vezetni arról hogy ki milyen vallású persze hogy nemtud számokat mondani.
Jobboldali propaganda, persze ilyenek a kormányok csak a saját pártjuknak fognak kedvezni ezáltal a választóiknak.
 
Ez is lényeg nincs is számottevő csupán politikusi ökörség és manipuláció.E kettő ugyanazt jelenti nekem.
Még ha valaki itt feljebb természetesnek veszi.
Teljesen felesleges csupán pótcselekvés és alkalmas bajt keverni, szítani.
Az ezekhez hasonló politikusok akik ezt kitalálták önmaguk létét kívánják igazolni.
Lehessen továbbra is politikus (megélhetési).
 
Utoljára módosítva:
Az indoklást olvasd el a kendő tiltása elősegítheti a beilleszkedést.
Hisz ha nem eröltethetik a gyerekekre ezt a kendőt akkor nem a különbséget láttatják.
Minden politikus első leckéje jól indokolja a semmit.
Képes legyen nem lényeges dolgokat életbevágónak mutatni.
Ezt hazudozásnak púdernak parasztvakításnak nevezik.Heti hati és jól elrágják a csontot és elrágatják.
Ha nem veszik fel témának nem tudja indokolna saját politikusi létét
És összeugrasztás után élvezettel hátradől:No ismét sikerült
Talán következő ciklusig maradhat fizetésben.
Te meg egy kendő miatt még írtál is.
És én is.
 
Utoljára módosítva:
Nos, elég sok a törvény és a rendelet ami lehet hogy csak egy-két embert érint. De, akkor is van.
MIvel valószínű hogy nem lehet nyilvántartást vezetni arról hogy ki milyen vallású persze hogy nemtud számokat mondani.
Jobboldali propaganda, persze ilyenek a kormányok csak a saját pártjuknak fognak kedvezni ezáltal a választóiknak.

Már ne haragudj de mindent meglehet számolni, vagy nagyságrendre megbecsülni.
Teljesen felesleges törvényt hozni ott amit már ezer más paragrafus megtilt.
-
Hangsúlyozom, itt gyerekvédelemöl van szó nem vallásszabadságról, vagy "népszokások" betiltásáról.
-
Ausztriában már hoztak egy ilyen törvényt a felnőttekre csak nincs kit megbüntetni. :rohog:
Most ezt "kiterjeszteni" a gyerekekre, teljesen felesleges, propagandisztikus.
-
 
Hangsúlyozom, itt gyerekvédelemöl van szó nem vallásszabadságról, vagy "népszokások" betiltásáról.
-

-
Ezt azert cafolni kell.

Ugy a kereszteny, mint a zsido, mint az iszlam vallasban jellentosege van a fejszorzetnek.

A ferfiak szamara tilos volt a borotvalkozas, a nok szamara pedig el kellett takarni a hajat.

Egy kis tortenet bizancbol, ahol az egyik nagyhatalmu csaszar felesege kendo nelkul ment misere, amit a nagytiszteletu puspok, aki eleg nagy divatfi volt dorgedelmesen szova is tett, mire a csaszarne ennyit valaszolt:
- Miert lenne alsobbrendu a fesu a borotvanal!

A haj eltakarasa sokiaig volt eloiras a kereszteny vallasban iis. Ennek koszonheto nagyanyaink kendoviselete.

Az iszlamban szinten mint irtam, es ennek koszonheto a ferfiakra nezve a szakall es bajusz.

Az egesz testet eltakaro ruhazat, viszont egy olyan dologra utal, ami meglep hogy neked nem gyuloletes. A nok alacsonyabbrenduseget van hivatva megmutatni. Azt mondjak, hogy egy no testet - sok esetben az arcat is -csak a ferje lathatja.

Hogy ez a torveny jo-e, azt nem tudom, de azt semmi keppen nem tudom heélyeselni, ha a migransok magukkal hozzak azokat a szokasokat, amiken mi mar itt europaban tulleptunk! Allando tema a nok egyensogusaga! Hadd dontsek mar el a nok, hogy milyen ruhaban szeretnenek jarni! Ne egy imam vagy a vallasos apa dontse mar ezt el!
Egy no szep szeretne lenni!
Ez erkolcstelen lenne?
A saria szerint igen!
HAt szerintem nem
 
Megnyugtatlak, a "migránsok" elenyésző része jár hosszú ruhába.
Tudom, hogy ha azt írnám sok nagyon "szexi" van közöttük akkor meg az lenne a baj. :)
-
 
Megnyugtatlak, a "migránsok" elenyésző része jár hosszú ruhába.
Tudom, hogy ha azt írnám sok nagyon "szexi" van közöttük akkor meg az lenne a baj. :)
-
Nem izgattam fel magam,, de ledobben az ember azon milyen szokasokat hoznak az iszlamhivok otthonrol.
Menjunk vissza par szaz evet?
Esetleg vonjuk meg a noktol a valasztojogot?
Ezeket a szokasokat nagyon gyorsan meg kell szuntetni. Az integracio egyik alapja, hogy a kedvukert ne kelljen megszuntetni azokat a vivmanyokat, amit itt sok-sok eves harcok aran ertek el az emberek.

A massag elfogadasa, a noi egyenjogusag!

Fucsa szamomra, hogy annyira bele vagy gargyulva a menekultekbe, hogy kritikatlanul fogadod el a szokasaikat, amikor pedig ezekrol az elert vivmanyokrol van szo, akkor rettenetesen liberalis vagy!

Emlekszel Cohn-Bendit kapcsan buszken irtad a lanykololi elfoglalasa kapcsan, hogy vegre fiuk és lanyok latogathatjak egymast! Az iszlam pl ezt tiltja. Gardedam - az europai megnevezerst hasznalom - tehat gardedam nelkul ferfi es no nem talalkozhat egymassal.

Ezt szeretned?

Most ezt tudom, mert most a menekultekrol van szo, amikor meg masrol akkor te vagy az elharcosa az emberi jogoknak!
 
Össze vissza beszelsz.
Szamodra minden migracioban levö muszlim, fejkendöt hordo, terrorista, analfabeta, buta, naplopo, semmirekellö.
 
Össze vissza beszelsz.
Szamodra minden migracioban levö muszlim, fejkendöt hordo, terrorista, analfabeta, buta, naplopo, semmirekellö.
Latod ezert nem erdemes barmirol is irni.
Ha nem azt irom amit te akkor jonnek ezek a szovegek.

Nem nezem le a menekulteket, nem tertom oket annak amirol itt zagyvalsz.
De veled semmirol nem lehet beszelni, mert fujod a szolamaidat, kritikatlanul elfogadsz mindent
 
Már ne haragudj de mindent meglehet számolni, vagy nagyságrendre megbecsülni.
Teljesen felesleges törvényt hozni ott amit már ezer más paragrafus megtilt.
-
Hangsúlyozom, itt gyerekvédelemöl van szó nem vallásszabadságról, vagy "népszokások" betiltásáról.
-
Ausztriában már hoztak egy ilyen törvényt a felnőttekre csak nincs kit megbüntetni. :rohog:
Most ezt "kiterjeszteni" a gyerekekre, teljesen felesleges, propagandisztikus.
-
Nincs kit megbűntetni.
Te ezt annak tartod hogy nem jó a törvény de, lehet másképp nézni is úgy hogy törvénytisztelőek az emberek azért nincs kit bünteni.
 
Latod ezert nem erdemes barmirol is irni.
Ha nem azt irom amit te akkor jonnek ezek a szovegek.

Nem nezem le a menekulteket, nem tertom oket annak amirol itt zagyvalsz.
De veled semmirol nem lehet beszelni, mert fujod a szolamaidat, kritikatlanul elfogadsz mindent

"nem nézem le a menekülteket" - szerinted minden menekült fejkendőt hord?
Tudtad, hogy Ausztriában a legtöbb muszlim folklórt ismerő Európából jött?
-
Hogy mondhatsz olyat, hogy én elfogult lennék vallásokkal szemben?
Az én pozícióm a vallásos indoktrinacioval szembe időközben köztudott lehetne.
-
El sem olvasod amit írok. A "Vermummungsverbot" (elmaszkirozási tilalom) Németországban létezik már majd 40 esztendeje. Érted, a 80-as évek eleje, a 70-es évek vége ota. Akkor az RAF-terroristák miatt találták ki és soha nem lett visszavonva.
-
Ma a "gyerekvédelem" miatt akar Ausztria egy "uj-rendeletet",
amire semmi szükség ha a régit konzekvensen használnák.
-
Sehol nem mondtam, hogy az állam ne szóljon közbe ha egy másik ellen erőszak történik. A fejkendő viselet is lehet ilyen "házi-erőszak"(Häusliche Gewalt) ezért köteles az állam ezt megakadályozni.
-
Söt azt is mondtam kezdettől fogva, hogy jó ha az államra tudnak hivatkozni az erőszakos szülök gyerekei.
-
Magyarországon a hosszú hajúakat bevitte a rendőrség és levágta a hajukat.
-
 
Nincs kit megbűntetni.
Te ezt annak tartod hogy nem jó a törvény de, lehet másképp nézni is úgy hogy törvénytisztelőek az emberek azért nincs kit bünteni.

Nézzd ha Németországba megtiltanák a kendö viselését, férfi létemre kendöt kezdenék hordani. :)
-
A felvilágosodás és az emberek elleni erőszak betiltása a cél, de Magyarországon és mind ott ahol szélsőjobboldal uralkodik popularista modon a külsőségekkel foglalkoznak.
-
 
Nem izgattam fel magam,, de ledobben az ember azon milyen szokasokat hoznak az iszlamhivok otthonrol.
Menjunk vissza par szaz evet?
Esetleg vonjuk meg a noktol a valasztojogot?
Tényleg összevissza ugrálva szélsőséges vagy.
Egy fejkendő alkalmából teszed most ezt.
Erre írtam a politikusok önmaguk igazolására elkezdenek kitalálni valamit ami felpiszkálásra alkalmas, ha már tényleg nincs mit tenniük hasznosat.
Szítanak összeugrasztanak.
Majd kényelmesen hátradőlnek: ismét sikerült
igazolnia saját létét. Nélkülük csendesebb és békésebb lenne a világ.
Te sem ugrálgatnál szélsőségesen.Hanem talán józan dolgokkal is foglalkoznál.
Nem egy fejkendővel, vagy rúzzsal esetleg.(persze sok magyar józan de veszélyes ügyet hoztál már) veszélyes mert pl erdőből fa lopást hoztál.Ami bőven túlmutat a fán.
Ezek a politikusok képesek lennének a miniszoknya viselet ügyén összeugrasztani embereket.
Országos üggyé dagasztani.
 
Mióta foglalkozunk itt a fejkendővel, az iszlámmal? Már évek ota.
De őszintén hányan említették már meg, hogy
a menekültek csak elenyésző része a vallás és ennek extrém formája a kendóviselés által definiálja magát.
-
Arról sem irt rajtam kivül senki, hogy
- hányan dobják le örömmel a fejkendőt, mert itt megtehetik!
- hányan válnak el itt rögtön a férjüktől, hogy megszabaduljanak egy zsarnoktól, mert itt megtehetik
- hányan fordítanak itt hátat a vallásuknak, hogy szabadok lehessenek, mert itt megtehetik

Beszéljünk időnként a pozitív jelenségekről is mert az vonz, az segit az előrehaladásban.
 
Apropo, "rúzs". Többször találkoztam az utcán fejkendős fiatal lányokkal akik olyan szépen ki voltak sminkelve mintha az "eros center-böl" jöttek volna.
-
Látszott rajtuk, hogy kokettálnak, hogy a tekinteteket magukra vonják.
Azt sem tarom kizártnak, hogy a kendőt is csak azért tették fel, hogy egzotikusabbnak tűnjenek. :)
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,773
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére