Bevandorlas Kanadaba

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én vadonat új vagyok itt egy számomra igen megalázó történettel.
Segítséget szeretnék kérni, mert tanácstalan vagyok. Valószínűleg nem a jó fórumon vagyok, de bizom benne hogy azért valaki tud segíteni.
A következő történt:
A múlt héten hosszas várakozás után elindultam kanadába. Egy barátom lakik, kint aki meghívott, hogy világot láthassak. A leszállásig minden rendben volt, túljutottam az első ellenőrzési ponton, magamhoz vettem a poggyászomat majd a következőnél elirányítottak a vámosokhoz.
A kommunikáció nem volt a leggördülékenyebb, mivel nem beszélek angolul. Másfél órás várakozás után hívott tolmácsot a vámos. Eltelt még másfél óra, amikor kiderült, hogy nem engednek be a 12 (1)- es bevándorlási és menekültvédelmi törvényre hivatkozva az országba. Megmotoztak, megbilincseltek, és mint egy terroristát, vagy bűnözőt egy alagsori fogdába kísértek és egy napig ott tartottak, míg a repülőgépem elindult vissza. Magyar állampolgár lévén nem ismerem ezt a paragrafust, és nem adtak érthető és elfogadható magyarázatot sem minderre. A kérdésem az lenne, hogy ez a paragrafus mit tartalmaz jogszerűen jártak el akkor, amikor bilincsbe vertek, megmotoztak és bezártak, mint egy bűnözőt? Annyit tudok, hogy az országból nem vagyok kitiltva, viszont azzal nem vagyok, tisztában mennyi esélyem van a későbbiek folyamán a bejutásra. Turistaként szerettem volna kint tartózkodni néhány hetet, viszont ők úgy gondolták letelepedési szándékaim vannak.

Előre is köszönöm a szíves segítséget és a türelmet a végig olvasáshoz.

Ui: A Kanadai Magyar Nagykövetség "hál' istennek" bécsben van, így csak emailen tudok velük értekezni. Még tőlük sajnos választ nem kaptam.

Hello "Rabositott"

Ez egy szomoru tortenet, pedig -gondolom- sok "oromkodes" volt a terv nem pedig a "rabositas". Szoval...sajnalom...!!!

Udvozlettel: Campona
 
campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Kilépés Kanadából

Üdv a "Nagyérdemünek"!

Olvashattuk a "Rabositott" szomorú tapasztalatát a kanadai belépésnél. Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy...és kiváncsi is lennék arra, történt-e valakivel mostanában valami a kilépésnél?

Valami, ami szokatlan, kellemetlen vagy bármi, ami "elüt" az eddigi kilépéstöl és érdemes odafigyelni rá.

Változott-e a kilépés is vagy csak a belépesnél kell számítani "vegzatúrára"?

Üdvözlettel: Campona
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az utlevelet persze hogy elkerik a repulojeggyel egyutt.
99% be is pecsetelik,hogy elhagytad az orszagot.
 
campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Pecseteles

Az utlevelet persze hogy elkerik a repulojeggyel egyutt.
99% be is pecsetelik,hogy elhagytad az orszagot.

Kedves Melitta,

"...elkerik a repulojeggyel egyutt.: --> az "officer" vagy a legitarsasag?

"..99% be is pecsetelik" --> az "officer" vagy a legitarsasag?

Officer meg sohasem kerte el kilepeskor az utlevelet es a repulojegyet tolem.

...ha a legitarsasag probalna meg barmit beirni vagy "pecsetelni" pl. a Vancouver-i repuloteren kilepeskor, bizonyosan "kérdöen pillantanék" a jegykezelore (ertsd: rendort hivnek), az utlevelben OK nem jogosultak semmifele bejegyzest tenni, csupan mint ID-t hasznaljak az egyertelmu azonositashoz, osszevetve azt a repulojegy adataival.

...szoval, kedves Melitta, hogy ne legyen kozottunk felreertes, KI keri el az utlevelet es a repulojegyet (aki 99%-ban pecsetel is) Kanadabol valo kilepesnel?

A kivancsiskodasom mogott az "lapul", hogy most, amikor olvashattuk a "Rabositott" verfagyaszto tortenetet, felmerult bennem az a "sanda gyanu", hogy esetleg a kilepeskor rogzitik valamilyen modon a tavozast es igy kiderulhet pl. egy tultartozkodas.

Akinek van szemelyes tapasztalata a kilepessel, es azt meg is osztana velunk, bizonyosan segithet megerteni, hogyan is mukodik a mar "tapinthato" szigoritas.

Oszinte hive: Campona
 
romesz

Pedig egyszeru a dolog. A beszallasnal megnezik az igazolvagyt (utlevel) adatokat beirjak a szamitogepbe ami a bevandorlasi hivatallal kapcsolatban van. Foleg 9-11ota figyelik a "no fly listat" ezert minden utas neve bekerul az adatbazisba. Onnan barmikor latjak, hogy mikor utazott valaki es melyik jaraton. Az ujabb utleveleknel mar nem kell adatot beirni hanem csak scannelik az utlevel adatait es kesz is.
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Az utlevelet persze hogy elkerik a repulojeggyel egyutt.
99% be is pecsetelik,hogy elhagytad az orszagot.

Igen,mindig elkérik az útlevelet,a pecsételéssel viszont már más a helyzet.Lásd én példám.Nekem pont amiatt volt gondom,h nem kaptam pecsétet,amikor elhagytam az országot és itt jön képbe a túrista vízum,mert amikor el kell hagynod Kanadát,akkor 2 óráva a gép indulása előtt fel kell hívnod egy telszámot (ami a vízumon van rajta)a reptérről,akkor ott oda jönnek ilyen vámosok,kiszedik a vízumodat és adnak egy pecsétet,h elhagytad az országot.
De erre senki nem fog figyelmeztetni,h ezt kell csinálni:(Én a saját káromon tanultam meg.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves KDia!
A te peldad egy egyedi eset volt, Volt is izgalmad a masodik latogatasod beutazasodkor , mint irtad, par posttal elobb.
Igy nem lehet azt mondanod ,hogy nem "pecsetelnek" illetve ahogy a Romesz irja canadabol kiutazaskor pecset helyett bescanelik az utlevelet. Te abba az 1%ba estel, es ez nem mondhato altalanosnak.
 
campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Kanadából magyar útlevéllel kilépni

Pedig egyszeru a dolog. A beszallasnal megnezik az igazolvagyt (utlevel) adatokat beirjak a szamitogepbe ami a bevandorlasi hivatallal kapcsolatban van. Foleg 9-11ota figyelik a "no fly listat" ezert minden utas neve bekerul az adatbazisba. Onnan barmikor latjak, hogy mikor utazott valaki es melyik jaraton. Az ujabb utleveleknel mar nem kell adatot beirni hanem csak scannelik az utlevel adatait es kesz is.

Kedves "romesz"
Az alapkerdes az volt, hogy Kanadabol, magyar utlevellel torteno kilepesnel (pl. Europa fele Vancouver vagy Toronto reupulotereken...) milyen kileptetesi "procedurak" vannak?

A kerdesem, mikori az On szemelyes tapasztalata a sajat magyar utlevelenek hasznalatakor, Kanadabol valo kilepesnel es milyen regen tortent?
Mostanaban, amikor tudjuk, latjuk, hogy itt a szigoritas, vagy esetleg regebbi ez a tapasztalata?

Udvozlettel: Campona
 
pickwick

Állandó Tag
Állandó Tag
Kanadabol valo kilepes

2007 augusztusaban jottem Kanadaba, Permanent Resident visa-val.
Az eltelt majdnem 3 evben 10 alkalommal hagytam el az orszagot, ebbol negyszer mentem at az USA-ba, de minden alkalommal csak egy napra, es minden egyes alkalommal vissza is adtam az USA belepesnel kapott 'vizumot' nekik, amivel bizonyitottam, hogy aznap meg el is hagytam oket.
A tobbi (6) kiutazasom Kanadabol mind Europa fele iranyult, ami az utlevelem 'scannelesevel' tortent.
Azert is fontos tudniuk a kanadai hatosagoknak, hogy valaki mennyi idot tolt itt, mert pl. az esetemben, a PR statuszom megtartasahoz ugy tudom 5 ev alatt kell legalabb 2 evnek megfelelo napot itt toltenem.
/Az allampolgarsag megszerzesehez pedig min. 3 evet?/
 
pickwick

Állandó Tag
Állandó Tag
es minden egyes alkalommal vissza is adtam az USA belepesnel kapott 'vizumot' nekik,

Hogy ne legyen felreertheto: az utlevelemben van 10 eves USA vizum, de belepesnel $7.- -ert kaptam egy 'cetlit', ami ugy tudom 6 honapos legalis tartozkodasra jogosit fel /tehat turista vizum/, de mivel visszafele Kanadaba nincs hatar-ellenorzes, be kell menni az epuletbe es szemelyesen leadni ezt a cetlit, amit aztan beutnek a gepbe, hogy immar Kanadaban tartozkodik az ember...
 
campona

Állandó Tag
Állandó Tag
KI scannel ?

2007 augusztusaban jottem Kanadaba, Permanent Resident visa-val.
Az eltelt majdnem 3 evben 10 alkalommal hagytam el az orszagot, ebbol negyszer mentem at az USA-ba, de minden alkalommal csak egy napra, es minden egyes alkalommal vissza is adtam az USA belepesnel kapott 'vizumot' nekik, amivel bizonyitottam, hogy aznap meg el is hagytam oket.
A tobbi (6) kiutazasom Kanadabol mind Europa fele iranyult, ami az utlevelem 'scannelesevel' tortent.
Azert is fontos tudniuk a kanadai hatosagoknak, hogy valaki mennyi idot tolt itt, mert pl. az esetemben, a PR statuszom megtartasahoz ugy tudom 5 ev alatt kell legalabb 2 evnek megfelelo napot itt toltenem.
/Az allampolgarsag megszerzesehez pedig min. 3 evet?/

Kedves "pickwick",

Majdnem tokeletes valasz, koszonom szepen!

Mar csak egy kerdesem maradt, KI "húzta" le az utlevelet a "billentyuzete tetejen"?

Egy kanadai officer teszi?

Vagy az adott legitarsasag jegykezeloje amikor a "check-in" van, vagyis elkeri az utlevelet es a repulojegyet, ellenoriz, "lehuz" majd jon a csomag-feladas....valahogy igy van?

Udvozlettel: Campona
 
Első

Új tag
Sziasztok ! Segítségeteket szeretném kérni, a pontokat számolom és nem egyértelmű számomra a végzettségre adott pontok. 15 év tanulás után van főiskolai mérnöki végzettségem és nem tudom, hogy mennyit számolhatok magamnak 20 vagy 22 pontot. Van valakinek ezzel vmi tapasztalata vagy tudnátok a választ ? Köszönöm előre is ! A www.cic.gc.ca ezt írja, de nem tudok biztosan dönteni:

You have a three-year diploma, trade certificate or apprenticeship and at least 15 years of full-time or full-time equivalent study. 22points

You have a university degree of two years or more at the bachelor’s level and at least 14 years of full-time or full-time equivalent study. 20points
 
gyugyu24

Új tag
Sziasztok!

Most probalom kitolteni a Self Assessment tesztet,es egy kis segitsegre lenne szuksegem.Szakmunkas-bizonyitvannyal rendelkezem es nem tudom,hogy melyik kategoriat jelolhetnem be az "Education" kategoriaban...
Halas lennek,ha valaki egy erdemleges valasszal tudna szolgalni!

Koszonettel:

Gyuri
 
TrafficLight

A szakmunkás végzettség esetében ezek jöhetnek szóba:

·
<!--[endif]-->[FONT=&quot]You have a ... trade certificate ... [FONT=&quot]and[/FONT] at least 15 years of full-time or full-time equivalent study. (22 points)[/FONT][FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
·
<!--[endif]-->[FONT=&quot]You have a ... trade certificate ... [FONT=&quot]and[/FONT] at least 14 years of full-time or full-time equivalent study. (20 points)[/FONT][FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
·
<!--[endif]-->[FONT=&quot]You have a ... trade certificate ... [FONT=&quot]and[/FONT] at least 13 years of full-time or full-time equivalent study. (15 points)[/FONT][FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
·
<!--[endif]-->[FONT=&quot]You have a ... trade certificate ... [/FONT][FONT=&quot]and[/FONT][FONT=&quot] at least 12 years of full-time or full-time equivalent study. (12 points)<o></o>[/FONT]

Tehát a további tanulmányaid is számítanak, ha voltak ilyenek. Azaz, ha másik szakmá(k)ban is van végzettséged (még akkor is, ha az nem a hiányszakmákból van), akkor annak a tanulóideje növelheti a pontszámaidat.

Példák:
Általános - 8 év, szakközép - 4 év = 12 év --> 12 pont
Általános - 8 év, szakközép technikummal - 5 év = 13 év --> 15 pont
Általános - 8 év, szakközép - 4 év, másik szakmában szakmunkás képzés - 2 év = 14 év --> 20 pont

A 22 ponthoz 15 év tanulmányi idő szükséges. Ehhez az kell, hogy legyen érettségid és mondjuk három szakmunkás végzettséged (8+4+2+2=16), vagy mondjuk egy szakközepes technikusi és még egy másik szakmában szakmunkás végzettséged (8+5+2=15).

A másik végletet nézve, viszont halovány elképzelésem sincs, hogy a 8 általános + 3 év szakmunkással mit lehet kezdeni. Elméletileg 0 pont, mert ez az eset nincs említve a listában...
 
Első

Új tag
Helló Trafficlight,

Ez szerinted rám is vonatkozik a 22 pont 15 év tanulás után ? (ha megnéznéd amit írtam egy kicsit feljebb)
 
TakiTimi

Új tag
érdeklődés

Sziasztok!
Szeretnék tanácsot kérni valakitől bevándorlással kapcsolatban.A családommal együtt szeretnénk Kanadába letelepedni.Vannak rokonaim Vancouverben és Torontóban is,de még nem vettem fel velük a kapcsolatot.Az édesapám is Kanadai állampolgár volt de már 4 éve meghalt Kanadában.Mi lenne az elsődleges lépés,hogy elkezdjem az egészet?Milyen esélyem lenne egy gyerekkel és egy férjjel neki vágni?
 
romesz

Állandó Tag
Állandó Tag
http://www.cic.gc.ca/english/index.asp

Sziasztok!
Szeretnék tanácsot kérni valakitől bevándorlással kapcsolatban.A családommal együtt szeretnénk Kanadába letelepedni.Vannak rokonaim Vancouverben és Torontóban is,de még nem vettem fel velük a kapcsolatot.Az édesapám is Kanadai állampolgár volt de már 4 éve meghalt Kanadában.Mi lenne az elsődleges lépés,hogy elkezdjem az egészet?Milyen esélyem lenne egy gyerekkel és egy férjjel neki vágni?

kezd itt http://www.cic.gc.ca/english/index.asp
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére