Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?

A tapasztalataimra és a közel 20 esztendős intenzív kutatási tevékenységemre alapozva arra a következtetésre jutottam, hogy az emberiség nagy családjának feltétlenül szüksége van egy új globális szövetségre, amit nevezzünk Legújabb Szövetségnek.

Ez a Szövetség arra lenne hivatott, hogy kiküszöbölje az új kozmikus korszak hajnalán, az előző Szövetségeknek és egyéb más vallási irányzatoknak a hibáit, hiányosságait.

Felmerülhet egyesekben a kérdés, hogy valóban lennének hiányosságaik, hibáik az eddigi vallásoknak? Természetesen, nem is kevés.

A jól felfogott közös cél a tökéletességre való törekvés, amit ugyan soha nem érhetünk el, de mégis motivációként ez kell mozgatórugó legyen.

Mint tudjuk, az ábrahámi vallások az Ószövetség messiásának eljövetelére vártak eddig, akit a keresztény egyházak "Jézus második eljöveteleként" propagáltak, a síitáknak pedig ugyanezt a 12. Imam (Imam Mahdi) visszajöveteleként. A két utóbbi ki van zárva, hiszen sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így értelemszerűen se az anya szülte hús-vér Jézus nem volt képes napjainkra visszatérni, se pedig a 12. Imam... Ezáltal tulajdonképpen a két nagy ábrahámi térítő vallásnak a végidőkkel kapcsolatos illuzórikus elképzelése megvalósulhatatlan. Ugyanez a helyzet az erre az időre bekalkulált "holtak feltámadásával" is. Az említett dolgok időpontján 11 éve túl vagyunk már. Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus nem jöhetett vissza, se a 12. Imám, a holtak pedig nem támadhattak fel sajnos, és ezután se fognak. Ettől függetlenül még bárki hihet ezekben a dolgokban, szuverén joga van hozzá!

Az Ószövetség kifejezetten egy nemzeti vallás, így az eleve alkalmatlan egy globális vallás alapjául.

Mivel hitre és vallásra szükség van annak érdekében, hogy a hétköznapok nehézségeinek a leküzdésében, elviselésében segítségünkre legyen, ezért az Istenkeresők Globális Egyháza egy Legújabb Szövetség megfogalmazását tartja szükségesnek és ajánlatosnak, ami a KÖZJÓ-ba vetett töretlen hitet lenne hivatott elmélyíteni és ápolni. Itt megjegyezném, hogy semmi köze nincsen ennek, a bolsevista-kommunista "KÖZJÓ"-hoz, ami szerintünk már a megszületésekor sem arra irányult... De ezt igazolják a történelmi tapasztalatok is.

Lesznek akik reakcióként a Jelenések könyvében található Antikrisztust fogják fennhangon emlegetni, és annak a betervezett globális elnyomó szervezetét, aminek biztosítania kellene úgymond a bibliai próféciáknak, terveknek a maradéktalan megvalósulását, ezzel is igyekezve elijeszteni a laikusokat ettől a nemes és magasztos elképzeléstől.

A Legújabb Szövetségnek ehhez semmi köze. Kizárólagosan az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet körülményeinek a szebbé, boldogabbá, békésebbé és igazságossabbá tételéért szándékozik fellépni nem diktatórikus eszközökkel, hanem kizárólagosan meggyőzés által, az áhított közös jövő reményében, ami nélkük szerintünk nem várhat rózsás jövő az eljövendő generációkra.


Vitassuk meg ennek a nemes elképzelésnek a szükségességét pro és contra alapon. kiss
 

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?

Fel kell az a költői kérdés merüljön, hogy mire van tulajdonképpen szüksége az egyénnek és az egész emberiségnek?

- A Jelenések könyvében részletezett Antikrisztus (a Koránban al-Dajjal) fellépésére, aki "Istennek" nyilvánítja úgymond magát, és mindenkire rásüti a bélyegét, hogy anélkül ne legyen esélye a további megélhetésre János (Jelenések könyve 13,16-17) szerint?

- Érdemes Jézus "második eljövetelére" várni, ami szerintem 1999.08.11-én "megtörtént"?

- Szükség lehet olyan istenhitekre, amelyeknek az alapja (istenképek) eleve sántítanak?

- Hasznos lehet az emberiségnek a vallási sokszínűség, ami annyi szenvedést, háborút és halált okozott eddig a történelem folyamán? Mi volt eddig ebből a haszna? A kárát azt ismerjük...

- Várjuk a "holtak feltámadását" és az "Ítéletet", ami 1999.08.11-én már megtörtént?

Ezzel kapcsolatosan ajánlanék az iszlám világból származó akkori néhány híradást:

---berlinonline.de/berliner-zeitung/archiv/.bin/dump.fcgi/1999/0812/none/0026/index.
Archiv » 1999 » 12. August »
Auf dem Maidan-e Imam drängen sich nun Hunderte betende Menschen. Die prächtigen Moscheen rund um den Platz fassen die Gläubigen nicht mehr. Schiitische Prediger stimmen das Namaz Ayat an, ein Gebet, das Muslime nach einem Erdbeben oder einer Überschwemmung und bei einer Sonnenfinsternis ergriffen sprechen. "Wenn die Sonne verschwindet und dann wieder auftaucht", sagt ein Geistlicher, "ist das wie eine Auferstehung der Welt. Dann sind wir Menschen ganz klein vor Allah."

Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt. Wenn sich die Sonne verfinstere, predigten sie, würden sich die Meere überschlagen und die Berge einstürzen das sei das Ende. Doch nur die allerwenigsten Iraner schenkten den Untergangspropheten Glauben. "Eigentlich denken wir ziemlich rational", sagt die Bankangestellte Schirin Ebadi. "Im Westen glaubt man wahrscheinlich, wir seien alle fanatisch und abergläubisch. Über solchen Unsinn kann ich nur lachen."

"Es ist wie eine Auferstehung der Welt. Dann sind wir Menschen ganz klein vor Allah." Muslimischer Geistlicher in Isfahan

--Néhány iszlám szekta augusztus 11-t az utolsó ítéletnek kiáltotta ki.

"Ez olyan, mint a világ feltámadása. Ekkor az ember egész kicsi lesz Allah előtt."

Muzulmán pap Isfahanban (Irán)

---spiegel.de/spiegel/print/d-14143665.
09.08.1999
Ich sehe Richtung Paradies
Ein solches Jahrtausend-Ereignis will gefeiert werden. Rechtzeitig zum kosmischen Blackout hat Paris auf der Place de la Concorde die weltgrößte Sonnenuhr (Höhe: 33 Meter) errichtet. Jordanien und Syrien erklärten den 11. August prompt zum Nationalfeiertag.

Elf Sofis hat der in der Schweiz lebende Olivier Staiger abgepasst - die schönste in Iguaçu (Brasilien). "Ich falle auf die Knie, Tränen in den Augen", notierte er nach der Düsterheit, "es sieht so aus, als habe eine übermenschliche Macht den Himmel geöffnet, und ich sehe Richtung Paradies."
--Jordánia és Szíria augusztus 11-t tényleges nemzeti ünnepnek nyilvánította ki.--

---kath.de/rv/archiv/rv990810.
(Radio Vatikan 10. August 1999)
A F R I K A
Algerien
Das Religionsministerium hat alle Gläubigen aufgefordert, während der Sonnenfinsternis am 11.08. in den Moscheen zu bleiben und zu beten. Wie es in einem am 7.08. verbreiteten Kommunique' des Ministeriums heisst, gelte das Gebet nicht dem Geschehen sondern Gott, dem Schöpfer und Beschützer der Menschen.
--Afrika-Algéria: A Vallásügyi Minisztérium felszólított minden hívőt, hogy a 08.11-i napfogyatkozás időtartama alatt a mecsetekben maradjanak és imádkozzanak. Ahogy, a 08.07-én közzétett minisztériumi közlemény szól, ez nem a történésnek, hanem Istennek, a Teremtőnek és az emberek védelmezőjének szól.--
Szerintem nem árt azzal tisztában lenni, hogy a többezer éves vallások az akkori korok emberéhez lettek méretezve, az éppen fennálló társadalmi viszonyok és igyekezetek függvényében.

Csak azért kellene beteljesüljön az "Antikrisztus" fellépése, hogy a kínhalált halt Jézus felléphessen, és Ítéletet tartson?

És mi van akkor, ha nekem van igazam, és úgy az "Ítéleten", mint "Jézus második eljövetelén" túl vagyunk már 11 éve:?:
 

atmanandajee

Állandó Tag
Állandó Tag
Fel kell az a költői kérdés merüljön, hogy mire van tulajdonképpen szüksége az egyénnek és az egész emberiségnek?

Ez tényleg költői kérdés. :D

- Érdemes Jézus "második eljövetelére" várni, ami szerintem 1999.08.11-én "megtörtént"?

Szerinted.

- Szükség lehet olyan istenhitekre, amelyeknek az alapja (istenképek) eleve sántítanak?

Nincs, ezért hagyd abba a sajátod terjesztését! :D

- Hasznos lehet az emberiségnek a vallási sokszínűség, ami annyi szenvedést, háborút és halált okozott eddig a történelem folyamán? Mi volt eddig ebből a haszna? A kárát azt ismerjük...

Ja, és a kalapácsot is tiltsuk be, mert ugyan építeni is lehet vele, meg rombolni is, sőt akár ölni is.
Még mindig nem fogod fel, hogy nem a vallási sokszínűséggel van a probléma, hanem azzal, hogy mi van az emberek szívében, és hogy milyen szinten vagyunk tudatosak. Mert ha minden hívő elfordulna attól a prédikátortól, aki bármilyen jogcímen, más emberek elpusztítására buzdít, akkor semmi gond nem lenne a vallási sokszínűséggel, ami ugye, mindig egy kultúrában gyökerezik, és viszont, így a vallási sokszínűség megszüntetésére irányuló törekvésed a kultúrális sokszínűség megszüntetését is jelentené egyben. Ebből pedig, köszi, de nem kérek, még globalizáció címszó alatt se.

Szerintem nem árt azzal tisztában lenni, hogy a többezer éves vallások az akkori korok emberéhez lettek méretezve, az éppen fennálló társadalmi viszonyok és igyekezetek függvényében.

Igen, ebben igazad van, de a vallások az egyetemes emberi kultúra részei. És ami a legfontosabb, hogy NEM Nevemsenki Jóskapisták hozták létre őket - mert hirtelen eszükbe jutott, hogy ők tudják, hogy mi a tuti, és akkor azt most jól ráeröltetjük az emberekre a KÖZJÓ nevében -, hanem olyan, magas spirituális szintre emelkedett, megvilágosodott emberek, akik nem könyvekből, és ún. tudományos kutatások által, nem puszta intellektuális elmeszülemények által jutottak el az igazsághoz.
Az tény, hogy az eredeti tanítások a "mester" halála után (és akár a feltámadása után is) mindig eltorzulnak, mindig dogmákká merevednek, vagy puszta, üres szertartásokká silányulnak, vagy önös érdekek prédájává válnak, de ez nem is lehet másként, mivel gyöngyöt szórtak a disznók elé. Nem érthetjük meg a tanításokat, a maguk mélységében azonnal, csak a még élő mesterek közelében, de bármi is marad fenn a mesterek szavaiból, és bármennyire torzul is el, aki keresi az megtalálja az igazságot, ha elég mélyre ás bennük, és legfőként önmagában, mert mindig megérezzük, hogy mi az igazság, mert az belénk van kódolva, és onnan tudod, hogy elérted, hogy nincs több kérdés.

És mi van akkor, ha nekem van igazam, és úgy az "Ítéleten", mint "Jézus második eljövetelén" túl vagyunk már 11 éve:?:

Az ég egyadta világon semmi, :``::``::``::``: ezt tapasztalhatjuk is most.
 

atmanandajee

Állandó Tag
Állandó Tag
A tapasztalataimra és a közel 20 esztendős intenzív kutatási tevékenységemre alapozva arra a következtetésre jutottam, hogy az emberiség nagy családjának feltétlenül szüksége van egy új globális szövetségre, amit nevezzünk Legújabb Szövetségnek.

Ez a Szövetség arra lenne hivatott, hogy kiküszöbölje az új kozmikus korszak hajnalán, az előző Szövetségeknek és egyéb más vallási irányzatoknak a hibáit, hiányosságait.

Felmerülhet egyesekben a kérdés, hogy valóban lennének hiányosságaik, hibáik az eddigi vallásoknak? Természetesen, nem is kevés.

A jól felfogott közös cél a tökéletességre való törekvés, amit ugyan soha nem érhetünk el, de mégis motivációként ez kell mozgatórugó legyen.

Mint tudjuk, az ábrahámi vallások az Ószövetség messiásának eljövetelére vártak eddig, akit a keresztény egyházak "Jézus második eljöveteleként" propagáltak, a síitáknak pedig ugyanezt a 12. Imam (Imam Mahdi) visszajöveteleként. A két utóbbi ki van zárva, hiszen sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így értelemszerűen se az anya szülte hús-vér Jézus nem volt képes napjainkra visszatérni, se pedig a 12. Imam... Ezáltal tulajdonképpen a két nagy ábrahámi térítő vallásnak a végidőkkel kapcsolatos illuzórikus elképzelése megvalósulhatatlan. Ugyanez a helyzet az erre az időre bekalkulált "holtak feltámadásával" is. Az említett dolgok időpontján 11 éve túl vagyunk már. Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus nem jöhetett vissza, se a 12. Imám, a holtak pedig nem támadhattak fel sajnos, és ezután se fognak. Ettől függetlenül még bárki hihet ezekben a dolgokban, szuverén joga van hozzá!

Az Ószövetség kifejezetten egy nemzeti vallás, így az eleve alkalmatlan egy globális vallás alapjául.

Mivel hitre és vallásra szükség van annak érdekében, hogy a hétköznapok nehézségeinek a leküzdésében, elviselésében segítségünkre legyen, ezért az Istenkeresők Globális Egyháza egy Legújabb Szövetség megfogalmazását tartja szükségesnek és ajánlatosnak, ami a KÖZJÓ-ba vetett töretlen hitet lenne hivatott elmélyíteni és ápolni. Itt megjegyezném, hogy semmi köze nincsen ennek, a bolsevista-kommunista "KÖZJÓ"-hoz, ami szerintünk már a megszületésekor sem arra irányult... De ezt igazolják a történelmi tapasztalatok is.

Lesznek akik reakcióként a Jelenések könyvében található Antikrisztust fogják fennhangon emlegetni, és annak a betervezett globális elnyomó szervezetét, aminek biztosítania kellene úgymond a bibliai próféciáknak, terveknek a maradéktalan megvalósulását, ezzel is igyekezve elijeszteni a laikusokat ettől a nemes és magasztos elképzeléstől.

A Legújabb Szövetségnek ehhez semmi köze. Kizárólagosan az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet körülményeinek a szebbé, boldogabbá, békésebbé és igazságossabbá tételéért szándékozik fellépni nem diktatórikus eszközökkel, hanem kizárólagosan meggyőzés által, az áhított közös jövő reményében, ami nélkük szerintünk nem várhat rózsás jövő az eljövendő generációkra.


Vitassuk meg ennek a nemes elképzelésnek a szükségességét pro és contra alapon. kiss

Szerintem szükség van rá, mint kutyának az ötödik lábra.:D

Jó példa a Kiotói szerződés (az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának korlátozását vállaló országok egyezménye), amit Amerika nem írt alá, akik meg aláírták, és több a káros gáz kibocsátásuk a megengedettnél, megvásárolják a jogot az olyan országoktól, akik kevesebbet bocsátanak ki a megengedettnél, hogy ugyanannyival szennyezhessék a környezetet, mint eddig.
Pedig ha valami, akkor ez a KÖZJÓ érdekeit szolgálná, hogy a Kiotói szerződésben foglaltakat minden nemzet betartsa, ellentétben a Te elképzeléseiddel.
 

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Ez tényleg költői kérdés.

Még hozzá tartozott néhány egyéb kérdés is, amelyeket Te ügyesen kihagytál :D:

Fel kell az a költői kérdés merüljön, hogy mire van tulajdonképpen szüksége az egyénnek és az egész emberiségnek?

- A Jelenések könyvében részletezett Antikrisztus (a Koránban al-Dajjal) fellépésére, aki "Istennek" nyilvánítja úgymond magát, és mindenkire rásüti a bélyegét, hogy anélkül ne legyen esélye a további megélhetésre János (Jelenések könyve 13,16-17) szerint?

- Érdemes Jézus "második eljövetelére" várni, ami szerintem 1999.08.11-én "megtörtént"?

- Szükség lehet olyan istenhitekre, amelyeknek az alapja (istenképek) eleve sántítanak?

- Hasznos lehet az emberiségnek a vallási sokszínűség, ami annyi szenvedést, háborút és halált okozott eddig a történelem folyamán? Mi volt eddig ebből a haszna? A kárát azt ismerjük...

- Várjuk a "holtak feltámadását" és az "Ítéletet", ami 1999.08.11-én már megtörtént?

Ezzel kapcsolatosan ajánlanék az iszlám világból származó akkori néhány híradást:

---berlinonline.de/berliner-zeitung/archiv/.bin/dump.fcgi/1999/0812/none/0026/index.
Auf dem Maidan-e Imam drängen sich nun Hunderte betende Menschen. Die prächtigen Moscheen rund um den Platz fassen die Gläubigen nicht mehr. Schiitische Prediger stimmen das Namaz Ayat an, ein Gebet, das Muslime nach einem Erdbeben oder einer Überschwemmung und bei einer Sonnenfinsternis ergriffen sprechen. "Wenn die Sonne verschwindet und dann wieder auftaucht", sagt ein Geistlicher, "ist das wie eine Auferstehung der Welt. Dann sind wir Menschen ganz klein vor Allah."

Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt. Wenn sich die Sonne verfinstere, predigten sie, würden sich die Meere überschlagen und die Berge einstürzen das sei das Ende. Doch nur die allerwenigsten Iraner schenkten den Untergangspropheten Glauben. "Eigentlich denken wir ziemlich rational", sagt die Bankangestellte Schirin Ebadi. "Im Westen glaubt man wahrscheinlich, wir seien alle fanatisch und abergläubisch. Über solchen Unsinn kann ich nur lachen."

"Es ist wie eine Auferstehung der Welt. Dann sind wir Menschen ganz klein vor Allah." Muslimischer Geistlicher in Isfahan

--Néhány iszlám szekta augusztus 11-t az utolsó ítéletnek kiáltotta ki.

"Ez olyan, mint a világ feltámadása. Ekkor az ember egész kicsi lesz Allah előtt."

Muzulmán pap Isfahanban (Irán)

---spiegel.de/spiegel/print/d-14143665.
09.08.1999
Ich sehe Richtung Paradies
Ein solches Jahrtausend-Ereignis will gefeiert werden. Rechtzeitig zum kosmischen Blackout hat Paris auf der Place de la Concorde die weltgrößte Sonnenuhr (Höhe: 33 Meter) errichtet. Jordanien und Syrien erklärten den 11. August prompt zum Nationalfeiertag.

Elf Sofis hat der in der Schweiz lebende Olivier Staiger abgepasst - die schönste in Iguaçu (Brasilien). "Ich falle auf die Knie, Tränen in den Augen", notierte er nach der Düsterheit, "es sieht so aus, als habe eine übermenschliche Macht den Himmel geöffnet, und ich sehe Richtung Paradies."
--Jordánia és Szíria augusztus 11-t tényleges nemzeti ünnepnek nyilvánította ki.--

---kath.de/rv/archiv/rv990810.
(Radio Vatikan 10. August 1999)
A F R I K A
Algerien
Das Religionsministerium hat alle Gläubigen aufgefordert, während der Sonnenfinsternis am 11.08. in den Moscheen zu bleiben und zu beten. Wie es in einem am 7.08. verbreiteten Kommunique' des Ministeriums heisst, gelte das Gebet nicht dem Geschehen sondern Gott, dem Schöpfer und Beschützer der Menschen.
--Afrika-Algéria: A Vallásügyi Minisztérium felszólított minden hívőt, hogy a 08.11-i napfogyatkozás időtartama alatt a mecsetekben maradjanak és imádkozzanak. Ahogy, a 08.07-én közzétett minisztériumi közlemény szól, ez nem a történésnek, hanem Istennek, a Teremtőnek és az emberek védelmezőjének szól.--
Szerintem nem árt azzal tisztában lenni, hogy a többezer éves vallások az akkori korok emberéhez lettek méretezve, az éppen fennálló társadalmi viszonyok és igyekezetek függvényében.

Csak azért kellene beteljesüljön az "Antikrisztus" fellépése, hogy a kínhalált halt Jézus felléphessen, és Ítéletet tartson?

És mi van akkor, ha nekem van igazam, és úgy az "Ítéleten", mint "Jézus második eljövetelén" túl vagyunk már 11 éve:?:

Szóval az általam felvetett kérdések nem hinném, hogy elbagatellizálni valók, mivel MINDENKIT érintenek, és nem is akárhogy...:(

Csak azért realizálni az "Antikrisztus"-féle vallási legendát, hogy beteljesedhessen a Biblia és Korán íróinak az ötlete, terve?

Jó ez valakinek?

Gondolom, hogy neked igen valamilyen oknál fogva, mert különben nem reagálnál így a dolgokra...

Mi előnyöd származhat ebből:?: Írjál róla kérlek, biztosan meg fogod tudni hozni a kedvünket rá...;)

És mi haszna lehet az emberiségnek ebből szerinted?

Mert ha minden hívő elfordulna attól a prédikátortól, aki bármilyen jogcímen, más emberek elpusztítására buzdít, akkor semmi gond nem lenne a vallási sokszínűséggel, ami ugye, mindig egy kultúrában gyökerezik, és viszont, így a vallási sokszínűség megszüntetésére irányuló törekvésed a kultúrális sokszínűség megszüntetését is jelentené egyben. Ebből pedig, köszi, de nem kérek, még globalizáció címszó alatt se.
Mivel nemcsak a prédikátorok buzdítanak mások esetleges elpusztítására, hanem sok esetben maguk a vallási tanítások is, így milyen alapon várnád azt el, hogy a prédikátorok ne ebben a szellemben szónokoljanak:?:

Eltérő etikai kódexek alkalmazása mellett nem lehet szó az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításáról. Vagy nem ez lenne szerinted a vágya a túlnyomó többségnek?
Igen, ebben igazad van, de a vallások az egyetemes emberi kultúra részei. És ami a legfontosabb, hogy NEM Nevemsenki Jóskapisták hozták létre őket - mert hirtelen eszükbe jutott, hogy ők tudják, hogy mi a tuti, és akkor azt most jól ráeröltetjük az emberekre a KÖZJÓ nevében -, hanem olyan, magas spirituális szintre emelkedett, megvilágosodott emberek, akik nem könyvekből, és ún. tudományos kutatások által, nem puszta intellektuális elmeszülemények által jutottak el az igazsághoz.
Az tény, hogy az eredeti tanítások a "mester" halála után (és akár a feltámadása után is) mindig eltorzulnak, mindig dogmákká merevednek, vagy puszta, üres szertartásokká silányulnak, vagy önös érdekek prédájává válnak, de ez nem is lehet másként, mivel gyöngyöt szórtak a disznók elé. Nem érthetjük meg a tanításokat, a maguk mélységében azonnal, csak a még élő mesterek közelében, de bármi is marad fenn a mesterek szavaiból, és bármennyire torzul is el, aki keresi az megtalálja az igazságot, ha elég mélyre ás bennük, és legfőként önmagában, mert mindig megérezzük, hogy mi az igazság, mert az belénk van kódolva, és onnan tudod, hogy elérted, hogy nincs több kérdés.
Ilyen alapon ragaszkodhatnánk az emberáldozatokat követelő vallásokhoz is, vagy egyéb más kiirtott valláshoz is, hiszen azok is az egyetemes emberi kultúra részei voltak úgymond...

Miért kellene olyan dolgokhoz ragaszkodnunk, amelyek nem viszik már előre az emberiség nagy családjának a sorsát, hanem csak nehezíthetik azt esetleg?

Jézusnak az emberekkel kapcsolatos tanításai feltétlenül megtartandók és követendők, hiszen CSAK ezek lehetnek biztosítékai az áhított közös jövőnek. Ezzel kapcsolatban nekem soha nem volt kételyem.kiss

De ez nem azt jelenti, hogy még mindig várnunk kellene 11 év után is a "visszajövetelét", amihez semmi köze nem lehetett...;)
 

atmanandajee

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak azért realizálni az "Antikrisztus"-féle vallási legendát, hogy beteljesedhessen a Biblia és Korán íróinak az ötlete, terve?

Jó ez valakinek?

Gondolom, hogy neked igen valamilyen oknál fogva, mert különben nem reagálnál így a dolgokra...

Mi előnyöd származhat ebből:?: Írjál róla kérlek, biztosan meg fogod tudni hozni a kedvünket rá...;)

És mi haszna lehet az emberiségnek ebből szerinted?

Én egy szót se írtam az Antikrisztusról, de hogy be fog-e teljesedni a vele kapcsolatos prófécia, azt nem Te fogod eldönteni, és nem is én.

Mivel nemcsak a prédikátorok buzdítanak mások esetleges elpusztítására, hanem sok esetben maguk a vallási tanítások is, így milyen alapon várnád azt el, hogy a prédikátorok ne ebben a szellemben szónokoljanak:?:

Azon az alapon, kedves Istenkereső, hogy, ha a szívedre és nem az egódra hallgatsz, akkor máris tudod, hogy mi az igazság, és őket már meg se hallgatod.

Eltérő etikai kódexek alkalmazása mellett nem lehet szó az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításáról. Vagy nem ez lenne szerinted a vágya a túlnyomó többségnek?

Az egyetlen hiteles etikai kódex, az maga az Isteni törvény, ami a szívedbe van írva, és nem emberi, spekulatív kreálmány.
Ismét csak azt tudom mondani, hogy egy kis nyugati filozófia történetnek neki kellene ugranod, és láthatnád, hogy az egységes etikai kódex felállításába, vagy a spekulatív metafizikai rendszerépítésbe az elmúlt 2500 évben már beletört a nyugati filozófia bicskája, és ezeket nem Te fogod megoldani, pláne nem ilyen minimális tudással, hogy még az alapokkal sem vagy tisztában.

Ilyen alapon ragaszkodhatnánk az emberáldozatokat követelő vallásokhoz is, vagy egyéb más kiirtott valláshoz is, hiszen azok is az egyetemes emberi kultúra részei voltak úgymond...

"Mert ha minden hívő elfordulna attól a prédikátortól, aki bármilyen jogcímen, más emberek elpusztítására buzdít, akkor semmi gond nem lenne a vallási sokszínűséggel..."

Miért kellene olyan dolgokhoz ragaszkodnunk, amelyek nem viszik már előre az emberiség nagy családjának a sorsát, hanem csak nehezíthetik azt esetleg?

De ki dönti ezt el? Te???????????

Jézusnak az emberekkel kapcsolatos tanításai feltétlenül megtartandók és követendők, hiszen CSAK ezek lehetnek biztosítékai az áhított közös jövőnek. Ezzel kapcsolatban nekem soha nem volt kételyem.kiss

Na végre valami jó hír.kiss

De ez nem azt jelenti, hogy még mindig várnunk kellene 11 év után is a "visszajövetelét", amihez semmi köze nem lehetett...;)

Mondod Te, de ki vagy Te?
És ezt ne nekem válaszold meg, hanem magadnak!!!
 

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Én egy szót se írtam az Antikrisztusról, de hogy be fog-e teljesedni a vele kapcsolatos prófécia, azt nem Te fogod eldönteni, és nem is én.

Viszont az azzal kapcsolatos bejegyzésemre reagáltál nem kifejezetten konstruktív módon...

Szerinted ki fogja eldönteni? Erre kíváncsi lennek, mert ezek szerint csak van valami elképzelésed róla?

Azon az alapon, kedves Istenkereső, hogy, ha a szívedre és nem az egódra hallgatsz, akkor máris tudod, hogy mi az igazság, és őket már meg se hallgatod.

Ez szépen hangzik, de a realitás az más. Aki egy bizonyos vallási környezetben nevelkedik fel, annak az a fajta tanítás a helyes és betartandó.

Az egyetlen hiteles etikai kódex, az maga az Isteni törvény, ami a szívedbe van írva, és nem emberi, spekulatív kreálmány.

Elég szomorú lenne, ha még mindig a természet, azaz a vadon törvényei szerint élnénk...

Ismét csak azt tudom mondani, hogy egy kis nyugati filozófia történetnek neki kellene ugranod, és láthatnád, hogy az egységes etikai kódex felállításába, vagy a spekulatív metafizikai rendszerépítésbe az elmúlt 2500 évben már beletört a nyugati filozófia bicskája, és ezeket nem Te fogod megoldani, pláne nem ilyen minimális tudással, hogy még az alapokkal sem vagy tisztában.

Az új kozmikus korszak hajnalán, amikor végre fény derül az egyes hibás vallási elképzelésekre, lényegesen könnyeb dolga van a filozófusoknak ezen a téren kedves Atmanandajee...

"Mert ha minden hívő elfordulna attól a prédikátortól, aki bármilyen jogcímen, más emberek elpusztítására buzdít, akkor semmi gond nem lenne a vallási sokszínűséggel..."

Nem a megállapításomra reagáltál;), de válaszolok azért.


Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.



illetve


Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.



Vagy egy másik példa:


Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!



illetve


Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.



A szabad akaratodnál fogva ugye lehetőséged van a fenti etikai utasítások közül magadévá tenni a neked megfelelőbbet.

Melyiket fogod választani, és miért?

Mondod Te, de ki vagy Te?
És ezt ne nekem válaszold meg, hanem magadnak!!!

Egy szorgalmas és kitartó istenkereső, kedves Atmanandajee.:D
 

evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Istenkereső!

Ha te egy szorgalmas,és kitartó istenkereső vagy,akkor te KIT(?) keresel KIVÜL?
Hol találod meg KIVÜL?

Tulajdonképpen egy személyt keresel,aki megvalósitja vágyaidat,álmaidat (mindenki nevében?),aki elhozza számodra a szebb,boldogabb jövőt?
Aki hatalmat ad,és boldogságot,esetleg sok pénzt?
Vagy mire áhitozol?

És,ha már mindened meglenne,pénz,BMW,kastély,profitáló vállalkozásod,és tényleg MINDEN(!),akkor boldogabb lennél?

Kérdezd csak meg a nagy sztárokat,akik a rivaldafényben vannak nap,mint nap,és már mindenük megvan,vajon miért nyúlnak a kábitószer felé /hogy egy kis örömük legyen!/,és mégsem elégedettek.
Vajon miért?Szerinted?

Mert VALAMI hiányzik!!!

És ezt sem a KÖZJÓ-ban,sem a szobor imádatban nem találják meg,tehát NEM kivül kell keresnünk,hanem belül kell rendet tennünk,saját magunkban,és akkor nincs vádaskodás,és személyi kultusz,hanem van helyette szeretet,megértés,egymás tisztelete.

-Hidd el nincs szükség felhivásra,sem propagandára,mert mindez inkább ellenszenvet vált ki az emberekből,mert amit úgymond "erőltetnek",annak az ellenkezője valósul meg.

Burkolt erőszakkal nem lehet a szeretet nevében különböző szervezeteket alapitani!
 

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Kedves Istenkereső!

Ha te egy szorgalmas,és kitartó istenkereső vagy,akkor te KIT(?) keresel KIVÜL?
Hol találod meg KIVÜL?

Tulajdonképpen egy személyt keresel,aki megvalósitja vágyaidat,álmaidat (mindenki nevében?),aki elhozza számodra a szebb,boldogabb jövőt?
Aki hatalmat ad,és boldogságot,esetleg sok pénzt?
Vagy mire áhitozol?

És,ha már mindened meglenne,pénz,BMW,kastély,profitáló vállalkozásod,és tényleg MINDEN(!),akkor boldogabb lennél?

Kérdezd csak meg a nagy sztárokat,akik a rivaldafényben vannak nap,mint nap,és már mindenük megvan,vajon miért nyúlnak a kábitószer felé /hogy egy kis örömök legyen!/,és mégsem elégedettek.
Vajon miért?Szerinted?

Mert VALAMI hiányzik!!!

És ezt sem a KÖZJÓ-ban,sem a szobor imádatban nem találják meg,tehát NEM kivül kell keresnünk,hanem belül kell rendet tennünk,saját magunkban,és akkor nincs vádaskodás,és személyi kultusz,hanem van helyette szeretet,megértés,egymás tisztelete.

-Hidd el nincs szükség felhivásra,sem propagandára,mert mindez inkább ellenszenvet vált ki az emberekből,mert amit úgymond "erőltetnek",annak az ellenkezője valósul meg.

Burkolt erőszakkal nem lehet a szeretet nevében különböző szervezeteket alapitani!

Köszönöm kedves Éva a tanácsaidat, de tudom, hogy hol kell keresni. Feltehetőleg ezzel a Názáreti Jézus nem lehetett tisztában, és ezért magából kiindulva ("bűntelen születési adottságokkal rendelkezett) az egyetlen valóságos Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót Jóistennek titulálta, másokat meg pl. a Sátán gyermekeinek. Ez valójában nem így működik, ugyanis MINDENKI ugyanannak az Istennek a gyermeke, csak eltérő születési (lelki) adottságokkal felruházva. Szoktam még ellenpéldának azt a skót ritus 33. fokán beavatott Aleister Crowleyt is emlegetni, aki a születési adottsága (lelki) miatt magát nem a Jóisten, hanem a Sátán inkarnációjának tartotta...:

crowley_mason.jpg

("The Beast 666")

Hogy mi a különbség a két születési radix között, az szerintem még a laikusnak is feltűnik:

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

400_3264613663386533.jpg


Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Vénusz-Jupiter sextil

400_3061363333316634.jpg

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A különbség a két radix között az, hogy a Jézus születésekor együttállt Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek Crowley esetében egy szabályos kozmikus keresztet alkottak a Zodiákusban. A kereszt, a bűn és halál szellemi forrása ugyanis a misztériumokban és az ősi asztrológiában is.

Mint tudjuk, Jézus szintén egy nem akármilyen kozmikus kereszt égisze alatt szenvedett kínhalált, amiről Pál úgy nyilatkozott, hogy "bűnné", "átokká" vált (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,21; Pál levele a galatákhoz 3,13), magára vette a "világ bűneit":

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak
400_3236626636663233.jpg

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Hogy miért magyarázom ezt Neked?

Azért, mert ez a legszemléletesebb módja annak, hogy megérthessük az eltérő születési (lelki) adottságainkat.

Tehát ha Te Isten megismerésére adod a fejedet, akkor nem elégedhetsz meg kizárólagosan a magad megismerésével, mivel az csak egy "apró" szikrája" az egész isteni valóságnak. Remélem, hogy sikerült érhetően feltárnom ezt a kérdést.kiss

Még annyit, hogy semmit nem számit az, hogy Te hiszel-e ezekben a dolgokban, vagy nem, attól függetlenül működik... A bibliai vallások misztériumai kozmikus misztériumok, de a beavatott készítői tiltották a laikus hivő tömegeknek az ismereteik utáni kutatást.:wink:


Ha nem propagálom az elképzeléseimet, akkor azokat senki meg nem ismerheti, tehát itt nem erőltetésről van szó kedves Éva, hanem jóindulatú felvilágosítási igyekezetről. Amiért én éveket kutattam, azt Te megtudhatod néhány perc alatt, és még köszönetet se várok érte...kiss
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Milyen igaz ez az ige!


"Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
"

Róma 1.18-22
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm kedves Elkekiss, ezt igyekszem itt és más fórumokon is bizonyítani.
Miért kell bizonyítanod, amikor tudod, hogy igazad van? :wink:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)

...
Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Ezeket pontosan honnan is tudjuk? :confused:
 

atmanandajee

Állandó Tag
Állandó Tag
Viszont az azzal kapcsolatos bejegyzésemre reagáltál nem kifejezetten konstruktív módon...

Szerinted ki fogja eldönteni? Erre kíváncsi lennek, mert ezek szerint csak van valami elképzelésed róla?

Persze hogy van. Az idő.


Ez szépen hangzik, de a realitás az más.
Szerinted.
Aki egy bizonyos vallási környezetben nevelkedik fel, annak az a fajta tanítás a helyes és betartandó.
Ebben egyetértünk, kivételesen, de mindig dönthetsz másként, és ezt nevezik vallásszabadságnak. Persze ez a fogalom lehet, hogy nem ismert még a számodra. :D


Elég szomorú lenne, ha még mindig a természet, azaz a vadon törvényei szerint élnénk...

Ne tegyél már egyenlőségjelet a természet törvény és a vadon törvénye közé! Köszike!

Az új kozmikus korszak hajnalán, amikor végre fény derül az egyes hibás vallási elképzelésekre, lényegesen könnyeb dolga van a filozófusoknak ezen a téren kedves Atmanandajee...

Na, az ilyen kijelentéseid miatt nem óhajtok veled diskurálni, mert ebből látszik, hogy fogalmad sincs, hogy miről beszélsz. Már bocsi.
Azt hiszed, hogy ezeket az "ellentmondásokat", amiket Te hangoztatsz a Bibliával kapcsolatban, Te fedezted fel?
És szerinted a skolasztika, a reformáció, vagy a "felvilágosodás" kora filozófusainak, és/vagy teológusainak, stb. ezek fel se tűntek. Ez ismét nulla szintű olvasottságra vall, ami a témát illeti, nem is beszélve a "filozófusok könnyebb dolgáról" szóló kijelentésedről.

Nem a megállapításomra reagáltál;), de válaszolok azért.


Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.


illetve


Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.


Vagy egy másik példa:


Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!


illetve


Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.


A szabad akaratodnál fogva ugye lehetőséged van a fenti etikai utasítások közül magadévá tenni a neked megfelelőbbet.

Melyiket fogod választani, és miért?

A szabad akarat által eldönthetem, hogy a dualizmus csapdájában vergődöm-e veled együtt, az egó gondolatköreiben örlődve, és megpróbálom eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, vagy a két-ség helyett az Egy-ség felé veszem az irányt. Szerinted melyiket választom? :D

Egy szorgalmas és kitartó istenkereső, kedves Atmanandajee.:D

Látod, még a "ki vagy Te" kérdést sem érted, hogyan is adhatnál rá helyes választ?

Bocsáss meg, kedves Istenkereső, hogy időnként keményebb hangot ütök meg veled szemben, és hogy nem akarok veled tovább vitatkozni, de - hogy egy korábbi, szemléletes hasonlatomhoz visszatérjek -, ez olyan lenne, mintha egy születésétől vak embernek szeretném elmondani, hogy mi az a szivárvány, miközben ő, meggyőződéssel próbálja elhitetni mindenkivel, hogy ő az, aki igazán tudja, hogy mi az, és csak ismételgeti, ismételgeti, amit a fejébe vett.
Ez tehát az egyik ok, hogy nem akarlak folyton megbántani, mert azt is látom, hogy alapvetően jószándékú ember vagy.
A másik ok pedig az, hogy nem akarok teret engedni az egómnak azáltal, hogy folyton kénytelen legyek téged helyesbíteni. (persze mindhiába is tenném, mert, ahogy látom, úgysem olvasol utána semminek, amit mások javasolnak, csak mantrázod tovább a rögeszméidet.)


 

atmanandajee

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm kedves Éva a tanácsaidat, de tudom, hogy hol kell keresni. Feltehetőleg ezzel a Názáreti Jézus nem lehetett tisztában, és ezért magából kiindulva ("bűntelen születési adottságokkal rendelkezett) az egyetlen valóságos Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót Jóistennek titulálta, másokat meg pl. a Sátán gyermekeinek. Ez valójában nem így működik, ugyanis MINDENKI ugyanannak az Istennek a gyermeke, csak eltérő születési (lelki) adottságokkal felruházva. Szoktam még ellenpéldának azt a skót ritus 33. fokán beavatott Aleister Crowleyt is emlegetni, aki a születési adottsága (lelki) miatt magát nem a Jóisten, hanem a Sátán inkarnációjának tartotta...:

crowley_mason.jpg

("The Beast 666")

Hogy mi a különbség a két születési radix között, az szerintem még a laikusnak is feltűnik:

REMÉLEM ÍGY LESZ!

De azért egy helyreigazítást azért még tennék:
Hangsúlyozom, hogy egy cseppet sem érdekel Aliester Crowley, de ha már minden üzenetedben a születési horoszkópjára hivatkozol, hogy alátámaszd vele a képtelen elképzelésedet, akkor legalább ennek is utána kellett volna nézned komolyabban (ha csak nem direkt kozmetikázod itt az adatokat, mint Jézus születésével kapcsolatban).
Mert ezt írod:

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán
400_3264613663386533.jpg



Ezzel szemben a Wikipédia meg ezt írja:

Aleister Crowley, (született: Edward Alexander Crowley, IPA: [ˈkroʊli]; 1875. október 12.1947. december 1.), angol okkultista, író, hegymászó, költő, és jógi.<SUP id=cite_ref-0>[1]</SUP> Fontos tagja volt több okkult szervezetnek, többek között az Arany Hajnal (Golden Dawn), az Argenteum Astrum (AA), és az Ordo Templi Orientis (O.T.O.) társaságoknak.<SUP id=cite_ref-ilueqf_1-0>[2]</SUP> Leginkább mágikus írásai révén vált ismertté, főként a Liber AL vel Legis - A Törvény Könyve cíművel, mely a Thelema szent írása. Már életében hírhedtté vált, a világ leggonoszabb embere ("The Wickedest Man In the World") címmel illették s gyakran vált a média támadásainak célpontjává.<SUP id=cite_ref-2>[3]</SUP>


Tehát egy hónapot és egy napot tévedsz a születését illetően, ebből következően a radixa is teljesen más, úgyhogy erre többé ne hivatkozz! Köszi. Radixot csatolom, mert nem tudom, hogy kell ide beilleszteni.





Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
Vénusz-Jupiter sextil
400_3061363333316634.jpg

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A különbség a két radix között az, hogy a Jézus születésekor együttállt Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek Crowley esetében egy szabályos kozmikus keresztet alkottak a Zodiákusban. A kereszt, a bűn és halál szellemi forrása ugyanis a misztériumokban és az ősi asztrológiában is.

Mint tudjuk, Jézus szintén egy nem akármilyen kozmikus kereszt égisze alatt szenvedett kínhalált, amiről Pál úgy nyilatkozott, hogy "bűnné", "átokká" vált (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,21; Pál levele a galatákhoz 3,13), magára vette a "világ bűneit":

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak
400_3236626636663233.jpg

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Hogy miért magyarázom ezt Neked?

Azért, mert ez a legszemléletesebb módja annak, hogy megérthessük az eltérő születési (lelki) adottságainkat.

Tehát ha Te Isten megismerésére adod a fejedet, akkor nem elégedhetsz meg kizárólagosan a magad megismerésével, mivel az csak egy "apró" szikrája" az egész isteni valóságnak. Remélem, hogy sikerült érhetően feltárnom ezt a kérdést.kiss

Még annyit, hogy semmit nem számit az, hogy Te hiszel-e ezekben a dolgokban, vagy nem, attól függetlenül működik... A bibliai vallások misztériumai kozmikus misztériumok, de a beavatott készítői tiltották a laikus hivő tömegeknek az ismereteik utáni kutatást.:wink:


Ha nem propagálom az elképzeléseimet, akkor azokat senki meg nem ismerheti, tehát itt nem erőltetésről van szó kedves Éva, hanem jóindulatú felvilágosítási igyekezetről. Amiért én éveket kutattam, azt Te megtudhatod néhány perc alatt, és még köszönetet se várok érte...kiss

Jajj de jó......

LInktelenítette: elke
 

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Látod, még a "ki vagy Te" kérdést sem érted, hogyan is adhatnál rá helyes választ?

Bocsáss meg, kedves Istenkereső, hogy időnként keményebb hangot ütök meg veled szemben, és hogy nem akarok veled tovább vitatkozni, de - hogy egy korábbi, szemléletes hasonlatomhoz visszatérjek -, ez olyan lenne, mintha egy születésétől vak embernek szeretném elmondani, hogy mi az a szivárvány, miközben ő, meggyőződéssel próbálja elhitetni mindenkivel, hogy ő az, aki igazán tudja, hogy mi az, és csak ismételgeti, ismételgeti, amit a fejébe vett.
Ez tehát az egyik ok, hogy nem akarlak folyton megbántani, mert azt is látom, hogy alapvetően jószándékú ember vagy.
A másik ok pedig az, hogy nem akarok teret engedni az egómnak azáltal, hogy folyton kénytelen legyek téged helyesbíteni. (persze mindhiába is tenném, mert, ahogy látom, úgysem olvasol utána semminek, amit mások javasolnak, csak mantrázod tovább a rögeszméidet.)

Értettem a kérdésedet kedves Atmanandajee, viszont ezek szerint Te nem értetted a válaszomat...:D

A helyesbítgetés a saját fixa ideáidra fér rá nagyon, de mivel nem rendelkezel elég tapasztalattal és ismeretekkel, így ez fel sem tűnhet a számodra ezek szerint. De örömmel segítek Neked, ha úgy gondolod.kiss

Szerntem Te is biztosan egy jószándékú ember lehetsz, csak légy egy kicsit nyitottabb és rugalmasabb.:777:
 

szlv.gnt

Állandó Tag
Állandó Tag
Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Róma 1:20
 

Istenkereső

Kitiltott (BANned)
Ezzel szemben a Wikipédia meg ezt írja:

Aleister Crowley, (született: Edward Alexander Crowley, IPA: [ˈkroʊli]; 1875. október 12. – 1947. december 1.), angol okkultista, író, hegymászó, költő, és jógi.[1] Fontos tagja volt több okkult szervezetnek, többek között az Arany Hajnal (Golden Dawn), az Argenteum Astrum (A∴A∴), és az Ordo Templi Orientis (O.T.O.) társaságoknak.[2] Leginkább mágikus írásai révén vált ismertté, főként a Liber AL vel Legis - A Törvény Könyve cíművel, mely a Thelema szent írása. Már életében hírhedtté vált, a világ leggonoszabb embere ("The Wickedest Man In the World") címmel illették s gyakran vált a média támadásainak célpontjává.[3]


Tehát egy hónapot és egy napot tévedsz a születését illetően, ebből következően a radixa is teljesen más, úgyhogy erre többé ne hivatkozz! Köszi. Radixot csatolom, mert nem tudom, hogy kell ide beilleszteni.

Mindenki ismeri ezt a hivatalosan propagált téves születési dátumot kedves Atmanandajee.:D Sőt Jézus nem is olyan rég még az időszámításunk kezdetén született, majd idővel egyre korábbra tolódott át ez a dátum.:p

Ha lenne ezen a területen egy apró kis tapasztalatod, akkor tudhatnád, hogy az olyan híres egyének születési időpontjait, akik a zsidó misztika titkos tudományának, azaz a kabbalahnak a Shem ha-Mephorasa ("Isten 72 szelleme") jegyében látták meg a napvilágot, azoknak minden estben tévesen hozzák a nyilvánosságra.:D Ez részben érthető, hiszen tilos volt eddig ezzel a kérdéssel (a Shem ha-Mephorash mibenlétével) a hívő tömegeknek foglalkozniuk... Feltételezem, hogy erről azért már hallottál:?: De ha nem az se baj, nézz utána, a megismerés jobb később, mint soha...

Még szembetűnőbbek a XX. század "Jézusának", Jiddu Krishnamurtinak a többféleképpen köztudatba juttatott hibás születési dátumai...:(

Csak nehogy Te is most azzal gyere, hogy egy újabb "összeesküvés-elmélettel" állunk szemben...
Persze ez a mondás jól bevált eddig a laikusok megvezetése terén...;)

Kutass, és akkor nem fogsz ilyen laikus észrevételeket tenni kedves Atmanandajee.kiss
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére