Hírek Bige László üzent a hatalomnak: Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól

Nevetségesnek és méltánytalannak tartja Magyarország tizenkettedik leggazdagabb embere, hogy három héttel ezelőtt gigaösszegre bírságolta a cégét kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal. Bige László szerint fideszes üzleti körök akarják megszerezni cégét. Bige László kijelentette: nem követett el semmi olyat, amiért menekülnie kellene.

Ceaușescu bukását is kivárta, szerinte Orbán sem miniszterelnökként megy majd nyugdíjba. Az üzletember úgy gondolja: a NER-nek hamarosan vége lesz

– mondta a Szabad Európának adott interjújában.

Amikor a hatóságok megszállták a gyárát, Bige arra is gondolt, hogy inkább becsukja az egészet. Arra a kérdésre, hogy miért nem csinálta meg ezt, és lehet, hogy akkor nyugodtabb élete lenne, a milliárdos vállalkozó azt felelte:

“Mert nekik az sem lett volna elég. De én akkor is megleszek még, ha ezek már nem lesznek sehol. Először azt is nyilatkoztam, hogy becsukom, és kész, de ezzel okoztam volna a legnagyobb örömet nekik. Meg a másik: az a gyár 280 családot tart el, a cég hetven éve működik, negyven országba exportál.”

A GVH októberben rekordösszegre, 11,5 millárd forintra bírságolta a céget, amire a 12. leggazdagabb magyar azt mondta, hogy “ez egy példátlan büntetés, amit csak azzal csinálnak meg, akit tönkre akarnak tenni, hogy ellopják a vagyonát.” Kijelentette:

Nem akarok prejudikálni, de az biztos, hogy Andersen meséjére kaptuk ezt a bírságot. Bíróság előtt fogjuk megtámadni a Versenyhivatal döntését.

Már évek óta próbálják ellehetetleníteni Bige Lászlót, korábban csendben intézték, hogy ne kavarjon akkora port ez az egész, de úgy nem sikerült nekik. A milliárdos leszögezte:

neki ez nem jelent semmilyen problémát, mert nem az a puha gerincű ember, aki meghajtja a fejét a hatalom előtt; de a családja nem annyira bírja az évek óta tartó háborút.
“Nézem ezt a sok szellemi fogyatékost, csirkefogó gazembert, akik ebben a rendszerben közreműködnek…” – tette hozzá Bige.

A vállalkozó szerint nem sok ész szorult rosszakaróiba, ezért erővel próbálják tönkretenni, mert azt gondolják, hogy erővel mindenkin átgázolhatnak és mindent letarolhatnak; ez egy darabig megy is nekik. De itt már olyan eszközöket is bevetettek, olyan mélyre süllyedtek, hogy semmilyen jogi vagy morális korlátot nem vesznek figyelembe.

Ez az ország olyan erkölcsi válságban van, hogy Rákosi alatt sem volt ilyenben. Én éltem egy másik diktatúrában Romániában, ahol a diktátort Ceaușescunak hívták. Most is elmehetnék, de nem vagyok az a feladós típus. Pedig megüzenték nekem, hogy ha elmegyek innen, békén hagynak, akkor nincs probléma. De nem követtem el semmi olyat, amiért menekülnöm kéne innen. Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól, nem volt valami fényes a vége

– jelentette ki. Hozzátette: kivárja Orbánt is, mert szerinte senki nem megy miniszterelnökként nyugdíjba. Előbb-utóbb ennek a rendszernek is vége lesz.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz ilyen körülmények között a cégével, Bige László nem hazudtolta meg magát és kijelentette:

Csak azért is… Megcsináljuk mindenféle magyarországi támogatás nélkül; a miniszterelnököt meg a kormánytagokat meg majd elhívjuk az avatóra.

bige2.jpg
 
nem ertem a foszert
komolyan nem ertem !! annyi tonkretett vallalkozorol tud hogy ennek elegnek kene lenni
hogy tudja ez a metodus a buntetesdivel kezdik
HA fejre all akkor is tonkre teszik
egyetlen lehetosege a fillerekert eladas es eltunni eloluk
nala nagyobb vallakozas is volt amit eltuntettek a tulajdonos az eletet mentette
ez a szerencsetlen azt gondolja hogy egy ket uzem eleg lesz nekik??
teved minden kell es megszerzik
 
Azert nem szabad elfelejteni, hogy az ő cége már nem a középkategória.
Rejtői hasonlattal élve az már nem a Hűséges almákhoz, hanem a Sereny múmiákhoz tartozik.
Akárcsak Gattyán (3.-5. leggazdagabb). Őt is megpróbálták kicsinálni (adóelkerülés, mert Portugáliaba tette át a székhelyét, hogy olcsóbban adózzon), de vele sem bírtak.
Ha nyíltan felvállalta MZP támogatását, akkor biztosan végeztetett előtte felméréseket és azok alapján ítélte úgy, hogy megteszi.
Ha a birságot annulálják, akkor azt biztos nem a NAV, hanem a bíróság hatarozata alapjan fogjak megtenni.
Politikai támogatottsagot meg akkor szerezne (egy kormanyváltás után), ha elkezdene sorozatban közbeszerzeseket nyerni.
De vajon mennyi állami műtrágya kell Magyarországnak (még, ha Csányi - akivel nem épp puszipajtások - birodalma máshonnét fog vásárolni) ?
 
Ha okos vagy, vagy politikus nem.

Pl. en hulye konok vagyok (mint az apam is volt) es az elveim mindig fontosabbak voltak, mint az, hogy miattuk hova kerulok (nagy ivben teszek arra ki mit gondol rolam, ha en tukorbe tudok nezni); igy totalisan megertem Bige viselkedeset. :)

.
Én is megértem, de már egy ideje már rájöttem, hogy mégsem akarom megváltani a világot.
 
Nevetségesnek és méltánytalannak tartja Magyarország tizenkettedik leggazdagabb embere, hogy három héttel ezelőtt gigaösszegre bírságolta a cégét kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal. Bige László szerint fideszes üzleti körök akarják megszerezni cégét. Bige László kijelentette: nem követett el semmi olyat, amiért menekülnie kellene.

– mondta a Szabad Európának adott interjújában.

Amikor a hatóságok megszállták a gyárát, Bige arra is gondolt, hogy inkább becsukja az egészet. Arra a kérdésre, hogy miért nem csinálta meg ezt, és lehet, hogy akkor nyugodtabb élete lenne, a milliárdos vállalkozó azt felelte:

A GVH októberben rekordösszegre, 11,5 millárd forintra bírságolta a céget, amire a 12. leggazdagabb magyar azt mondta, hogy “ez egy példátlan büntetés, amit csak azzal csinálnak meg, akit tönkre akarnak tenni, hogy ellopják a vagyonát.” Kijelentette:

Már évek óta próbálják ellehetetleníteni Bige Lászlót, korábban csendben intézték, hogy ne kavarjon akkora port ez az egész, de úgy nem sikerült nekik. A milliárdos leszögezte:

“Nézem ezt a sok szellemi fogyatékost, csirkefogó gazembert, akik ebben a rendszerben közreműködnek…” – tette hozzá Bige.

A vállalkozó szerint nem sok ész szorult rosszakaróiba, ezért erővel próbálják tönkretenni, mert azt gondolják, hogy erővel mindenkin átgázolhatnak és mindent letarolhatnak; ez egy darabig megy is nekik. De itt már olyan eszközöket is bevetettek, olyan mélyre süllyedtek, hogy semmilyen jogi vagy morális korlátot nem vesznek figyelembe.

– jelentette ki. Hozzátette: kivárja Orbánt is, mert szerinte senki nem megy miniszterelnökként nyugdíjba. Előbb-utóbb ennek a rendszernek is vége lesz.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz ilyen körülmények között a cégével, Bige László nem hazudtolta meg magát és kijelentette:

Csatolás megtekintése 1827502
*
Határozottan féltem ezt az embert. Aki nemcsak a saját gyarapodására gondol, de mindezokra az emberekre, családokra, akik éppen az ő vállalkozásából, az általa adott munkából élnek. Kegyetlen a politika, nem kíméli mindazokat a jó embereket, akik nemcsak magukkal a saját gazdagodásukkal, de emberekkel, családokkal, megélhetésükkel terveznek és tesznek. Becsületességéért, őszinteségéért, szókimondásáért - féltem, nagyon féltem... Akik tervbe vették a tönkre tételét, azoknak nem számít az a sok család, a megélhetésük, akik mind Bige Úr vállalkozásától függ. Becsülöm, kalapot emelek éa fejet hajtok előtte.
 
Hatalom...semmit nem változott a 60- 80-as évek óta...
Győrffy Balázs fideszes parlamenti képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke egy kollégáinak kiküldött emailben a Népszava szerint azt írta, legyenek a vendégei, és nézzék meg vele az Elkúrtuk című filmet december 9-én a budapesti Cinema City Allee moziban. Levele szerint a mozizáshoz regisztrálni kell november 19-ig.
(
Nem kötelező, de erősen ajánlott?)
 
Annyi a gazdasági életben a kormányzati nyomulás...
A Mol készen áll arra, hogy átvegye a hatósági ár miatt bajba jutott benzinkutak üzemeltetését.
(jönnek a nemzeti benzinkutak)
 
A Mol készen áll arra, hogy átvegye a hatósági ár miatt bajba jutott benzinkutak üzemeltetését.
(jönnek a nemzeti benzinkutak)
Szoval hagyni kellett volnaaz 500 ft feletti benzinárat :)

A masik dolog, Bigevel kapcsolatban: egy komoly ember soha nem fenegetodzik, hanem ut.
Ha nem képes utni akkor beszel!
 
Szoval hagyni kellett volnaaz 500 ft feletti benzinárat :)

A masik dolog, Bigevel kapcsolatban: egy komoly ember soha nem fenegetodzik, hanem ut.
Ha nem képes utni akkor beszel!
Hagyni? Miért kellett volna?
Csak bemutattam a dolgot egy másik aspektusból is.
Kit vagy kinek kellene ütni??
Miért is?
 
Hagyni? Miért kellett volna?
Csak bemutattam a dolgot egy másik aspektusból is.
Kit vagy kinek kellene ütni??
Miért is?
Itt sokszor elhangzik a tolvaj kifejezés a kormánykorokre.
Nekem egy eleg hatarozott bizonyitekot nyujt ez a tortenet arra, hogy lehetne vitatni.
Amikor valaki mindent megtesz azért, hogy a padlora vigye a korqmanyt, ráadásul ez egy olyan szemely reszerol hangzik el, aki kelloen komoly helyen ul, elégséges pénzzel rendelkezik ahhoz, hogy szinte mindenrol tudjon ami a gazdasagban tortenik, szoval az a véleményem, hogy ha egy ilyen kaliberu ember csak beszel, fenyegetodzik, akkor semmi nincs a kezeben!
 
Aha.
 
A hatalom még kivár hisz vannak alsó szintjeiken annyian akik már ráugrottak hogy gyengítsék.
Az hogy valaki nem a kormányt támogatja hanem az ellenzéket számomra nem gond. Addig jó amíg van másssik.
Mert a kormányoldalon nincs szín ....egy kézben van minden.
Példa rá.
a XVI. kerület fideszes polgármestere, Kovács Péter. Fővárosi politikusként elárulta, hogyan győzhet a Fidesz Budapesten.
A baloldaliak készpénznek veszik, hogy Budapesten minden körzetet megnyernek. Ne hagyjuk nekik, tudjuk, mit kell tenni. Azt kell tenni, hogy mindannyian, minden kongresszusi küldött, minden önkormányzati képviselő, minden polgármester, minden parlamenti képviselő, minden államtitkár, minden miniszter elmegy és becsönget a szomszédjához, a barátjához, ismerősökhöz és ismeretlenekhez, és elmondja nekik, hogy mi vár rájuk. Miből lehet választani” - mondta, de kiderült, hogy nem most azonnal, vasárnap délután kezdődik ez munka. Mert így folytatta:

„Persze lesznek kellemetlen kérdések, azokra is válaszolni kell tudni. Itt még várunk arra, hogy a Fidesz-központ megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre, de kedves barátaim, ha meglesznek a válaszok, akkor meglesz a siker”
(érted? nem vállalnak addig véleményt amíg nincs kellő támogatás mögöttük)
 
Annyi a gazdasági életben a kormányzati nyomulás...
A Mol készen áll arra, hogy átvegye a hatósági ár miatt bajba jutott benzinkutak üzemeltetését.
(jönnek a nemzeti benzinkutak)
Nem vagyok jogász, de megérne egy misét, hogy a 2000 magántulajdonban lévő kiskutat milyen jogalappal adná át másnak a kormány?
Arra viszont kiváncsi lennék, hogy mit tudna tenni a kormány, ha kinyitnának a kutak, de üzemanyagot nem rendelnének.
(A briteknél is előfordul ilyen, igaz más ok miatt.)
Szoval hagyni kellett volnaaz 500 ft feletti benzinárat :)

A masik dolog, Bigevel kapcsolatban: egy komoly ember soha nem fenegetodzik, hanem ut.
Ha nem képes utni akkor beszel!
 
szoval az a véleményem, hogy ha egy ilyen kaliberu ember csak beszel, fenyegetodzik, akkor semmi nincs a kezeben!
Vajon a többi cég mit csinál? elvégre a Bige egyedül nem tudott kartellezni ... vagy nyolc céget vádolnak kartellezéssel, csak az övé a legnagyobb. A kartellező cégek közt akad amelyik együttmúködik a hatóságokkal ... úgyhogy vannak ott dokumentumok is, amikre a büntetést alapozták.
 
Utoljára módosítva:
Ahogy ˝lapozgatom˝ a régi újságokat egy cikk került a látóterembe...
Nyomozás a TVM elnök-vezérigazgatója ellen
Két hete vették őrizetbe Bige László Tibort, a Tiszamenti Vegyiművek Rt. ( I V> 1 j vezérigazgatóját - értesült a Napi Magyarország. Az igazgatót a rendőrség kérése ellenére múlt pénteken abíróság szabadlábra helyezte, ám az ügyészség fellebbezett adöntés ellen. A nyomozás jelenleg is tart.
Lapunk tudomására jutott, hogy a TVM elnök-vezérigazgatóját - többek között - körülbelül 15 millió forintos vesztegetéssel is gyanúsítják. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság illetékese a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt részleteket közölni az ügyről, ám azt megerősítette, hogy Bige Lászlót valóban őrizetbe vették, és ügyében jelenleg is folyik a nyomozás.
1998-as a cikk
 
Bige László válasza Nagy István agrárminiszternek.

"...én nem voltam úttörő, nem voltam KISZ tag, és nem voltam soha egyetlen pártnak tagja, Önnel szemben. És soha egyetlen hatalomnál sem álltam sorba..."

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Régen jártam erre, kérdezném, hogy lehet-e írást felrakni, és ha igen, akkor hogyan?
Köszönöm!
alexinho04 wrote on MEVA72's profile.
Szia! Köszönöm szépen hogy feltöltötted az Agota Kristof: Trilógia könyvet!
GyulusH45 wrote on szeged's profile.
Helló! -egy régi számra : "Ölelj ölelj "c. megtudnád szerezni a stílust pa600-ig-és feltöltenéd ? Üdv :Gyulus
Midi dalok, zenészek!
Kobudera wrote on Boglarka Veres's profile.
Szervusz! Nekem megvan a Jurrasic Parts nevű játék.:)

Statisztikák

Témák
36,978
Üzenet
4,511,178
Tagok
597,403
Legújabb tagunk
eszti.szaszi87
Oldal tetejére