Hírek Bill Gates rekordösszeget, 20 milliárd dollárt adományozott alapítványának

Rekordösszeget, 20 milliárd dollárt, azaz 8100 milliárd forintot adományozott Bill Gates, amerikai üzletember a Bill és Melinda Gates Alapítványnak, így az alapítvány teljes tőkéje már 70 milliárd dollár.

„Ahogy a jövőbe tekintek, úgy tervezem, hogy gyakorlatilag a teljes vagyonomat az alapítványnak adom, (...) végül lekerülök a világ leggazdagabb embereinek listájáról”
– mondta Gates szerdán.

Az alapítványt az üzletember közösen hozta létre volt feleségével, Melinda Gatesszel még 2000-ben.
Gates szerint a közelmúltban világszerte rengeteg kihívással kellett szembenéznie az emberiségnek: ilyen a Covid-19-világjárvány, amit „a történelem egyik legnagyobb visszaesésének” nevezett, vagy a növekvő infláció, a súlyosbodó éghajlatváltozás, és az ukrajnai háború, ami „az egész világ számára óriási tragédia”.
„Az elmúlt néhány év hatalmas globális visszaesései ellenére hihetetlen hősiességet és áldozatvállalást látok szerte a világon, és hiszem, hogy a fejlődés lehetséges”.

2020-ban 49,9 milliárd dollár alaptőkéje volt az alapítványnak, így két év alatt jócskán megnövelték a forrásaikat. Ebből a pénzből az éghajlatváltozás mérséklésére, az élelmiszerhiány visszaszorítására, a gyermekhalálozás csökkentésére, az oktatáshoz való egyenlő hozzáférésre, a nemek közötti egyenlőség elérésére, valamint a jövőbeni világjárványok megelőzésére és az újonnan megjelenő betegségek felszámolására szeretnének összpontosítani.
Az alapítványt Warren Buffett üzletember is támogatta, 3,1 milliárd dollárral. 2026-ra az a cél, hogy évi 9 milliárd dollárt tudjanak jótékony célra fordítani.

Halász Nikolett

1657772893565.png
 
Nem kell feljelenteni, mindenki, akinek van rálátása, képben van, legfeljebb az ő alapítványuk is kap egy kis segítséget, hogy fogják be a szájukat. Vagy a gyerek egy munkahelyet, vagy megegyeznek valami szívességről egy három csillagos étterem asztala mellett, a számlát állja a jótékonykodó, kedves bácsi. Adócsalás, pénzmosás az ilyen alapítvány, tényleg naív azt hinni, hogy a gazgadok ilyenkor adakoznak és nem a pénzükkel manipulálnak, hogy a te hátadon és filléreiden növeljék, de OK, ha akarod, legyen meg az örömöd, billgéc a világ legönzetlenebb embere, aki a saját pénzéből mindenkit be akar oltani, hogy még többen legyünk boldogságban, egészségben, nekem mindegy, ki mit hisz, pár év a Cote d'Azurön annyi cinizmust ültetett belém, hogy csak irigyelni tudom azokat, akik még hisznek a tündérmesékben :D
Ja, csak mikor valami korrupt vagy csaló, azzal tele van a net. Nem csak a hivatalos médiumok, de az összeesküvéselméletes idióták is öntik magukból a trutymót. Még az adott cég wikipédia oldala is megemlékezik a vélt vagy valós huncutságokról. Pedig hát az bárki szerkesztheti... De a Gatesek alapítványáról semmi negatívum nincs sehol. Azon kívül, hogy kevesebbet kell adóznia annak, aki adományoz, másba nem nagyon lehet belekötni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére