Hírek Bod Péter Ákos: “Egy fokra vagyunk a bóvlitól”

A választások után megszorításokra készülhet a magyar kormány. Elemzők pedig a héten azt nyilatkozták a Reutersnek, hogy a magyar kormány el van köteleződve a költségvetés konszolidációja mellett. Bod Péter Ákos közgazdász, az MNB korábbi elnöke szerint ez annyit jelent, hogy a költségvetés összedőlt, és ezt a kormány is látja, és azt gondolják, hogy a választások után lesz egy “konszolidálás” - hangzott el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A közgazdász szerint ehhez meg kellene emelni az adókat - bár ezt nehéz év közben megtenni, ezt senki sem javasolná, helyette inkább a kiadási oldalt kellene valamelyest lefaragni. De azt sem úgy kellene csinálni, hogy az idei évből “átpakolni” a terheket a jövő évre - pedig ezt csinálja a kormány hosszú évek óta. Egy fokra vagyunk a bóvlitól - jelentette ki Bod Péter Ákos. Nálunk jobb helyzetben van Bulgária, velünk egy szinten van Kazahsztán - tette hozzá.
Az Eurostat friss adatai szerint vásárlőerőparitáson (PPS) számolva a 2023-as volt az első év, amikor a keleti szomszédunk bérei elénk kerültek. Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország évekkel ezelőtt még jóval mögöttünk voltak, majd lendületet vettek, gyorsan fejlődtek, beleértve a GDP-t, illetve a fogyasztást.
“A magyar gazdaság a leginflációsabb az egész Európai Unióban” - szögezte le Bod Péter Ákos. A pénzek jelentős része pedig olyan ágazatokba ment államilag, amelyben nem túl nagy a hozzáadott érték, a termelékenység. És a termelékenység határozza meg, mennyit lehet fizetni egy munkásnak - fejtette ki.

A 27 százalékos áfáról azt mondta: valaki ugyanabból a bérből nem tud annyit venni, mint mondjuk néhány déli országban. “Ez kellemetlen ügy”, és mutatja, hogy a növekedési pálya, ami a GDP-t használja, az nem azonos azzal, amit gazdasági jóllétnek gondolunk - fűzte hozzá. Szerinte a kormányzat túl fontosnak tartja a GDP-t, a fogyasztás ezt a jóllétet jobban mérné. A humántőke fejlesztéséhez fogyasztani kell, szolgáltatásokra van szükség, és az ország egy része szegény - mondta a közgazdász.

Úgy véli, el kellene felejteni azt a panelt, hogy “utolérünk” bizonyos országokat - az utolérés bekövetkezik, ha egy ország az adottságainak megfelelően teljesít. Ahogyan szerinte a hazai adottságokra nem illik az az akkumulátor nagyhatalmi státusz, de nem tartozik bele az óriási beruházás, nagy sportrendezvények, katonai akciók Fekete-Afrikában sem. “Ha az volna a kérdés, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy egy év múlva ne arról beszélgessünk, hogy Bulgária is leelőzött”… - kezdte el a gondolatmenetet, majd hangsúlyozta, hogyha rossz irányba megy egy folyamat, azt meg kell állítani. Szerinte lehet látni, hogy a magyar adottságokhoz nem megfelelő beruházásokra mennek a pénzek, amelyeket meg kellene fogni. Még a magyar befektetők is azt látják, hogy a magyar költségvetés éhsége óriási, ezért a “kiadási oldalt kellene piszkálni”, fogalmazott.

“Én mindig nagyon félek, amikor politikusok erre jönnek, vagy politikusok valahova elrepülnek, annak az adófizető szokta állni a cehjét” - mondta arra, hogy várhatóan hamarosan bejelentésre kerül, hogy Pécsen egy nagy autógyár beruházás várható.

1714760244274.jpeg
 
Kulonosen ha blokkoljak az internetet és nerm tudnak mentot hivni
Erről eszembe jutott,milyen módszerrel ekézik MP-t.
Kijelentette, hogy valószínűleg zavarják az internetet meg a térerőt a fellépései helyszínén. Közzétett pár fotót gyanús alakokról meg a náluk lévő készülékekről, amikről azt gondolta, azokkal lehet ezt előidézni.
Kiderült, a készülékek nem erre vannak, sima rádió adó-vevők.

És mi a következtetés?
Akkor megdőlt minden, nem is blokkolják a netet!!!

Miféle logika ez? Attól még, hogy nem jó készülék képét tette közzé, bármelyik ott parkoló kocsiban lehetett egy valódi zavaró-blokkoló készülék!
Eszem megáll. Ohne logika.
Reláció-analízisből megbukna mindenki, aki így, erre következtet.
 
Az eszelős fideszeseknek világos mint a vakablak. :D
 
Akkor nincs mitől tartanod az inga alján vagyunk innen lendül a hinta felfelé.
Szerintem meg a gödör alján vagyunk, de amit a kijutáshoz ásnak, az fejünkre szóródik és így kerülünk egyre mélyebbre.
Az aggódásod pánik.
Ha nem jön be valami visszacseréled.
Hol?
Épp ezért ne fanyalogj most, a betonakadályt más fogja (megpróbálja) ledönteni.
Egy betonakadályt elég nehéz ledönteni (többek között mert piramis alakúak). Azokat inkább szét kell verni.
Ha nem sikerült tied a citromdíj mer fanyalogtál.
Én nem díjra vágyom, hanem felelős kormányzásra
És megnyerted továbbra is a Nert(és nyertél)
Én ugyan nem.
Ne már. Veszel 4 pár cipőt, mind szorít - akkor nem veszel egy ötödiket
?
Nem. Először is felpróbálom, mielőtt megveszem.
Aztán a cipőhöz blokk is jár, amivel 72 öran belül visszaváltható. Úgyhogy ez a hasonlat nem csak a szorítastól sántít.
Mellesleg az is hülye, aki egyszerre 4 pár cipőt vesz maganak, pláne rossz méretűt.
 
Erről eszembe jutott,milyen módszerrel ekézik MP-t.
Kijelentette, hogy valószínűleg zavarják az internetet meg a térerőt a fellépései helyszínén. Közzétett pár fotót gyanús alakokról meg a náluk lévő készülékekről, amikről azt gondolta, azokkal lehet ezt előidézni.
Kiderült, a készülékek nem erre vannak, sima rádió adó-vevők.

És mi a következtetés?
Akkor megdőlt minden, nem is blokkolják a netet!!!

Miféle logika ez? Attól még, hogy nem jó készülék képét tette közzé, bármelyik ott parkoló kocsiban lehetett egy valódi zavaró-blokkoló készülék!
Eszem megáll. Ohne logika.
Reláció-analízisből megbukna mindenki, aki így, erre következtet.
Én ebből csak azt szűrtem le, hogy jogász 0 műszaki tudással.
Ahhoz, hogy mindhárom szolgáltatónak zavarják az internet eler3sét, több helyen kell beavatkozni, ráadasul mivel a telefonálás is Ip alapon megy, akkor a hagyományos beszélgetés/sms jó része is blokkolódna.
Kár, hogy nincs mellette egyetlen akár picit is hozzáértő, aki elmagyarazná neki.
Persze lehet használni általanos zavarást is, de azzal a zavarók kommunikációja is blokkolódna, hacsak nincsenek ugrókódos rádióik, de az csak a seregnek van.
 
Erről eszembe jutott,milyen módszerrel ekézik MP-t.
Kijelentette, hogy valószínűleg zavarják az internetet meg a térerőt a fellépései helyszínén. Közzétett pár fotót gyanús alakokról meg a náluk lévő készülékekről, amikről azt gondolta, azokkal lehet ezt előidézni.
Kiderült, a készülékek nem erre vannak, sima rádió adó-vevők.

És mi a következtetés?
Akkor megdőlt minden, nem is blokkolják a netet!!!

Miféle logika ez? Attól még, hogy nem jó készülék képét tette közzé, bármelyik ott parkoló kocsiban lehetett egy valódi zavaró-blokkoló készülék!
Eszem megáll. Ohne logika.
Reláció-analízisből megbukna mindenki, aki így, erre következtet.
Viszont ha elolvasod kommunikacios szakemberek véleményét, akkor egy erdekes, de meglehetosen logikus elképzelés látszik vakoszinunek.
A Telekom szakembere szerint egy tomeggyulesen annyi ember van mobillal, hogy az elerheto torony bedugul a tulterheléstol, és akadozni fog a net vagy a hang.

A kovetkezo vad az lesz, hogy a fidesz kuldi oda az embereket hogy eldugitsak az atjátszot , amiatt hogy ne tudja kozvetiteni a gyulest
 
Szerintem meg a gödör alján vagyunk, de amit a kijutáshoz ásnak
Ha nem jött be visszacseréled.
Hol?hát Orbánt hívod bvissza.
És tatsd örökké a magyar mondást:
"Járt utat a járatlanért el ne hagyj"

ha már valami működik valahogy és megszoktuk, ne kísérletezzünk új megoldással

Ez a közmondás arra biztat, hogy húzd meg magad, ne változtass semmin, amit kibírtál valahogy. Elégedj meg a megszokottal, az elviselhetővel.
 
Erről eszembe jutott,milyen módszerrel ekézik MP-t.
Kijelentette, hogy valószínűleg zavarják az internetet meg a térerőt a fellépései helyszínén. Közzétett pár fotót gyanús alakokról meg a náluk lévő készülékekről, amikről azt gondolta, azokkal lehet ezt előidézni.
Kiderült, a készülékek nem erre vannak, sima rádió adó-vevők.
Jól is néznénk a belbiztonsági hivatal ne tudná eldugni ezer helyre a készülékét
Épp csak az dolog maradt zavarták a rádióforgalmat.
Ami az internetet leállította.
Persze vannak kik az egész országét le tudják kapcsolni. A kicsit profik csak célzottan egy utcát.
 
Ha nem jött be visszacseréled.
Hol?hát Orbánt hívod bvissza.
Lehet álomképet kergetni, de amíg 2-3 milliós a szavazóbázisa, esélytelen.
Ezért (is) írtam, hogy ez politika, nem kereskedés
És tatsd örökké a magyar mondást:
"Járt utat a járatlanért el ne hagyj"
Lásd lentebb!
ha már valami működik valahogy és megszoktuk, ne kísérletezzünk új megoldással
Nem is értem, hogy miért is nem járunk bő gatyában, lovon hátrafelé nyilazva?
Vagy ne mejünk annyira vissza, minek az okostelo, ha ott a táska méretű elődje?
Minek a Suzuki, ha volt trabantunk?
Ez a közmondás arra biztat, hogy húzd meg magad, ne változtass semmin, amit kibírtál valahogy.
Miért is ugrik be erről az egyhàz? Elégedj meg azzal, amid van, szenvedj, de majd a túlvilágon...
Csak sajna nem vagyok vallásos.
Elégedj meg a megszokottal, az elviselhetővel.
Tudod, kenje a hajára aki kitalálta ezt a mondást!
Ha igaz lenne, nemhogy űrhajónk, repülőnk, de még kerekünk sem lenne.
Nem beszélve egy tucatnyi elemi dologról a ruhától az étkészletig.
 
Jól is néznénk a belbiztonsági hivatal ne tudná eldugni ezer helyre a készülékét
Mutasson már valaki egy ilyet!
Egy tér felé elég nehéz Faraday kalitkát varázsolni.
Épp csak az dolog maradt zavarták a rádióforgalmat.
Ami az internetet leállította.
Én még a dinoszauruszokkal együtt ültem az iskolapadban, amikor tanultuk, hogy az internetet (na jó, az ősét, az Arpanetet) pont azért hozták létre, hogy ne lehessen kilőni az iranyítószervét, a szervert - és minden pontja önállóan érhessen el más pontokat.
Ha gyakran kommunikálnál mondjuk háborús övezetben található végponttal (pl. Ukrajna), akkor tapasztalhatnad, hogy néha csipoan a Skype vagy Messenger ... Mert kiesett valahol egy router (nem a maró, hanem az útválasztó) és új útvonalat épít fel a rendsze ami akár 1 másodpercbe is telhet.
Szóval ez a zavarják az internetet, elég homályos, legalábbis nekem, de nem vagyok naprakész szakember, úgyhogy...
Persze vannak kik az egész országét le tudják kapcsolni.
Lekapcsolni, az nem zavarni.
És az viszonylag egyszerű, csak a gerinchálózatot (szép magyar kifejezéssel backnone-t kell lekapcsolni. Bár ettől még lesz netje, akinek van műholdas elérése (pl. A Tesla-s fickónak a Starlinkjén keresztül).
A kicsit profik csak célzottan egy utcát.
Pont fordítva! Ehhez kell nagyon profinak lenni, merthogy ott nincs "főcsap".
 
Mutasson már valaki egy ilyet!
Egy tér felé elég nehéz Faraday kalitkát varázdolni.

Én még a dinoszauruszokkal együtt ültem az iskolapadban, amikor tanultuk, hogy az internetet (na jó, az ősét, az Arpanetet) pont azért hozták létre, hogy ne lehessen kilőni az iranyítőszervét, a szervert - és minden pontja önállóan érhessen el más pontokat.
Ha gyakran kommunikálnál mondjuk háborús övezetben található végponttal (pl. Ukrajna), akkor tapasztalhatnad, hogy néha csipoan a Skype vagy Messenger ... Mert kiesett valahol egy router (nem a maró, hanem az útválasztó) és új útvonalat épít fel ami akár 1 másodpercbe is telhet.
Szóval ez a zavarják az internetet, elég homályos, legalábbis nekem, de nem vagyok naprakész szakember, úgyhogy...

Lekapcsolni, az nem zavarni.
És az viszonylag egyszerű, csak a gerinchálózatot (szép magyar kifejezéssel backnone-t kell lekapcsolni. Nár ettlt még lesz netje, akinek van műholdas elérése.

Na ehhez kell nagyon profinak lenni, merthogy ott nincs "főcsap".
A korabbi virusszakertok most épp internetmagusnak képzelik magukat, és el sem birjak kepzelni, hogy a kicsit - hangsulyozom! kicsit - is hozzáértok oriasiakat nevetnek!

Itt egyebkent meg csak nem is internetoldali magyarazat kell, hanem sima mobilkommunikacios!
Ha egy cella tulterhelodik, akkor az várakozast okoz, ugy a net mint a voice oldalon.
A telo egyszeruen nem tud kapcsolodni!

Egyebkent nincs egyszerubb dolog egy telefon blokkolásánál.
A kozpontban egy pipa berakasaval szamitogepen leall az adott szolgalltatás.
A gond azoknak az embereknek az azonositasa, akik egy tmegrendezvenyen resztvesznek :)
Van 100 ember, és mire megallapitjak, hogy kinek melyik szolgalltatonal kell lekapcsolni a forgalmát, addigra mar 3 várossal odébb folyik a gyulés, és lehet kezdeni ujra :)

Szoval a megmagyarazok nagyjabol annyit ertenek ehhez a temahoz, mint a felveto.
De mindegy, egy az isten a tisza párt és MP az ő prófétája!
 
Te aztán furfangos vagy!!!!
:))))
Furfangos?
Én úgy láttam inkább a biztos Fidesz kell neki mert gyanakszik: Hátha Magyar Péter nem igazi ellensége a ner-nek
Titokban azt képzeli Orbánnál is erősebb Nert akar létrehozni.
Pedig ismeri Nemzeti Együttműködés Rendszere, rövidítve: NER. Orbán Viktornak 2010 óta tartott megcsinálni.
Azt hisz MP jobban csinálná?
Még a lebontás is komolyabb munka lesz erősíteni meg már lehetetlen.
Nem hinném hogy komolyan hiszi hagy Magyar Képes arra amire Orbán.
Inkább csak ellenzi mert hirtelen bukkant fel.
És mindössze ezért piszkálja.
 
Lehet álomképet kergetni, de amíg 2-3 milliós a szavazóbázisa, esélytelen.
Ezért (is) írtam, hogy ez politika, nem kereskedés

Lásd lentebb!

Nem is értem, hogy miért is nem járunk bő gatyában, lovon hátrafelé nyilazva?
Vagy ne mejünk annyira vissza, minek az okostelo, ha ott a táska méretű elődje?
Minek a Suzuki, ha volt trabantunk?

Miért is ugrik be erről az egyhàz? Elégedj meg azzal, amid van, szenvedj, de majd a túlvilágon...
Csak sajna nem vagyok vallásos.

Tudod, kenje a hajára aki kitalálta ezt a mondást!
Ha igaz lenne, nemhogy űrhajónk, repülőnk, de még kerekünk sem lenne.
Nem beszélve egy tucatnyi elemi dologról a ruhától az étkészletig.
Lásd a 2. jegyzőkönyvem (ez itt a reklám helye)
 
Furfangos?
Én úgy láttam inkább a biztos Fidesz kell neki mert gyanakszik: Hátha Magyar Péter nem igazi ellensége a ner-nek
Titokban azt képzeli Orbánnál is erősebb Nert akar létrehozni.
Talán egyszerűbb lett volna, ha nyíltan megkérdezel.
De tudod mit?
Megkérdezés nélkül is elmondom.
Nekem elég, sőt, sok volta majd két évtized a fideszből.
Viszont nem hiszek MP-nek sem. Már most megszegte az ígéretét, hogy "nerdöntő" bizonyítékokkal áll elő.
Akit kidobták az akolból, ritkán vált álláspontot. A sértődöttség viszont nem egyenlő a rendszerváltás vegrehajtásával, legfeljebb, ha sikerül, új lesz a gazda, a régi gazdaságban
Pedig ismeri Nemzeti Együttműködés Rendszere, rövidítve: NER. Orbán Viktornak 2010 óta tartott megcsinálni.
Azt hisz MP jobban csinálná?
Ezt nem lenne nehéz jobban csinálni, csak pénz kellene hozzá. Irdatlan mennyiségben. Az pedig jelenleg csak Orbanéknak van
Még a lebontás is komolyabb munka lesz erősíteni meg már lehetetlen.
Lebontás? Egyetlen konkrétum is elhangzott már MP-től? (Pl. az iskolák visszaadása az önkormányzatoknak, Sz egészségügy feljavitása, a külpolitikai renoménk helyreállítása...)
Nem hinném hogy komolyan hiszi hagy Magyar Képes arra amire Orbán.
Inkább csak ellenzi mert hirtelen bukkant fel.
Akkor légy oly kedves és hozzál példát MP neten kívüli kapcsolatrendszeréből.
A neresekre csak nem alapozhatja a ner lebontását
És mindössze ezért piszkálja.
Én ugyan nem, csak semmi realitásat nem látom a nerlebontó k3pess3genek.
Talán páran emlékeznek még Gattyán pártjára.(Gattyán György nagyjaból 10-15 éve az ország leggazdagabb öt emberének egyike.) Mégsem sikerült, nemhogy nyernie, de még a parlamentne bekerülnie sem
 
Megkérdezés nélkül is elmondom.
Nekem elég, sőt, sok volta majd két évtized a fideszből.
Viszont nem hiszek MP-nek sem. Már most megszegte az ígéretét, hogy "nerdöntő" bizonyítékokkal áll elő.
Akit kidobták az akolból, ritkán vált álláspontot. A sértődöttség viszont nem egyenlő a rendszerváltás vegrehajtásával, legfeljebb, ha sikerül, új lesz a gazda, a régi gazdaságban
Hát van egy nagyon fontos mondatod: "sok volta majd két évtized a Fideszből."
Ez máris határozott döntést kíván: Fidesz leváltót kell választani
Na ha erre kell dönteni akkor olyan jöhet számításba aki erre képes.
Azt tudod ki nem képes.:Az aki idézlek: "majd két évtized a Fidesz" nem váltotta le.
Mi marad hát?: Tisza párt.
Erre azt mondod:"nem hiszel Már most megszegte az ígéretét, hogy "ner-döntő" bizonyítékokkal áll elő."
Lehet így is mondanod, de képtelenség ha belegondolsz.
Gondolj bele mi a különbség egy hangzatos reklám mondat.
Mert az mondat egy hangzatos mondat nem vitás, az "atomboma" bizonyíték is
Nos az volt az amit bevitt és közreadott.
Mit vártál?
Nem vagy talán naivan ártatlan a Fideszt illetően.
Azt komolyan képzelted egy Varga Judit vallomás., még amennyiben vádat emelnének is csak az felborítaná a Fideszt?
Péter lehet tudta, lehet csak hitte, hogy a Varga vallomás majd elég lesz bírósági úton.
Szerintem Ő tudta hogy az a Varga vallomás.Nem lesz elég
De szerintem logikus ember nem hihette. hogy ez az Orbáni rendszer leváltás, bírósági úton megy. ezért a te mondatod sem igaz: "megszegte az ígéretét, hogy "nerdöntő" bizonyítékokkal áll elő."
Nem szegte meg mert az a felvétel és a hír lett az elindítója a NER .leváltásnak
Mivel bírósági úton úgy sem megy.
Maradt hát a politikai út
És ott már pontosan be van tartva.
Tényleg azt hitted majd 1 nap alatt bírósági úton le lesz váltva a Ner lovagok özöne?
Még ha 40-50 nerbűnöst le is csuknának
Akkor is maradna az orbáni rendszer a ner
Ehhez választást kell nyerni
Még van egy kijelentésed: "rendszerváltás végrehajtásával, legfeljebb, ha sikerül, új lesz a gazda, a régi gazdaságban"
Nem
A parlament, a másik kormány a másik miniszterelnök
Ez a záloga Orbán leváltásának
Nem miniszterelnök, nem Fidesz a kormány
Miért lenne hát ugyanaz a gazdaság?
Nem ezt akarod?

Elején írtam amazoknál esély se volt.
Az az út nem vezetett közel 2 évtizede sehová.
 
Hát van egy nagyon fontos mondatod: "sok volta majd két évtized a Fideszből."
Ez máris határozott döntést kíván: Fidesz leváltót kell választani
Látom te még nem éltél a hiánygazdaság idején. Nem tudod mi az.
De jelenleg a magyar politikai életben kb. ez van.
Ha nem lenne, nem lenne Magyar Péter jelenség, sőt 2/3 sem lenne .

Na ha erre kell dönteni akkor olyan jöhet számításba aki erre képes.
Na és ha nincs? (Erre utaltam, hogy hiánygazdaság.)
Azt tudod ki nem képes.:Az aki idézlek: "majd két évtized a Fidesz" nem váltotta le.
Mi marad hát?: Tisza párt.
Miért maradna?
Ahogy (lehet másik témában) megírtam a Gattyán féle csapat is így indult. És neki milliárdjai vannak. Mégsem ért el semmit.
Erre azt mondod:"nem hiszel Már most megszegte az ígéretét, hogy "ner-döntő" bizonyítékokkal áll elő."
Lehet így is mondanod, de képtelenség ha belegondolsz.
Sajnos a tények makacs dolgok.
Gondolj bele mi a különbség egy hangzatos reklám mondat.
Ezt nem értem.(Vagy ez afféle elvont dolog, mint a vicc:
Mi a különbség a krokodil között?
Hosszabb, mint zöld.)
Mert az mondat egy hangzatos mondat nem vitás, az "atomboma" bizonyíték is
Nos az volt az amit bevitt és közreadott.
Mit vártál?
Hogy az ügyészség kénytelen lesz a parlamenthez fordulni mentelmi jogok felfüggesztése zárgyában, mert nyomozás indult képviselők/ miniszterek ellen.
Nem vagy talán naivan ártatlan a Fideszt illetően.
Azt komolyan képzelted egy Varga Judit vallomás., még amennyiben vádat emelnének is csak az felborítaná a Fideszt?
Azt nem vártam, hisz a Schadl ügy megmutatta, hogy ahhoz az ilyesmi kevés. Csakhogy neki (állítólag) kompromittáló hangfelvételei vannak.
Péter lehet tudta, lehet csak hitte, hogy a Varga vallomás majd elég lesz bírósági úton.
Szerintem Ő tudta hogy az a Varga vallomás.Nem lesz elég
Akkor elég béna jogász, hogy nem és mégis...
De szerintem logikus ember nem hihette. hogy ez az Orbáni rendszer leváltás, bírósági úton megy. ezért a te mondatod sem igaz: "megszegte az ígéretét, hogy "nerdöntő" bizonyítékokkal áll elő."
Pedig jogszerűen csak választás útján lehet, majd bíróságilag kipenderítve őket a kőzéletből.
Nem szegte meg mert az a felvétel és a hír lett az elindítója a NER .leváltásnak
Mivel bírósági úton úgy sem megy.
Maradt hát a politikai út
És ott már pontosan be van tartva.
Mi is?
Tényleg azt hitted majd 1 nap alatt bírósági úton le lesz váltva a Ner lovagok özöne?
Még ha 40-50 nerbűnöst le is csuknának
Akkor is maradna az orbáni rendszer a ner
Ehhez választást kell nyerni
Még van egy kijelentésed: "rendszerváltás végrehajtásával, legfeljebb, ha sikerül, új lesz a gazda, a régi gazdaságban"
Nem
A parlament, a másik kormány a másik miniszterelnök
Szóval marad ugyanaz a kupi csak új kurvákkal.
Ez a záloga Orbán leváltásának
Nem miniszterelnök, nem Fidesz a kormány
Miért lenne hát ugyanaz a gazdaság?
Nem ezt akarod?
És közben Sárazsadánytól Szombathelyig (beleértve a Balatont) marad a gazdaság fideszesek kezében...
Elején írtam amazoknál esély se volt.
Az az út nem vezetett közel 2 évtizede sehová.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek 8:47
PaSa1957 wrote on Elek János's profile.
Legalább olvasnád el a játékszabályokat!
Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!

Statisztikák

Témák
38,223
Üzenet
4,819,626
Tagok
616,723
Legújabb tagunk
RobertDeawl
Oldal tetejére