Bokros: Orbán fasiszta

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a MoMa elnöke kemény közleményben reagált a kormány legújabb plakátkampányára.

"Két hete azt írtam a korábbi plakátok kapcsán, hogy innen már nincs lejjebb. Tévedtem" - írta bevezetésnek a politikus, aki a későbbiekben alaposan felcsavarta a hangerőt.

"Az nem új, hogy a kormány hazudik. Az újabb plakát megint azt sugallja, mintha az Európai Unió és Soros György illegális bevándorlók beköltöztetését szorgalmazná, holott kizárólag menekültek elosztásáról lenne szó. (...) Az sem új, hogy a kormány lop. Az adófizetők pénzén, kormányzati üzenetként közvetíti a fasiszta ihletésű hazug és hamis Fidesz-pártpropagandát" - írta Bokros.

A politikus szerint a mostani plakátkampány újdonsága a "goebbelsi színvonal".


A zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör.

- idézte fel Bokros, hogy mire emlékezteti a kormány kampányra. Hétvégén egyébként többen erre a következtetésre jutottak, Török Gábor politológus egy 1984-ből vett idézettel kommentálta az eseményeket. "Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus" - véli Bokros, aki ezután meghúzta a tételmondatot:

"Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta."
A politikus szerint eljött az idő, hogy minden becsületes állampolgár felemelje a szavát a faiszta propaganda ellen, hogy később ne mondhassa senki, hogy nem tudta, mi történik itt.

Négyszeresen sorosozott vissza a kormány
Cikkünk megjelenése után a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált Bokros kijelentésére. A KTK írása teljes terjedelemben:

Bokros Lajos a Soros hálózat tagja, Soros pénzéből fizetik, Soros pénzéből él. Soros fizetett katonájaként rágalmazza Magyarország miniszterelnökét.

FT.

http://www.atv.hu/videok/video-20170703-bokros-lajos

plakat.jpg
 
Soros, és Soros, és még mindig Soros!
Lassan olyan érzésem van, hogy háborút folytatunk egy magyar állampolgár ellen a saját hazájában, ahol nem kevés pénzzel támogatta azokat akik most minden létező mocskot és szemetet ráborítanak!
Mindenről Soros tehet?
Milyen erős ember ez a Soros!
Mekkora hatalma van, hogy az egész Földet Ő irányítja?! Egyre jobban csodálom!
 
Hol a VÉGE ? Azt "elfelejtették" kiírni. Az idő előre halad, az ország mégis visszafelé. Meddig még?
Az különböző törvényekről, intézkedésekről egyre-másra kiderül, h ilyen volt már nem is olyan túl régen. Szónoklataik is a régieké, csupán a dátumot és a neveket írták át. Saját ötlet semmi?
"Ezek ugyanazok."
 
Sorosozas azert aruljal mar el nekem egyet, nincs Mo mas baja problemaja mint egy oreg ember, aki nem akar hatalmat ,aki nem szol bele a politikaba mitol ez a nagy gyulolkodes?
Szavazasra keszultok ehez mi koze Sorosnak? O nem fog szavazni menni de ha menne is egy szavazat nem dontene el semmit.
Soros osztondijjal tanult Orban es kormanyanak nagy resze, ezt tanulta? Soros oktatta ki erre a gyulolkodesre?
A penzrol mar nem is beszelve, 5 milliardert ujabb Soros elleni kampany ,az elozovel egyutt mar tobb mint 10 milliard, nincs hova tenni ennyi penzt?
Soros rengeteget segitett pl o rajtuk is ,mert Oxfordba nem jutott volna ki Felcsutrol nelkule a budos eletbe.
egyetemet alapitott ami az elso 50 be a vilagon tobb szakteruleten bekerult es nem szol bele mit tanitsanak.
Orban mit alapitott? Mit finanszeroz sajat zsebbol? Offshore cegeket....?
Roma programok azok jutottak el a romakhoz amiket a Soros inditott, az ove a Farkas Floriannal csak lopasrol lenyulasrol szolt egy munkahely nem lett belole.
Ertem en Jaszladany hogy nem szived csucske Soros , kar pedig az orszagert sokat tett, es sajnalom hogy te ezt nem latod de ha lesz idom kigyujtom mi mindenben nyujottt segitseget.
Lehet enni a demagog dumat az geszsegugyben minden rendben van csak a media lehegi tul....allitja Balogh /ember ?/Miniszter. Nem errol szolnak a plakatok hanem Sorosrol pedig a valasztasnal fontos lenne tudni melyik part hogy oldana meg ,hogy ellatas hianya miatt ne haljon meg evi 32ezer ember a XXI.szazadba Mo-on..
 
Nem fasiszta, csak egy pávatáncos szarjankó. Amerről megérzi a hatalom, a pénz, és a lehetséges szavazatok szagát, arra forog. Egész életében ezt csinálta. És működik neki.
te nem szarjanko te mit tudsz folmutatni ???
te hany szarjankonak finansiroztad a tanulasat akik ma kopdosik
a szarjanko egyetemeket alapitott ,te mit ????
a szarjanko kisujjaban tobb van mint az itteni hu de szarjankozo egeszeben
ettol az idos szarjankotol retteg az orszag osszes szarjankoja
tud valamit az biztos ... es megcsak nem is szarjankozza a szarjankokat
 
te nem szarjanko te mit tudsz folmutatni ???
te hany szarjankonak finansiroztad a tanulasat akik ma kopdosik
a szarjanko egyetemeket alapitott ,te mit ????
a szarjanko kisujjaban tobb van mint az itteni hu de szarjankozo egeszeben
ettol az idos szarjankotol retteg az orszag osszes szarjankoja
tud valamit az biztos ... es megcsak nem is szarjankozza a szarjankokat

Ilyen sok mindent csinált volna Orbán? Most megleptél. Én ugyanis róla beszéltem, ha nem tűnt volna fel. ;)
 
A Soros-plakát legalább akkora ostobaság, mint Bokros aktuális odaszólása. Persze lassan kampányidőszak közeleg, egyszerű üzeneteket kell és lehet szavazatokra váltani nem utolsó sorban az állami párttámogatás elnyerése érdekében. (Nem olvas mindenki árnyalt elemzéseket Baló vagy Bethlen „tollából”.) George Soros morálisan legalábbis vitatható tevékenységgel vált amerikai milliárdossá, aki úgy él és él vissza ezzel a hatalommal, hogy manipulatív és antidemokratikus módon a világ számos részén kísérletet tesz a politikai élet befolyásolására mindenekelőtt a multinacionális tőke és az amerikai külpolitikai érdekeknek megfelelően. A nyitott társadalom meglehetősen utópisztikus és téves humanizmusa kétes ideológia. Továbbra sem értem: miért a tömeges gazdasági bevándorlást kell támogatnia akár erőteljes tiltakozás ellenében is. Csak idő kérdése, és Európa térdre kényszerül! Miért nem inkább kórházat épít Lamberénében, mint Schweitzer, és tesz meg mindent a szegénység újra termelődésének megszüntetéséért és az emberek helyben, szülőföldjükön való boldogulásáért.
 
Utoljára módosítva:
MI is az a nyilt tarsadalom, amiert ezt nem birjatok sehogy.
Mi azzal a baj ha a mindnekori hatalommal szemben a jogallamisagot tamogatja? /mellesleg az altala finanszerozott civil szervezet Orbant is vedte mar a TASZ /
Mi a baj a gyerekek reggeli biztositasaval? MI a baj az iskolakkal a rakos betegek megsegitsetesevel vagy ,serult gyerekek Petho Intezet.
Menekultek elbiralasa es emberhez valo korulmenyeinek megteremtese jogi vagy lagerek fentartasara elelmezesere segitseget ad ez human cselekedet , minden orszag koszonettel veszi kiveve a MO -ot.
Mert Orban propagandaja az mondja o kuldi a menekulteket nevetseges es igazan nagyon tajekozatlansagra vall.
kb 40 milliardot koltott Mo Soros te vagy az allam azonnal a helyebe lep ha elkulditek?
 
A Soros-plakát legalább akkora ostobaság, mint Bokros aktuális odaszólása.
Igen ha levezeti a jegyeket Bokros juthat arra a következtetésre.
"Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta."
De szerintem nem igaz, erőltetett kiáltvány. vagy jelmondat szerű .
Ami mint hívó szó szerinte jó.
Szerintem Nem jó.
Nem is igaz és sokakat el is taszít de Ő tudja mit üzen.
Ugy látom Török Gábor politológus levezetésére támaszkodott.
Hát ha még Puzsér Róbertét is meghallgatnánk .Még komolyabb szavakat hallana.

Folytat:
Ráadásul az izraeli vélemény szerint a sorosozás nem antiszemitizmus
Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete mondta.
Ha ők mondják?Vagy csak kiragadták összefüggéséből?
Az sem lehet igaz antiszemitizmus = fasizmus
Az csak az egyik jele, de még más is társul hozzá akkor lehet az.
Még ez is ott van: "Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus"
Addig igaz hogy hazugságon alapuló és nyílt.
Én teszem hozzá és kár hogy ilyen durva eszközökhöz folyamodik a kormány.Lebutít hazug, gyűlölet keltő.
Tudom, sokak szerint felvilágosít és igaz.
 
Utoljára módosítva:
Nem fasiszta, csak egy pávatáncos szarjankó. Amerről megérzi a hatalom, a pénz, és a lehetséges szavazatok szagát, arra forog. Egész életében ezt csinálta. És működik neki.
Érdekes a közbeszéd
Hallom Ádert egy bajszos szarkupacként emlegetik.
Milyen sok egyszerű és indoklás nélküli vélemények vannak.
Te legalább indokolsz:
pávatáncos, ezt már mindenki tudja mit jelent.
A köpönyeg forgatósságát is írod, még indok is ott van.
Tömör velős és ez még plakátszövegnek is elmegy
A Orbán a köpönyegforgató megérzi a hatalom, a pénz, és a lehetséges szavazatok szagát, arra forog.
 
Így is lehet láti : A 444.hu-bol
Lehet hogy én írtam?
Persze hogy semmilyen elvei nincsenek.Én csak ennyit írnák, a többi vicces.
De, politikusnak kellenek elvek.

Csak a gátlástalan csalóknak nincsenek elveik.
Milyen elvei kellenek egy politikusnak?
Egy mondattal:Felelősség az országért.
Gátlástalon politikai kalandor, ez az Orbán kategóriája.
Ha csak kalandor volna de magánember.
Ő dolga max a BTK-ba ütközne időnként.
Ha egy gátlástalan ember volna max a BTK-ba ütközne időnként.
A politikai kalandor egy ország sorsával kalandordokik.
De a 3 együtt már életveszély.Egy népre.
Az ilyenért már elszámoltatás kell.
 
Utoljára módosítva:
MI is az a nyilt tarsadalom, amiert ezt nem birjatok sehogy.
Mi azzal a baj ha a mindnekori hatalommal szemben a jogallamisagot tamogatja? /mellesleg az altala finanszerozott civil szervezet Orbant is vedte mar a TASZ /
Mi a baj a gyerekek reggeli biztositasaval? MI a baj az iskolakkal a rakos betegek megsegitsetesevel vagy ,serult gyerekek Petho Intezet.
Menekultek elbiralasa es emberhez valo korulmenyeinek megteremtese jogi vagy lagerek fentartasara elelmezesere segitseget ad ez human cselekedet , minden orszag koszonettel veszi kiveve a MO -ot.
Mert Orban propagandaja az mondja o kuldi a menekulteket nevetseges es igazan nagyon tajekozatlansagra vall.
kb 40 milliardot koltott Mo Soros te vagy az allam azonnal a helyebe lep ha elkulditek?

Szia!

Sajnos Magyarországon a jogállamiság az Orbán-kormány. Ez a kormány nem egy törvénytelenül a hatalomra került diktátor által fémjelzett rezsim, hanem egy törvényesen megválasztott kormány. Erősen sanszos, hogy újra ezt a , hogy is írtak itt róla? Szarjankót! választják meg újra. Ez azért lesz így, mert a politikai ellenfelei még nagyobb szarjankók és köpönyegforgatók. Tehát a magyarok többsége aki veszi a fáradtságot egyáltalán, hogy elmenjen szavazni, a legkevésbé büdöst fogja megszavazni.

Ami Sorost illeti, teljesen természetes, hogy a milliárdjaiból csepegtet ide-oda néhány száz milliót, hogy jó "goodwill"-t alakítson ki. Közben a többivel ott bindzsiszkedik, ahol akar.És honnan vannak a milliárdjai?

" Szerdán a francia Legfelső Bíróság ( harmad fokú ) jogerős ítéletében megállapította Soros György bűnösségét a Société Générale > francia bank részvényeivel kapcsolatos 1988. évi ( nem siették el az ) bennfentes kereskedési ügyében, és a büntetés összegének megállapítása végett visszautalta az ügyet a fellebbviteli bírósághoz. A magyarországi születésű tőzsdespekuláns közölte, hogy az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fog fordulni a francia Legfelső Bíróság ítélete ellen. ( Soros úgy gondolhatja, hogy a francia Legfelső Bíróság megsértette az emberi jogait, mert miután feketén- fehéren rábizonyították, hogy nem csak spekuláns, hanem csaló is, el merték ítélni, méghozzá jogerősen. Lehet, hogy csúnya antiszemitákból állt a francia legfőbb bírói tanács ? Mondjuk a franciáktól nem állt távol az antiszemitizmus, gondoljunk a Dreyfus-ügyre....) 2005-ben a francia fellebbviteli ( másod fokú ) bíróság 2,2 millió dolláros büntetést állapított meg jogerősen Sorossal szemben 95.000 db Société Générale részvény bennfentes információ felhasználásával történt megvásárlása miatt. Soros, miután bennfenntes információt szerzett a Société Générale francia bank tervezett felvásárlásáról, 95.000 db-ot vásárolt a francia bank részvényeiből, majd miután a bank felvásárlásának híre napvilágott látott, és elszállt a bank részvényeinek árfolyama a francia tőzsdén, busás haszonnal eladta azokat. A Legfelső Bíróság szerint a büntetés összegét a Soros által megszerzett nyereség nagyságával arányosan kell megállapítani. " ( MTI)

A bennfentes tőzsdei kereskedés a világ minden országában, ahol tőzsde működik, súlyos bűncselekmény ! Általában hosszú, letöltendő börtön büntetéssel szokták "honorálni". Soros nem hogy nincs börtönben ( pedig ott lenne a helye ), osztja az észt az Európai Unió vezetőinek, akiknek szóba sem szabadna állniuk egy - mondjuk ki - köztörvényes bűnözővel ! Milyen vezetői vannak az Európai Uniónak ?

A fenti jogerős ítéletet az Eurói Unió egyik tagállamának (Franciaország ) legfőbb bírói tanácsa hozta. Az ítélet alapján tényként állapítható meg, hogy Soros egy köztörvényes bűnöző, és ez a köztörvényes bűnöző maffiázta le (mjuk részben jogosan :) ) a demokratikus választáson mandátumot szerzett magyar kormányt egy olyan közösség ( Európai Unió ) rendezvényén, amelynek nem is tagja ! (Nekem az egészről az jut az eszembe amikor Mussolini nekiment a maffiának: két dudás egy csárdában nem fér meg. :) Hogy a Soros-Orbán, Mussolini-Casa Nostra párhuzamban ki-kinek a megfelelője az olvasókra bízom... :) )

Ami a "plakátkampányt" illeti Magyarországon, az valóban mindennek az alja! Mind a FIDESZ, mind pedig a Jobbik (és a többiek is akik beszálltak) olyan alpári lett, hogy kifordul az ember gyomra tőle! Egymás pocskondiázása, a szardobálás olyan szinten megy és kiállt velem szembe az utak mentén, tereken, házak falán lévő plakátokról, hogy már nem szívesen lépek ki az utcára sem! Nem lett volna szabad belemenni a "ki tud több szart kenni a másikra" játékba.

De ez csak egy olvasói vélemény! Amúgy jó a honlap, sok érdekes dolog található nálatok! :)
 
Ha még az lenne....de az is egy szakma...nézz körül, közülük kinek adnál abból diplomát ?

Szia!

Szerintem a politikust a való élet minősíti, nem diploma. Tehát hogy hatalomra tud-e kerülni, és azt meg tudja-e tartani törvényes eszközökkel. (A törvény és az etika pedig nem szinoníma. :) sajnos. Vagy ha úgy tetszik: az etikus-politikus=antagonizmus)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,564
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére