Bokros: Orbán fasiszta

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a MoMa elnöke kemény közleményben reagált a kormány legújabb plakátkampányára.

"Két hete azt írtam a korábbi plakátok kapcsán, hogy innen már nincs lejjebb. Tévedtem" - írta bevezetésnek a politikus, aki a későbbiekben alaposan felcsavarta a hangerőt.

"Az nem új, hogy a kormány hazudik. Az újabb plakát megint azt sugallja, mintha az Európai Unió és Soros György illegális bevándorlók beköltöztetését szorgalmazná, holott kizárólag menekültek elosztásáról lenne szó. (...) Az sem új, hogy a kormány lop. Az adófizetők pénzén, kormányzati üzenetként közvetíti a fasiszta ihletésű hazug és hamis Fidesz-pártpropagandát" - írta Bokros.

A politikus szerint a mostani plakátkampány újdonsága a "goebbelsi színvonal".


A zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör.

- idézte fel Bokros, hogy mire emlékezteti a kormány kampányra. Hétvégén egyébként többen erre a következtetésre jutottak, Török Gábor politológus egy 1984-ből vett idézettel kommentálta az eseményeket. "Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus" - véli Bokros, aki ezután meghúzta a tételmondatot:

"Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta."
A politikus szerint eljött az idő, hogy minden becsületes állampolgár felemelje a szavát a faiszta propaganda ellen, hogy később ne mondhassa senki, hogy nem tudta, mi történik itt.

Négyszeresen sorosozott vissza a kormány
Cikkünk megjelenése után a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált Bokros kijelentésére. A KTK írása teljes terjedelemben:

Bokros Lajos a Soros hálózat tagja, Soros pénzéből fizetik, Soros pénzéből él. Soros fizetett katonájaként rágalmazza Magyarország miniszterelnökét.

FT.

http://www.atv.hu/videok/video-20170703-bokros-lajos

plakat.jpg
 
A nyitott társadalom meglehetősen utópisztikus és téves humanizmusa kétes ideológia. Továbbra sem értem: miért a tömeges gazdasági bevándorlást kell támogatnia akár erőteljes tiltakozás ellenében is.
Nos Auszriában is kapkodnak már....
Az osztrák védelmi miniszter Hans Peret Doskozil bejelentette, hogy kivezénylik a katonaságot a Brenner-hágóhoz, hogy ezzel akadályozzák a menekültek átjárását Ausztria Tirol tartománya és Olaszország Dél-Tirol régiója között. Az olasz kormány a bejelentés után bekérette Ausztria nagykövetét, írja a BBC.

Az osztrák fél eltökéletnek tűnik, a védelmi miniszter azt mondta a sajtónak, hogy a katonaság kivezénylése "elkerülhetetlen, amennyiben nem enyhül a beáramlás Olaszországba", utalva ezzel arra, hogy a kelet-európai határzárak, kerítések után az egyik legforgalmasabb migránsútvonal a Földközi-tengeren át, Olaszország déli partjain keresztül halad.
 
Elnezest hogy beleugatok a magasroptu magyarorszag gyalazasba, de szereny velemenyem szerint egy allamfo elsodleges kotelessege az allam erdekeit kepviselni, fuggetlenul attol, hogy milyen szervezet tagja.
Egyet értek, amennyiben az állam a saját önálló szuverenitására képviseli.
 
Tudod van úgy, hogy az ember bekéreckedik, nem foglalkozik a szabályokkal, mert arra gondol, ha már benn van kicsit(nagyon) a saját képére formálja. Nálunk, keleti népeknél már csak így van ez..... :)

Szerintem inkább úgy van hogy az ember bekéredzkedik és elfogadja a szabályokat. De nem számít rá hogy menet közben megváltoznak a szabályok illetve az "egyenlőbbek" újabbakat hoznak be amelyek már hátrányára válnak a bekéredzkedőnek. Ahogy attól is meglepődik hogy rajta olyat kérnek számon amit másnak elnéznek.
 
Nos Auszriában is kapkodnak már....
Az osztrák védelmi miniszter Hans Peret Doskozil bejelentette, hogy kivezénylik a katonaságot a Brenner-hágóhoz, hogy ezzel akadályozzák a menekültek átjárását Ausztria Tirol tartománya és Olaszország Dél-Tirol régiója között. Az olasz kormány a bejelentés után bekérette Ausztria nagykövetét, írja a BBC.

Az osztrák fél eltökéletnek tűnik, a védelmi miniszter azt mondta a sajtónak, hogy a katonaság kivezénylése "elkerülhetetlen, amennyiben nem enyhül a beáramlás Olaszországba", utalva ezzel arra, hogy a kelet-európai határzárak, kerítések után az egyik legforgalmasabb migránsútvonal a Földközi-tengeren át, Olaszország déli partjain keresztül halad.

Persze mert olyan buzgón mentik az embereket Olaszországnál. Illetve szinte már Líbia partján. Ha oda mennél nyaralni lassan már nem mersz elaludni a strandon mert lehet hogy Olaszországban ébredsz...

BIG_0014504937.jpg
 
Szerintem inkább úgy van hogy az ember bekéredzkedik és elfogadja a szabályokat. De nem számít rá hogy menet közben megváltoznak a szabályok illetve az "egyenlőbbek" újabbakat hoznak be amelyek már hátrányára válnak a bekéredzkedőnek. Ahogy attól is meglepődik hogy rajta olyat kérnek számon amit másnak elnéznek.
Igen, ilyen is van.
 
Feledékeny vagy Nikosz . Magyarország is a hajón van még. Csak nem látszik mert a üti a léket. Az se, h hoz-e valaki a mentőcsónakot, különben átmegyünk Titanicba. Zusammen. :mad:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére