Hírek Borzalmas részletek derültek ki a Hamász vérengzéséről

A terhes nőkből vágták ki a gyereküket, és a szemük előtt el is égettek a babát, úgy, hogy ezt még le is videózták a terroristák.- ezt mondta Híradónknak egy fiatal anya, aki pár nappal ezelőtt éppen azért tért haza Izraelből, mert négy és fél éves kisfia attól félt, ha nem érnek be időben az óvóhelyre, a rossz emberek felrobbantják majd őket. A biztonság-politikai szakértő szerint a háború egyre veszélyesebbé válik, Izraelnek több frontos támadásokkal kell szembenéznie. Az ATV Híradó riportja.

Perjesi Tina két kislányával és kisfiával, 15 év után, a tömegmészárlást követő napokban, egy üres hátizsákkal hagyta el Izraelt. Noha a szíve visszahúzza, nem hiszi, hogy valaha is vissza mer menni otthonába. A terroristák egy közeli barátjának volt párját is meggyilkolták.


,,Nagyon sok holttestet úgy találtak meg, hogy el voltak égetve, az övé is. És az anyuka a temetésen úgy sírt, hogy ami a legszörnyűbb és ami a legjobban fáj, hogy annyira tönkretették a lányomat, hogy fel sem ismertem mikor be kellett volna azonosítani"
– idézte fel a borzalmakat Híradónknak az édesanya. Ben Shimon Eszter és családja a Gázai övezettől negyven kilométerre él: mindennap lövik őket. A fiatal nő négy és fél éves fia miatt jött haza. A pici egyfolytában remegett, sírt, és attól félt, ha nem érnek időben az óvóhelyre, felrobbannak.
,,Apukája hiányzik neki, hiányzik a szobája, a barátai, sokszor azt kérdezi, hogy itthon nem lesz-e rakétázás, reggel például arra kelt fel, hogy zajt hallott, kinézett az ablakon, hogy a paleszitnok jönnek és lövöldöznek, így kérdezi tőlem, mondom nem, nem, nem" – mesélte a fiatal nő. Eszter sincs jól és nem is nyugodt, azt mondja, ha Budapest utcáin sétál, és arab beszédet hall, összeszorul a gyomra és eszébe jut a sok szörnyűség.

,,A terhes nőkből kivágták a gyereküket konkrétan, és a szemük előtt felégettek a babát, úgy, hogy ezt még le is videózottak a terroristák"
– mesélt a rettenetes élményeiről. Izraelnek több frontos támadással kell szembenéznie – ezt már a biztonságpoltikai szakértő mondta. Mióta Izrael bombázza a Gázai övezetet és összecsapott a Hezbollahhal a libanoni határon, romlott a helyzet Ciszjordániában is. Kis-Benedek József azt sem zárja ki, hogy a Hezbollah nagyobb rakétatámadást indítson Izrael ellen, amire a zsidó állam válaszolni fog.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott a Híradónknak: ,,Úgy fog erre reagálni, hogy meg fogják támadni légi úton Bejrútot. Ennek különösebb akadálya nincs, hiszen Libanonnak légvédelme nincsen, ők ott szabadon mozoghatnak bárhol, bármikor, amivel nyilván késztetni fogják vagy tudják vagy próbálják a libanoni kormányt arra, hogy fogja vissza a Hezbollahot ez viszont nem elsősorban Libanontól, hanem Irántól függ és ezért bizonytalan és veszélyes a helyzet".

A szakértő hozzátette: meggyőződése, hogy a készenlétben lévő izraeli hadsereg Libanon északi részén bármikor támadhat, ha szükség lenne

1697961220432.jpeg
 
A "mese" az anekdota az a része volt amit a harckocsizó állítólag mondott

A páncélosből kibújt kiskatona Szuez Szuez beszéddel kereste a csatornát

Az a része a pesti politikai humor szülötte lehet.
De majd te ezt is biztosra mondod katedrásan.
Ne vegyél mindent vér komolyan.
__________________________________________
Mint ahogy volt egy másik élc is az oroszokra
A II.vh. idején szintén az orosz páncélosokra
Beültették őket aztán behegesztették a tetőt
Berlinben kijöhettek szólt a népszáj.
 
Utoljára módosítva:
Mint ahogy volt egy másik élc is az oroszokra
A II.vh. idején szintén az orosz páncélosokra
Beültették őket aztán behegesztették a tetőt
Berlinben kijöhettek szólt a népszáj.
Ez nem élc volt
A Szovjet - finn háboru idején jelent meg nem egy fénykép ami ezt bizonyitotta.
A II. vh idejerol nincs ilyen informacio
 
Szorakozz massal!
Miféle dolog ez fénykép és bizonyított egy mondatot?
A mondat 56-ban: "Szuez.. Szuez" ként állítólag hangzott el
Ami politikai viccként születhetett.
A páncélosből kibújt kiskatona Szuez Szuez beszéddel kereste a csatornát

És igen jellemző lehetett a kis- katonáik eligazítására.
Szuezhez indultak nem Pestre
Vagy csak elterjed suttogásként
Nem kötötték az orrukra hová tartanak.
Az irányítók tudhatták a célt.
 
Utoljára módosítva:
idézet Köves Slomótól, az EMIH vezető rabbijától:
"Isten áldja a magyar kormányt, hogy 2015-ben úgy döntött, nem tart igényt nagyobb muzulmán közösségre!"
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentette, hogy hagyják el Gáza városát, nyilván készülnek arra, hogy nagy támadások lesznek levegőből és szárazföldön is. De hova menjenek? Körbe van kerítve a terület, menjenek a tengerbe? Vagy menjenek át Egyiptomba, ahol olyan nagyon nagy szeretettel nem fogadják a gázaiakat. Felvetődött már a területcsere, az, hogy kerüljön vissza a Sínai-félszigethez a gázai részleg, amire azt mondták az egyiptomiak, hogy köszönjük szépen, szó nem lehet róla. „Mi Egyiptom vagyunk, nekünk nem kellenek a palesztinok.” Nagyon kellemetlen helyzet alakult ki, amivel nincs mit kezdeni. Egy szerencséjük van, amiről nálunk keveset beszélnek, mert nem tudnak róla, hogy ott a tenger nagyon gazdag halakban. Ha kimennek a Gázai övezetből a tengerre, nem mehetnek ki, csak három-négy kilométerre, mélyebben nem, régebben az izraeli hajók állandóan járőröztek ott, és ha valaki túlment a megengedett távolságon, felszólítás nélkül lőttek rá. Viszont hal van, ebből adódóan táplálékot tudnak szerezni és nyilvánvaló, hogy abból azért meg lehet élni, meg az olajfákból is lehet valamit csinálni. A mezőgazdaság úgy-ahogy működik, de most a háború következtében elzárták az áramot.
 
Érdekes az is hogy amikor olyan hírek kerültek elő hogy az Oroszországi Dagesztánba Izraeli állampolgárok jönnek letelepedni...azonnal pogrom jellegű megmozdulások kezdődtek.
A vasárnap esti Tel-Aviv–Mahacskala járat utasai nem tudták elhagyni a gépet a dagesztáni köztársaság székvárosának nemzetközi repülőterén, a különleges rendőri erők kommandósai próbálják megvédeni őket
A reptéren több száz fős tömeg gyűlt össze, akik úgymond „izraeli menekültekre” vadásznak
Az Orosz Föderációhoz tartozó Dagesztáni Autonóm Köztársaságot és székvárosát, Mahacskalát alapvetően muszlimok lakják,
A Meduza hírei szerint pogromhoz közeli állapotok vannak a repülőtér környékén is, a tömeg megállítja az autókat, izraeli állampolgárok után kutatva ellenőrzi az utasok papírjait.
(ez azért is veszélyes mert nem hiányzik az oroszoknak egy a hátukban kirobbanó muzulmán lázadás. Putyin már tárgyalt is - az USA áll mindenek mögött- ...)
 
Miután vasárnap este az oroszországi Dagesztán fővárosában tömegek próbálták meglincselni a Tel-Avivből érkező repülőgép utasait, mert elterjedt köztük, hogy „izraeli menekültek” érkeznek Mahacskalába. A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek.
(ki is a náci????)
A mufti meg van győződve arról, hogy a dagesztáni pogromokat külső erők szervezték, „bár azokat minden bizonnyal Izrael provokálta".
A történteket Vlagyimir Putyin is úgy értékelte, hogy a zavargásokról az Egyesült Államok és az ukrán titkosszolgálatok tehetnek.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
(ki is a náci????)
A mufti meg van győződve arról, hogy a dagesztáni pogromokat külső erők szervezték, „bár azokat minden bizonnyal Izrael provokálta".
A történteket Vlagyimir Putyin is úgy értékelte, hogy a zavargásokról az Egyesült Államok és az ukrán titkosszolgálatok tehetnek.
A kérdés értelmezhetetlen
Senki se náci
A mufti meg jó eséllyel bölcs és jól elemzett
De csak egy verzióig jutott.
Zavargásokat nem nehéz szervezni gondolom) mert gyakran meg is teszik bárhol
Az hogy agy alaphangulat eleve olyan amilyen: „izraeli menekültek”érkeznek betelepülésre nem igen kellenek sehová ezt meg a történelem mutatja
Oroszországban Sztálin volt a leg antiszemitább
És a kitelepülést leginkább szorgalmazta talán pogromoknál is érezhették helyi még radikálisabb erők.És a központi biztatás után már magától is megtörténnek az események

Az hogy:"
A történteket Vlagyimir Putyin is úgy értékelte, hogy a zavargásokról az Egyesült Államok és az ukrán titkosszolgálatok tehetnek."
Ez lehet akár a szokásos egymásra mutogatás.
A valóságra később derül fény
"A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek."
Ez meg azt mutatja volt állami beavatkozás
Vagyis állami szemet hunyva támogatás nem volt
Nemzetközi nem mostani besorolása
Dagesztáni Köztársaság etnikailag veszélyes
1990 évek óta: etnikai feszültség és a terrorizmus. helye az ország

Mindezek miatt az ország látogatása külföldiek számára veszélyes

Nem is tudom kinek jutott eszébe:"Tel-Avivből érkező repülőgép utasai"most utazzanak és pont oda
Már azzal nagyon veszélyes dolgot tettek, hogy odamentek!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
Utoljára módosítva:
A kérdés értelmezhetetlen
Senki se náci
A mufti meg jó eséllyel bölcs és jól elemzett
De csak egy verzióig jutott.
Zavargásokat nem nehéz szervezni gondolom) mert gyakran meg is teszik bárhol
Az hogy agy alaphangulat eleve olyan amilyen: „izraeli menekültek”érkeznek betelepülésre nem igen kellenek sehová ezt meg a történelem mutatja
Oroszországban Sztálin volt a leg antiszemitább
És a kitelepülést leginkább szorgalmazta talán pogromoknál is érezhették helyi még radikálisabb erők.És a központi biztatás után már magától is megtörténnek az események

Az hogy:"
A történteket Vlagyimir Putyin is úgy értékelte, hogy a zavargásokról az Egyesült Államok és az ukrán titkosszolgálatok tehetnek."
Ez lehet akár a szokásos egymásra mutogatás.
A valóságra később derül fény
"A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek."
Ez meg azt mutatja volt állami beavatkozás
Vagyis állami szemet hunyva támogatás nem volt
Nemzetközi nem mostani besorolása
Dagesztáni Köztársaság etnikailag veszélyes
1990 évek óta: etnikai feszültség és a terrorizmus. helye az ország

Mindezek miatt az ország látogatása külföldiek számára veszélyes

Nem is tudom kinek jutott eszébe:"Tel-Avivből érkező repülőgép utasai"most utazzanak és pont oda
Már azzal nagyon veszélyes dolgot tettek, hogy odamentek!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A kérdés értelmezhetetlen
Senki se náci
Akkor nem érted a lényegét a témának Ukrajnát azért támadták meg mert szerintük nácik....nos ha az országban a zsidókat megtámadják és életveszélynek vannak kitéve akkor azonnal a Kristályéjszaka ugrik be főleg egy olyan országban ahol folyamatosan a nácik zsidók elleni rémtetteivel van tele a média.
Így ez egy nagyon veszélyes helyzet (volt) .
Putyin is azért lépett fel határozottan.
"A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek."
Ez meg azt mutatja volt állami beavatkozás
Vagyis állami szemet hunyva támogatás nem volt
Csak az később volt!!! Én nem másolok ide mindent bízok az olvasókban hogy ha részletesebben érdekli őket akkor utána olvasnak.
 
„Izraelt meg kell leckéztetnünk, és megtesszük ezt újra és újra” - mondta a Hamász politikai szárnyának egyik vezetője, Gázi Hamád egy libanoni tévében.
Katarból beszél, ahogy a Hamász szinte összes vezetője, Gázától távol. A terv első fele az volt, hogy megölnek vagy elrabolnak minden elérhető izraelit, a második, hogy "mártírra" tesznek minden harmadik gázai civilt, akár akarják, akár nem az áldozatot. a támadás valójában inkább egy börtönlázadás volt Gázából, amiben a börtönéletet belül szabályzó bűnszervezet próbálta megölni az "őrök" családját. Mindezt azért mert a kiegyezés a támogató államokkal arra jutott, hogy forrást veszíthetnek. Gázás talán Izrael tette börtönné és teszi romokká, de a gyilkosait maga termelte ki.
 
Érdekes politikai manőver.
: a közösségi oldalakon nagy beszédtéma az elmúlt két napban, hogy Kína két legnagyobb térképes szolgáltatása, a Baidu és az Alibaba eltüntette Izrael említését a térképeiről. A környező országok nevei jól láthatóak kínai nyelven, ahogy a nagyobb izraeli városok is, de maga Izrael, na az hiányzik.
Kína és Oroszország október végén megvétózták a HAMASZ elítéléséről és Izrael önvédelméről szóló ENSZ Bt határozatot. Kína ezután kijelentette, hogy Izrael műveletei "túllépnek az önvédelem határán".
nagyjából 464 milliós arab világot akarja megnyerni magának. Azon túllépve pedig a Palesztinával szimpatizáló és erősen Izrael ellenes muszlim világ majdnem 2 milliárd ember. Az ő megnyerésükhöz Izrael nyugati támogatása rendkívül jó lehetőséget teremt, élnek is vele.
 
Valamirol eddig nem beszeltunk Izrael kapcsán!

Ismert, hogy az öbölhaboru soran irak Al husszein és Al Abbasz (átepitett, megnovelt hatotavolsagu Scud raketak) raketakkal kezdte tamadni izraelt.

Az izraeli legiero mar a levegoben volt, hogy megvédje az orszagot, amikor Bush elnok és a Vaslady egyuttesen meggyoztek az izraeli vezetést arrol, hogy vegzetes hiba lenne ha beszálnának a háboruba.
Napokon belul amerikai Patriot elharitorendszer telepult izraelbe, és megadott számu celpontot az izraeli hadvezetés adhatott meg a szovetséges légieronek.

Ekkor vetodott fel immar konkretan az a lehetoseg, hogy egy soha ki nem mondott, de a nemzetkozi diplomaciaban ismert tény valosag lehet: izrael atombombaval rendelkezik, és nem habozik hasznalni az orszag erdekében!

Marta elfogadott vált - bár még mindig nem ismerik el hivatalosan - hogy Izrael atomhatalom!

Elgondolkodtato, nem?
Egy orszag, aminek a megsemisitesevel fenyegetodznek a kornyezo hatalmak, amit Ő pár rakéta kilovesevel meg tud oldani!

A nemzetkozi kozvélemény vajon zavarna az izraeli kormanyt abban, hogy ilyen fegyvert alkalmazzon akkor, nijor izrael léte a tét?

Az az arrogánsnak tuno kemenyseg, ami az izraeli hadvezetés nyilatkozatait jellemzi, nem a mogottuk állo ero bizonyitéka vajon?
 
Utoljára módosítva:
Az ír államfő korábban Izraelt bírálta a gázai bombázások miatt:

Előre bejelenteni, hogy meg fogjuk szegni a nemzetközi jogot, és mindezt az ártatlan lakossággal szemben tesszük,
ez a második világháború óta létező, a civilek védelmére vonatkozó törvények lábbal tiprása
.

Izraeli tisztviselők élesen kritizálták Michael Higgins ír elnököt, amiért bírálta Izraelnek a gázai háborúban alkalmazott harcmodorát,
egy diplomata ráadásul azt állította, hogy Írország finanszírozta a Hamász föld alatti alagúthálózatát.

( HVG )


Obama valami ilyesmire célzott.
Ez jól kifejezi mit tesz Izrael.
 
Az az arrogánsnak tuno kemenyseg, ami az izraeli hadvezetés nyilatkozatait jellemzi, nem a mogottuk állo ero bizonyitéka vajon?
Ebből csak az arrogáns a nyilvánvaló és ezt tette a közel keleten jó pár éve.
Arrogáns és ettől van az utálat egy része,a gyűlölet meg a kioltott életek miatt(de ez kölcsönösen).
 
Kedves Melitta, nem kívánok állást foglalni egyik oldalon sem, csak megjegyzem, hogy mindenfajta háborús propagandát némi fenntartással kell fogadni, ugyanakkor saját embertelenségünket nem igazolhatjuk a másik fél embertelenségével.
 
Most olvastam Puzsér Róbert egy írását az izraeli helyzetről...

Az iszlamizmus európaiak millióit tartja túszként, érzelmi fogságban
.
.
.
.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,015
Tagok
615,587
Legújabb tagunk
fpetra0628
Oldal tetejére