Bródy János kapta idén az Európai Hazafi Díjat

A járványhelyzetre való tekintettel online adták át az Európai Hazafi Díjat, amelyet a neves előadóművész, Bródy János kapott meg. Az elismerést két évvel ezelőtt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója alapította, amikor közösen felavatták a Magyarországon egyelőre egyetlen, hazánk uniós tagságának emléket állító köztéri szobrot a kispesti Rusz-Bazsant parkban. Az Európai Hazafi Díj ennek a térplasztikának egy kisebb másolata, amely szintén Kocsis András Sándor alkotása.

Az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő Bródy János az első díjazott a sorban, tavaly a pandémia miatt kellett elhalasztani az átadást. Ujhelyi a közösségi oldalon közvetített online eseményen azt mondta: ezt az elismerést minden évben olyan ember kapja, aki kiemelkedően sokat tesz Magyarország uniós tagságának megőrzéséért és az európai értékek hazai képviseletéért. „Félhomályban ring a bölcső, hiába is sír a költő, idegennek mondják, aki, magyarok közt európai” – idézte fel Bródy egyik dalszövegének idevágó részletét az EP-képviselő.

Bródy János megtiszteltetésnek nevezte, hogy elsőként ő vehette át ezt az elismerést. Mint mondta: Szent István óta minden nemes és nagy történelmi magyar személyiség az európai kultúrához és közösséghez akart tartozni. „Történelmünk nem mindig úgy alakult, hogy ez az összetartozás nyilvánvalóvá vált. Az Európai Unió a megoldás a legtöbb nyomasztó történelmi emlékre, amely ebben az országban még mindig fájdalmasan létezik. A határok nélküli Európa képes a magyar kultúra részeit egyesíteni, az átjárást biztosítani. Azt, hogy a magyar kultúra összekapcsolódhasson és ezt politikai határok többet el ne válasszák” – fogalmazott a díjazott előadóművész.

Bródy egy „magántörténelmi” szálat is megemlített az online felvételen, elmesélve, hogy amikor 2003-ban az akkori kormány aláírta az uniós csatlakozási szerződést, akkor úgy gondolta: ebben az új világban érdemes új életeket is teremteni. Rá pedig nem egészen egy év múlva, még a hivatalos 2004-es EU-csatlakozás napja előtt megszületett legkisebb fia, Máté. Az immár Európai Hazafi-díjas előadóművész leszögezte: minden olyan törekvés, amely az európai értékközösségtől távolítja az országot, számára szomorú és elfogadhatatlan.

Az elismerést ezután minden évben a május 9-i Európa Napon, illetve ahhoz kapcsolódóan adják majd át újra az alapítók.

111115.jpg
 
Csatolás megtekintése 1793274

nyilván örülünk bár nem értjük
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,228
Tagok
615,595
Legújabb tagunk
OwenDay
Oldal tetejére