Canadahun Paródia sarok

tibi

Állandó Tag
Állandó Tag
Erőt egészséget!

ha jól látom ivásverseny van,asszem benevezek(kutya nélkül, mert nem kell,hogy aztán a számat nyalogassa:D )
 

Verzarka

Állandó Tag
Állandó Tag
Reggel a sátrak körül

Az éjszaka viszonylag nyugalomban telt, Kivéve az ijedt Efikét, aki nem tudta merre szaladjon Judit asszony haragja elől. Ennek ellenére sem volt lelki, testi ereje lemondani a Három Grácia kegyeiről, ezért – mellőzve a sört -, a tábor bokros oldalát részesítette előnybe. Hogy mi lesz ennek e következménye, azt kérdezte riporterünk, amire Efi válasza szende, lesütött szemekkel, de szája körül megbújó mosollyal:
- Nem követtem el semmi rosszat. A csillagokat és a holdat néztük. A lelkiismeretem tiszta, ha már eljöhettem Európába, ilyen környezetbe gyűjtöm a tapasztalatokat, amit majd versben visszaadok olvasóimnak. – Az utolsó szavai után, riporterünk a korai órákban, a kis háremet látta előbújni Efi sátrából, amit megvesztegetéssel szerzett egy fiatal, egyetemista lánytól, akiről kiderült, hogy Fluoreszka, félve a Canadahu kemény magjától, sietve át is adott neki.

A hajnali órában nem bírt aludni senki sem, mert Csöcsike komolyan vette a jódlizást, brekegő hangon készül a záróünnepélyre. Emellett ő költi és küldi nyugvóra a sörrel teli hasú résztvevőket. Riporterünk őt is megkérdezte volna, de épp whiskyvel öblögette száját és mosta hangszálait.

Pixi sőrgróf már hajnalban – miközben alaposan ürítette hólyagja tartalmát -, azonnali utánpótlást gyakorolt. Őt sem kérdezhettük, mert mindkét keze, és szája foglalt volt. Visszajövünk, bár ki tudja, mikor lesz egy szabad pillanata. Annyit Margit, aki mindig figyel elmesélt, hogy nincs sok esélyünk. Pixi vagy tölt, vagy ürít.

Ugyancsak megfigyelőnk Margit értesített bennünket, hogy Melitta valósággal sokkos állapotba került. Nem tudja eldönteni, mit főzzön. Már az ételek neveit is összekeverte, egyik sátortól fut a másikig, recepteket gyűjt, amit aztán rendszerezés nélkül tesz egymás mellé. Valakit fel kell kérjünk, hogy vagy fogja le, vagy szegődjön melléje, félő, hogy így nem lesz, amit enni, sokkal kevesebb sör fog fogyni emiatt, ami csőd helyzetbe hozná a rendezvényt.

Miki gyerek, egyelőre csak figyel, sziporkázik, úgy tesz, mintha nem is érdekelné az egész, de titokban riporterünk kihallgatta, hogy a végső csatát ő fogja megnyerni.

Pitti – minden sátort meglátogatott, kivéve Csöcsikét, nem bírja a hangját. Estére hintót fogadott, s behajtatott a városba, ahol a legelőkelőbb szállodában szállt meg, rossz nyelvek azt mesélik, hogy egész éjszaka masszázs alatt volt.

A rendezvényre megkésve, de nagy lendülettel, kutyájával megérkezett Tibi, aki kijelentette, hogy kutya nélkül vesz részt az ivászatban. A lányok egyelőre jobban lekötik figyelmét. Hiába, mindenki arra vágyik, amije nincs, mondja a közmondás, és ez nála igencsak hiánycikk lehet, mert riporterünk szerint a szeme csak úgy szórja a villámokat, amint meglát egy szép nemet. Efike, Tbi láttára azonnal a sátorba parancsolta gráciáit.

Megszakítjuk adásunkat és értesítünk minden kedves olvasót, ha valami fontos eseményt észlelünk.

U.I. Andika eltűnt!!!! Megtudta, hogy Efi zsebe tele van gyufával, most éppen tüntetést szervez ellene.

 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Riporter: Melitta kedves, milyen konyhát képvisel az összehányásból?
Osztrák, Canadai? Magyar? Vagy egyveleg?:rolleyes::p:p

ossze kell rakni az etlapot es azt hittem piff puff megy mar csak a nyomdaba kell vinnem.:( de tevedni emberi dolog szolt a suni......

magyar konyha, canadai adagokkal es arakkal:D
 

Pixi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hozna valaki egy kori sort? Ugy beallt a derekam hogy nem birok jarni***:(
Ugorj át a Csöcsihez és aggy a kezibe egy baseball ütőt. Garantáltan kikúrálja belőled. Azért írom, hogy ugorj, mert csak járni nem tucc, attól még ugorhacc, nem igaz.
A három csillagot pedig ne csépeld el feleslegesen, mert úgy is tuggya mindenki, hogy az a kori sörre vonatkozik...
 
Oldal tetejére