Capitolium ostroma: eddig négy halálesetről lehet tudni

Egy nőről lehetett tudni eddig, hogy meglőtték az épületben, és belehalt sérüléseibe.

A washingtoni rendőrséget vezető Robert Contee elmondta, hogy a nő lelövésének körülményeit kivizsgálják. Azt is bejelentette, hogy további három halálesetet jelentettek a capitoliumi zavargások közelében.

Közelebbről nem részletezett egészségügyi problémák léptek fel náluk, és a CNN szerint Contee nem egyértelműsítette, hogy a nőnek és két férfinak köze volt-e a Capitolium ostromához.

Tizennégy rendőr is megsérült a zavargások alatt, ketten kerültek közülük kórházba. Egyikük akkor sérült meg súlyosan, amikor berántották a tömegbe, és ott rátámadtak.

Contee azt is megerősítette, hogy két csőbombát is találtak, egyet a Republikánus Országos Bizottság (RNC), egyet a Demokrata Országos Bizottság (DNC) irodáinál. A Capitoliumnál egy kisbuszban pedig fegyvereket és Molotov-koktélokat fedeztek fel.

capitolium.jpg
 
Ernő nyugalom orbán már nyilatkozott az ügyben....
Orbán Viktor most arról beszélt, hogy egy olyan ország vezetőjeként mondja ezt,„aki ismeri ezt a problémát, csak nem jön egyből elő a gondolataink közül, hogy a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal. Hát azért emlékszem, hogy megostromolták az országgyűlés épületét. Emlékszem azokra a képekre, hogy rendőrsorfallal kellett megvédeni a magyar parlament épületét az erőszakos baloldali tömegtől
Azt javaslom magunknak, hogy azt a külpolitikát folytassuk, amit eddig követtünk, vagyis hogy mi nem minősítgettünk egyetlen országot sem.
(Erről bizonyára nagy vitái lehetettek a saját külügyminiszterével, hiszen még a kampányhajrában Szijjártó Péter külön videóüzenetben vádolta korrupcióval Joe Bident.)
Erre gondolsz?

AZ első felében nagy kitekintés van a magyar állapotokra. Hontot nem kedvelem, de jól beszél benne. A magyar elit egy, annyi a különbség, hogy kinek kicsit jobba a poziciója a Nerben, ami maradni fog akkor is ha Orbán "veszít".

Nem értelek ...
Orbán csak egy arca a rendszernek (persze nagyon fontos figura is, de nem csak az Ő pénze van a NER elit kezében, hanem az Összelité). Az ő veresége kb. olyan mintha a cirkuszban lecserélék a főszámot. Nem az oroszlánszelídtő, hanem a légtornász lesz a plakátokon. Azt kell megérteni, hogy az eus és állami pénzeket kicsatornázó érdekörben úgyanúgy benne ven mindenki. Hiába győz akárki, gigászi harcokkal talán változtatni tud ezen, éket ver a tolvajok közé, azzal, hogy egyeseknek többet ad. Ez azomban nem 4 év. Néz vissza. Antaléknak nem volt sok esélye, mert minden pénz a komcsik kezén folyt át még a hatalomátadás után is. Ott szerencsétlenkedtek a kárpótlással. Orbánéknak is 98 után meg volt kötve a kezük, mert nem volt médiájuk, pénzük. 2002 után ezért építették fel Simicskát, majd most Mészárost, de mindenki mást is bevettek aki számít. Hiába nyer az ellenzék, nem is úgy néz ki, hogy szétveri a NER lovagok körét. Csak annyi változik, hogy végre Ők is kapnak egy kicsivel több pénzt. AZ eddigi tényekdésük alapján Én most igy vélem. Lehet tévedek és legyen úgy. Megismétlem. Nem Orbán személye a gond (Ő csak egy ellenségkép, ami eltereli a figyelmet), hanem a rendszer amit 2002-től építgetett és 2010től csúcsra járatot. Ha a rendszer marad, akkor 0 egész 0 ami változik. Kissé az alien vs predator film jut eszembe. Mindegy melyik nyer, az embernek úgyis csak prédaként van szerepe az étlapjukon.
 
A képeket nézve felmerül egy kérdés: nem látok a behatolok között szinesbörüeket. :(
Ugy látszik a kinézet dönti el, hogy valaki betud jutni a kapitolba vagy sem.

AFP-8YA7NV-2-jpg.jpg
 
A képeket nézve felmerül egy kérdés: nem látok a behatolok között szinesbörüeket. :(
Ugy látszik a kinézet dönti el, hogy valaki betud jutni a kapitolba vagy sem.

AFP-8YA7NV-2-jpg.jpg
Őt nem rég kapták el, ez a demokrata házelnök irodája, ahol van.
Másrészt két proli tábor van. AZ egyik a Trumpista rozsdaövezeti fehérek, a másikon a gettós feketék. Kb. mindketten hasonló szociális helyzetben, stabil munka nélkül tengődnek és azt támogatják, aki igér nekik valamit. Ha Biden a rozsdaövezetekben futatná fel a zöld New Dealt, akkor kifogná a szelet Trumpék vitorlájából.
 
Orbán csak egy arca a rendszernek (persze nagyon fontos figura is, de nem csak az Ő pénze van a NER elit kezében, hanem az Összelité). Az ő veresége kb. olyan mintha a cirkuszban lecserélék a főszámot. Nem az oroszlánszelídtő, hanem a légtornász lesz a plakátokon. Azt kell megérteni, hogy az eus és állami pénzeket kicsatornázó érdekörben úgyanúgy benne ven mindenki. Hiába győz akárki, gigászi harcokkal talán változtatni tud ezen, éket ver a tolvajok közé, azzal, hogy egyeseknek többet ad. Ez azomban nem 4 év. Néz vissza. Antaléknak nem volt sok esélye, mert minden pénz a komcsik kezén folyt át még a hatalomátadás után is. Ott szerencsétlenkedtek a kárpótlással. Orbánéknak is 98 után meg volt kötve a kezük, mert nem volt médiájuk, pénzük. 2002 után ezért építették fel Simicskát, majd most Mészárost, de mindenki mást is bevettek aki számít. Hiába nyer az ellenzék, nem is úgy néz ki, hogy szétveri a NER lovagok körét. Csak annyi változik, hogy végre Ők is kapnak egy kicsivel több pénzt. AZ eddigi tényekdésük alapján Én most igy vélem. Lehet tévedek és legyen úgy. Megismétlem. Nem Orbán személye a gond (Ő csak egy ellenségkép, ami eltereli a figyelmet), hanem a rendszer amit 2002-től építgetett és 2010től csúcsra járatot. Ha a rendszer marad, akkor 0 egész 0 ami változik. Kissé az alien vs predator film jut eszembe. Mindegy melyik nyer, az embernek úgyis csak prédaként van szerepe az étlapjukon.

Ebben nem értünk egyet.

Miért akarjátok bebeszélni mindenkinek, hogy úgysem számít, ha kormányt váltunk?
DE! Számít!

S a kormányváltás nemcsak Orbán leléptetése a színről, hanem pl. a jelenlegi közpénz-elosztási rendszer azonnali leállítása, blokkolása is.
A jogszabályokba ütköző visszaélések kivizsgálása is.

Ha nem lenne ilyen, nem lenne ennyi ember felháborodva.
Gondolj arra, hogy az eus jogszabály-rendszer több pontját is áthágta Orbán, de Polt minden ügyet elmismásol, amin nem léphet át, azt legalábbis egy fiókban pihenteti.
Nézd a 2/3-ot biztosító 1 darab képviselő bírósági perét - Simonka, bár egymilliárdos visszaéléssel vádolják, szabadlábon védekezik:

"Az ügyészség szerint rendben volt, hogy Simonka szabadlábon maradt

Pedig közben tanúkat befolyásolt, nyomozókat vesztegetett meg és még egy saját érdekét szolgáló törvénymódosítást is összehozott.
A nyomozó ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította a Simonka György letartóztatásának elmaradását kifogásoló feljelentést – adta hírül az ügyészség. Az ügyben Hadházy Ákos független képviselő tett feljelentést azok után, hogy egy ügyészségi összefoglalóból kiderítette: a súlyos, 1,4 milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalással vádolt fideszes honatyát a nyomozó hatóságok annak ellenére is szabadlábon hagyták, hogy Simonka közben tanúkat befolyásolt, nyomozókat vesztegetett meg, illetve országgyűlési képviselőként elérte, hogy olyan törvénymódosítások szülessenek, amelyek miatt később az ügyében enyhébb ítélet születhet.
"

Amikor tarthatatlanná vált, visszakoztak:
1610196692142.png

1610197054428.png

Mondhatjuk, hogy Polt 9 évig főügyész - csakhogy le lehet váltani pl. hivatali visszaélés miatt.
A köztársasági elnök ugyan hátország Poltnak, de ha Polt átlépte a hivatalához fűződő jogszabályokat, és átlépte, pl. elfogultsággal lehet vádolni, s az eljárás idejére mindenképpen felfüggesztik, pl. voltak bejelentések bőven, amit egyszerűen nem minősített bűntettnek, s ezáltal megakadályozta ezek kivizsgálását, s esetleges bűntethetőségét
(pl. a bennfentes információ jogosulatlan közzététele, tiltott piacbefolyásolás bűntette, stb., stb., stb.).
Áder nem fog vele bukni ... ennyire Áder sem hülye.

S beszélhetünk a közmédiáról, amit azonnal vissza kell állítani valóban a teljes országot kiszolgáló KÖZmédiává, mert jelenleg csak fideszes szócsőgyár.
S a sok tehetségtelen propagandistát szélnek kell ereszteni.

Az alapítványi működéseket is le kell állítani, illetve vissza kell fordítani - el tud lehetetleníteni gazdasági szereplőket az állam. Mivel Orbán és cimborái nem a tehetségükkel és eszükkel jutottak oda, ahová, hanem az állam tömte/tömi őket pénzzel, le kell állítani az egyénekre szóló megbízásokat.
Pár év, és maguktól esnek össze, ha nem lesznek kivételezettek.

ORBÁNNAK MENNIE KELL!

S még egy vélemény tőlem: ideje lenne abbahagyni a prolizást, ha szegényebb, vagy elmaradottabb rétegről van szó - úgy érzem, itt senki nem valami királyi sarjadék.
Hozzáteszem én büszke is vagyok erre. Szégyellném, ha mások erejéből gazdagodott volna a családom évszázadokon át.
 
Utoljára módosítva:

Csatolás megtekintése 1770604

Csatolás megtekintése 1770609

Szép álom, remélem sikerül. Viszont Orbánék sem fognak közben újságot olvasni. Had vegyek elő egy hirtelen forgatókönyvet. Pl. Karácsony az új miniszterelnök, aki beleszál Mészáros valamelyik cégcsoportjába. Mészáros megvádolja, hogy tönkre akarja tenni a magyar xy céget, hogy a nyugati cégek kiszipolyozzák a magyarságot. Fizetetlen szabadságra küld x ezer embert, akik közül a hangadók biztatására elkezdenek tűntetni. A rendőrségben lévő megfelelően megkkent emberke gumilövedékekkel megkeni őket és égre földre állítja majd Karácsony parancsára tette, az egészet meg jól felfújja a fidesz média birodalma (A szemkilövető tanÍtványa, stb.). Ez persze számos ponton támadható forgatókönyv, de kb. hasonlóra kell készülnie az ellenzéknek, ha valóban váltani akar.
Lehet mondani, hogy ezt meg azt rögtön leállítunk, átállítunk, de ez nem 2 perc. Mi volt 2002-ben? A Fidesz kisepert minden pénzt a költsévetésből, hogy abban az évben ne tudjon lépni a kormány túl sokat. Simán csődbe visznek 2022-ben pár 100 céget is, ha az az érdekük. Hirtelen félmillió munkanélküli akit hergelnek az új kormány ellen komoly veszély. Lehet mondani, hogy le az alapítványokkal, de jogállam van kérem szépen. Ezt meg kell indokolni és meg is kell védeni az európai bíróságokon is, ami szintén nem 2 nap, hanem évek.
Ezért mondom mindig, az ellenzéknek konkrét program kell, kemény munka a választók között, nem délibábok kergetése. Ha Orbán bukuk és valóban változtatni akarnak az kutya kemény harc lesz, amire nem készül az ellenzék, mert 4 év alatt kemény harcal max előőrsöket tudnak kiépíteni a Ner legyőzéséhez, de ki tudja 26-ban nyernek e, mondjuk egy Lázár vezette Fidesz ellen, márha addig egységesek maradnak. Rengeteg a megvett ellenzéki politikus az ellenzékiek szerint is. Őka majd ásni fogják az összefogás sírját, lehet a választás előtt, vagy akár utánna. Ha az összefogás elbukik évtizedekre visszatérhet a Fidesz. A Fidesz keményen megmutatta a múlt év végén mi lesz. Aki behódol azt megjutalmazzuk, aki nem azt szétszvatjuk és ha elbukunk mi is igy járhatunk (önkormányzatok példája, az ellenzéki települések csőd közelében lebegnek és ha buknak, majd jön a fideszhez köthető csődbiztos (Karácsony csődbe vitte Bp-et, mert alkalmatlan! szallagcím 2021 végén))
 
Utoljára módosítva:
Szép álom, remélem sikerül. Viszont Orbánék sem fognak közben újságot olvasni. Had vegyek elő egy hirtelen forgatókönyvet. Pl. Karácsony az új miniszterelnök,
Már itt nem stimmel. Karácson rájött, hogy a főpolgármesterséggel is behúzták a csőbe. Szerintem esze ágaban sincs elvállalni és nincs olyan helyzetben sem, mint Bajnai volt, hogy feltételeket szabhasson.
aki beleszál Mészáros valamelyik cégcsoportjába.
Ezt speciel nem értem. Hogyan szállna bele? Mint résztulajdonos? Azt nem teheti (nincs akkora saját vagyona), az állam nevében meg pláne nem fogja felvásárolni a Meszáros semmit sem érő cégeit.
(Ugye nem kell kifejtsem, hogy Orbán nélkül Mészáros cégei egyetlen közbeszerzést sem tudnak megnyerni...)
Ha meg arra célzol, hogy ellehetetleníti miniszterelnökként, arra semmi szükség. Tönkremennek azok maguktól is, ha nem tudnak hozzáadott értéket teremteni.
Mészáros megvádolja, hogy tönkre akarja tenni a magyar xy céget, hogy a nyugati cégek kiszipolyozzák a magyarságot. Fizetetlen szabadságra küld x ezer embert, akik közül a hangadók biztatására elkezdenek tűntetni.
Most huszon x ezer ember veszítette el a munkáját éshanyan is tüntetnek?
A rendőrségben lévő megfelelően megkkent emberke gumilövedékekkel megkeni őket és égre földre állítja majd Karácsony parancsára tette,
Először is ez a belügyminiszter hatásköre, már Gyurcsánynál sem jöttbe. Másodszor, elég idióta lesz, ha nem az elsők között cseréli le a rendőri vezetést lojálisokra. Harmadszor, talán okultak 2006-ból, hogy ne kövessék el megegyszer ugyanazt a hibát.
az egészet meg jól felfújja a fidesz média birodalma (A szemkilövető tanÍtványa, stb.).
No igen. Ennek fennál a veszelye, de, ha megvonják az állami hirdeteseket, ami a bevétel 90-95%-a, akkor úgyis csődbe mennek. Simicska tvje is kb másfél évig bírta úgy, hogy rengetegen átszoktak rá pl az atv helyett.
Ez persze számos ponton támadható forgatókönyv, de kb. hasonlóra kell készülnie az ellenzéknek, ha valóban váltani akar.
Szerinted, ha én kapásból hoztam az ellenérveket, ők nem fognak tudni lépni? Ha nem, nem is érdemlik meg a győzelmet.
Lehet mondani, hogy ezt meg azt rögtön leállítunk, átállítunk, de ez nem 2 perc.
Gepjárműadó és egyéb önkormányzati megvonások milyen gyorsan is történtek? Ha a fidesz, mint legnagyobb ellenzek fellép ellene, lehet mondani, hogy mit tett és mit is válaszolt Orbán? (Boldog Karácsonyt!)
Mi volt 2002-ben? A Fidesz kisepert minden pénzt a költsévetésből, hogy abban az évben ne tudjon lépni a kormány túl sokat.
A TAO pénzek azonnali (sőt akár visszamenőleges) leállításaval, csak a sportból százmilliárdok nyerhetők vissza.
Simán csődbe visznek 2022-ben pár 100 céget is, ha az az érdekük. Hirtelen félmillió munkanélküli akit hergelnek az új kormány ellen komoly veszély.
Egy egyszerű lépessel - 3-ról 9 hónapra emelem a támogatás idejét - ennek kihuzható a méregfoga.
A fedezetet meg a multik extraadóztatásaval lehet megteremteni. (Nem is extra, mert jószerivel nem is adóznak a multik.)
Lehet mondani, hogy le az alapítványokkal, de jogállam van kérem szépen. Ezt meg kell indokolni és meg is kell védeni az európai bíróságokon is, ami szintén nem 2 nap, hanem évek.
Megmaradhatnak, csak az állami támogatást kell 0-ra állítani...
Ezért mondom mindig, az ellenzéknek konkrét program kell, kemény munka a választók között, nem délibábok kergetése. Ha Orbán bukuk és valóban változtatni akarnak az kutya kemény harc lesz, amire nem készül az ellenzék, mert 4 év alatt kemény harcal max előőrsöket tudnak kiépíteni a Ner legyőzéséhez, de ki tudja 26-ban nyernek e, mondjuk egy Lázár vezette Fidesz ellen, márha addig egységesek maradnak. Rengeteg a megvett ellenzéki politikus az ellenzékiek szerint is. Őka majd ásni fogják az összefogás sírját, lehet a választás előtt, vagy akár utánna. Ha az összefogás elbukik évtizedekre visszatérhet a Fidesz.
Ez így van. Kérdés, hogy mennyire fogják komolyann venni a jelöltek feddhetetlensegét. Szerintem ezen fog múlni.
A Fidesz keményen megmutatta a múlt év végén mi lesz. Aki behódol azt megjutalmazzuk, aki nem azt szétszvatjuk és ha elbukunk mi is igy járhatunk (önkormányzatok példája, az ellenzéki települések csőd közelében lebegnek és ha buknak, majd jön a fideszhez köthető csődbiztos (Karácsony csődbe vitte Bp-et, mert alkalmatlan! szallagcím 2021 végén))
Amennyiben Karácsony a várban meg az V. kerületben kezdi a közvilágitás lekapcsolasat meg a szemet el nem vitelet (mert nincs rá pénz, mivel a fidesz elvette), talán nem jelenik meg ilyen cikk...
 
Már itt nem stimmel. Karácson rájött, hogy a főpolgármesterséggel is behúzták a csőbe. Szerintem esze ágaban sincs elvállalni és nincs olyan helyzetben sem, mint Bajnai volt, hogy feltételeket szabhasson.

Ezt speciel nem értem. Hogyan szállna bele? Mint résztulajdonos? Azt nem teheti (nincs akkora saját vagyona), az állam nevében meg pláne nem fogja felvásárolni a Meszáros semmit sem érő cégeit.
(Ugye nem kell kifejtsem, hogy Orbán nélkül Mészáros cégei egyetlen közbeszerzést sem tudnak megnyerni...)
Ha meg arra célzol, hogy ellehetetleníti miniszterelnökként, arra semmi szükség. Tönkremennek azok maguktól is, ha nem tudnak hozzáadott értéket teremteni.

Most huszon x ezer ember veszítette el a munkáját éshanyan is tüntetnek?

Először is ez a belügyminiszter hatásköre, már Gyurcsánynál sem jöttbe. Másodszor, elég idióta lesz, ha nem az elsők között cseréli le a rendőri vezetést lojálisokra. Harmadszor, talán okultak 2006-ból, hogy ne kövessék el megegyszer ugyanazt a hibát.

No igen. Ennek fennál a veszelye, de, ha megvonják az állami hirdeteseket, ami a bevétel 90-95%-a, akkor úgyis csődbe mennek. Simicska tvje is kb másfél évig bírta úgy, hogy rengetegen átszoktak rá pl az atv helyett.

Szerinted, ha én kapásból hoztam az ellenérveket, ők nem fognak tudni lépni? Ha nem, nem is érdemlik meg a győzelmet.

Gepjárműadó és egyéb önkormányzati megvonások milyen gyorsan is történtek? Ha a fidesz, mint legnagyobb ellenzek fellép ellene, lehet mondani, hogy mit tett és mit is válaszolt Orbán? (Boldog Karácsonyt!)

A TAO pénzek azonnali (sőt akár visszamenőleges) leállításaval, csak a sportból százmilliárdok nyerhetők vissza.

Egy egyszerű lépessel - 3-ról 9 hónapra emelem a támogatás idejét - ennek kihuzható a méregfoga.
A fedezetet meg a multik extraadóztatásaval lehet megteremteni. (Nem is extra, mert jószerivel nem is adóznak a multik.)

Megmaradhatnak, csak az állami támogatást kell 0-ra állítani...

Ez így van. Kérdés, hogy mennyire fogják komolyann venni a jelöltek feddhetetlensegét. Szerintem ezen fog múlni.

Amennyiben Karácsony a várban meg az V. kerületben kezdi a közvilágitás lekapcsolasat meg a szemet el nem vitelet (mert nincs rá pénz, mivel a fidesz elvette), talán nem jelenik meg ilyen cikk...
Csak feldobtam egy példát, Te meg az ellenkezőjét. Nagy hiba azt hinni, hogy csak hülyék ülnek a Fideszben. Tengrenyi idejük és pénzük volt a fentihez hasonló forgatókönyveket végig zongorázni. Internetes adatok akár titkosszolgálati módszerekkel való ellemzése stb. alapján akár a választás előtt hónapokkal is nagy esélyel megmondhatják melyik körzetben nyerhetnek vagy veszthetnek.
A lényeg: NE végső csataként gondljunk 22-re, ami véget vet minde háborúnak. Az csak egy fontosabb csata egy háborúban. Vegyük Sztálingrádnak. Viszont meg kell nyerni egy csomó másikat is, mert ha nem sokkal rosszabb lehet a helyzet. Itt nem Orbánt kell legyőzni személy szerint, hanem a köré\vele\általa stb. kiépült rendszert és annak tagjait.
Sportpénzek megvonása. Kb. csődbe megy a magyar foci, mert eleve nem fentarthatók azok a borzadáj stadionak (pár kell a nemzetközi versenyek miatt, ez tény, de a többi nettó felesleges), becsődölnek az eleve giga alacsony eredményeségű akadémiák. Következmény: az új kormány tönkre tette a magyar focit (modja majd a Fidesz)+ lesz egy másra nem használható és megfelelő pénzek nélkül valóban pusztulni kezdő stadionok. Majd lehetlesz mutogatni őket, mint a volt szovjet laktanyákat, a szellemvárosok yt csatornán.
 
Amennyiben Karácsony a várban meg az V. kerületben kezdi a közvilágitás lekapcsolasat meg a szemet el nem vitelet (mert nincs rá pénz, mivel a fidesz elvette), talán nem jelenik meg ilyen cikk...

Majd a nemzeti kukaholding végrehajtással bevasalja a szemétszállítást és nem lesz fizetés a képviselőknek (a fideszesek majd kapnak kárpótlást, kedvezményes hajókázás a tengeren :D ).
A közvilágítás biztosítására,meg majd a közrendvédelmi, vagy más törvényen keresztül kötelezik az önkormányzatokat, vagy megy a bünti. MInt az előbb. hatás\ellenhatás, csak most és ebben a helyzetben a kormány ossza a cinkelt lapokat.
 
Utoljára módosítva:
Majd a nemzeti kukaholding végrehajtással bevasalja a szemétszállítást és nem lesz fizetés a képviselőknek (a fideszesek majd kapnak kárpótlást, kedvezményes hajókázás a tengeren :D ).
Ez érdekes dolog. A kukaholding a helyi szemetesekkel áll szerződésben, tehát ha a főváros felmondja (megszünteti a céget) és azt mondja a holdingnak, hogy vigye el ő aszemetet...
Ez lehet hogy az olasz (nápolyi) szeméthelyzethez hasonlító káoszt okozna, de az emberek a kukaholdinggal szerződtek, tehát nekik kell (majd) a szemetet elszállítani. Igaz ebbe a konfliktusba bele kell állni, de anélkül nem megy.
A közvilágítás biztosítására,meg majd a közrendvédelmi, vagy más törvényen keresztül kötelezik az önkormányzatokat, vagy megy a bünti.
Akkor viszont meg kell a fedezetet is teremteni ha előírják.
(Mellesleg ugye a 2022-ig időszakról beszélünk?)
MInt az előbb. hatás\ellenhatás, csak most és ebben a helyzetben a kormány ossza a cinkelt lapokat.
Mindenre meg lehet találni a megoldást, ha akarják. Csak akarni kell egységesen...
 
Egy nőről lehetett tudni eddig, hogy meglőtték az épületben, és belehalt sérüléseibe.

A washingtoni rendőrséget vezető Robert Contee elmondta, hogy a nő lelövésének körülményeit kivizsgálják. Azt is bejelentette, hogy további három halálesetet jelentettek a capitoliumi zavargások közelében.

Közelebbről nem részletezett egészségügyi problémák léptek fel náluk, és a CNN szerint Contee nem egyértelműsítette, hogy a nőnek és két férfinak köze volt-e a Capitolium ostromához.

Tizennégy rendőr is megsérült a zavargások alatt, ketten kerültek közülük kórházba. Egyikük akkor sérült meg súlyosan, amikor berántották a tömegbe, és ott rátámadtak.

Contee azt is megerősítette, hogy két csőbombát is találtak, egyet a Republikánus Országos Bizottság (RNC), egyet a Demokrata Országos Bizottság (DNC) irodáinál. A Capitoliumnál egy kisbuszban pedig fegyvereket és Molotov-koktélokat fedeztek fel.

Csatolás megtekintése 1770180
*
Borzalmas! Hittem, hogy a Capitolium szent és sérthetetlen... Legalábbis jobban őrzik. Félelmetes....
 
Tippeljek?
Választásba való külföldi beavatkozásban való részvétel 20 év börtön. Amerikai is így felkiálltással. Aztán a Soros hálózatnak hívott cívilek mennek dutyiba, a velük együtt mködő politikusok is.
Gazdaságialg a NER lovagok megkerülhetetlenek és nem egykönnyen kirobbanthatóak, kivéve, ha az ellenzék totál zakkant és elkezd "államosítani".
"Választásba való külföldi beavatkozásban való részvétel 20 év börtön." -
Na akkor Orbán és Szijjártó csomagolhatja a bőröndöt, fogkefe, cipő (perkli nélkül) mert az egész választási kampány alatt és utána is masszívan heccelt a megválasztott amerikai elnök ellen és tudjuk nem kis számú exil-magyar él Amerikában akik szíve ide és oda is húz, és akiket Orbán ezzel zsarol.

Hány év börtön jár azért ha egy levitézlett elnököt kicsempész a magyar kormány egy idegen országból? :(

Hagy emlékeztesselek arra,
- hogy a magyar kormánynak nem kis része volt Csaucseszku regeim megdöntése és a diktátor elfogásában,
- hogy milyen szerepet játszott állítólag Magyarország az NDK megdöntésében.
- Még Nobel díjat is szeretett volna minden magyar állampolgár ezért magának...
- Magyar katonák harcolnak a NATO keretén belül a világ számos országában bizonyos kormányok támogatása érdekében…

A Magyarországon működő NGO-k tagjai magyarok és engedéllyel dolgoznak az országban, adót fizetnek a tetejében kényszer-adót is.

Mit jelent az, hogy „beavatkozás”?
- Magyarország az EU tagja, nemzetközi szerződések kötnek össze bennünket és ennek egy része a sajtószabadság, amit a magyar kormány lábbal tapos.
- Nagyon is rá vagyunk szorulva az EU-s partnereink támogatására ezt illetöen.

A szabad-Európa rádió nem véletlen tért vissza a magyar nyelvű műsoraival. Egyszer már segített nekünk egy diktatúrát lerázni a vállunkról,
sajnos ismét szükségünk van a segítségükre ettől az egypárt-rendszertől megszabadulni, amelyik csak gyűlöletet, ellenségességet szít bennünk.

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Vörös Klára wrote on Ancsapancsa's profile.
Kedves Ancsapancsa!
És ezeket a Kis Éva könyveket eladod, vagy fel tudnád tölteni?? Egyik topicban olvastam, hogy az írónő újra kiadja bővített formában, es el is küldi annak, aki kéri. Ezèrt érdekelt volna a címe, hogy hova lehetne írni neki.
De nagyon köszi a válaszodat!!
Minta Mordaly wrote on Bubus13's profile.
Nagyon tetszik
vajdakati wrote on Judit mama's profile.
Valahol fent van a minta, de most nem találom ezért inkább átküldöm!
Kőházi-Kis Margit wrote on edinalokkos's profile.
Kedves Edina! Ne haragudj, ha zavarlak Kőházi-Kis Margit tanító vagyok. Megköszönném, ha nekem is el tudnád küldeni a Számolás 3 Tálas Józsefné könyvet. Sni
-s diákomnak kéne. Nagyon keresem még a Számtól számig sorozat 3. és 4. kötetét. Címem: [email protected]
Hálás köszönettel: Margitka
P.Sandor wrote on Melitta's profile.
Sziasztok info kellene hogy most hogy tudnek Kanadaba menni, mert lehet azt mondani hogy a Magyar megelhetes az egyellö a nullaval probaltam mas Orszagokban de sajnos semmire nem jutottam mert felcigany vagyok es Magyar is. orszagombol is:(:mad2:. Teljesen nullara kerültem semmi mas nincs csak a meneküles. Ha valaki tud jo infot adni azt megköszönnem.
Elöre is köszi

Statisztikák

Témák
36,314
Üzenet
4,370,075
Tagok
588,711
Legújabb tagunk
pindur0212
Oldal tetejére