CEU: „Nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek”

Reagált a CEU a hírre, hogy a kormány törölné a felsőoktatási törvény 2017-es módosítását:

„A benyújtott törvénymódosítás nem változtat a CEU helyzetén. Úgy véljük, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének. Az új tervezet értelmében továbbra is politikai döntés kérdése, hogy milyen külföldi egyetemek működhetnek Magyarországon, és a döntést bizonyára a legmagasabb szinteken hozzák majd meg.

A magyar kormány eddig is világossá tette, hogy mire akarja használni a hatalmát. Elüldöztek egy intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi értékeit követi, és helyette meghívtak egy intézményt, amely a Kínai Kommunista Párt abszolút irányítása alatt áll.”

A CEU szerint a magyar kormány már eldöntötte, mit választ, de az egyetem is választott: „A CEU Ausztriában marad, egy olyan országban, ahol tisztelik az akadémiai szabadság alapvető értékeit. Kutatási és egyéb, oktatást nem jelentő tevékenységeinkkel továbbra is jelen leszünk Budapesten.

A várost soha nem hagyjuk el, de nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek.”
A lex CEU-ként elhíresült törvénymódosítás vezetett ahhoz, hogy az egyetem befejezte érdemi működését Budapesten, és Bécsben működik tovább. A módosítás törlésére azért kerülhet sor, mert az Európai Bíróság tavaly ősszel több szempontból jogsértőnek találta, hogy előírták, csak olyan külföldi egyetem működhet Magyarországon, amely a székhelye szerinti országban is képzést folytat.

Kiss Imola

Ceu.jpeg
 
Csak a google kell hasznalni es maris vilagos hogy a Komcsi part szerepel az alapito okiratba.
 
Csak a google kell hasznalni es maris vilagos hogy a Komcsi part szerepel az alapito okiratba.
A magyar alkotmányban meg ott van Isten, ha jól rémlik. Mégsem égetik máglyán a hitetleneket.
A CEU itt volt, hű volt, de nemzetközi szinten a Fudanhoz képest jócskán nem rugott pályába. Mikor elüldözték mindeki rít, most meg azok eleve be sem fogadnák a Fudant. Majd ha megnyilik és megy pár évig lehet eldönteni milyen részleg is lesz a Bp egység. Addig csak ugyanaz a hergelés megy mint a CEU ellen csak a másik oldalról.
 
Kezdem ugy erezni, mintha a '30-'40-es években lennénk!
Van Kommunista tudomany, meg kapitalista :(
Szerintem meg az van, hogy aki hozzajarult a CEU budapestrol valot távozásához, az ugyan olyan bunos és elitelendo, mint az aki most a Fudant akarja kitiltani!
 
Vegul is igazad van mit szamit az hogy 540 milliardba kerul es ezt a hitelt a kinaiak adjak, ti meg dalolva fizetitek ok epitik fel sajat munkasaikkal es az altaluk jonak itelet ideologia menten oktatnak. NEm all tavol a komcsi ideologia a fidesztol hisz nagyreszuk MSZMP tag volt es jo beosztasba.
Az se szamit hogy 3ezer milliradert csinaljak a kinai vasutat, szinten hitelbol, elvegre legujabb barataink ok es az oroszok. daragaba kerulnek ezek a baratsagok.Montenegro feje mar faj az 1 miiliardos kinai hitel miatt.
Azert a CEU nem kerult az adofizetok penzebe, de rafert volna ha a magyar egyetemekre koltenenek ennyi penzt.
 
Minek küldted volna ide őket, nem vették fel őket a papa egyik egyetemére sem?
Nekem nem Magyarországgal van problémám hanem a jelenlegi kormánnyal.
Abban a pici országban rengeteg értékes, szeretetre méltó ember él akikért a szívem nem szűnt meg verni.

Ha külföldön laksz kompromisszumot kell tegyél milyen nyelven neveljed a gyerekeidet, miket olvassanak először...
Egy országot csak úgy ismerhetsz meg ha ott élsz, erre egy jó lehetőség lett volna az angol nyelvű CEU egyetem.

Az egyetemi tanulmányok az életünk egy epizódját teszik ki és ez több mint oktatás, a fiatalságunk.
Magyarország sokat veszít azáltal, hogy a kormány gyűlöletet szít más nemzetek, országok ellen.



A CEU-n belül egy egészen más hangulat uralkodik, itt nincs faji megkülönböztetés.

Számos ismerősöm gyereke aki Németországban nevelkedett majd az egyik szülő miatt Magyarországra telepedet át, arról panaszkodik, hogy még a gimnáziumban is nacionalistának akarják nevelni öket.
 
Egy országot csak úgy ismerhetsz meg ha ott élsz, erre egy jó lehetőség lett volna az angol nyelvű CEU egyetem.
Ernő, Trumpnak is csak egy telefonjába került volna Szíjártót berendelni. De úgy tűnik, az Egyesült Államokat nem izgatta különösképpen, hogy az egyetem megy vagy marad.
 
Messze nem sirjuk vissza. Sőőőtt...
Neked irtak levelben, hogy a Kommunista párt ideologoaja alapjan fog mukodni?
Nem hiszem, hogy igy lenne.
En nem veletlenul mentem 24 éves koromban, az utolso pillanatban a kozgazrqa! Ha valaki nem akar itt kommunizmust, akkor az en vagyok!
Azt azonban nem tudom efogadni,. hogy fekete vagy sotetbarna ember jó, sarga ember rossz!
Ha valami hat akkor ez a rasszizmus :(

A Kínát egyetlen egy párt, a "Kínai Kommunista Párt" irányítja teljhatalmú módon mint korábban a Szovjetunióban és szatelit-államokban, mit Magyarország is volt. Orbánnak egy problémája volt a Kádár rendszerrel, hogy nem ö volt Kádár.

A Kínai Népköztársaság összes médiáját cenzúrázzák. Ezen médiumok közül sok nyereséges vállalat, amelyeket reklámozás révén finanszíroznak, és együtt kell működniük a párttal. Ezt Magyarországon Orbán már honosította.
Az angol nyelvű újság erősen nacionalista orientáltságú .

Azt azonban nem tudom efogadni,. hogy fekete vagy sotetbarna ember jó, sarga ember rossz!
Miket beszélsz itt össze vissza. "Kinek van problémája a bör-szinnel és az etnikai homogenitással?
Orbán vezetett választási kampányt a fajtisztaság védelmében 2018-ban. Már nem emlékszer mire szavaztál?

Pontosan az oktatásról beszélünk, Nem hiszem, hogy Kinai egyetemen helyet fog kapni az emberi jogok védelme.

Magyarország az EU-ba való belépéskor elkötelezte magát közös alapelvekhez, mi a biztosíték, hogy az új egyetem ebben a szellemben fognak oktatni? Itt nyilván arról van szó, hogy a magyar kormány legalizáljon egy távolkeleti egyetemet ami automatikus elismerést jelentsen nyugateuropában.
 
Ernő, Trumpnak is csak egy telefonjába került volna Szíjártót berendelni. De úgy tűnik, az Egyesült Államokat nem izgatta különösképpen, hogy az egyetem megy vagy marad.
Kedves CasaLoma, valószínűleg elkerülte a figyelmedet, Trump és Orbán között azért nem volt igazi megértés, mert Trump zokon vette, hogy Orbán megtámadott egy Amerikai egyetemet.

A CEU megkapta Amerikából amit Orbán követelt, Orbán mégsem irta alá az engedélyt. "Majd ha eljön az ideje" mondta.

Hiába nyalt a magyar miniszterelnök Trump-nak a választások elött, nem lett meghívva csak a hivatalának a végén, az sem egy személye találkozó volt hanem a NATO-ba lépés évfordulója, hogy úgy mondjam egy "muszáj" volt.
 
Kedves CasaLoma, valószínűleg elkerülte a figyelmedet, Trump és Orbán között azért nem volt igazi megértés, mert Trump zokon vette, hogy Orbán megtámadott egy Amerikai egyetemet.
Az erőviszonyok azért közel sem azonosak voltak. Annyira zokon mégsem vette, hogy a kisujját is mozdítsa érte.
 
Az erőviszonyok azért közel sem azonosak voltak. Annyira zokon mégsem vette, hogy a kisujját is mozdítsa érte.
Na igen, mert a CEU alapítóját nem szeretik autokraták.

Én csak azt csodálom, hogy voltak akik elhitték a magyar kormánynak,
hogy egy hiányzó amerikai papír tette lehetetlenné a CEU Budapesti működését.

Az egyetem 27 éven keresztül működött és péntekről hétfőre hozott a kormány egy törvény modositást,
ami csak erre az egyetemre szólt. A biztonság kedvéért hozott még egy külön törvényt ami az egyetem alapitó nevét hordja.

Legkésőbb a "soros-törvény" meghozásánál világos kellett volna lenni mindenkinek, hogy itt többről van szó mint egy "campus" az USA-ban. Egyébbként ez a törvény jogtalanság, ahogy az EuGH megállapitotta.
 
Na igen, mert a CEU alapítóját nem szeretik autokraták.

Én csak azt csodálom, hogy voltak akik elhitték a magyar kormánynak,
hogy egy hiányzó amerikai papír tette lehetetlenné a CEU Budapesti működését.
Nem, nem hittem el, de nem állt módomban megakadályozni.
Akinek (vagy akiknek) pedig módjában állt volna, nem tette meg.
Ennyi.
 
Nem, nem hittem el, de nem állt módomban megakadályozni.
Akinek (vagy akiknek) pedig módjában állt volna, nem tette meg.
Ennyi.
Félreértés, nem vádoltalak téged semmivel. :)

A magyarok problémáját se amerikai elnökök se Brüsszel nem fogja tudni megoldani,
Magyarország egy szuverén állam. amig Orbán nem kezdi beváltani egyre nyiltabb területi követeléseit,
vagy nem hívja be segítségül az orosz csapatokat az ellenzék leverésére, addig külföld csak nyelni fog. :)
 
Félreértés, nem vádoltalak téged semmivel. :)

A magyarok problémáját se amerikai elnökök se Brüsszel nem fogja tudni megoldani,
Magyarország egy szuverén állam. amig Orbán nem kezdi beváltani egyre nyiltabb területi követeléseit,
vagy nem hívja be segítségül az orosz csapatokat az ellenzék leverésére, addig külföld csak nyelni fog. :)
Egyik sem. Az idő fogja megoldani. Mert az ellenük IS dolgozik.
A szavazótáboruk jelentős része már most 60-70+os.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,886
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére