Csúnyán kiosztották Orbánt Európából

“Ha egy tagállam nem fogadja el és nem tiszteli az európai értékeket, akkor nincs szüksége az európai pénzre sem.

Az EU-s pénzt arra kellene használni, hogy felemeljük a nemzeti gazdaságainkat és az állampolgárainkat, nem pedig arra, hogy Orbán családja gazdagodjon belőle, vagy hogy futballstadionok épüljenek a választókörzetében” – mondta éles hangú beszédében az EU-parlament belga liberális frakcióvezetője, Guy Verhofstadt.

A politikus már korábban is előszeretettel szállt bele az illiberalizmust hirdető magyar miniszterelnökbe, de most egyértelműen amellett állt ki, hogy az EU vonjon meg tőlünk bizonyos pénzeket a jogállam visszaszorításáért.

Fekő Ádám



upload_2018-5-3_0-33-22.jpeg
 
a válaszók közül kb. felele egy pártra szavazott a másik fele kb. 40 pártra.
Érdekes nézőponti szócsavarásod van
Hogy sarkosítsuk más nézőpontból
A másik fele NEM a Fideszre szavazott.
Azzal ne törődj hová
De tagadta a Fideszt az ország szavazóinak másik fele.
Én nem számolom ki 8 millió másik fele mennyi de az is sok.
8-2,5 millió Kb.5,2 millió ember (prominor adata a 2,5)
Ja és nem hiszem, hogy a 2,8 millió ember a politikai és diplomáciai ámokfutásra szavazott...
8-2,5 millió Kb.5,2 millió ember
Hogy ebből mennyi a belföldi?
Vond ki a külhoni Orbánra szavazókat.
Ők nem élvezik Orbán gyönyörűséges ámokfutását.
Hisz nekik ott az az ország ahol élnek.
Ott is van kormány részben azzal foglalkoznak.
 
Utoljára módosítva:
Érdekes nézőponti szócsavarásod van
Hogy sarkosítsuk más nézőpontból
A másik fele NEM a Fideszre szavazott.
Azzal ne törődj hová
De tagadta a Fideszt az ország szavazóinak másik fele.
Én nem számolom ki de a 8 millió másik fele mennyi de az is sok.
8-2,5 millió Kb.5,2 millió ember (prominor)

8-2,5 millió Kb.5,2 millió ember
Hogy ebből mennyi a belföldi?
Vond ki a külhoni Orbánra szavazókat.
Ők nem élvezik Orbán gyönyörűséges ámokfutását.
Hisz nekik ott az az ország ahol élnek.
Ott is van kormány részben azzal foglalkoznak.

Ezen eljárás alapján a versenyfutás győztesét majd legyőzi az összes lemaradt sportoló összeadott eredménye. :)
Elhiszem, hogy savanyú a szőlő, de azért ne kezdjünk bele az ilyen lufihámozásba, mert a demokrácia intézménye nem csak akkor működik, ha nem a Fidesz nyer - elsöprő többséggel. :)
 
Lehet ilyen magának írt választási törvénnyel?
:) Nem tudok erre mit mondani, lejátszott mérkőzés. :) Mindenhol nyert volna, minden körülmények között, elhiszem, hogy dühítő, én is voltam ellenzékben, csak mondjuk nem kapaszkodtam mindenféle nevetséges indokba, hanem továbbléptem. Majd legközelebb sikerül, mondjuk az "Orbán takarodj" programnál kicsit nagyobb alternatívára lenne szüksége a nemzetnek... :)
 
Látom vannak itt hozzáértők, lenne egy kérdésem:
Mi történne akkor, ha az összes ellenzéki képviselő lemondana a mandátumáról ?
Végülis a fdesz 2/3-os többsége miatt elérni úgy sem tudnak szinte semmit se a parlamentben.
 
Lehet ilyen magának írt választási törvénnyel?
Ha nem a kecské vigyáz a káposztára a szavazatösszesítő programnál akkor talán.

vagy nyolc éve ismertek és ugyanazok a játékszabályok... a szavazatösszesítő program, meg az egész számítógépes dolog mellékes, mindennek az alapja a pártok delegáltjai által is aláírt szavazóköri jegyzőkönyvek.
 
nézzük már meg azt a számítást ... "sokan el sem mentek szavazni" ez a sok a választópolgárok kb. 30% -a, szóval több mint 2 millió (ezeket nem érdekli a politika, nekik teljesen mindegy merre halad az ország)
a válaszók közül kb. felele egy pártra szavazott a másik fele kb. 40 pártra. Mikor egy pártnak nagyobb a támogatottsága mint az egész ellenzéknek en bloc, logikus, hogy vezető szerepe van.
-
Honnan veszed, hogy nem érdekli őket a politika? Mindenkit kell, hogy érdekeljen a politika.
Sokkal többen nem mentek szavazni mind ahányan Fideszt választottak.
-
De ezzel a beszolásoddal újra elárultad, hogy a kormány szarik azokra, akik nem öt választották!
-
A kormány feladata lett volna, hogy bemutassa egy demokráciában a nép dönt.
Ahogy mondod tömegesen voltak, akik rezignáltak, akik nem hisznek abban, hogy ez alatt a kormány alatt változást létre lehetne hozni. Ez a kormány hibája, ez antidemokratikus, pont emiatt van az eljárás a magyar kormány ellen.
-
Nem igaz, hogy egy pártra többen szavaztak mind az összes többire. 49,27% az kevesebb mind 50%.
-
upload_2018-5-4_11-26-5.png

-
Ne gyere azzal, hogy 40 pártra szavaztak, mert a demokraciára a pluralizmus jellemző és nem a "monoteizmus".
Ezzel a hozzászólásoddal is elárultad az antidemokratikus beállítottságodat.
-
Azt mondta, hogy Magyarországon kb. 60.000 civil szervezet (NGO) működik, és a brüsszeliek azt mondják annak az NGO -nak a véleménye a mérvadó amelynek 282 magyar állampolgár adta oda a személyi jövedelemadója 1% -át (nyilvánvaló mekkora a támogatottsága) és a választópolgárok véleménye nem számít.
-
Ne haragudj de ezt a vastagon kiemelt szöveget meg kell mutassad. Ki mondott ilyet, hol és mikor?
-
Nézzük meg hogyan beszél a magyar kormány Brüsszellel. Ez az ember itt a képen, nem akárki,
- ez a Fidesz alapító
- a miniszterelnök volt privát szóvivője volt,
- a Magyar Lovagrend kitüntetett tagja
- az összes miniszterrel tegeződő haver
- hogy lehet igy beszélni és TV-műsorban
- és egy másodperccel később odaülni a Szijjártó mellé duruzsolni
- a magyar miniszterek legitimálják Bayer stílusát, mondanivalóját

upload_2018-5-4_12-26-15.png
 
Utoljára módosítva:
Ezen eljárás alapján a versenyfutás győztesét majd legyőzi az összes lemaradt sportoló összeadott eredménye. :)
Elhiszem, hogy savanyú a szőlő, de azért ne kezdjünk bele az ilyen lufihámozásba, mert a demokrácia intézménye nem csak akkor működik, ha nem a Fidesz nyer - elsöprő többséggel. :)

Ne haragudj de bolondságokat beszélsz.
- Magyarországon nem diktátort választottak hanem
- egy demokratikus kormányt
- akinek a feladata az összes állampolgár érdekeit képviselni.

Egy versenyfuto megnyeri a versenyt és elmegy haza, soha többet nincs elkötelezve velük szobaállni.
-
Azért egy államban egy kicsit máskép van.
Es hogy másképp maradjon ahoz kell az EU-segitsége különben diktaturát csináltok.
-

Minden mondatotokban eláruljátok, hogy diktaturát szeretnétek. Mégcsak nem is probáljátok titkolni. :rohog:
 
- Magyarországon nem diktátort választottak hanem
- egy demokratikus kormányt
- akinek a feladata az összes állampolgár érdekeit képviselni.

ez így is van ... de gondolom azt belátod, hogy nem lehet egyszerre 40 pártnak a kedvére tenni ... ez a 40 ellenzéki párt csak abban értett egyet, hogyan adják-vegyék a jelöltségeket, egyformán sopánkodtak, ha visszalépnek ki fogja kifizetni a veszteséget. Utolsó pillanatig csűrték-csavarták a dolgot ... a végén meg nem is tudom hány egyéni mandátumot szereztek.
 
Utoljára módosítva:
Nem igaz, hogy egy pártra többen szavaztak mind az összes többire. 49,27% az kevesebb mind 50%.
Érdekes hogy mennyire tagadjátok a tényeket.
A szavazáson lehetett személyre és pártra szavazni..
Hány helyen győzött NEM kormánypárti jelölt?
Ott nem lehet összeadni szavazatokat vagy ˝kisspista˝vagy nem.
Itt hol van az antidemokrácia???
Nos??
 
Magyarországon nem diktátort választottak hanem
- egy demokratikus kormányt
- akinek a feladata az összes állampolgár érdekeit képviselni.
Pontosan jól látod!
Az jutott be aki a legtöbb szavazatot kapta. Hisz nehogy már az 1%-os jusson be.
Igen az összes állampolgárt képviseli. Szerinted kiket NEM képvisel?
 
Ne haragudj de bolondságokat beszélsz.
- Magyarországon nem diktátort választottak hanem
- egy demokratikus kormányt
- akinek a feladata az összes állampolgár érdekeit képviselni.

Egy versenyfuto megnyeri a versenyt és elmegy haza, soha többet nincs elkötelezve velük szobaállni.
-
Azért egy államban egy kicsit máskép van.
Es hogy másképp maradjon ahoz kell az EU-segitsége különben diktaturát csináltok.
-

Minden mondatotokban eláruljátok, hogy diktaturát szeretnétek. Mégcsak nem is probáljátok titkolni. :rohog:
Ez csak nézőpont kérdése!
 
Pontosan jól látod!
Az jutott be aki a legtöbb szavazatot kapta. Hisz nehogy már az 1%-os jusson be.
Igen az összes állampolgárt képviseli. Szerinted kiket NEM képvisel?
Engem például rohadtul NEM képvisel. És akkor se érezném úgy hogy képvisel, ha ott élnék. Komolyan azt akarod elhitetni velem, hogy engem képviselne ez a förtelem?! Még HA netán szavaztam is volna rá (NEM TETTEM! De tegyük fel mint fantáziajátékot!) az akkor se jelentené azt hogy jogosítványt kaptak a LOPÁSRA, HAZUDOZÁSRA, s még sorolhatnám! De pláne ha nem is szavaztam rájuk!

És sokan vannak ezzel így.

ENGEM NEM KÉPVISELNEK. Kikérem magamnak a feltételezést is! SEMMI KÖZÖM HOZZÁJUK!
 
Engem például rohadtul NEM képvisel. És akkor se érezném úgy hogy képvisel, ha ott élnék. Komolyan azt akarod elhitetni velem, hogy engem képviselne ez a förtelem?! Még HA netán szavaztam is volna rá (NEM TETTEM! De tegyük fel mint fantáziajátékot!) az akkor se jelentené azt hogy jogosítványt kaptak a LOPÁSRA, HAZUDOZÁSRA, s még sorolhatnám! De pláne ha nem is szavaztam rájuk!

És sokan vannak ezzel így.

ENGEM NEM KÉPVISELNEK. Kikérem magamnak a feltételezést is! SEMMI KÖZÖM HOZZÁJUK!
.......rendben...
 
Visszatartó erővel bírhat a brüsszeli javaslat

A Bruxinfo főszerkesztője szerint nagyon sok fék kerül abba a rendszerbe, amely alapján meg lehet vonni, vagy felfüggeszteni uniós pénzek kifizetését olyan tagországok számára, amelyek megsértik a jogállami elvárásokat. Gyévai Zoltán az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában beszélt az Európai Bizottság szerdán bemutatott költségvetési javaslatáról.

Gyévai Zoltán az InfoRádióban kifejtette, hogy korlátozott mértékű jogállami féknek minősül az Európai Bizottság javaslata, hiszen a jogállamiság nem teljes egészét terjeszti ki a kifizetésektől való hozzákötéshez.

"Az láthatóvá vált, hogy a bíróságok függetlensége nagyon fontos referencia lesz.

Ha nem elég függetlenek, és ha nincs meg a bizalom egy bíróság függetlenségében, akkor az európai adófizetők pénze foroghat kockán"
- mondta Gyévai Zoltán, hozzátéve, hogy a másik probléma az uniós források rovására elkövetett csalások ügye.

"Ha ezekkel szemben nem lép fel a tagállam, akkor az Európai Bizottság kezdeményezheti a vizsgálatot, majd pedig a tagállamok szavazhatnak a pénzek csökkentéséről, vagy a felfüggesztéséről. Ezek minősített esetekre vonatkoznak majd, és a minősített eseteknél is lesz egy alapos vizsgálat, a tagállam még meg is védheti az álláspontját.

Tehát nem lesz automatikus, és elég sok fék bele fog kerülni ebbe a rendszerbe"
- hangsúlyozta a Bruxinfo főszerkesztője.

Ki állapítja meg a visszaéléseket?
Gyévai Zoltán szerint az Európai Bizottságnak lesz egy referencialistája (benne az Európai Bíróság, Európa Tanács, Velencei Bizottság és az OLAF ítéleteivel), ami alapján azt mondhatja például, hogy a bírói függetlenség oly mértékben sérül, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az európai adófizetők érdekei is sérülnek.

"Ekkor az Európai Bizottság tehet majd javaslatot. A döntést magát a tagállamok hozhatják meg, illetve a miniszteri tanács. Az állam és kormányfők csak egyhangúlag dönthetnének, viszont a miniszteri tanács fordított minőségű többséggel dönthet.

Ez azt jelenti, hogyha egy ország a bizottság javaslatával szembe akar menni, akkor blokkoló kisebbséget kell tudnia felsorakoztatni egy ilyen javaslattal szemben, ami nem lesz könnyű"
- mondta Gyévai Zoltán, hozzátéve, hogy nagy vitasorozat indul majd erről a javaslatról, de legalább az Európai Bizottság letett valamit az asztalra, ami elég szokatlan és elég újszerű, amire korábban nem volt példa, és ami visszatartó erővel bírhat bizonyos tagállamok számára.

Brüsszel az uniós kifizetéséket a jogállamiság meglétéhez kötné
Az Európai Bizottság a jogállamiság követelményeinek meglétéhez kötné az uniós kifizetéseket a következő hétéves költségvetési időszakban (2021-2027) - közölte Jean-Claude Juncker, az uniós bizottság elnöke szerdán.

Juncker az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén az uniós költségvetési tervezet bemutatásakor elmondta, hogy az adófizetők pénzével való felelős kormányzás érdekében az uniós bizottság - most első alkalommal -
"a jogállamisághoz kötődő új mechanizmussal biztosítaná a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást".
A brüsszeli testület közleménye szerint az újonnan javasolt eszköz lehetővé teszi az unió számára, hogy "felfüggessze, csökkentse vagy korlátozza az uniós finanszírozáshoz való hozzáférést a jogállamiságot érintő hiányosságok jellegével, súlyosságával és hatókörével arányos módon".

Ilyen határozatra az elképzelés értelmében az Európai Bizottság tesz majd javaslatot, és elfogadásáról a tagországok kormányait képviselő Tanács dönt.

Brüsszel költségvetési eszközökkel is védeni szeretné a fellépő kockázatoktól az Európai Unió jogállami rendszerének fennmaradását - húzta alá Juncker.

Az új mechanizmus nem egyes tagállamok ellen irányulna, hanem általánosan alkalmazható lenne, mivel az unió struktúrájához tartozó alapvető eszköz létrehozást jelenti - közölte a bizottsági elnök.

Kérdés! Az alapszerződés tartalmazza-e a pénz elosztási módját? Ha igen, akkor hátrább az agyarakkal! Egyébként pedig melyek az európai értékek? Hol vannak leírva?
Véleményem szerint ez csak egy gumicsont, ami alapján az EU próbálja tovább erősíteni a központi hatalmát a nemzetállamok ellen, hogy létrejöjjön az európai USA! A nagy lózungok és a demokrácia követelése mögött mindig gazdasági érdekek állnak, mint például Szíriában... Irakban... Afganisztánban... Líbiában...
 
  • Tetszik
Reagált: 191
.. de gondolom azt belátod, hogy nem lehet egyszerre 40 pártnak a kedvére tenni ...
Mind a versenyfutó példálódzás hamis.
Ez pedig ott sántít.
Nem 40 párt felé kell eleget tenni egy kormánynak hanem a teljes lakosság felé.
És nem a választás futó célja a bársonyszék
Csak azért hogy utána az országgal kevesebbet törődjön mint a lopással.
Az hogy demokrácia működjön ahhoz demokratikus választás kell.
És egyelő arányú nép-képviselet
Most hol és ki képviseli az 5,2 millió embert?
Ha ennek nincs képviselete egy diktátor ült a nép nyakára.
aki nem a diktátor fejével gondolkodikaz belátja
Nem képviseli a Fidesz a lakosságot.
A célját elérte és azt csinál amit akar fejére szsarhat191-nek
És akkor nem így fog beszélni 191
Mi vagyunk a többség és nem 191 valamint a mocskos Fidesz mondta a jelszó.
akik nem választották Őket az a többség.
Csupán a igazságtalan választás miatt lett képviselet nélkül az ország számszerű többsége.
Na meg sok demokrácia hiány miatt évek alatt alakították ki

Ne legyen ellen hang és vitapartner.
Még az országgyűlésben is jobb ha csak egyediül lenne a Fidesz.
Nem ismersz rá hogy mi ez?
 
Utoljára módosítva:
Kérdés! Az alapszerződés tartalmazza-e a pénz elosztási módját? Ha igen, akkor hátrább az agyarakkal! Egyébként pedig melyek az európai értékek? Hol vannak leírva?
Véleményem szerint ez csak egy gumicsont, ami alapján az EU próbálja tovább erősíteni a központi hatalmát a nemzetállamok ellen, hogy létrejöjjön az európai USA! A nagy lózungok és a demokrácia követelése mögött mindig gazdasági érdekek állnak, mint például Szíriában... Irakban... Afganisztánban... Líbiában...

Ha így van, drukkolok az EU-nak, mert SOHA NEM TITKOLTAM, hogy én éppen pontosan „európai USA-t” szeretnék, azaz az Európai Egyesült Államokat!

Különben kapj már észbe: ha nem lesz „európai USA”, Európa marhára lemarad, mert nemcsak az USA előzi majd le, hanem Kína is, de talán még aa ruszkik is! Sőt, kinézem még Indiából is, hosszú távon.

Hogy mik az európai értékek? Nézd meg mit csinál Orbán Viktor és pártja, képezd az ellentétét e tetteknek, s máris meg fogod tudni.
 
- Magyarországon nem diktátort választottak hanem
- egy demokratikus kormányt
Ez nem választás lebonyolítás, tehát a kormány sem demokratikus.
Kicsit csodálkozom mit bajlódik még a választással?
Minek neki ez a gyenge látszat?
Miért nem katonai diktátorként működik tovább?
Népfrontnak ott a békemenet.
A parlamentben is utálja a vitát
Otthon egyedül el akarja dönteni mi legyen.
Vagyis diktátumot csinál.
Ehhez jó a TEK hunta is nem kell választást rendezni
A Kossuth tér után le kell kordonozni Budapestet.
Alakul ez szépen
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére