Csak egyetlen ajtó nyílik a világ legrövidebb utcájára

A világ legrövidebb utcája egy skót faluban, míg a leghosszabb Kanadában található, a két utca hossza közti különbség pedig közel 2000 kilométer.


A legrövidebb utca Guinness-rekordját nehezen ismerték el, a leghosszabbét pedig elvették, ám ettől még a világ ezeket az utcákat tartja számon rekorderekként.

A legrövidebb​


A világ legrövidebb utcája, az Ebenezer Place a skóciai Wick településen található. Mindössze 2.06 méter hosszú és egyetlen házszám tartozik hozzá, mely alatt a No 1 Bistro nevű vendéglátóhely üzemel, a Mackay’s Hotel részeként.


Egy Alexander Sinclair nevű férfi 1883-ban tért vissza Amerikából, ahol előzőleg tisztességesen megszedte magát. Vagyona egy részét egy szálloda építésébe fektette a Union és a River Street sarkán. A helyi tanács azonban arra utasította, hogy az épület legkeskenyebb oldalának adjon külön nevet. Ezt a rövid szakaszt aztán 1887-ben hivatalosan is önálló utcának nyilvánították, így jött létre az Ebenezer Place. A hotelt mintegy 60 éven át Sinclair és leszármazottai üzemeltették, és máig is szállodaként működik.

A világ legrövidebb utcája címet korábban az alig 5.2 méter hosszú Elgin Street birtokolta a szintén brit Bacup városkában. Az Ebenezer Place rekordját sokáig azért nem ismerték el, mivel egyetlen ajtó sem nyílt az utcára. A hotel akkori tulajdonosa aztán 2006-ban vágatott egy ajtót az Ebenezer Place felé eső falra, ezt követően az utca végre bekerülhetett a Guinness Rekordok Könyvébe is.

A leghosszabb​


A világ leghosszabb utcája a Torontóban található Yonge Street, melyet Ontario főutcájaként is emlegetnek. Az 1,896 kilométer hosszú utca a Ontario-tavat köti össze a Simcoe-tóval, mely egyben a Nagy Tavak kapuja is. Maga a hagyományos értelemben véve utcának nevezhető szakasz valójában »csak« 56 kilométer hosszú, de hozzászámolják az Ontario 11-es főút egy részét is, így jön ki a teljes hossz. Az utca emiatt ugyan már nem birtokolja a hivatalos Guinness-rekordot, azonban ennek ellenére továbbra is a világ leghosszabb utcájaként tartják számon.


Az út megépítését, mely az 1790-es években indult, Kanadában a mai napig is történelmi jelentőségű eseményként tartják számon. Az útvonal nagy része egyébként az egykor az őslakosok által használt ösvényen halad, amely az Ontario-tó partját kötötte össze a régió északi részeivel. Felső-Kanada első alkormányzója, John Graves Simcoe egy barátjáról, Sir George Yonge-ról nevezte el az utcát, mivel a brit előkelőség az ókori római útépítések nagy szakértője volt.

A Yonge Steet elsősorban kereskedelmi utca, a város első bevásárlóközpontját, a Yonge Street Arcade-ot is itt hozták létre annak idején. Ma már egy komplett bevásárló- és szórakoztató negyed kapcsolódik hozzá. Az utca Torontón belüli szakaszát szinte teljes egészében kiszolgálja az 1-es metróvonal, mely egyben a városi metróhálózat gerince is.

NLC

toronto.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére