Családfő

Manóca108

Manóca108

Állandó Tag
Állandó Tag
phoenyx írta:
Szia!

Nagyon tetszik, amiket írsz, örülök, hogy remekül megállod a helyed, rendkívüli Anya vagy!
Én csak kettőt neveltem egyedül, albérletben, válást követően. Az idősebbik az első éves egyetemi évén van sikerrel túl...
De rengeteg szeretett kaptam Tőlük, amit sokszor úgy érzem, nem igazán tudom, hogyan és mikor hálálhatok meg! Többször is volt olyan, hogy az akkor még 12 éves idősebbik gyermek olyan bátorító szavakat mondott, melyek csak egy bölcs, tapasztalt felnőttből kerekedhettek volna ki...
Úgy tűnik, nem véletlenül nem álltál vissza dolgozni... Neked ez az első számú foglalkozásod: a gyermekeid fejlesztése, és ehhez oly mértékben fejlődtél magad is, hogy már tanácsod is kérhetné(n)k akik ezután kerülnek hasonló helyzetbe...
Ami még nagyon tetszik, az a szeretet, ami átitatja soraid. Zsörtölődés mentesen ellátod mindezt, ez óriási! Vannak akik csak panaszkodnak, még évek múlva is, vagy "kihajtják" a gyerekeket reggel, este beterelik, a szó szoros értelmében, persze, az is egy minta... amit magába gyűjtve a gyerek vagy felismeri, hogy így nem kellene, vagy tovább viszi.. De amit Nálad láthatnak, arra biztos rábólintanak: ha saját családjuk lesz, gyermekeik szintén szeretettel veszik körül! Gratulálok! A JÓISTEN áldása, szeretete védelmezzen, segítsen Titeket!
Kattints a kibontásához...


A Sors nem kímél sem jobbról, sem balról továbbra sem. De a kicsi lányom és a kicsi fiam múlt csütörtökön érmesedtek: Beni ezüst (20 kg), Lili bronz (25 kg) érmet nyert bírkózásban. :) Áprilisban 3 éremmel jöttek haza, és rettentő büszke vagyok rájuk! :) Beni nagyon súlyos asztmás, és irgalmatlan munka van a győzelmeiben. :)
 
Manóca108

Manóca108

Állandó Tag
Állandó Tag
Karminka írta:
Manoca, tudom reg irtad, de koszonom neked <3 , nem vagyok a szavak mestere de megmozgattad bennem mindazt amit kellett es ezert halas vagyok......
Kattints a kibontásához...

Tudod, nagyon nehéz mindig pozitívan gondolkozni. Nekem sem mindig megy. :'( De amikor Lili a maga 6 évével azt mondja, zokogva, hogy a család azt jelenti, senkit nem hagyunk magára, akkor ... na akkor elszégyenlem magam, letörlöm a könnyeinket és hálát adok még a puszta létezésünkért is. Pár hete arra ÉBREDTEM fel az éjszaka közepén, hogy menten elájulok. Amint ez tudatosult bennem, küzdöttem, túl akartam élni. 3, azaz három volt a pulzusom percenként. De tudtam segítséget hívni. És hajszálon függött megint az életem, és ilyenkor még jobban átértékelődnek a dolgok bennem. Azóta sokszor azon kapom magam, hogy a pulzusomat tapintom, és a saját testemben keringek minden szívdobbanásommal. És tudom, most kell megtennem mindent, amit szeretnék. Elmondani, megmutatni a gyerekeimnek, mennyire szeretem őket, mit jelentenek nekem, hogy vigyázzanak egymásra, és a tésztát ne főzzék péppé. :) Amíg élünk, nincs olyan, hogy ne lehetne újra kezdeni. Amíg élünk. Közhely, de igaz: ha mondanod kell, mondd, ha meg kell tenned, tedd! <3
 
P

poorferencne67

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt hozzászólók! Szerintem mindenki írt igazságot, de a mai rohanó világban nehéz csak a férfitől elvárni a család eltartását .Ahhoz hogy minden jól működjön egy jó társ is szükséges. A gyerekek legtöbbször azokat az értékeket és szokásokat viszik tovább, amit otthon látnak. Én csak magunkból indulok ki, mivel mi első perctől mindenbe bevontak őket. Barátokként beszélgettünk ,mindenről őszintén és ők sohasem hazudtak, elmondták gondokat bajokat és közösen /nem mi/ oldottak meg őket. A mai napig így vagyunk semmit nem erőltetünk rájuk, de mindig megkérdezik a véleményünket pedig mindkettő már elmúlt húsz éves. Csak annyit teszek még hozzá, hogy a sok rossz mellett nagyon sok jó van ami mellett nem szabad elszaladnunk hiszen olyan rövid az életünk. Szeressük egymást.tisztelettel:poorferencne67
 
A válaszhoz kattints ide és lépj be Facebook-al, Gmail-el stb.
Oldal tetejére