Hírek Cseh miniszter: Magyarország a szakadék szélén áll, kiléphet az EU-ból

Magyarország egyre messzebb kerül az európai fősodortól, és még az sem lehetetlen, hogy idővel kiléphet az Európai Unióból is – ezt mondta egy interjúban Mikulas Bek európai ügyekért feleős cseh miniszter.

A tárcavezető elsősorban arról beszélt az interjúban: a cseh soros elnökség mindent megtesz azért, hogy az uniós energiaválságot kezelni tudják, de jelenleg nagyon megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mit kéne tenni. „Ha megkérdezek három szakértőt, akkor négy véleményt kapok arra vonatkozóan, hogy miként lenne a legjobb szabályozni a piacot” – vázolta a helyzetet Mikulas Bek.

A miniszter arról is beszélt, hogy sokan nem támogatják azt a javaslatot, miszerint egy árstoppal korlátozni kellene az orosz gáz árát, de nagyon megoszlanak a vélemények, és erről még pénteken tárgyalnak majd az uniós miniszterek. Mikulas Bek szerint voltak olyan államok is – például Olaszország –, amelyek

az oroszokkal való megegyezést vagy tűzszünetet javasoltak – még akár Ukrajna területi veszteségeinek, meggyengítésének árán is.

A magyar, olasz és ciprusi kormány már idén májusban is támogatott egy ehhez hasonló javaslatot. A miniszter erről azt mondta, hogy ez a kisebbségi álláspont, de természetesen ezeket a nézőpontokat is figyelembe veszik. Végül hozzátette: biztos abban, hogy nem fognak egy biztonsági szempontból „kedvezőtlen fegyverszünetbe belemenni egy rövid távú gazdasági enyhülésért cserébe”.

Magyarországnak döntenie kell, hogy leugrik-e a szakadék széléről
Mikulas Bek ezután szólt Magyarországról, és azt mondta: egyre nehezebb elérni azt, hogy az ország az „európai fősodor” része maradjon. Ugyanakkor kisebb pozitívumként értékelte, hogy nemrég egy megállapodás által sikerült elérni azt, hogy a magyar kormány ne vétózza meg az orosz oligarchák elleni szankciókat.

Bereznay István

1662794368810.png
 
Lehet, hogy ez úgy megy, hogy az EU-ból ellopnak évente X összeget. Erre egy bizonyos EU-n kívüli vezér, akinek minden támogató jól jön, ráígért Y összeget. X+Y > X. Van az a kis zsebpénz, amiért megéri. Hogy az országnak jó-e, az sosem volt szempont.
 
Csakhogy az EU-n kívüli vezérnek szerintem fontosabb, hogy legyen az EU- n belül embere, aki ha kell vétóz...
 
Lassan megkezdődik a kötcsei piknik ahol a miniszterelnök irányt mutat.
Megérkezett Rákay Philip is a Fidesz kötcsei piknikjére. A kommunikációs szakember csak az általa készített Petőfi-filmről volt hajlandó nyilatkozni és arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor kijelentésével szemben a létező energiavalság jele-e, hogy csak 18 fokra fűtik majd az iskolákat, azt mondta:
A Pilvaxban szerintem hidegebb volt.
“Parragh László MKIK-elnök egy ránézésre több tízmilliós Mercedesből szállt ki feleségével, az MNB Monetáris Tanácsának tagjával és úgy vélekedett, hogy ma nincsenek megszorítások Magyarországon.”
 
Mikulus Bek szerint voltak olyan államok is – például Olaszország –, amelyek

az oroszokkal való megegyezést vagy tűzszünetet javasoltak – még akár Ukrajna területi veszteségeinek, meggyengítésének árán is.

Az emberek többségét nem érdekli az aktuálpolitika olyan mértékben, hogy az orosz-ukrán háborúval foglalkozzon napi szinten. Viszont ha megkérdeznék őket egy népszavazáson, hogy támogatnák e, hogy 2-3x árat fizessenek gázért, az üzemanyagért és mindebből kifolyólag a megdrágult többi árucikért is, csak hogy a nem EU tag, nem EU kompatibilis Ukrajnáért kiálljanak Oroszorszgággal szemben, a nagy többség nyilvánvalóan NEM-et mondana. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ember, mint élőlény önző. Az már más dolog, hogy a politikusok mit mondanak vagy tesznek. Egy hete több tízezren tüntettek Prágában, éppen azért, mert nem akarnak többet fizetni mindenért, azért hogy a tengerentúli érdekeket kiszolgállják az oroszokkal szemben.
 
Magyarország egyre messzebb kerül az európai fősodortól, és még az sem lehetetlen, hogy idővel kiléphet az Európai Unióból is – ezt mondta egy interjúban Mikulus Bek európai ügyekért feleős cseh miniszter.

A tárcavezető elsősorban arról beszélt az interjúban: a cseh soros elnökség mindent megtesz azért, hogy az uniós energiaválságot kezelni tudják, de jelenleg nagyon megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mit kéne tenni. „Ha megkérdezek három szakértőt, akkor négy véleményt kapok arra vonatkozóan, hogy miként lenne a legjobb szabályozni a piacot” – vázolta a helyzetet Mikulas Bek.

A miniszter arról is beszélt, hogy sokan nem támogatják azt a javaslatot, miszerint egy árstoppal korlátozni kellene az orosz gáz árát, de nagyon megoszlanak a vélemények, és erről még pénteken tárgyalnak majd az uniós miniszterek. Mikulus Bek szerint voltak olyan államok is – például Olaszország –, amelyek

az oroszokkal való megegyezést vagy tűzszünetet javasoltak – még akár Ukrajna területi veszteségeinek, meggyengítésének árán is.

A magyar, olasz és ciprusi kormány már idén májusban is támogatott egy ehhez hasonló javaslatot. A miniszter erről azt mondta, hogy ez a kisebbségi álláspont, de természetesen ezeket a nézőpontokat is figyelembe veszik. Végül hozzátette: biztos abban, hogy nem fognak egy biztonsági szempontból „kedvezőtlen fegyverszünetbe belemenni egy rövid távú gazdasági enyhülésért cserébe”.

Magyarországnak döntenie kell, hogy leugrik-e a szakadék széléről
Mikulas Bek ezután szólt Magyarországról, és azt mondta: egyre nehezebb elérni azt, hogy az ország az „európai fősodor” része maradjon. Ugyanakkor kisebb pozitívumként értékelte, hogy nemrég egy megállapodás által sikerült elérni azt, hogy a magyar kormány ne vétózza meg az orosz oligarchák elleni szankciókat.

Bereznay István

Csatolás megtekintése 1880636
Mikuláš Bek (Mikulás Bek)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére