Cseppjeink...

Doroghy Papp László:

Cseppjeink. . . (1. rész)

Mindazt, ami érint Téged, Te is Megérinted
Kényeztető kezeimtől, ha táncot lejt a Tested
Tapintatos ujjaimra átsugárzod Lelked,
S ím, a Szíved dallamára írom most e verset:

Megérintik üde Bőröd a zuhanyzó vízcseppek
Gyűlnek Szádban, s ha túlfolynak, símogatják Kebled
Ugratnak a Köldöködön, buborékkal úsznak
Egy kis dombnak tetejéről - selyemvölgybe csúsznak

Érzékien összefolynak Combod finom belsején,
S ellazuló Testedből a langymeleg víz kellemén
Huncut' oldja kerekét - egy aranyló csepp csillan,
Majd szemek elől, lefolyóban, kanyargón elillan

Tested finom melegségét, s mit úgy szeretek Benned
Ízeiddel, Illatoddal telnek meg e Cseppek
Velük hosszan nem Gondolsz , Oh - Mondd - miért is Tennéd,
De Jöjj velem, s ha Elfogadsz, én kalauzod lennék

Tested, Lelked csöppnyi része mindörökre bennük él
Tisza szőke habja révén új, kalandos útra kél
E Bölcs Folyó'l ismer Téged, s tudja azt is Ő már,
Sugallom, hogy Te is Érezd - Lelkem Öröktől vár

Én is megnyitom a csapot, s terebélyes markomat,
Melyben otthonosan elfér minden gömböly' gondolat
Hideg vízzel töltöm reggel - igen elszánt pillanat -
S merítem még mindig Rólad álmodozó arcomat

Lágy csókokkal címzik Hozzád ajkaim a vizet,
S ujjaim cirógatása a cseppekben is rezeg
Indulnak ők sötétlő, szűk csatornák vizébe,
Hogy Kék Dunának hűs ölében jussanak ki Fényre

Megbújt viza kortyol belém Lánc-híd talpa mellett,
Nem is remélt találkozás - Hittük végleg elment
Asszonyt látok zöldlő hídon, ölel Turul madarat
Csillanok, s az Elkeserült, mégse ugrik - megmarad

Cseppjeidből, leső harcsák habzsolnak be mélyeket,
S jódolgukban megköszönni elfelejtik Ízedet
Franc a széles pofájukba, na csak érjek oda én
Piroslani fog paprika a halászlé tetején

Elidőzöl alkalmasint, limányokkal Elkeringsz
Szabadulsz, hogy el ne Késsél, örvényeknek búcsút Intsz
Titelnél a randevú, hol egyesülnek Cseppjeink,
S Meglátod, e pillanatot Érdemelték Lelkeink

Ajkaimról úsznak át hűs csókjaim a Szádra,
Kezeimről széjjelárad Testeden az ölelés.
Sokkal édesebb így-együtt Lelkünk utazása,
S vidámabban hunyorog rá Szemünkre a Napsütés

Bennünk csilló pikkelyekkel kishalak cikáznak,
Sziporkázó tükröt tartunk hídról-hajló párnak
Lapos, sima kavicsokra, kisfiú, ki rátalál
Kacsáztatjuk köveit, s ő román nyelven kajabál

Átkulcsolom Lelkedet most, nem foghatlak oly lazán,
Cseppjeink felgyorsultanak, Szoros neve ott - Kazán
Élvezet e préselődés, habzó vizek tetején,
Víz a vízben Kedvesemmel, senki más csak Te meg Én

S mikor végre valóság, hogy ringatlak én karomon,
S szerelmetes verítéked sóját érzem ajkamon,
Tudom, hogy a szép Szulinán leértenek cseppjeink,
Sötét-tenger fehér habján édesítni egy kicsinyt

Cseppjeinkbe szárnyashajók csavarintnak oxigént,
S hamarosan illanunk az egek felé, páraként
Most az égen ölelkezünk Főnszeleknek szárnyain
Hűsölhetnek birkanyájak Felhőnk hűvös árnyain

Hullunk alá szélsebesen, mint régóta várt vendég
Öntözni egy afgán család kopár zöldségkertjét,
S mikor reggel, Napsugár a hátára melenget,
Égre Szállunk, s Minket ismét friss szellő terelget


Eddig az első rész.
Copyright: 2002-2004 Doroghy Papp László
(minen jog fenntartva!)

A Moderátort arra kérem, hogy ha akarja törölje,
de NE SZERKESSZEN BELE A VERSEMBE!

Ha a verseken kívül szereted a zenét, a festészetet
szívesen látlak honlapomon: http://devoted.to/szerelem
 
Oldal tetejére