Csevegős -x szemezős - barátok sokszemközt

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

manyo72

Állandó Tag
Állandó Tag
Na most képzeljétek ugyanezt el egy kétszobás panelvakerben, igaz, már csak ketten vagyunk a Zurammal, de akkor is. És még ehhez hozzájön pár darab konyhai kütyü, ami persze csak néhanapján van használva, de kellett! Csak és kizárólag az a szerencsém, hogy két lakásonként van egy zárható előtér, amit a két család közösen használ. Na itt jó sok mindent elnyelnek a szekrények.

Ja, és még egy vizsla is van!

Tyű, Zsazs,
Nekem egy kisebb házban sem fér el az a rengeteg apró ici-pici fityfiritty, amit összegyűjtünk. Pontosabban elfér, de mivel mindig hozzányúlunk, így esélyem sincs rendet tartani közöttük. És erre mondja AZURAM, hogy ami nem fér itt el, az megy a kukába. Na, szóval el elférne, de mivel egyben ez egy turkáló is, így...:p
És a legszebb az egészben, hogy Ő az, aki rendszeresen előveszi a kukacait, és nézegeti, rendezgeti, mert már vagy egy hete nem fogott botot a kezében...
Szóval, én ezt egy panelben elképzelni sem tudom, hogy csinálnánk:):)
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
A családi biztonság és békesség őre, aki (AKI!) a jó Csipesz kutya. Ránézésre hihetetlen, ő egy szálkás szőrű tacskópár fajtiszta, de papírok nélküli drága fiúgyermeke. Egy éves koráig gyakorlatilag fényes, fekete szőre, bozontos tacskópofája, szemöldöke volt, ahogy kell. És egyszer csak elkezdett a szőr vadulni, és ez lett belőle! Egy óriási hernyó, irgalmatlan öntudattal, ahogy az tacskóéknál kell (azért szeretem a fajt, mert annyira individualista.)
Ha hinnék Darwinnak, ahogy nem hiszek, azt kellene gondoljam, hogy félig igaza volt. Például ez egy evolúciós folyamat a szálkás szőrű tacskóból a jetiig. Vagy vukiig, néha Csubakkának hívjuk.
Szerencsére kertes házban lakunk, így van dolga bőven. Nyaralók riogatása a kerítésnél, rigók röpsebességének edzése, vakondok túrásmélységének növelése, gazdi szemmel tartása, és az üres, dologtalan gazdikezek tacskósimogatási ösztöklésé. Ja, és egyébként meg az nem jön be, aki nem akar. Ha raboló jönne, valószínűleg nagy igyekezettel segítene neki keresgélni a soha nem is létezett vagyonunkat (hozzánk inkább hozni kellene, mint annyi más családhoz is :) Hát ő a Csipesz.
 

bogyimami51

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok Lányok!
Nagy élvezettel olvastam gyűjtögető életmódunkról.Mert bezony mi is gyüjtögetünk!Rengeteg újságom,könyvem,nem csak hobby könyvek, van
Férjem édesanya selyem és porcelán festő iparművész volt, sajnos kevés dolog maradt meg tőle, de ami igen az igen nagy becsben van nálunk. megmaradt az ecset tartója, egy-két vázlat füzete.Az1900 évek elejérőTündér Ujjak" nevezetű kézimunka újság.
Férjem majd 30 éve kuutatja családunk történetét.Rengeteg papír, fénykép, dokumentum a gyüjteményben.
Mível nem csak hímezni szoktam, hanem mindennel bütykölök, ami kreatívítás igényel. Ehhez kellenek eszközök, könyvek, ujságok. Van belőlük bőven.De az a legjobb az egészben, hogy majd valamikor ezek nem kerülnek ki az utcára, mert Kata lányom úgyano lyan megszállott mint én.
Tetzik Anyóka ötlete, hogy találkozzunk a budapesti Toscanában. De előbb elmegyünk az igaziba, mert nyerni fogunk,aztán a pestiben megbeszéljük élményeinket.
Mikor tudjuk meg, hogy milyen számokkal játszunk,állandó számaink lesznek,vagy mindig más?
Készen vagyok a mai lekvár főzéssel. Nagyon finom lett. Holnap egy kis ribizli vár rám, majd alma, érik mára nyári almánk.Mi csak mese alma fának becézzük, mert olyan, ha tele van terméssel, mint, ahogyan a mese könyvekben szokták ábrázolni.
Vidám napot mindenkinek, este még jövök!
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi lenne, ha a következő hetet vállaló megnézné a táblázatban gyűlő számokat, azt hiszem, Manyó mondta az elsőt, ez még a 26. hét, és abból válogatna, aztán ha a jövő héten nem lesznek újak, akkor abból, vagy véletlenszerűen, ahogy jön. Szerintem minden soros találja ki a maga filozófiáját a feladáshoz, és tartsa magát ahhoz, hm? Ismétlem magam: ha a sors, az Isten, a véletlen, kinek mi, azt akarja, hogy ebből a jópofa dologból legyen valami akkor bárhogy lesz.
Ide akartam még tenni ezt a kis pár perces filmecskét, amit a Magyar Televízió készített, és a Balatoni nyár c. műsorban sugárzott, ha van rá időtők. Balatonendréd erről nevezetes, csak megmutatom az iskolámat. Én NEM VAGYOK A FELVÉTELEN, nem lévén annyira dekoratív :) , hogy kibírtam volna, hogy vesz a kamera.
Egyszer, pár éve, mikor már úgy volt, hogy kihal a faluban a hagyomány, mert a fiatalok már nem csinálták, bevállaltuk, hogy az iskolában oktatjuk. Akkor az egész tantestület, ami nem sok, kb. 10 ember, egy nyáron át tanulta az alapfogásokat, de csak ketten maradtunk a kolléganőmmel, akik tudnak még, és ő tanítja órán. Legközelebb Balatonlellén fogunk """fellépni"""" a dologgal, akkor lesz a Magyarok Világtalálkozója, és ott mint az egyik hagyományőrző falu kaptunk lehetőséget. Ha esetleg valaki arra jár ...... :)
<SCRIPT src="http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/06/20/16/Balatonendredi_Kajel_Csipkehaz.aspx/Embed"></SCRIPT>
<OBJECT data="data:application/x-oleobject;base64,QfXq3+HzJEysrJnDBxUISgAJAADsKwAA3SAAAAwAAABiAGwAYQBjAGsAAAAAAAAAAAAAAAAAAACQAAAAaAB0AHQAcAA6AC8ALwB2AGkAZABlAG8AdABhAHIALgBtAHQAdgAuAGgAdQAvAFYAaQBkAGUAbwBQAG8AcgB0AGEAbAAvAEMAbABpAGUAbgB0AEIAaQBuAC8ATQBUAFYALgBWAGkAZABlAG8AUABvAHIAdABhAGwALgBQAGwAYQB5AGUAcgAuAHgAYQBwAAAAPAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAALwBAABtAGUAZABpAGEAPQBoAHQAdABwADoALwAvAHMAdAByAGUAYQBtAGUAcgAuAGMAYQByAG4AYQB0AGkAbwBuAC4AaAB1AC8AbQB0AHYAbwBkADIALwBiAGEAbABhAHQAbwBuAGkAbgB5AGEAcgAvADIAMAAxADEALwAwADYALwAyADAALwBiAGEAbABhAHQAbwBuAF8AYwBzAGkAcABrAGUAXwAxADEAMAA2ADIAMAAuAHcAbQB2ACwAcAByAGUAdgBpAGUAdwA9AGgAdAB0AHAAOgAvAC8AdgBpAGQAZQBvAHQAYQByAC4AbQB0AHYALgBoAHUALwB+AC8AbQBlAGQAaQBhAC8ASQBtAGEAZwBlAHMALwBIAGkAcgBhAGQAbwAvADIAMAAxADEALwAwADYALwAyADAALwAxADYALwBiAHMAYwBhAHAAMAA4ADQALgBqAHAAZwBfADQAMgA1AHgAMgA3ADMALgBhAHMAaAB4ACwAdABpAHQAbABlAD0AQgBhAGwAYQB0AG8AbgBlAG4AZAByAOkAZABpACAASwDhAGoAZQBsACAAQwBzAGkAcABrAGUAaADhAHoAAAAAAAAAAAAAAAEAAAABAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAGAAAADIALgAwAC4AMwAxADAAMAA1AC4AMAAAAAoAAAB0AHIAdQBlAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA" width=425 type=application/x-silverlight-2 height=318></OBJECT><IFRAME style="BORDER-BOTTOM: 0px; BORDER-LEFT: 0px; WIDTH: 0px; HEIGHT: 0px; VISIBILITY: hidden; BORDER-TOP: 0px; BORDER-RIGHT: 0px"></IFRAME>
 

shaara

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvasgatom az oldal tetején a hsz-okat, és egyszercsk megszólal valami "csipke". :D:D Azt sem tudtam, mi lelte a gépem. Macleod jól megvicceltél. kiss
Gratulálok, nagyon tetszik nekem. Nagyon szeretem a kézimunkázást, papír, textil, fonal, ragasztó, stb. nálam is szépen gyűl. MUK-ban sem szenvedek hiányt, van amelyik már a hat évet is betöltötte.:D Ezt a csipke készítést is szívesen megnézném, csak ne lennétek olyan messze.
 

manyo72

Állandó Tag
Állandó Tag
Tyű Andi!

Ez nagyon szép, gratula! De azt elmondanám, hogy majd szívbajt kaptam, amikor megszólalt a gép...:)
Mit szólnál hozzá, ha Toscanaban megtanítanál minket erre a csodára???

LOTTÓ:
Ezen a héten én adok fel szelvényt, a következőkre meg lehet jelentkezni Andi csodatáblázatában. Még nem néztem meg a számokat, de időben rápillantok majd. Szerintem a táblázatban az első 5 számot fogom megjátszani.
 

bogyimami51

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Eszembe jutott valami!
Mi lenne,ha kabalaként hímeznénk egy Toscanát ábrázoló képet. Mindenki úgyan azt hímezné, határidő nélkül! Keresnénk egy olyan mintát, ami mindannyiunk teszését elnyerné!
Andi mi láttuk egyenesben a kisfilmet. Cegléden is élt egy néni, 80 felül volt és még mindig verte a csipkét, csuda dolgok kerültek ki az ő keze alól is.
 

Panther78

Állandó Tag
Állandó Tag
Juj anyám, ezen a leíráson majd bepipiltem! :D


A családi biztonság és békesség őre, aki (AKI!) a jó Csipesz kutya. Ránézésre hihetetlen, ő egy szálkás szőrű tacskópár fajtiszta, de papírok nélküli drága fiúgyermeke. Egy éves koráig gyakorlatilag fényes, fekete szőre, bozontos tacskópofája, szemöldöke volt, ahogy kell. És egyszer csak elkezdett a szőr vadulni, és ez lett belőle! Egy óriási hernyó, irgalmatlan öntudattal, ahogy az tacskóéknál kell (azért szeretem a fajt, mert annyira individualista.)
Ha hinnék Darwinnak, ahogy nem hiszek, azt kellene gondoljam, hogy félig igaza volt. Például ez egy evolúciós folyamat a szálkás szőrű tacskóból a jetiig. Vagy vukiig, néha Csubakkának hívjuk.
Szerencsére kertes házban lakunk, így van dolga bőven. Nyaralók riogatása a kerítésnél, rigók röpsebességének edzése, vakondok túrásmélységének növelése, gazdi szemmel tartása, és az üres, dologtalan gazdikezek tacskósimogatási ösztöklésé. Ja, és egyébként meg az nem jön be, aki nem akar. Ha raboló jönne, valószínűleg nagy igyekezettel segítene neki keresgélni a soha nem is létezett vagyonunkat (hozzánk inkább hozni kellene, mint annyi más családhoz is :) Hát ő a Csipesz.
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenki megőrült!!! A szomszédunkban lakik egy bácsika, olyan 70 felé, de tudjátok, ismeritek szerintem a típust, aki a falu bolondja, szegény. Vágtázott át hozzánk, hogy, na ő most aztán elment lottózni, és olyan számokat gondolt ki, hogy jövő héttől nemcsak ő, de mi is téli szalámit téli szalámival fogunk enni (vega vagyok), és gesztenyepürét falatozunk hozzá. Jaaaaaaj, hahhahhhahahhaa.

A világtalálkozó most hétvégén lesz, 4 napig, asszem csütörtöktől vasárnapig, mi meg, ha jól emlékszem, pénteken. Én most csk a szállítási részleg vagyok, a gyerekek fognak csipkézni. Bocsánat, hogy megijesztettelek titeket, fel sem merült bennem, hogy magától elindul, nálam úgy kellett noszogatni. Ezt egyébként, ha jól tudom, egy kanadai úriember szervezi. Talán, nem biztos.

Nekem határozottan tetszik Mami ötlete, mert még sosem csináltam ilyet, és kíváncsi volnék, a közös munka szelleme mennyire volna rám nevelő hatással. Visszatöltöm a 0-ba azt a kiadványt, amiben vegyesen voltak Toscanás dizájnok, azok között vannak kisebb lélegzetvételűek. Mi lenne, ha abból varrnánk, aki benne volna? Még azt is el tudom képzelni, hogy mindenki mást, és a végén lenne egy szép Toscana x-es patchwork. De ha csak ketten jelentkezünk, varrjunk ketten. Én könnyen mondom, lévén nyári szünet. :)
Mindenesetre nevem mellett x.
 

wzsazsa

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Jelentkezem a Toscana varrásra!

Csubakka-Csipesz-Jeti evolúciós eltévelyedett mégistacskóadrágát csókoltatom. Nagyon-nagyon édes! (Vizsla dettó, ő nem ugat, csak körbepuszil mindenkit, bár lehet, jó házőrző lenne, mert "agyoncsókolgatná" a betörőt!)

Macleod, gratulálok az iskolátoknak, nektek tanároknak! Olyan jó hallani, hogy ilyen szinten őrzik a tradíciókat! Amugy Bogyimami is ilyen lehet.

Nekem egyik volt kolléganőm vert (ver) csipkét, ő végülis népi iparművész lett. Álmélkodva néztem mindig ahogyan csinálja. (Ő csinálta nekem minden évben az adventi koszorút, azóta sincs olyan szép koszorúm!)

Lányok, nem tudok írni a lottótáblázatban, gőzöm sincs miért! Vállalom a jövő hetet, ha jól sejtem az a 27. Kérem a számitógépgurunkat, irja be! kiss
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Beírtalak a 27.-hez, nem tudom mi lehetett, nekem hagyta magát egyszerűen. Beírás és elküld gomb után tényleg eltűnik a kép, de mást nem tudok, mi lehetett. Hm. x akta. Itt a vihar. Isten hozta.
Ja, megvan, ha jól értem: a megjelenő excel táblázat zárolva van, abba nem írhat senki, csak én, mert az én tárhelyemen van jelszóval védve. Tehát a táblázatba egyből nem lehet, csak a fűszerképesbe, a táblázatot csak megnézni lehet, hogy megjelent-e a vállalás. Asszem, ez lehetett?
 
K

kotyagos1

Vendég
Sziasztok!

Úgy látom a 27. hetet többen is bevállaltuk. Bocs a kavarodásért, de nekem még megengedte. Vállalom akkor a következőt!!
Ja és a toscaniai varrás szuper ötlet! Már csak egy jó kép kell!!

Kriszta
 

Gyagnes

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Mindig nagyon örülök a közös hímzésnek!
Még mielőtt itt olvastam volna nekem is éppen ezen járt az agyam, hogy csinálhatnánk egy Toscana SAL -t, de talán úgy még jobb, ha mindeki a kedvenc mintáját készíti, annál színesebb lesz a végén a kiállítás.

El is kezdtem nézegetni a mintákat. Sokáig nyomoztam, mert véletlenül ráakadtam erre a mintafüzet borítóra, de sajnos csak a borítóra.

Jeanette Crews - Explore Tuscany
 

bogyimami51

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Lányok természetesen nem kötelező ugyanazt a mintát hímezni. Csak ötlet volt. Nekem is tetszik, hogy mindenki hímezze a neki kedveset, és színesebb lesz a végén a mi Toscanánk!
Minta keresés indul!
Várom, hogy ki mit választott. A lényeg,hogy már nem vagyok egyedül.
Lottózók lehet csatlakozni!
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nézem a múlt heti lottószámokat.Általában variálva húzkodok számokat, vagyis több állandó van, mindig keverve.Az infarktus elkerülésére.Hát minden szám olyan volt, amit nagy eséllyel behúznék, ha vennék lottót.No komment.15, 55, 57, 71, 83.De nem biztos, hogy egy lottón lettek volna.
Csak évek óta nézem, hogy ha vettem volna, milyen esélyek lennének.Hát most meg volt.Úgy 10 szám is van variálva nálam, nagy ritkám.Jutottatok eszembe.Hogy miért nem vettem lottót...
napsugár 7127
 

Nőszirom

Állandó Tag
Állandó Tag
Húúú... két nap alatt ennyi hozzászólás!! Alig győztem olvasni. Jelentkeztem a lottóra (jelentem kitöltöttem a kérdőívet), a 33. héten bevállaltam a feladást. Ugye bevesztek?
Magamról is írok, mert eddig inkább néztem azt a sok csodát, amit feltöltöttetek. Az egészségügyben dolgozom, 46 éves védőnő vagyok. Mint többen közületek sok kreatív dolgot kipróbáltam- én is tanultam csipke verést is. De nem vagyok elég kitartó, ez a műfaj pedig elég lassú. Legutóbbi munkáim keresztszemesek, mind ajándék lett. Ja és lapul 1-2 MUK a fiók mélyén. Próbálom nyomogatni a "Köszönöm" gombot, de most nem hagyom ki a lehetőséget, hogy kifejezzem köszönetem ezért a sok-sok munkáért.
 

Csipke

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv Mindenkinek!
Annyira lefoglaltam ma magam a feltöltéssel, hogy erről a topicról el is feledkeztem - félórája csak olvasok, hogy utolérjelek Benneteket...:)
Örülök a beszélgetős-topicnak, bár nem ígérem, hogy napi vendég leszek. Talán volt aki észrevette, hogy néha szinte egész nap "töltök", aztán napokig-hetekig (volt, hogy évekig) nem tudok jönni.
6-7 éve, hogy megláttam a neten az addig számomra ismeretlen xszemes-képeket, és a kocka el volt vetve...:) Addig csak népies motívumokkal készített xszemes terítőket, lepedővégeket, kéztörlőket ismertem. Nagy lendülettel el is kezdtem letölteni őket, és érdekes megfigyelni, hogy mennyit változott az ízlésem. Azokat a mintákat, amelyek ma a legjobban tetszenek /hagyományos, történelmi, népies, amolyan "primitív":)/ akkoriban figyelembe sem vettem, úgyhogy igyekszem nem gondolni rá, milyen kincseket hagytam veszni, hiszen az xszemes minták igen gyorsan törlődnek a neten, és csak tanácsolni tudom, hogy amit ma letölthetsz, ne halaszd holnapra - vagy megtalálod, de inkább nem.;)
Xszemezés mellett egyébként jöhet a horgolás, a kötés, újra kezdek szemezni a hímzéssel, hiszen van élet a laposöltésen túl is:), és kb. egy éve /!:)/ gyűjtöm a bátorságot életem első foltvarrott takarójához - és reményeim szerint aztán sok-sok foltvarrott mindenféléhez.:) Az idő mindig kevés, ráadásul a nyugdíj lehetősége is egyre távolodik, de azért nem adom fel, csinálok egyszerre mindenfélét, előbb-utóbb elkészülnek.:)
Ja, és mint a fentiek mutatják, beszélni is nagyon tudok, úgyhogy jobb is, ha ritkán jövök.:)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére