Csillagászat és űrkutatás

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, mesélj! Ki számította ki, és hol publikálta? Ezt tényleg érdekes lenne tudni, mert egy elektronikusan felvett állóképről csak úgy lehetne kiszámítani a sebességet, ha ilyen lenne az árnyék alakja. Ha a neten rákeresel, egy csomó újabb képet találhatsz a Mars-holdak árnyékairól (ezek egyikét Hengelhoffer is beidézte), és mindegyiken ilyen alakja van. Az árnyék ugyanis mozog a felszínen, és a szonda is mozog a felszínhez képest, ezért mire az elektronika kiolvassa a képfelvevő csip egy-egy pixel sorát, addig a csipre eső kép is elmozdul. Ezért ha valaki azt mondta, amit itt leírtál, az valószínűleg a számítást illetően is hazudott. Tehát igenis igaz, ki van pipálva a rejtély.:D

Most vagy mindenki hülye, aki a kérdést vizsgálta, vagy valaki nincs tisztában a kerek, meg a hosszú fogalmával.......a többi történésről nem is beszélve. Mert csak az árnyékot ragadtátok ki az eseményekből.

Erre mondják: "Árnyékra vetődtetek!!!":rohog:

Árnyék a marson.jpg


A bal oldali, egy szivar alakú tárgy árnyéka, mely elemelkedik a felszínről, a jobb oldali pedig az utolsó kép, a tárggyal és a Mars Phobos nevű holdjával. A geometriai adatok alapján néhány kilométer hosszú a tárgy, gyors mozgású és nem keverendő össze a Phobos nevű hold árnyékával, mert az mindig kerek. A jobb oldali kép az utolsó, a Phobos hold látható és a mozgó szivar alakú tárgy.​
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag

Igencsak rájár a rúd az utóbbi időben a NASA-ra, miután egy újabb, immár sokadik volt NASA alkalmazott jelentette ki: Nem járt ember a Holdon!


" Brinx a hatvanas évek közepén a légierő egyik titkos nevadai bázisán dolgozott, amelyet állítása szerint 1965-ben bérelt ki a NASA, hogy itt készítse elő minden idők legnagyobb csalását, amelyről még az Egyesült Államok elnöke és a NASA több ezer alkalmazottja sem tudott.


Brinx elismeri, hogy a NASA sikeresen hajtotta végre az Apollo-program előkészítő szakaszát, amelynek során az űrhajósok megkerülték a Holdat, de állítása szerint egyetlen űrhajós sem lépett a Hold felszínére. A volt rádiótechnikus szerint annak idején keringtek olyan hírszerzési jelentések, amelyek szerint a szovjetek megelőzték az amerikaikat és eljutották saját űrhajósaikat a Holdra, de nem sikerült őket visszahozniuk. Ez a katasztrófa végül is eltántorította az oroszokat az újabb próbálkozástól és megrémisztette az amerikaikat is, akik ekkor döntöttél el véglegesen, hogy az úgynevezett 3. számú alternatívát alkalmazzák, vagyis senkit és semmit nem küldenek a Holdra, kiküszöbölve így a kudarc lehetőségét........


............Kis lépés ez egy embernek....... Kezdetű mondatot, tévé nézők milliói láthatták anélkül, hogy sejtenék, csupán egy jól megrendezett, többször is felvett jelenetet látnak."

hold6.png



http://vilaghalo.info/legendavadaszmenu/v/nem-jart-ember-a-holdon/
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Most vagy mindenki hülye, aki a kérdést vizsgálta, vagy valaki nincs tisztában a kerek, meg a hosszú fogalmával.......a többi történésről nem is beszélve. Mert csak az árnyékot ragadtátok ki az eseményekből.

Erre mondják: "Árnyékra vetődtetek!!!":rohog:
Most vagy senki sem hülye, aki a kérdést szakértelem hiányában, egyoldalú források ismeretében vizsgálta, vagy mindenki tisztában van a kerek, meg a hosszú fogalmával.......a többi történésről nem is beszélve. Mert már említettem, de úgy látszik, elkerülte a figyelmedet: a felvételeken a Phobos vagy a Deimos árnyéka mindig ovális, sosem kerek, a digitális képalkotó berendezések tulajdonságaiból következően. (De ha te láttál kerek árnyékos képet, ne kímélj...) Nem is szólva arról az apróságról, hogy maga a Phobos sem kerek. Erre mondják: "Árnyékra vetődtetek!!!":rohog:

A bal oldali, egy szivar alakú tárgy árnyéka, mely elemelkedik a felszínről, a jobb oldali pedig az utolsó kép, a tárggyal és a Mars Phobos nevű holdjával. A geometriai adatok alapján néhány kilométer hosszú a tárgy, gyors mozgású és nem keverendő össze a Phobos nevű hold árnyékával, mert az mindig kerek. A jobb oldali kép az utolsó, a Phobos hold látható és a mozgó szivar alakú tárgy.
Látom, intenzíven elgondolkodtál a kérdésen, mielőtt ezt a szöveget ide bemásoltad.:) Ezek ugyebár állóképek. A mozgást rajtuk csak abból lehetne kikövetkeztetni, hogy a mozgó tárgy képe eltorzul, és a szélei elmosódnak. Tehát ha a bal oldali egy mozgó tárgy árnyékának fényképe, akkor annyi biztosan tudható róla, hogy a tárgy maga nem lehet szivar alakú. Másrészt a mozgás irányvektorának egy darab kétdimenziós képből csak a felszínnel párhuzamos összetevőjét lehet megbecsülni, ez alapján pedig felszíntől való emelkedésre következtetni egyszerűen ostobaság. Az árnyék méretéből az árnyékot vető tárgy méretét megbecsülni pedig csak a tárgy és a felület távolságának ismeretében lehetne, erre viszont a kép szintén nem ad semmi támpontot.
A jobb oldali képen pedig semmiféle szivar alakú tárgy nincsen, aki látott már szivart, ezt gondolkodás nélkül is beláthatja. A Fobosz 2 képeinek egy galériáját megnézheted a http://www.planetary.org/explore/resource-library/data/phobos-2-vsk-data.html linken. Ezekből látható, hogy az a fehér vonal több, különböző napokon készült felvételen is látható, gyakorlatilag azonos méretben és pozícióban, tehát semmi nem utal arra sem, hogy a szondához képest mozgott volna.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Igencsak rájár a rúd az utóbbi időben a NASA-ra, miután egy újabb, immár sokadik volt NASA alkalmazott jelentette ki: Nem járt ember a Holdon!
A helyzet még ennél is rosszabb: Te is kijelentetted, sőt, Béla a Fáradt Kapában még be is bizonyította: nézz csak rá a Holdra, egy olyan kis korongon hogy állt volna meg egy ember, ráadásul fejjel lefelé? Tuti, hogy ezek után felszámolják a NASA-t, és az űrkutatást ezután hiszékeny és műveletlen ufó-hívőkre bízzák. :rohog:

Brinx elismeri, hogy a NASA sikeresen hajtotta végre az Apollo-program előkészítő szakaszát, amelynek során az űrhajósok megkerülték a Holdat, de állítása szerint egyetlen űrhajós sem lépett a Hold felszínére.
A poén kedvéért rágugliztam a 'Brinx NASA Nevada' szavakra, de ezt a sztorit csak három magyar lapon találtam meg (az egyik ez volt, forrást pedig egyik sem jelölt meg), más nyelveken semmit. Csak nem te találtad ki az egészet?:)
Ami pedig a képet illeti: ha nem csak az ufós "szakirodalomból" tájékozódnál, tudhatnád, hogy ez is egy "árnyékra vetődés". Van az a bizonyos AS16-107-17446-os fotó, aminek egy a sajtó számára készült másolatán látható a 'C' betűhöz hasonló valami. Viszont a közvetlenül előtte készült, azzal együtt publikált AS16-107-17445-ös képen szintén látható volt ugyanaz a szikla, de azon még a legmegátalkodottabb ufós sem talált semmiféle betűt. Az már csak részletkérdés (mert úgyis letagadod:)), hogy a NASA-nál látható nagy felbontású képeken (http://www.hq.nasa.gov/alsj/a16/AS16-107-17446HR.jpg - http://www.hq.nasa.gov/alsj/a16/AS16-107-17445HR.jpg) szintén nem látszik semmi ilyesmi.
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Van az a bizonyos AS16-107-17446-os fotó, aminek egy a sajtó számára készült másolatán látható a 'C' betűhöz hasonló valami.

Az nem "C" betűhöz hasonlító valami, az "C" betű. Egyébként igazad van, mert a NASA rengeteg stúdiófelvételt csinált a "Holdra szállásról". Csak nem mondja meg, hogy melyek azok. Így aztán az is lehet, hogy mind az.......

Még egy kis apróság a Holdra szállásról:

" A NASA nemrég felfedezett egy "erőtér"-nek tűnő mezőt a Föld körül, mely talán alátámasztja azt a többek által hangoztatott tényt, hogy bolygónk egy szellemi és fizikai karantén alatt áll.

Daniel Baker, a Légköri és Űrfizikai Laboratórium igazgatója szerint az elektron akadály a Van Allen övben van, egy pár fánk alakú öv, egy gyűrű a Föld körül, amely bővelkedik protonokban és elektronokban. Az öveket a Föld mágneses mezeje tartja a helyén, de a tudós azt mondja, hogy az elektronokat ebben az övben - melyek közel fénysebességgel közlekednek - valami láthatatlan erő blokkolja, ami őt a Star Trek sorozatban látható pajzsra emlékezteti, amely megállítja az idegen energia fegyvereket, hogy elpárologtassanak egy hajót. (1)

Ez az újonnan talált erőtér úgy tűnik, hogy független azoktól a hideg plazma felhőktől, melyeket a Föld körül fedeztek fel 2012-ben, ahogy arról a National Geographic beszámolt. (2)

Sokan úgy gondolják, hogy nem volt semmiféle leszállás a Holdon ezen karantén sugárzás kombináció miatt, mely a Van Allen övben található....."
 
Utoljára módosítva:

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Az nem "C" betűhöz hasonlító valami, az "C" betű. Egyébként igazad van, mert a NASA rengeteg stúdiófelvételt csinált a "Holdra szállásról". Csak nem mondja meg, hogy melyek azok. Így aztán az is lehet, hogy mind az.......
Honnan tudod, hogy nem pl. egy orosz "SZ", vagy fordított görög "antiszigma"?:D Egyébként nincs igazad, mert a NASA rengeteg eredeti felvételt csinált a Holdra szállásokról. És meg is mondja, hogy mind az. Így aztán az is lehet, hogy mind az......:rohog:

" A NASA nemrég felfedezett egy "erőtér"-nek tűnő mezőt a Föld körül, mely talán alátámasztja azt a többek által hangoztatott tényt, hogy bolygónk egy szellemi és fizikai karantén alatt áll.
Ez is gyönyörű példája az áltudományos marhaságoknak, amikkel rendszeresen elkápráztatod a fórum olvasóit, holott minimális utánajárással, és egy kevés fizikai alapismerettel magad is meggyőződhetnél a valótlanságáról.
A "hír" a viccbeli jereváni rádióra emlékeztet: "...alapjában igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak." Az a tény már régóta ismert, hogy a külső Van Allen-övben ultra-relativisztikus sebességű elektronok vannak, és az is, hogy a belső övben, vagy éppen itt, a Föld felszínén, pedig nincsenek. Ez utóbbiban nincsen semmi meglepő, ismert fizikai feltételek biztosítják, hogy így legyen. A meglepő az, hogy ezeknek az elektronoknak a mennyisége - ha csak az eddig feltételezett hatások állnák útjukat - fokozatosan csökkenne a belső öv határáig, ezzel szemben az általad prezentált "hír" eredetijében ('An impenetrable barrier to ultrarelativistic electrons in the Van Allen radiation belts' in Nature vol. 515, 2014 nov. 27) azt közölték, hogy a mennyiségük kis távolságon belül gyakorlatilag nullára csökken. Erre a hatásra használták egyesek a bulvársajtóban a "láthatatlan erő", "erőtér", meg "Star Trek pajzsok" hasonlatokat, csak hogy a fizikai analfabéták (akik nem tudják, hogy magukat a Van Allen-öveket, és azoknak minden töltött részecskéjét egyébként is ilyen láthatatlan "erőtér-pajzsok" tartják a helyén) is el tudják képzelni valahogyan a dolgot. És a szerzők éppenséggel azt állítják, hogy a megfigyelt hatást legnagyobb valószínűséggel az a bizonyos "hideg plazmafelhők" (szintén bulvársajtós lebutítás), illetve annak a külső övvel való kölcsönhatása okozza.
Az újvilágtudat cikkének többi része pedig a szokásos "posztmodern" áltudományos blabla, teljes egészében a szerzők "írói munkásságának terméke", semmi köze az eredeti tudományos hírhez. Az "áthatolhatatlan akadály" ugyanis nem valami ismeretlen "erőtér", hanem elektromágneses mezők ismert kölcsönhatása, nem az védi a Földet a "gyilkos elektronoktól", csak a Földtől az eddig számítottnál kicsit távolabb állítja meg azokat, és nem is akadályozza meg az emberes űrutazásokat, ha egyszer maguk a nagy sebességű elektronok sem képesek arra. (A nagyokos ufósok azt rendszeresen figyelmen kívül hagyják az efféle "érvelésnél", hogy a műholdak elektronikája még az élő szervezeteknél is érzékenyebb az ionizáló sugárzásokra. Az utóbbiaknak ugyanis évmilliárdok alatt kialakult, összetett és hatékony hibajavító mechanizmusaik vannak a károk mérséklésére, míg az előbbiekben legfeljebb némi redundancia beépítésével, egyes alkatrészek, részegységek megkettőzésével tudnak védekezni. Ezért egy akkora dózis, ami egy embert órák, vagy akár napok alatt ölne meg, egy műholdat rögtön hidegre tenne. Azt viszont már a legvadabb összeesküvés-hívők is nehezen hinnék el nekik, hogy a geostacionárius műholdakat is csak a NASA rajzolja az égre, és a hülye tévés meg jutyubos videóikat telepátiával, vagy csigapostával küldik át Amerikából a számítógépükre.:))
 

anom

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Lenne egy kérdésem mert ezt nem értem. Szóval ugye nem csak a bolygók keringenek a csillagok körül, hanem a csillagok is keringenek nagy sebességgel a galaxis "központja" körül. Ami megközelítőleg 280.000 fényév / kör, és ez 225-250 millió évig tart. Legalább is a mi napunknak megtenni ezt a kört.
Ez azt jelenti, hogy jelenleg a olyan sebességgel mozgunk az űrben a Nap "vonzásában" ami úgy 1 milló km\h jelent. Ez a Föld jelenlegi sebessége is ha ez igaz.
Na most azt nem értem, hogy akkor ha kilövünk akár egy műholdat az űrbe (a tér ugye önmagában nem mozog, hanem abban mozognak a testek ha jól tudom), akkor miért nem az történik hogy emiatt a nagy sebesség miatt, mint mikor egy gyors autóból kidobunk valamit, tehát gyorsan eltávolodunk tőle, hanem e helyett ott lebeg mellettünk? :confused:


Egyébként előző témával kapcsolatosan, a bolygó maga generál egyféle elektromágneses mezőt, ami megvédi a felszínt a kozmikus sugárzások nagy részétől.
De itt ez a karanténos elmélet másra utal nyilván. Mesterségesen fizikai energiamezőt létrehozni egy Föld méretűt, hát....kéne hozzá pár elem. :D Elméletileg végül is talán lehetséges, de gyakorlatilag ezt kivitelezni, annyi energia kéne hozzá amit nehéz elképzelni is. Meg ami ezt generálná azt lehetne látni pont ezért. Szóval nem tartom valószínűnek.
A szellemi karantén az eléggé más téma nem tudom mennyire tartozik ide, de ez is olyan dolog hogy ennyi energiát belefektetni ilyesmibe szerintem nem érné meg. Miért foglalkozna bárki vagy bármi ilyesmivel?
Azok amik vannak korlátaink szellemileg inkább önmagunkból fakadóak szerintem, nem más okozza.
 
Utoljára módosítva:

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Na most azt nem értem, hogy akkor ha kilövünk akár egy műholdat az űrbe (a tér ugye önmagában nem mozog, hanem abban mozognak a testek ha jól tudom), akkor miért nem az történik hogy emiatt a nagy sebesség miatt, mint mikor egy gyors autóból kidobunk valamit, tehát gyorsan eltávolodunk tőle, hanem e helyett ott lebeg mellettünk? :confused:
Itt két dolog keveredik össze. Egyrészt már Galilei felismerte, hogy az egymáshoz képest egyenletesen mozgó megfigyelők számára a mechanika törvényei azonosak. (Ezt azzal a példával illusztrálta, hogy egy zárt hajókabinban lévő megfigyelő semmiféle mechanikai kísérlettel nem tudja megállapítani, hogy a hajó áll-e a kikötőben, vagy halad a vízen. Ha pl. egy létráról leugrik, ugyanott fog a fedélzetre érni, akár áll a hajó, akár halad.) Az Newton felfedezése, hogy egy ilyen egyenletes, egyenes vonalú mozgást végző test mozgása csak akkor változik meg, ha valamilyen erő hat rá, ennek hiányában változatlanul folyatja tovább a mozgását. Ezért tehát a műhold megfigyelt mozgása az, ami pontosan megfelel a fizika ismert törvényeinek, az autóból kidobott tárgy esetében viszont más erőhatások is bekevernek, amik összezavarják a képet. De ha arra a bizonyos tárgyra is szerelsz egy motort, ami a légellenállás ellenében tovább mozgatja, és alája néhány kereket, hogy ne essen le a földre, vagy éppen az autónak szereled ki a kerekeit, és távolítod el a levegőt a környezetükből, akkor mindkettő ugyanúgy egymás mellett megy tovább az úton, vagy - a második esetben - állnak bele a földbe.

Egyébként előző témával kapcsolatosan, a bolygó maga generál egyféle elektromágneses mezőt, ami megvédi a felszínt a kozmikus sugárzások nagy részétől.
De itt ez a karanténos elmélet másra utal nyilván. Mesterségesen fizikai energiamezőt létrehozni egy Föld méretűt, hát....kéne hozzá pár elem. :D Elméletileg végül is talán lehetséges, de gyakorlatilag ezt kivitelezni, annyi energia kéne hozzá amit nehéz elképzelni is. Meg ami ezt generálná azt lehetne látni pont ezért. Szóval nem tartom valószínűnek.
Nem hiszem, hogy az ufósok ennyire elmélyedtek volna a kérdésben.:) Ők még valahol ott tartanak, hogy "az erőtér az olyan izé, amit ha Kirk kapitány lefejel, akkor visszapattan róla, és szikrák röpködnek körülötte". Nem tudják, hogy nap mint nap ők is ebben az "energiamezőben" mozognak, és az fikarcnyit sem zavarja őket ebben a mozgásban.


A szellemi karantén az eléggé más téma nem tudom mennyire tartozik ide, de ez is olyan dolog hogy ennyi energiát belefektetni ilyesmibe szerintem nem érné meg. Miért foglalkozna bárki vagy bármi ilyesmivel?
Azok amik vannak korlátaink szellemileg inkább önmagunkból fakadóak szerintem, nem más okozza.
Jogos. A hülyeség ugyanis önként és dalolva zárja nem csak szellemi, de akár fizikai karanténba is saját magát. Elég csak elterjeszteni néhány ufós-összeesküvéses mémet, mint amik itt is rendszeresen felbukkannak, aztán máris lehet csökkenteni a NASA költségvetését a hiszékeny szavazók tömegének "közakaratára" hivatkozva, vagy jelentkezni az Ansari X-Prize-ra egy echte kóser magyar ufóval, amivel közröhej tárgyává lehet tenni a magyar űrkutatást.:) (Larry Niven "Bukott angyalok" című sci-fijét ismered? Abban egy hasonló helyzet fiktív következményeit írja le.)
 
A Holdon igenis hogy járt több amerikai krapek, mert még a Szürkékkel is találkoztak ott! :)

Közös, Szürke(Zéta) -- amerikai holdbázisok is léteznek.

Azok az ottani Szürkék a Domainból származnak -- tehát, a Zéta Reticuli bolygórendszerből. (Ők, a szürkék nevezik a hazájukat Domainnek, "otthon"-nak.)
:dr_103:
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Lélegzetelállító képeket tett közzé honlapján a Plutoról a NASA. Az új fotók az eddigieknél nagyobb felbontásúak, és a korábbiaknál közelebbről készültek a törpebolygóról.


Pluto3.jpg


A Pluto sötét oldal 770 000 kilométer távolságból.


csillagászati.jpg
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Tévedsz. Ők építették.....
Tévedsz. Az ő idejükben még nem volt Google Moon, anélkül pedig ez a műsor sem jöhetett volna létre.:)
Egyébként a NASA már régen közzé tette a kép eredetijét, csak az ufósok azt fekete-fehérbe fotosoppolták, és kicsit megvágták, hogy jobban passzoljon az összeesküvés-elméletükhöz.

X-ap16-KSC-72PC-135.jpg
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Csodálatos kép a Plútóról. Csak azok a k....va színek.....


nh-apluto-mountains-plains-9-17-15_0.png



A Plútó fenséges hegyei, fagyott síkságai és ködszerű homályai. A New Horizons szonda július 14-én, 18 ezer kilométeres távolságból lőtte a látványos, napnyugta közeli felvételt a törpebolygóról. (Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI)



A felvétel nagy felbontásban












 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
És melyik az eredeti?:rolleyes2:
Mivel egy képből levágni egy részt könnyebb, mint hozzátenni, és egy színeset könnyebb fekete-fehérbe alakítani, mint egy fekete-fehéret kiszínezni, én erre az utóbbi képre szavaznék. Nem is szólva arról, hogy az Apollo-16 repülése előtti földi edzésekről a NASA ezen kívül még több tucat képet hozott nyilvánosságra, amik mind színesek, mindegyiken világosan látszik, hogy nem műteremben, hanem kint a szabadban, épületekkel, növényekkel, emberekkel körülvéve készültek, a megtévesztés minden látható szándéka nélkül. (Egy sor képen pl. utcai ruhában, Stetson kalapban, az űrruha létfenntartó csomagjával a hátukon ülnek a holdjárón, vagy állnak mellette, vagy az űrruhás alakok mögött emberek viszik utánuk a rájuk csatlakoztatott kábeleket.)
 
Oldal tetejére