Csodaszerek, hihetetlen gyógyulások: így vernek át minket

Internetes csalás. Ismerős a fogalom? Évről évre egyre többen esnek bele, mégis létezik a jelenség. De honnan tudhatjuk, hogy egy honlap megbízható vagy átverés? Mikor használják ki egészségi állapotunkat? Kik vannak a legnagyobb veszélyben? Utánajártunk! Tény: az internetes csalások fénykorukat élik. És ez nem is olyan meglepő, ha belegondolunk abba, hogy manapság alig van olyan háztartás, ahol ne lenne internet.

A 21. században a technológiai újítások hihetetlenül gyorsan bekövetkeznek, ezért a felhasználóknak nem mindig egyszerű tartani a lépést. A csalók célközönsége éppen ezért legfőképp sok szabadidővel rendelkező, ám az online világban kevésbé jártas emberek. Hirdetés A csaló honlapok jellemzői Általában valamilyen csodaszert próbálnak eladni a gyógyulás vagy a fiatalság megőrzésének reményében. Ám mindig vannak gyanús jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy átveréssel állunk szemben. Nem csupán az a csalás, ha semmit sem kapunk a pénzünkért, hanem az is, ha többet állít a honlap a termékről, mint amit valójában tud. Előfordulhat, hogy a vevő megkapja az árut, ám - nem megbízható forrásból beszerezve - jó eséllyel hatástalan terméket kap a pénzéért cserébe.

Fontos tudni, hogy Magyarországon gyógyszert az interneten is csak valódi patikák forgalmazhatnak, így amennyiben a webshop mögött gyógyszertár áll, ugyanannyira bízhatunk egy vásárlásban, mintha személyesen mennénk be a patikába. Amennyiben nem patikai oldalról van szó, akkor különböző vitaminokat, étrendkiegészítőket, kozmetikumokat szerencsére az esetek többségében szintén nyugodtan vásárolhatunk. Sok más, elsősorban külföldi oldalakról forgalmazó weboldal esetében azonban ez nincs így! Van több olyan jel, ami alapján egyértelműen azt lehet tanácsolni, hogy semmiképp ne vásároljanak ezeken az oldalakon: Ha a weboldal üzemeltetője vagy az áru forgalmazója rejtőzködik, nem azonosítható és nehezen elérhető.

A csaló honlapok esetén nem lehet tudni, hogy a forgalmazónak mi a pontos címe, adószáma, ki a felelős személy, hogy érhetőek el, melyik országban üzemeltetik a weboldalt, hol lehet panaszt tenni. Amennyiben valaki reklamálni szeretne, akkor a forgalmazó pontos ismerete nélkül nem lehet hova fordulni, a fogyasztóvédelem is tehetetlen. A csaló honlapok leggyakrabban egy Európai Unión kívüli országban működtetik honlapjukat és vállalkozásukat, hogy ne lehessen utolérni őket. Ha a honlapon hivatkozott "szakértő" nem valós orvos, semmilyen más információt nem lehet róla tudni, kizárólag abból áll a „tevékenysége”, hogy az adott terméket ajánlja. Ha a hivatkozott "orvosokra" rákeresünk a Google-ben (pl. Hajdu Richárd professzor), akkor rendszerint kiderül, hogy semmit sem lehet tudni egy ilyen nevű orvosról, nincs munkahelye, rendelése, nincsenek tudományos publikációi, nem is létezik. Ma már minden tudományos intézménynek, szakmai szervezetnek van honlapja, így egy gyors kereséssel ellenőrizhető, hogy valóban megbízhatunk-e az ajánlókban. Ha a terméket ajánló "vásárlók", kommentelők szintén kitalált személyek, illetve egy időszakban keletkeztek a hozzászólások. A képek általában bárki által megvásárolható fotók, amelyeken modellek láthatóak, ám ezt egy átlagos internetező nehezebben tudja ellenőrizni.

Internetes átverés Gyanús jelek egy honlapon: sem a feltaláló orvosról, sem a tudományos kutatásokról, sem a szakmai szervezetekről nem lehet megtudni semmit független forrásokból. A fényképeken modellek szerepelnek. További gyanús jelek Vannak tipikus marketingfogások, amelyek szintén gyanút ébreszthetnek az ilyen weboldalakra látogatókban: Mindent gyógyít Teljesen elmúlnak a panaszok Forradalmian új szer Hihetetlen eredmény Garantált pénzvisszafizetés Utolsó lehetőség Csak a mai napon akciós Eltűntek a tumoros sejtek tőle Ezek a kijelentések általában igazolhatatlanok, illetve orvosilag sem lehet őket alátámasztani. Hiszen ha léteznének ilyen csodaszerek, azt az általánosan elfogadott orvoslásban is használnák. Legyünk tehát minél körültekintőbbek és figyeljünk a jelekre! Tájékozódjunk szakmailag és törvényileg is hiteles oldalakról, ahol az információátadás a cél, nem kizárólag egyes termékek eladása.

További gyanús jelek

Vannak tipikus marketingfogások, amelyek szintén gyanút ébreszthetnek az ilyen weboldalakra látogatókban: Mindent gyógyít Teljesen elmúlnak a panaszok Forradalmian új szer
Hihetetlen eredmény Garantált pénzvisszafizetés Utolsó lehetőség Csak a mai napon akciós Eltűntek a tumoros sejtek tőle
Ezek a kijelentések általában igazolhatatlanok, illetve orvosilag sem lehet őket alátámasztani.
Hiszen ha léteznének ilyen csodaszerek, azt az általánosan elfogadott orvoslásban is használnák. Legyünk tehát minél körültekintőbbek és figyeljünk a jelekre!
Tájékozódjunk szakmailag és törvényileg is hiteles oldalakról, ahol az információátadás a cél, nem kizárólag egyes termékek eladása.

atveres.jpg

Gorzsás Anita
 
Ez nagyon jó írás. Főleg az időseknek kell megmutatni, akik elhisznek mindent. Mennyit kellett csatáznom a szüleimmel, mert az olvasták a fb. hogy a Covid az egy gomba, csak eltitkolják. A szőlőmagtól, a bodzavirágig, meg szegény vadálatok bizonyos testrészéig, minden gyógyit ezt vagy azt. Akinek tényleg komoly problémája van az mindenbe kapaszkodik, ezek a gernctelen ... meg őket és sok esetben a családjukat huzzák le.
 
*
Megdöbbentő, hogy a sok figyelmeztetés ellenére, még mindig oly sokan hisznek a csodákban. Az egyik legnagyobb üzlet a fogyókúra. A hirdetéseket böngészve arra a felismerésre jutunk, ha bevesszük, lenyeljük ezt meg azt a port, azt meg még amaz tablettát, akkor úgy fogyunk, mint a Hold az égen... no persze, egyetlen torna gyakorlatot sem kell végeznünk és a tányérunkról is lefolyhat az étel, amit belapátolunk. A csokiról, sütemény hegyekről és fagylalt kelyhekről nem is énekelve... Többen és még többen ezt hiszik, aztán kifizetik az iszonyatosan magas árakat a meghirdetett csodákért. Az utasítást betartva esznek-isznak-moccanatlanul fekszenek a kanapén és a csodát várják. Pontosan azt, hogy a kilóik úgy olvadnak le róluk, mint napfény hatására a hóember...
A másik, de ténylegesen megrázó dolog, amikor súlyos betegségben szenvedők reménykednek mindenféle csodaszerben. Lesújtó, hogy lelkiismeretlen emberek kihasználják mások testi/lelki nyomorúságát, betegségét. Hirdetéseikkel az emberek nagy részét megtévesztik.
 
Átverés ellen a létező patika sem biztosíték. "Étrendkiegészítőket", homeopátiás "gyógyszereket" ott is forgalmaznak, ezeknek csak az ártalmatlanságát garantálják (már amennyire Magyarországon állami hivatalok bármit is tudnak garantálni), a dobozokon feltüntetett (és főleg a reklámokban hangoztatott) egészségre gyakorolt hatásokat viszont nem.
 
A leghülyébb szövegre bedőlnek az emberek. Nagy bevásárló központban láttam egy standot, ahol cseresznye maggal töltött párnákat árultak, eszméletlen drágán.
A reklámszöveg zseniális volt.:D

"A cseresznyemagok biodinasikus önrezgése, az éjszaka folyamán az ön negatív rezgéseit pozitívvá változtatja."
 
Biztos,hogy cseresznyemag volt?
Szerintem meggy. A cseresznye ugyanis csak 90 fokot fordít a rezgésen.
Ráadásul longitudinális és nem transzverzális irányban, ami csak 14 Hz-es Schumann rezgés estén hatékony vagy, ha előtte lágylézeres (bioptron lámpás) kezelés alá vetjük a magokat.
Komolyra fordítva, akik még élőben látták a cicavízió adásait (azaz a múlt században születtek), azok emlékezhetnek, hogy egy gyógyszertárban gyógyszereket árultak (esetleg még lázmérőt meg sebtapaszt).
Ahogy megjelent az alternatív gyógyászat törvényesítése (11/1997-es Népjóléti Miniszteri rendelet), nem csak a rendelet mellékletében felsorolt 206 gyógynövény (egy részét), de gyógypapucstól kezdve a szörpökig mindenfélét árultak, akárcsak a postán. Ma egy gyógyszertár nagyobb részét ez foglalja el (és ezáltal a bevételük nagyobb részét is ez adja). Arról nem is szólva, hogy a gyógyszerész lobbi kiharcolta magának, hogy a fogkrémeket nem számítva,a homeopátiás szereket csak patikákban lehessen árusítani. Mondjuk a fagyi ezen a téren visszanyalt, amikor ezeket a szereket hivatalosan hatástalannak minősítették.
Ilyen körülmények közepette most melyik oldalnak higgyen az átlagember?
És akkor még a Lenkey féle dolgokról ugyanúgy nem is szóltam, mint a füvesemberről (Szabó Gyuri bácsi)...
 
Biztos,hogy cseresznyemag volt?
Szerintem meggy. A cseresznye ugyanis csak 90 fokot fordít a rezgésen.
Ráadásul longitudinális és nem transzverzális irányban, ami csak 14 Hz-es Schumann rezgés estén hatékony vagy, ha előtte lágylézeres (bioptron lámpás) kezelés alá vetjük a magokat.
Van benne igazság, de a legjobb a füge magja abban az esetben, ha a bioptron lámpás kezelés előtt mindegyiket a egyirányba rendezzük.
 
Sajnos ez téma sok családban okoz problémákat, egyszerűen nem lehet sok öregeket meggyőzni arról, hogy az egész egy átverés.
 
Tudjátok, az orbáncfű gyógyítja az orbáncot, ami egy idegi eredetű bőrbetegség.
A faluvégi öreganyák pontosan tudták, hogy akkor a leghatásosabb, ha akasztófa alól szedik teliholdnál.
A modern orvostudomány utánanézett a népi gyógyászatnak, és ismételten felfedezte ezt a csodanövényt. Ezerféle dologra használja. Vannak rá javallatok és ellenjavallatok csőstül. A szedésével mindenképp vigyázni kell, mert csúnya dolgokra is képes, mert a benne lévő hatóanyagok sok gyógyszer hatékonyságát csökkentik. Pl. depresszióra szedve a nőknél a fogalmazásgátlók hatását csökkenti. Így aztán hiába védekeznek a gyermekáldás ellen, mégis becsöppenhet egy baba.
Használja a homeopatia is Hypericum perforatum néven, ami a növény latin neve. Idegi bántalmakra, meg ilyenekre.
Az orvostudomány és a vele karöltve dolgozó gyógyszerészetnek az a hibája, hogy minden hatóanyagot kivonnak a növényből. Ha valamiből sokat használnak és nagy töménységben, az méreg. Ők tehát "méregkeverők".
A gyógyszertudósok megesküdnek rá, hogy az övék gyógyít, mert mindenféle vizsgálat azt bizonyítja. Próba, ellenpróba, vakpróba és kettős vakpróba. Egyik "jó" erdményük a Contergan babák. Ugye emlékeztek rá??
A többiek nem esküsznek semmire, viszont amit adnak az vagy hatásos, vagy nem. De igen ritkán születik miattuk nyomorék gyerek. Legfeljebb nem hatnak, mert inkább hisznek benne, mintsem utánaolvasgatnának ...
A homeopátia ezt a mérget viszont hígítja és ezzel a hatását és csak a hatását fokozza. (Most ezen ne vitatkozzunk, hogy hat-e, vagy sem; fogadjuk el)
Az öreganyák viszont legfeljebb az anya-tinkturával dolgoztak és keverékben bennehagyták az un. fitofaktorokat is anélkül, hogy bármiféle tudásuk lett volna erről. Ők csak a gyakorlati felhasználás alapján gyógyítottak vele. Aztán a XX. sz.-ban ezeket is felfedezték ...
Most viszont megkérdezhetitek, mi köze van ehhez az akasztófához (semmi) és a teliholdhoz (nagyon sok). Tudniillik a XX. sz.ban azt is felfedezték, hogy a Telehold polarizálja a napfényt és ezzel a növényekben különös folyamatokat indít el. Tehát, ha egy gyógynövényt polarizált fény alatt szednek, az bizonyos esetekben hatásosabb.
Ezért én nem vagyok teljesen biztos abban, hogy "kuruzslók" "csodadoktorok" "füvesemberek" készítményei valóban csak az emberek kárára vannak-e. Lehet, hogy ezek közt a szerek közt vannak minden más "hivatalos" gyógyszernél hatásosabbak is.
Mindössze annyi a kérdés, hogy melyek azok?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,907
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére