Döbbenetes: otthagyta a temetést Nógrádban a pap, mert túl sok volt a gyászoló

Felháborító dolog történt egy nyugat-nógrádi településen tartott temetésen. A szertartás levezetésére felkért pap hátat fordított a gyásznépnek miután megszámolta a jelenlévőket.

November közepén vezették be a temetési szertartásokra vonatkozó korlátozásokat, mely szerint a pappal együtt 50 főnél többen nem vehetnek részt a temetéseken, azonban ezt nehéz pontosan ellenőrizni, hiszen bármikor felbukkanhatnak ismerősök, rokon mindennemű értesítés nélkül is.

Egy Nyugat-Nógrádban tartott temetésen is ez volt a helyzet, egyre csak bővült a gyásznép, azonban az utolsó pillanatban érkező plébános kezébe vette az irányítást és elkezdte megszámolni a jelenlévőket. Miután megállapította, hogy több ember van jelen, mint ahogyan azt a korlátozások előírják, közölte, hogy így nem hajlandó megtartani a szertartást és sarkon fordulva elhagyta a helyszínt.

A pap távozása után a családtagok nem tudták mitévők legyenek, de szerencsére a kántor gyorsan reagált és így méltóképpen elhantolták az elhunyt földi maradványait.

A község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, mert álláspontjuk szerint a plébános kegyeletsértést követett el a magatartásával.

temeto-1024x768.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Csatolás megtekintése 1765589
Azért van az a pénz amiért a papok bármit elvállalnak.
A múlt héten futottam bele egy roma temetésbe Békéscsabán.Több százan voltak.Annyi autó volt,hogy rendőrök irányították a forgalmat.
Valószínűleg csak tudni kell,hogy kitől és mennyiért lehet engedélyt kapni a tiltás alóli kibújásra.
 
Ez általában úgy működik mint a politika ....pl: jön egy külföldi állami vezető tüntetnek ellene a rendőrség őrizetbe veszi a tiltakozókat majd másnap elnézést kérnek és mehetnek isten hírével.
 
Nem akarom ide citálni a jelenleg hatályos jogszabályt, mert akkor lesz itt megint egy olyan olvtárs, aki a jogászkodásért megkutyáz (1x már megtette) :D.
Na szóval ebben a vészhelyzetben a kormányfő azt írta alá, hogy a temetésen max. 50 fő vehet részt.
A pap nagyon helyesen járt el a sarkon fordulással, mert se nem szervezője nem volt a rendezvénynek, se nem üzemeltetője a temetőnek, így nem is szólíthatta fel a plusz létszámot a távozásra, de a tőle telhetőt maradéktalanul megtette.
A kántor, azonban kockáztatott és nyert, mivel a temető üzemeltetője, akire ez a kötelesség rá van testálva, nem hívta rájuk a rendőrséget. Bár, belegondolva, hogy a falu népe mit szólt volna.......
Ebből a példából is jól látszik, milyen az amikor egy jogszabályt meggondolatlanul helyeznek hatályba.
De, nem jogászkodom tovább, mert még itt is megkapom majd a magamét. :)
 
Ez az egész nekem úgy hülyeség, ahogy van, a konkrét nevek ellenére is. A kántornak (általában, azaz gyakorlatilag soha) nincs papi jogosultsága, ergo nem temethet. A temetés szentség szolgáltatása, mint pl. az esketés. (A pap azért sem engedné, mert nem ő kapna érte pénzt.) A temető, mint terület, pedig valamelyik (az adott) egyházhoz tartozik, az engedélyük nélkül oda senki nem temethet csak úgy. A temetkezési helyek, pontosabban sírhelyek és az eltemetettek pontos nyilvántartásban vannak - normális helyeken.
A templomok mérete esetleg nem mindenhol teszi lehetővé az előírt távolság betartását, de kinn a temetőben szétszóródik a gyászoló tömeg. Sokadik számú átgondolatlan és értelmetlen utasítás, bocsánat, javaslat a nyílt téren való 50 fő meghatározása temetés esetében. Harmincan vannak a temetésen, százan meg a közelben eltemetett hozzátartozójuk sírját keresik fel, mit ad Isten, pont a temetés idején és talpig feketében. Kinek mi köze hozzá? A nem ajánlják és a szankciózzák két különböző dolog.
Voltam a napokban temetésen. Voltunk vagy ... sokan. Mindenkin maszk (kiv. pap és kántor), 4-5 m távolságban szétszóródva álltunk. Köztiszteletben álló volt az elhunyt, s az őt utolsó útjára kísérő +50 ember nagyobb biztonságban volt, mint pl. a szűkített nyitvatartási idejű üzletek bármelyikében.
 
Utoljára módosítva:
Sokadik számú átgondolatlan és értelmetlen utasítás, bocsánat, javaslat a nyílt téren való 50 fő meghatározása temetés esetében.
Mint ahogy az a rendelkezés is átgondolatlan, hogy a bevásárlóközpontokban négyzetméterenként x számú vásárló tartózkodhat bent az üzletben. A tömeg így is tömeg marad, nem lesz semmivel sem kisebb, legfeljebb nem az üzleten belül, hanem az üzlet bejárata előtt várakozik, de az is csak az épületen belül van!
 
Vannak kivetelek mint a kis Grofo papaja ott tobbszazan voltak a temetesen.
A statisztika azt mondja hogy a legtobb fertozest az osszejoveteleken kaptak el az emberek. Eskuvo, buli, temetes , stadionos bulik sport esemenyek, bal termek programjai stb.
A fo gocpont a korhaz, ahova nem tud mindenki bemenni a haldoklo rokonhoz.
Borzalmas nehez ez mindenkinek csaladnak baratnak ha eltavozik valaki akit szerettunk tiszteltunk.
 
A halottnak már mindegy, ki van ott a temetésén.
A kórházban haldokló esetében viszont megoldást kellene találni rá, hogy midenkitől személyesen el tudjon búcsúzni, akitől szeretne.
 
A pap felszólíthatta volna a megjelenteket, hogy csak a özvetlen hozzátartozók 10 fő álljon közel a sírhoz, a többiek messzebbről kövessék a szertartást. Szabad ég alatt, és nem zárt helyen történt az esemény. A kántor nem más mint a szertartás énekese, nincs papi titulusa, azaz a szertartást az egyház szabályainak megfelelően nem folytathatja le. Döbbenet, hogy egyes egyházi képviselők manapság mit meg nem engednek maguknak. Ki ellenőrzi őket, hogy az államtól kapott, és a gyülekezettől befolyt összeget mire költik? Lásd. HIT gyülekezet.
 
Megkerestem, és szó szerint ide idézem az alábbiakat, amelyben szó sincs a temetésekről valamint arról, hogy a pap, a kántor és a többi egyházi szolga milyen protokollt kövessen ezen az eseményen:

'A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA JÁRVÁNYÜGYI RENDELKEZÉSEI
2020. szeptember 4.

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 4-én kiadott járványügyi rendelkezéseit adjuk közre, teljes terjedelmében.
Az alábbi utasítások a Váci Egyházmegye területén is érvényesek.
A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19-járvány felerősödése miatt az alábbi rendelkezéseket adjuk ki:
A jelenlegi új koronavírus-járvány elsősorban direkt módon cseppfertőzéssel terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett, köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a szentmisén és közösségi alkalmakon a fenti tüneteket nem mutató személy vegyen részt.
Ezen feltétel betartására nyomatékosan fel kell hívni a hívők figyelmét.
A különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében kérjük a templom, plébánia fertőtlenítőszerrel történő fokozott, rendszeres, azaz minden közösségi alkalom, szentmise utáni takarítását, különös tekintettel a kézzel gyakran érintett felületekre (például padok, kilincsek, kapcsolók).
1. Templomok
– Továbbra is kérjük, hogy a szentmisében a kézfogást mellőzzék;
– az áldoztatás a latin rítusban továbbiakban is kézbe történjen;
– kérjük a paptestvéreket és minden áldoztatót, hogy a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket;
– gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között;
– lehetőleg jól szellőző helyiségben vagy szabadtéren gyóntassunk;
– továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését;
– a templomok bejáratánál helyezzünk el kézfertőtlenítőt;
– kérjük meg a híveket, hogy lehetőleg használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5-2 méter távolságot;
– továbbra is kérjük, hogy a perselyezés a szentmise végén legyen.
2. Egyházi intézmények és plébániák
– Kérjük, mindenben kövessék az illetékes hatóságok előírásait;
– zárt térben a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében kiemelt figyelmet fordítsunk a fokozott és folyamatos szellőztetésre az egyedi lehetőségek szerint;
– kérjük, hogy az illemhelyek mindig legyenek ellátva elegendő kézmosó- és fertőtlenítőszerrel;
– kérjük a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületbe belépők számára, valamint az étkezésre szolgáló helyiségekben;
– az egyházi iskolák ezen felül tartsák meg az EKIF által megjelölt óvatossági szabályokat.
3. Betegellátás
– Kérjük, a betegellátásban és az idősotthonok ellátásában résztvevők az országos tisztifőorvos és az illetékes helyi hatóságok által kiadott járványügyi rendelkezéseket tartsák be;
– a házi betegellátásban – amennyiben nem COVID-19-ben szenvedő betegekről van szó – kérjük a paptestvéreket, hogy a látogatás alkalmával használjanak maszkot, előtte és utána pedig fertőtlenítsék kezüket;
– a COVID-19-ben szenvedők esetében csak erre külön kijelölt és engedéllyel rendelkező személyek végezzenek bármilyen szolgálatot a legszigorúbb orvosi előírások szerint;
– célszerű a beteglátogatás megkezdése előtt a lakás átszellőztetése (legalább 10 perc) az ablakok kinyitásával (ha ez biztonságosan megoldható), a betegnél töltött idő során is gondoskodjunk a friss levegőről, a levegőcseréről.
Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve azok, akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.
Forrás és kép: MKPK sajtószolgálat"
 
Ma már meg bírták írni, hogy a pap egyébként befejezte a temetést, csak nem állt ott végig. Azóta karanténban van, merthogy 39 fokos lázzal és köhögéssel kezdte el az egészet.
Azért sz@rkeverésnek, klikk vadászatnak mindenképpen jó volt a hír.
A részletes tények meg már nem a főcímben kapnak helyet.
 
Ma már meg bírták írni, hogy a pap egyébként befejezte a temetést, csak nem állt ott végig. Azóta karanténban van, merthogy 39 fokos lázzal és köhögéssel kezdte el az egészet.
Utána pedig karantén, ami egyértelműen jelzi, hogy elkapta vagy az influenzát, vagy a covidot. De gondolom ha a temetést befejezte, nem volt a hangszálaival probléma, és nem hallássérültek voltak a gyászolók.
 
Felháborító dolog történt egy nyugat-nógrádi településen tartott temetésen. A szertartás levezetésére felkért pap hátat fordított a gyásznépnek miután megszámolta a jelenlévőket.

November közepén vezették be a temetési szertartásokra vonatkozó korlátozásokat, mely szerint a pappal együtt 50 főnél többen nem vehetnek részt a temetéseken, azonban ezt nehéz pontosan ellenőrizni, hiszen bármikor felbukkanhatnak ismerősök, rokon mindennemű értesítés nélkül is.

Egy Nyugat-Nógrádban tartott temetésen is ez volt a helyzet, egyre csak bővült a gyásznép, azonban az utolsó pillanatban érkező plébános kezébe vette az irányítást és elkezdte megszámolni a jelenlévőket. Miután megállapította, hogy több ember van jelen, mint ahogyan azt a korlátozások előírják, közölte, hogy így nem hajlandó megtartani a szertartást és sarkon fordulva elhagyta a helyszínt.

A pap távozása után a családtagok nem tudták mitévők legyenek, de szerencsére a kántor gyorsan reagált és így méltóképpen elhantolták az elhunyt földi maradványait.

A község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, mert álláspontjuk szerint a plébános kegyeletsértést követett el a magatartásával.

Csatolás megtekintése 1765589
*
Megértem, ebben a vírus-veszélyes időkben. A legjobb az lett volna, ha csak és kizárólag a szűk család jelent volna meg a temetésen, s nem kellett volna a temetési hirdetményt kirakni. Ne tudjanak arról sem a szomszédok, sem az ismerősök. Egy faluban viszont képtelenség ezt véghez vinni. Városon lehetséges, falun? Kizárt dolog. Azért a papnak egy gyors imára jutott volna ideje.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére