Döbbenetes: otthagyta a temetést Nógrádban a pap, mert túl sok volt a gyászoló

Felháborító dolog történt egy nyugat-nógrádi településen tartott temetésen. A szertartás levezetésére felkért pap hátat fordított a gyásznépnek miután megszámolta a jelenlévőket.

November közepén vezették be a temetési szertartásokra vonatkozó korlátozásokat, mely szerint a pappal együtt 50 főnél többen nem vehetnek részt a temetéseken, azonban ezt nehéz pontosan ellenőrizni, hiszen bármikor felbukkanhatnak ismerősök, rokon mindennemű értesítés nélkül is.

Egy Nyugat-Nógrádban tartott temetésen is ez volt a helyzet, egyre csak bővült a gyásznép, azonban az utolsó pillanatban érkező plébános kezébe vette az irányítást és elkezdte megszámolni a jelenlévőket. Miután megállapította, hogy több ember van jelen, mint ahogyan azt a korlátozások előírják, közölte, hogy így nem hajlandó megtartani a szertartást és sarkon fordulva elhagyta a helyszínt.

A pap távozása után a családtagok nem tudták mitévők legyenek, de szerencsére a kántor gyorsan reagált és így méltóképpen elhantolták az elhunyt földi maradványait.

A község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, mert álláspontjuk szerint a plébános kegyeletsértést követett el a magatartásával.

temeto-1024x768.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
*
Megértem, ebben a vírus-veszélyes időkben. A legjobb az lett volna, ha csak és kizárólag a szűk család jelent volna meg a temetésen, s nem kellett volna a temetési hirdetményt kirakni. Ne tudjanak arról sem a szomszédok, sem az ismerősök. Egy faluban viszont képtelenség ezt véghez vinni. Városon lehetséges, falun? Kizárt dolog. Azért a papnak egy gyors imára jutott volna ideje.
Jutott rá ideje, és meg is tette. Ha elolvasod a legutolsó hozzászólásomhoz beszúrt linket, látni fogod. :)
 
Jutott rá ideje, és meg is tette. Ha elolvasod a legutolsó hozzászólásomhoz beszúrt linket, látni fogod. :)
Tudomásom szerint nincs határideje, hogy az elhunytat mennyi időn belül kell eltemetni. Ha a család ragaszkodik a hagyományos, nagy egyházi temetéshez, az elhunyt kivárhatja a szigorítások végét a hűtőházban vagy az urnában is.
 
A falvakban ez nem egészen így megy. Ott hagyománya van és koreográfiája a halálnak. Meghal, öltöztetés, siratás, ravatalozás, temetés halotti tor, rokonvárás, gyászmise. Szóval ott ez nem egynapos program
Azt pedig kevéssé gondolom, hogy 2021 vége előtt feloldanák a gyülekezési tilalmat, addig pedig falun egy halott "sem tud várni".
 
Bocsanat en irtam rosszul azt hittem , hogy ez egy muvesz becenev.
Kis Grofo ezek szerint, az apukaja aki meghalt es igen sokan voltak a temetesen.
 
Tudod mennyibe kerül a hűtőházban való tárolás? Az egyház nem engedi, hogy hamvasztás után hazavidd az urnát. Egyébbként azt sem tudjuk hogy milyen temetés volt-e?
 
Bocsanat en irtam rosszul azt hittem , hogy ez egy muvesz becenev.
Kis Grofo ezek szerint, az apukaja aki meghalt es igen sokan voltak a temetesen.
Úgy tudom hogy még nincs eltemetve a zenész.
Készül a hely....ravatalozzák és merengenek.
Helyesírási hiba :) (van ugyanis a kis grófo és volt az apukája, a nagy grófo)
Látom a mosolygó fejet így sejtem hogy tudod nem helyesírási hiba :D
Ők törvényen kívüliek, nem vonatkoznak rájuk a tiltások.
Nem hiszem hogy nem vonatkoznak rájuk a törvények.
Tudatlan vagyok, ki a nagygróf?
Már építik Kis Grófo édesapjának, a roma folklór királyaként tisztelt id. Kozák Lászlónak a kriptáját. A 48 évesen, koronavírusban elhunyt Nagy Grófót a kedves tárgyaival (hangszere, kedvenc ruhái, szerettei fotója) együtt helyezik örök nyugalomra, utolsó útjára négylovas hintó viszi majd
A zenésztől a járványügyi szabályokat és a roma hagyományokat betartva búcsúznak az ország vajdái is. A virrasztást az esti kijárási tilalom miatt kora délutántól tartják, a halotti toron pedig a kedvencével, töltött káposztával kínálják majd a vendégeket.

„Rengeteg gyászoló várható jövő szombaton a szolnoki temetőbe. (…) A temető szabad tér, ott bőven akad hely, hogy a gyászolók a másfél méteres távolságot betartsák” – mondta el Lendvai János, a magyarországi vajdák szóvivője
) A temető szabad tér, ott bőven akad hely, hogy a gyászolók a másfél méteres távolságot betartsák”
) A temető szabad tér, ott bőven akad hely, hogy a gyászolók a másfél méteres távolságot betartsák”
) A temető szabad tér, ott bőven akad hely, hogy a gyászolók a másfél méteres távolságot betartsák”
 
A falvakban ez nem egészen így megy. Ott hagyománya van és koreográfiája a halálnak. Meghal, öltöztetés, siratás, ravatalozás, temetés halotti tor, rokonvárás, gyászmise. Szóval ott ez nem egynapos program
Azt pedig kevéssé gondolom, hogy 2021 vége előtt feloldanák a gyülekezési tilalmat, addig pedig falun egy halott "sem tud várni".
*
Az öltöztetés, a háznál - már elmaradt. - A temetés után viszont a halotti tor... az bizony keményen tartja magát. No ott aztán nemcsak tizen lesznek, hanem sokkal többen... A vendéglős biztosan nem vállalja be, egyik sem, de ha háznál lesz, akkor rendőrségi -tömeg oszlatás- lesz a tor vége?! Alig hiszem... Pedig sokan, sajnos sokan még mindig nem gondolkoznak. Nincsenek a veszéllyel tisztában.
 
A virrasztás már régen nincs temetés részeként engedélyezve. Legalábbis manapság. Most pedig főleg nem.
 
A virrasztás már régen nincs temetés részeként engedélyezve. Legalábbis manapság. Most pedig főleg nem.
Tőlünk egy utcányira tartottak virrasztást a helyi roma vezető egy rokonáért.
Tudtommal az elhunytat rögtön elszállítják a halál beállta után, ettől függetlenül náluk hagyomány akár a több napos virrasztás is.
Járvány ide vagy oda, ők nem foglalkoznak vele hogy mennyi ember lehet együtt, autóból több volt, mint emberből lehetett volna.
 
Nos megtörtént ˝a˝temetés. Mivel többen voltak mit száz....egyeseken még maszk sem volt. A rendőrség közölte hogy kegyeleti okokból nem avatkoztak be...
Mi a következő lépés?
Nos megbírságolták a temetést szervező céget...(akik szintúgy kegyeleti okból nem tettek semmit)
Álszent .
 
Nem álszent dolog ez. A rendőrségnek a temetésen nincs semmi feladata. A jogszabály betartását/betartatását a kormányrendelet a szervezőkre testálja, és csak a rendelkezésekben leírtak elmulasztásának szankcionálását bízza a rendőrségre.
Ugye nem az a kérdés, hogy az 50 + tömeg feloszlatását kellett volna produkálni?
 
Nem akarom ide citálni a jelenleg hatályos jogszabályt, mert akkor lesz itt megint egy olyan olvtárs, aki a jogászkodásért megkutyáz (1x már megtette) :D.
Ezt a kérdés dolgot sem jogászkodó szemmel kell nézni hanem.Okosan és gyakorlatiasan.
Mellette emberséges marad.Nem rendőrségi és nem jogász ügy egy szabályhoz igazítása a létszámnak
Az 1 rendezvényből kettőt lehet csinálni.
Flamingó időben választotta volna el. Hogy két csoportnak minősüljön
Én térben.
A két csoport között 50 méteres távolságot tartani.A ravatalhoz sem egy csoportban mentek volna oda.
Szervezési kérdés.
A pap sem felelős nem Ő szervezte.
A pap csak töketlen és kegyeletsértő.
 
Utoljára módosítva:
Nem álszent dolog ez. A rendőrségnek a temetésen nincs semmi feladata. A jogszabály betartását/betartatását a kormányrendelet a szervezőkre testálja, és csak a rendelkezésekben leírtak elmulasztásának szankcionálását bízza a rendőrségre.
Ugye nem az a kérdés, hogy az 50 + tömeg feloszlatását kellett volna produkálni?
Tőlem..
Nem én nyilatkoztam .
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője Ugyanakkor elmondta, hogy miért nem cselekedtek azonnal a rendőrök:A temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból - a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve -, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek
Akkor csak volt valami keresnivalójuk a rendőrségnek a helyszínen.
Nem oszlatni gondoltam hanem azt hogy amit ők nem mertek megtenni azért mást meg büntetnek.
Ez az ami szerintem álszentség.
Ugyanezt látom pl: külföldi delegátus érkezésekor ellentüntetők lecsukva...majd bocsánat nem jól értelmeztük a szabályt...elengedve.
 
Nos megtörtént ˝a˝temetés. Mivel többen voltak mit száz....egyeseken még maszk sem volt. A rendőrség közölte hogy kegyeleti okokból nem avatkoztak be...
Mi a következő lépés?
Nos megbírságolták a temetést szervező céget...(akik szintúgy kegyeleti okból nem tettek semmit)
Álszent .
Egyetértek valami nagyon álszent ezeknél.
A szervező céget nem bírságolták meg.
Jogászkodó nem értette mire mondod álszent.
Pedig lehetett érteni.Mondom én hogy az életirányításához nem jogászkodás kell hanem értelem.
A lényeget meglátni.Hogy álszent a jogalkotó és a jogalkalmazó is.
Nem értik mit kell alkalmazni hogy megoldás legyen.Kettős-mérce a neve mostanában.Nem mindenkire egyformán érvényesítik ugyanazt a szabályt
Persze a maszk felvételénél kegyeleti okra hivatkozni az álszent és felelősség kibújás.
Egyszerűen a rendőrség nem vállalta fel.
Kockázatosnak érezte.
Az utcán lévőkkel és kisvállalkozókkal pékkel tudnak púposodni.
Na meg védtelen autósokat büntetni.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére