Döcögősen indult a legális fűbiznisz Kanadában, de 2020-ra már lesz THC-s üdítő és csoki is

Több mint egy év telt el azóta, hogy Kanada az első G20-as országként az egész államban legalizálta a marihuánát. A döntést kitörő örömmel fogadták az állampolgárok, és rögtön meg is rohamozták a fűboltokat.

Akkor mégis hogy lehet, hogy az emberek többsége továbbra is inkább a feketepiacon szerzi be a marihuánát?

A BBC cikke szerint ennek több, teljesen normálisnak tűnő és megoldható oka van, és a nehéz kezdet ellenére nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan még jobban felpörög a kannabisz-üzlet, ami már tavaly is Kanada GDP-jének 3 százalékát adta.

Új piac
A legalizáció után úgy tűnt, mindenki be akar törni az újonnan megnyílt piacra. A sajtóban el is nevezték az új őrületet Kanada „zöld rohamának”, nem véletlenül, a nagy befektetők között volt például Snoop Dogg és Toronto korábbi rendőrfőnöke; sokan szeretettek volna egy szeletet kihasítani az ígéretes új bizniszből.


Csakhogy nagyon úgy tűnik, első nekifutásra csalódniuk kellett. A téma szakértője, a New Leaf Data Services igazgatója, Jonathan Rubin szerint jó előre lehetett látni, hogy ezek a nagy remények nem álltak túl stabil lábakon. Azt, hogy Amerika több államában és Kanadában legalizálták a kannabiszfogyasztást rekreációs céllal is, egy példátlan, soha vissza nem térő lehetőségnek tartotta. Azt gondolta, ez is csak egy olyan szabadon vásárolható árucikk lesz, mint bármelyik más. Ez azt jelentette, hogy úgy számolt, akárcsak a búza vagy a sertés ára, úgy a kannabisz nagykereskedelmi ára is fluktuál majd. Így ahelyett, hogy magába a kannabiszba fektetett volna, Rubin megalapította a New Leafet, hogy kövesse a kannabisz árának változásait azokban az államokban, ahol már legálisan árulják. A befektetők és a piac résztvevői az ebből nyert adatokért fizetnek.

Ennek az üzleti modellnek köszönhetően Rubin jóval mások előtt figyelhette meg, ahogy a piac megnyílt. Kanadában például - szerinte - csalódást okozott a bevezetés. Az eladási számok nem növekedtek az elvárt mértékben, és bár Rubin nem mondaná, hogy a terv elesett, azért meglehetősen frusztrálónak tartja a dolgot. A nagykereskedelmi árak mintegy 17 százalékkal estek vissza, mióta a New Leaf követi a számokat, ami nem teszi lehetővé túl nagy haszonkulcs alkalmazását. Az eladások is lelassultak a kanadai statisztikák szerint. Mindezek nem tettek jót a kannabisszal kereskedő vállalatok részvényeinek sem.

2018 májusában a kanadai Canopy Growth volt az első olyan marihuánával foglalkozó cég, amely megjelent a New York-i tőzsdén. Hat hónappal később a részvényeik ára megduplázódott, a csúcson 52 dollárt (úgy 15 ezer forint) is megadtak érte.

„Próbáltunk rájönni, milyen fajtákat, milyen formában és mekkora mennyiségben kéne termesztenünk - jó munkát végeztünk, de nem sikerült mindent tökéletesen eltalálni” - mondta a cég elnöke, Rade Kovacevic.

Hiába lehet árulni, ha nem jut el a vevőhöz
Kanadában nehezítette a termék eljuttatását a fogyasztóhoz, hogy ahány tartomány, annyiféle törvényi szabályozás van. Ontarióban, Kanada legsűrűbben lakott tartományában például a bürokrácia és a kannabiszt legálisan kínálható üzletek számának korlátozása lassította a termékbevezetést. A kiskereskedések sorsolással juthattak árusítási engedélyhez, és ebből csupán 24 darabot osztottak ki - egy olyan tartományban, ahol 14 és fél millió ember lakik.

A gondok viszonylag korán megmutatkoztak. A kannabisz fogyasztását lazulási célból is engedélyező törvény 2018 októberében lépett hatályba. Természetesen ekkor még nem álltak rendelkezésre akkora készletek, amelyek a keresletet ki tudták volna szolgálni. Rengeteget kellett várni, akár a boltnál állt sorban az ember, akár online került várólistára. A gyártók még nem tudták biztosan, hogy vajon melyik fajták lesznek a legnépszerűbbek és a forgalmazási lánc sem volt még elég olajozott.


Egy vásárló szagmintát vesz egy vancouveri marihuána-kereskedésben 2019 októberében.Fotó: Elaine Thompson/AP
Ahol készlethiány volt, most túlkínálat van, részben persze annak is köszönhetően, hogy kevés kiskereskedés van. Szeptemberben a kanadaiak 11 707 kilogramm szárított kannabiszvirágot vásároltak. Ugyanekkor a termesztők 165 ezer kilogrammnyi kész és félkész terméket halmoztak fel, ami több mint egy évre elegendő mennyiség a kereslet kiszolgálására.

Rade Kovacevic, a Canopy Growt igazgatója elsősorban abban látja veszteségeik okát, hogy Ontario tartományban nincs elég kereskedés. Szerinte ez az egyik oka annak is, hogy sokan még mindig a feketepiacról szerzik be a kannabiszt.

Amikor a kormány bejelentette a kannabisz legalizálását, az egyik legfontosabb cél az volt, hogy csapást mérjenek a feketepiacra. Ehhez képest a kanadai statisztikai hivatal becslése szerint a fogyasztók 75 százaléka még mindig illegális csatornákon jut hozzá a marihuánához. Robin Ellis, egy torontói üzlet társalapítója, aki sokáig aktivistaként küzdött a kannabisz legalizálásáért, úgy véli, sokan azért szerzik be még mindig illegálisan a füvet, mert a legális sokkal drágább, ráadásul messze is vannak a boltok, így sokkal egyszerűbb továbbra is a helyi sráctól megvenni a cuccot.

Még mindig csak öt kannabiszt kínáló üzlet van Torontóban, ráadásul mind a belvárosban működik, ami azt jelenti, hogy a többségnek kilométereket kell vezetnie, ha legálisan akar fűhöz jutni. Ráadásul a legális kannabisz jóval drágább, mint a feketepiacon kínált áru; grammja tavaly októberben 9,82 kanadai dollár volt, idén júliusban 10,65 (úgy 2400 forint). Ehhez képest illegálisan csupán 6-6,5 kanadai dollárt kell grammonként fizetni.

Persze érdemes elgondolkozni azon is, hogy talán azért nem lett egyelőre mégse akkora biznisz ez, mert az, hogy legálisan hozzá lehet jutni a kannabiszhoz, nem változtatott mindenkit azonnal fogyasztóvá. Tavaly Kanadában csupán három százalékkal nőtt a számuk, 14-ről 17-re.

Kor szerint leginkább a 25-34 év közötti fiatalok hajlamosak kannabiszt fogyasztani, a második helyen a még fiatalabbak, a 15-24 éves korosztály áll. (Kanadában - tartománytól függően - 18-21 éves kortól lehet legálisan kannabiszt venni.) Az idősebb korosztály a Statistics Canada szerint nem nagyon él vele, viszont ők azok, akik valószínűleg tényleg csak legális helyekről szerzik be.

Hasonló képet festenek az Egyesült Államokban készült felmérések, már ahol a kannabisz legális: a tinédzserek körében még csökkent is, vagy változatlan maradt a fogyasztás.

THC-s kóla és csokoládé
A kesergés ellenére azért a kannabisz-biznisz fontos új iparága lett Kanadának. 2018 októberében 4405 kg szárított marihuánát adtak el legálisan, 2019 szeptemberében már 11707-et. Az iparág az ország GDP-jének 3 százalékát termelte ki 2018-ban.
Decemberben az ontariói kormány bejelentette, hogy a lassú start után a tartomány újabb kannabisz-kereskedés megnyitását tervezi. Felhagynak a sorsolásos módszerrel, nem limitálják az üzletek számát, és ezentúl a kereskedőknek az eddig szintén korlátozó erejű előminősítő feltételeknek sem kell megfelelniük. A gyártók ezentúl nyithatnak saját mintaboltot, ahogy például a sörgyáraknak is vannak üzleteik a gyártás helyszínén.

A jövőben ráadásul szélesebb termékválaszték várható. A kormány legalizál több alternatív kannabiszterméket, például az ehető verziót. Eddig a kanadai egészségügyi hatóság csak a kannabiszolaj, a marihuána szárított virága, magja és szára árusítását engedélyezte. Az új termékek bevezetésével várhatóan az eladások is jelentősen növekednek. A gyártók arra számítanak, ezeket főleg olyan vásárlók veszik majd, akik korábban nem próbálták a marihuánát.

Az új termékek bevonzzák a nagybefektetőket is. A Corona sört gyártó Constellation Brands 38 százalékot vásárolt a Canopy nevű cégben, melynek elnöke azt mondta, 2020 elején THC-tartalmú üdítők piacra dobását tervezik. Persze csak alacsony dózisban, így hatásuk például az alkohol tartalmú söréhez lesz hasonló - csak ezekben nem lesz alkohol. A cég THC-tartalmú csokoládét is kínál majd.

Boros Juli
 
Távoznak, mert a kevesek által működtetett globális kapitalizmus így működik. A tejet mindig az fölözi le, aki a kanalat a kézében tartja.
Munkáért munkabért. Ha egy országgal odébb ugyanazért a munkáért a többszörösét kapja, persze hogy elmegy, és nem lehet visszatartani semmilyen babakötvénnyel, meg csokkal.
 
Az iskolai menzakoszt inkább embere válogatja. Pl én saját iskolás emlékeim miatt nem szeretem a zöldborsós és babos ételeket. Viszont az tény, hogy egyes gyerekeknek eléggé el van tájolva a fogalomrendszere. Pl. én szeretem a májat, de van a suliban egy csomó gyerek aki meg nem enné. Számukra csak a mellfilé és a comb ami hús és ehető egy csirkéből. Plusz az egészre rálök egy lapáttal az a kormányzati törekvés, hogy csökkentsék a gyerekek sóbevitelét, meg egéségesebben étkezzenek, szóval eléggé sótlan a kaja nekem, ha néha a menzán eszem. Persze ennek megvan az egéségügyi oka, túl sok só káros, stb. Csak a gyerek izetlennek érzi a kaját, a szülő dühöng, hogy rossza a kaja. Kicsit olyan mint a sapka esete a vicben, ha van az a baj, ha nincs akkor meg az. Mindenesetre aki éhes az megeszi, aki meg finnyáskodik az megszívja.
Persze lehetne ezt máskép is csinálni, saját kertek az iskolának, hogy tudja a gyerek tapasztalati uton is honnan jön a paradicsom, meg normális konyhák, csak az többe kerülne, mint egy központi konyháról kihozni a napi adagot és ha kell helyben melegíteni.
 
ezt úgy mondod, mintha a német fiatalok nem mennének jobb munkalehetőséget keresve Angliába, vagy mintha nem lenne rengeteg olasz munkavállaó Svájcban a nagyobb fizu miatt.
Így igaz! Tehát nem kell elájulni az alamizsnától, amit ilyen-olyan támogatás címszó alatt adnak, mert az nem kompenzálja az éhbért.
Munkáért munkabért kell adni, és ha azt akarja, hogy maradjon a fiatal, akkor versenyképeset. Különben minden igyekezete hogy röghöz kösse, hiábavaló.
 
Munkáért munkabért. Ha egy országgal odébb ugyanazért a munkáért a többszörösét kapja, persze hogy elmegy, és nem lehet visszatartani semmilyen babakötvénnyel, meg csokkal.
persze, hogy nem ... természetesen a babakötvényt megkapják a Németországbam született magyar gyerekek is, a nemzet segítése a lényeg, az állampolgárságról nem mond le senki, a több pénzért csak a munkaerejét árulja.
 
Így igaz! Tehát nem kell elájulni az alamizsnától, amit ilyen-olyan támogatás címszó alatt adnak, mert az nem kompenzálja az éhbért.
Munkáért munkabért kell adni, és ha azt akarja, hogy maradjon a fiatal, akkor versenyképeset. Különben minden igyekezete hogy röghöz kösse, hiábavaló.
Ez teljesen igaz, csak itt jön elő az a gigászi gond, hogy az államok gazdasági fejletsége igencsak eltérő az unión belül is. A cégek meg kihasználják ezt maximálisan. AZ, hogy hova települ egy gyár rengeteg tényező határozza meg, benne van a munkabér is. A kormány egy tollvonással felemelhetné a béreket pl, német szintre, ezt a multik egy része szerintem simán be is nyelné, csak épp a magyar vállalatok jelentős része csődbe menne, hisz ha dupla annyi fizetést kell adnia, akkor árat emel vagy kirug pár embert. A magyarok jelentős része árérzékeny, simán elmennének a határon túli üzletekbe vásárolni, ha pár forintot nyernek rajta. Ma napig kedvenc ábrám erről egy 2000-es évekbeli térkép amin azt mutatták meg mekkora távolságra éri meg a határtól átmenni a szomszéd országba tankolni és még Debrecen is benne volt simán.
 
persze, hogy nem ... természetesen a babakötvényt megkapják a Németországbam született magyar gyerekek is, a nemzet segítése a lényeg, az állampolgárságról nem mond le senki, a több pénzért csak a munkaerejét árulja.
Miért is mondana le az állampolgárságáról?
De attól még, hogy ő magyar állampolgár, nem lesz a magyar államnak sem adó, sem járulékfizetője. Csak a statisztikát szépíti, hogy legalább papíron nem fogy annyira a magyar. Az meg, hogy csak a munkaerejét árulja, hülyeség. A második generáció még úgy-ahogy megtanul magyarul, de akinek már az anyja-apja is külföldön született, az nem.
 
Csak így tovább, maradjon a nyugat élvezeti cikke....

...Nagyon jó, hogy mifelénk a drogliberalizáció helyett gyermekeink védelmét tartja a kormány fontosabbnak.
a drogkereskedelem Kanada GDP -jének a 3% -át adja ... ez azért elég jelentős, természetes, hogy növelni szeretnék és ezentúl nem limitálják az üzletek számát, a kereskedőknek az eddig szintén korlátozó erejű előminősítő feltételeknek sem kell megfelelniük.

hosszas taps, hatalmas taps, hosszantartó taps, éljenzés
Legyen a te dolgod, ha azzal hülyíted magad, hogy otthon nincs drogprobléma.
 
Utoljára módosítva:
a drogkereskedelem Kanada GDP -jének a 3% -át adja ... ez azért elég jelentős, természetes, hogy növelni szeretnék és ezentúl nem limitálják az üzletek számát, a kereskedőknek az eddig szintén korlátozó erejű előminősítő feltételeknek sem kell megfelelniük.

hosszas taps, hatalmas taps, hosszantartó taps, éljenzés
a magyar allapotok drogfogyasztasban

gps_2016_hu_01.jpg
gps_2016_hu_02.jpg


gps_2016_hu_03.jpg
 
Legyen a te dolgod, ha azzal hülyíted magad, hogy otthon nincs drogprobléma.
persze, hogy van, de amint írod probléma ... de legalább nem akarják legalizálni és ez által eltüntetni a problémát.
Ha te azzal hülyíted magad, hogy az a jó minnél többen kóvályognak bódult állapotban és tapsikolsz örömödben, hogy a GDP 3% -át hozza a kábítószer ... hát, örülj neki.
 
Csak így tovább, maradjon a nyugat élvezeti cikke.

mellesleg a cikk szerint a fogyasztók 75% -a továbbra is a feketepiacról szerzi be a mindennapi kábítószerét.
Nagyon jó, hogy mifelénk a drogliberalizáció helyett gyermekeink védelmét tartja a kormány fontosabbnak.
persze, hogy van, de amint írod probléma ... de legalább nem akarják legalizálni és ez által eltüntetni a problémát.
Ha te azzal hülyíted magad, hogy az a jó minnél többen kóvályognak bódult állapotban és tapsikolsz örömödben, hogy a GDP 3% -át hozza a kábítószer ... hát, örülj neki.
Boldogak lennének a magyar hatóságok, ha csak a fű lenne a probléma.

A különbség

"Nem börtönözhetjük be gimnazistáinkat, mert elszívtak egy füves cigarettát"

Ruth Dreifuss
Svájc belügyminisztere.

https://index.hu/belfold/2017/03/09/a_fidesz_drogstrategiajanak_eredmenyei/
 
"Nem börtönözhetjük be gimnazistáinkat, mert elszívtak egy füves cigarettát"
Ruth Dreifuss
Svájc belügyminisztere.
ez már a svájciak dolga,a Journal of Neuroscience-ben, például azt állítják, már egy-két füves cigaretta is maradandó változásokat idézhet elő a fejlődésben lévők agyában.

https://www.jneurosci.org/content/39/10/1817
én mindenesetre olyen politikusokra szavazok akik nem bátorítják, támogatják a drogfogyasztást.
 
Szerintem a nő, nem bátorításrol beszél...
lehet nem ugyanazt a cikket olvastuk, én ezt olvastam:
"Decemberben az ontariói kormány bejelentette, hogy a lassú start után a tartomány újabb kannabisz-kereskedés megnyitását tervezi. Felhagynak a sorsolásos módszerrel, nem limitálják az üzletek számát, és ezentúl a kereskedőknek az eddig szintén korlátozó erejű előminősítő feltételeknek sem kell megfelelniük."
 
lehet nem ugyanazt a cikket olvastuk, én ezt olvastam:
"Decemberben az ontariói kormány bejelentette, hogy a lassú start után a tartomány újabb kannabisz-kereskedés megnyitását tervezi. Felhagynak a sorsolásos módszerrel, nem limitálják az üzletek számát, és ezentúl a kereskedőknek az eddig szintén korlátozó erejű előminősítő feltételeknek sem kell megfelelniük."
Én a svájci nőröl és a sikertelen magyar drogpolitikárol beszéltem. Te bújócskázol.
 
Utoljára módosítva:
Magyarországon is a drogliberalizáció szószólói azt hangoztatják, hogy az állam jelentős bevételekre tehetne szert, ha szabad utat adna a kábítószerek terjesztésének... még szerencse, hogy vannak akik ellenzik, a kormány nem akar az emberek egészségén nyerészkedni.
De a terv, hogy a baloldali összefogás Budapestről kiindulva, településről településre haladva akarja lebontani a hatósági korlátokat.
 
Én a svájci nőröl és a sikertelen magyar drogpolitikárol beszéltem. Te bújócskázol.
Naaa... ne viccelődjünk már, ha kimondottan a svájci nőröl akarsz beszélgetni, hogy is becézgetik?

Former interior minister Ruth Dreifuss, nicknamed “dealer of the nation” for introducing ground-breaking drug policies, is one of the figureheads of the country’s legalisation campaign.

még, hogy nem támogatja :rohog:
Ruth Dreifuss milite pour la légalisation du cannabis
http://www.canalalpha.ch/actu/ruth-dreifuss-milite-pour-la-legalisation-du-cannabis/
 
Utoljára módosítva:
ez már a svájciak dolga,a Journal of Neuroscience-ben, például azt állítják, már egy-két füves cigaretta is maradandó változásokat idézhet elő a fejlődésben lévők agyában.

https://www.jneurosci.org/content/39/10/1817
én mindenesetre olyen politikusokra szavazok akik nem bátorítják, támogatják a drogfogyasztást.

46 alany az annyira kevés, hogy abból az ég világon semmire sem lehet következtetni...

Drogfogyasztás van akkor is, ha nem legális. Egy dolog szól a legalizálás ellen szerintem: hogy míg az illegalitásban jóravaló bűnözők, drogkereskedők gazdagodnak meg a fogyasztói habituson, addig a legalizálás meg a gennyes politikusok zsebébe töltené a pénzt ugyanazért... :)

a kormány nem akar az emberek egészségén nyerészkedni.

És a hozzád hasonló érveket puffogtatók mindig elfeledkeznek a legalapvetőbb tényről: a marcsitól senki sem hal meg, egészséget közel sem fanyegati annyira, mint ti szeretnétek beállítani, ezzel szemben a legális drogoktól (alkohol, dohány - és ugye egyiket már kontrollálja a kurmány és családtagjaik, a másikról is szó van, hogy a jövőben rátennék a kezüket) ezrével halnak meg évente. Vagyis szerinted nyerészkednek-e? :eek:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére