DK Gyurcsany Ferenc kampany nyito beszede 2018.

Szombaton egy XI. kerületi sportcsarnokban nyitotta meg a választási kampányát a DK.

A Demokratikus Koalíció a siker, a tisztesség, az őszinte szó, a szabad gondolat pártja – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a rendezvényen.

Gyurcsány hangsúlyozta: a DK soha nem alkudott meg Orbán rendszerével, nem zsarolható.

A DK elnöke 12 pontban foglalta össze a leendő demokratikus kormány legfontosabb döntéseit, amiket már az első napon meg fognak lépni:

gyurcsany.jpg

1. Eltávolítják a legfőbb ügyészt, különleges ügyészi hivatalt állítanak föl és csatlakoznak az európai ügyészséghez.

2. A költségvetés átcsoportosításával, másfélszeresére növelik az orvosok ápolók bérét, és 150 új CT és MRI készüléket szereznek be.

3. Módosítják a választójogi törvényt, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

4. Új bérmegállapodást kezdeményeznek, hogy a minimálbér érje el legalább a létminimumot, és folyamatosan növekedjen az emberek bére.

5. Véget vetnek az ukrán nyugdíjbiznisznek, és akik ebben részt vettek, azok ellen eljárást indították.

6. Törvényt hoznak a nyugdíjkorrekcióról, helyreállítják a szolgálati nyugdíjasok státuszát, védelmét.

7. Zár alá veszik a fideszes oligarchák vagyonát és kárpótlási alapot hoznak létre az Orbán-rendszer károsultjainak

8. Törvényben rögzítik, hogy alapjog az internet hozzáférés és ingyenessé teszik az alapvető internetszolgáltatást

9. Helyreállítják a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, kéttannyelvű oktatást vezetnek be

10. Felülvizsgálják az egyházak kiváltságait, független bizottságot állítanak fel a papi gyerekmolesztálási ügyek kivizsgálására.

11. A családi pótlékot harmadával növelik, és biztosítják, hogy valamennyi éhező gyerek naponta háromszor kapjon meleg ételt.

12. Gázból, vízből, áramból az alapfogyasztást ingyenessé teszik, leállítják Paks-2-t, és a megújuló energiaforrásokra építik Magyarország jövőjét

Gyurcsány Ferenc arra biztatott mindenkit, hogy menjen el szavazni április 8-án.

Úgy fogalmazott, hogy ha az ország lakói nem veszik birtokba az országot, akkor az ország urai veszik birtokba az országot, és a többieknek a szolgasors jut csak.
 
Nem olvastam még át kellö alapossággal a pártprogrammot de tapasztalatbol tudom, hogy egy párt sincs amelyiket korlátlanul támogatnék és ez érvényes a világ összes országára. Pragmatikus okbol azonba döntenünk kell.
-
Szerintem nem szabad hagyni, hogy az Orbán kormány tovább kiépitse a hatalmát mert nem tudtok tölle soha megszabadulni.
-
A nagy "siker" nyilvánvalo modon nem használt a Fidesznek, nézzük meg honnan jöttek és mivé váltak.
Egy mérleg akkor van kiegyensulyozva ha nincs abszolut többség, ha kis kilengésekkel középen van.
-
 
A családi pótlékot harmadával növelné, de egy szó nem esik arról, mi lesz a családtámogatási rendszerrel, az adórendszerrel, a bevándorlás-politikával. Tehát mintha a nagy rendszerekről kevesebb szó esne. Az alapfogyasztást nem tudom értelmezni.
 
Bevándorlási politika az nincsen csak kivándorlás. Rám legalábbis ne várjatok, én ágyban párnák közt akarok meghalni. :)
 
........ nézzük meg honnan jöttek és mivé váltak.
Egy mérleg akkor van kiegyensulyozva ha nincs abszolut többség,....-
A négy évvel ezelőtti választások után számomra már világosan látszott hogy így el fog fajulni a többségi uralom.
Nagy vitáim voltak az akkori munkahelyem elvakult fidesz hívőivel, amikor azt mondtam, hogy
(ahogyan Te is megfogalmaztad) ha nincs a mérleg kiegyensúlyozva, akkor a korlátlan uralmon lévők
beleszédülnek, elvakulnak a hatalomba.
Ahogy mondani szokás: Pedig "valamikor ők is emberek voltak" de itt van rá a másik hétköznapi:
"a hatalom a b@szásnál is édesebb" és ide jutottak.
Nagyon okosan, módszeresen felépítve a rendszert, bebetonozva önönmagukat és slepjüket a legfontosabbnak tartott posztokba, de talán majd a túlzott önbizalom és elvakultság során keletkezett réseket megtalálják más beálítottságú,
okos emberek - ahogy ez már annyiszor megtörtént a történelem során - és meghasad a jég.
 
Sajnos az a nagy helyzet, ha gyenge a hatalom, az ország kormányzásképtelen. Lásd: most épp a németeket, illetve ellenpéldaként lásd az osztrákok sok évtizedes koalíciós kormányzását. A kétharmad felhatalmazás és lehetőség volt az erős kormányzásra. A néhány százalékon álló pártok mögött pedig alig áll társadalmi támogatás.
 
Eros hatalom az ha egy part uralja es megmondja a tutit? Ahol igy van, az diktatura. /amibe azert volt reszunk/
Nem hiszem rajtad kivul van aki nem tartana eros orszagnak Nemetorszagot minden tekintetben eros vezeto mindenben az Euba meg akkor is ha koalicios kormany van.
 
Vajon komolyan gondolja?
Mi az alapfogyasztás?

4.1.5. Ingyenes alapszolgáltatásokat mindenkinek

  • Alapvető jognak tekintjük, hogy mindenki hozzájusson annyi vízhez, villanyáramhoz és fűtéshez, amennyi a létfenntartásához elég, és hogy mindenki bekapcsolódhasson az információs társadalomba. Magyarország jelenlegi közműszolgáltatási modellje ezt nem biztosítja, sőt a mesterségesen alakított árak miatt a fogyasztók fizetik meg a fideszes oligarchák extraprofitját. A fenntarthatatlan és hazug rendszert fel kell számolni. A díjképzés rendszerét úgy alakítjuk át, hogy a szolgáltatók a létfenntartáshoz szükséges víz és áram mennyiségét sávos rendszerben, az első 2 m3 ivóvizet és az első 50 Kwh elektromos áramot ingyenesen biztosítsák.
  • Hasonló ingyenes szolgáltatási minimumot alakítunk ki a fűtéshez szükséges gáz és villanyáram, illetve a távfűtés esetében, valamint a rászorulók számára ingyenesen biztosítjuk a fűtéshez szükséges tüzelőt.
  • Egymillió háztartási nap- és szélerőművet hozunk létre, megújuló energiára állítjuk át a távfűtési rendszereket, továbbá újrakezdjük a panelek és családi házak hőszigetelésének, átalakításának támogatását. Ezekkel az intézkedésekkel hosszabb távon 50 % háztartási energia-megtakarítás érhető el a családok számára.
  • Az információhoz való hozzáférést alapjognak tekintjük. A tanuláshoz, álláskereséshez, ügyintézéshez elengedhetetlen az internetes elérés, ezért mindenki számára ingyenessé tesszük az internetes alapszolgáltatást.
 
Sajnos az a nagy helyzet, ha gyenge a hatalom, az ország kormányzásképtelen. Lásd: most épp a németeket, illetve ellenpéldaként lásd az osztrákok sok évtizedes koalíciós kormányzását. A kétharmad felhatalmazás és lehetőség volt az erős kormányzásra. A néhány százalékon álló pártok mögött pedig alig áll társadalmi támogatás.
Figyelemmel kísértem a német helyzetet mostanában, és nekem egészen más jött le belőle mint neked. Beidézem ide @Ernoe nevét is hogy biztos elolvassa ezt és javítson ki engem ha tévednék:
—Egy ország nem a kormányától erős, mert a kormány csak pár tucat, legfeljebb pár száz ember, hanem a NÉP teszi erőssé, s a nép akkor erős ha művelt, szakképzett, önbizalommal telt, és nem könnyű félrevezetni!
—Emellett, egy ország erejét a GAZDASÁGA adja főleg. Rossz kormány mellett is erős maradhat sokáig egy orszg, ha korábban erős volt a gazdasága. Figyeld meg, Trump is a feje tetejére állhat, még újra meg is választathatja magát, az USA nem fog tőle bedőlni, mert ERŐS, és nem a kormánya teszi erőssé. Szar kormány persze legyengíthet egy erős országot is, de ahhoz HOSSZÚ IDŐ KELL!
—Maga a tény hogy kb fél éve nincs kormánya Németországnak, de az ország mégis kiválóan funkcionál, épp azt bizonyítja mindennél fényesebben, hogy Németországban a dolgok ALAPVETŐEN RENDBEN VANNAK. Tehát alapvetően, nem MIND. Akadnak problémák, persze, mindenütt akadnak, náluk is, de lagalábbis olyan 80 százalékban a dolgok egész okéságosak, hiszen annak ellenére is rendben mennek a folyamatok, hogy egy felsőbb hatalom állandóan hozzápiszkálna. (mint ahogy Magyarországon teszik).
—A kormány hiánya akkor fájdalmas és súlyos, ha az országban még nem alakult ki stabil jogrend, és megbízható gazdasági környezet. Magyarország ilyen, ahol ez nem alakult ki, naponta változtatják az amúgyis gumi-törvényeket... Németországban ez úgy látszik nincs így, s ha valamin nem kell változtatni, minek kéne oda kormány okvetlenül és azonnal?! Tehát az hogy ott nincs épp kormány egy ideje, nem tragédia, inkább csak afféle „illetlenség”, mint amikor valaki mittudomén cipő nélkül, lyukas zokniban megy egy külföldi fogadásra. Vagy inkább felemás cipőben, mert nincs eldöntve melyik „párt” válassza, hehehe... Nem szép dolog, és kibeszélik az emberek, de ettől még nem lesz hülyébb mintha illendően lenne felöltözve, ugyanolyan teljesítőképesek az izmai is, stb. Szóval, épp ezzel bizonyította be Németország a szememben, hogy kifejezetten jó hely Európában...
 
A fene egye meg, nem szívesen írok ilyesmit mert még emlékszem a múltra, de ez a Gyurcsány egyre szimpatikusabb... Ha Magyarországon élnék, most már biztos hogy rá szavaznék, ha semmi másért nem is de azért az egyért is már, mert az egyházak privilégiumait felül akarja vizsgálni... Ezen kívül is vannak számomra tetsző pontjai, de ez aztán különösen vonzó a programjában!
 
NA es a 10. perc utan ha jol emlekszek Europai Egysult Allamokrol beszel.

Ez a 12 pont egyszeru es szuksegszeru nagyon. Akarmilyen oldalon van valaki ezek orszagos ugyek es nem part politika.
 
Látom, Gyurcsány nem a legkedveltebb ellenzéki politikus. Én csak azóta foglalkozom a magyar belpolitikával amióta a szélsőjobboldal ott szalonképes lett, amióta megalakultak a paramilitant fegyveres mozgalmak, amióta emberáldozatok vannak, amióta a közömbösség, ellenségesség más nemzetiségű, más vallású emberekkel szemben kormány program lett, amióta hiányzik egy fairness a magyar politikából, amióta a demokrácia, a jogállamiság aláásása folyik...
-
Sok embert elkeserít, rezignáláshoz vezet a tény, hogy nincs egy egységes, - mondjuk ki őszintén, egy kompetensnek látszó ellenzék aki feltudná venni a versenyt egy profinak tekinthető maffia szerű kapcsolatokat ápolo jelenlegi kormánnyal.
-
Ezeknek az embereknek azt tudom mondani, fel a fejjel, ez nem egy speciális eset, minden diktatúra bukása elött ilyenek voltak az állapotok. Az egykor szimpatikusnak látszó Orbánnak és pártjának a helyzete sem volt jobb - eltekintve attól, hogy akkor még nem volt Soros-törvény és nagykanállal nyúlhattak anyagi támogatáshoz a Kádár kormány ellen.
-
Ebből tanult a mai kormány, ezért tudja hogyan lehet az ellenzéket a leg érzékenyebben kicsinálni, független szervezetek betiltása, médiák hatalomba vétele, anyagi források elapasztása... de most nem ezt akarom hangsúlyozni.
-
Ki gondolta volna, hogy az egy-párt-rendszert áttudja Magyarország alakitani egy több-párt-rendszerré, politikailag érdekelt személyekből állam vezetők nőhetnek ki akik korábban semmi hasonlóval nem rendelkeztek? Mekkora volt a kommunista politikusok előnye az akkori opositioval szemben, és mégis!
-
Szerintem a helyzet nem kilátástalan, elég, ha a jelenlegi kormánypárt nem éri el az abszolút többséget és akkor kénytelen lesz koalícióval kormányozni, Az ország garantáltan nem kerül "zöldfülűek" kezébe mert a jelenlegi kormánypárt kénytelen az ismereteit továbbra is a latba vetni, míg egy másképp gondolkodó, demokratikusabb generáció beletanulhat mellettük a szakmába.
-
Csak nem csüggedni, élni a demokracia adta jogokkal, választani menni!!!!!! :)
 
Utoljára módosítva:
Figyelemmel kísértem a német helyzetet mostanában, és nekem egészen más jött le belőle mint neked. Beidézem ide @Ernoe nevét is hogy biztos elolvassa ezt és javítson ki engem ha tévednék:
—Egy ország nem a kormányától erős, mert a kormány csak pár tucat, legfeljebb pár száz ember, hanem a NÉP teszi erőssé, s a nép akkor erős ha művelt, szakképzett, önbizalommal telt, és nem könnyű félrevezetni!
—Emellett, egy ország erejét a GAZDASÁGA adja főleg. Rossz kormány mellett is erős maradhat sokáig egy orszg, ha korábban erős volt a gazdasága. Figyeld meg, Trump is a feje tetejére állhat, még újra meg is választathatja magát, az USA nem fog tőle bedőlni, mert ERŐS, és nem a kormánya teszi erőssé. Szar kormány persze legyengíthet egy erős országot is, de ahhoz HOSSZÚ IDŐ KELL!
—Maga a tény hogy kb fél éve nincs kormánya Németországnak, de az ország mégis kiválóan funkcionál, épp azt bizonyítja mindennél fényesebben, hogy Németországban a dolgok ALAPVETŐEN RENDBEN VANNAK. Tehát alapvetően, nem MIND. Akadnak problémák, persze, mindenütt akadnak, náluk is, de lagalábbis olyan 80 százalékban a dolgok egész okéságosak, hiszen annak ellenére is rendben mennek a folyamatok, hogy egy felsőbb hatalom állandóan hozzápiszkálna. (mint ahogy Magyarországon teszik).
—A kormány hiánya akkor fájdalmas és súlyos, ha az országban még nem alakult ki stabil jogrend, és megbízható gazdasági környezet. Magyarország ilyen, ahol ez nem alakult ki, naponta változtatják az amúgyis gumi-törvényeket... Németországban ez úgy látszik nincs így, s ha valamin nem kell változtatni, minek kéne oda kormány okvetlenül és azonnal?! Tehát az hogy ott nincs épp kormány egy ideje, nem tragédia, inkább csak afféle „illetlenség”, mint amikor valaki mittudomén cipő nélkül, lyukas zokniban megy egy külföldi fogadásra. Vagy inkább felemás cipőben, mert nincs eldöntve melyik „párt” válassza, hehehe... Nem szép dolog, és kibeszélik az emberek, de ettől még nem lesz hülyébb mintha illendően lenne felöltözve, ugyanolyan teljesítőképesek az izmai is, stb. Szóval, épp ezzel bizonyította be Németország a szememben, hogy kifejezetten jó hely Európában...
Tkp. igazad van, Németország nem a legjobb példa. Azt akartam mondani, ha egy kormány gyenge vagy egy erős ellenzékkel szemben nem tudja érvényesíteni az akaratát, vagy olyan kompromisszumokba kell belemennie, amelyek eltérítik a kijelölt céljaitól, vagy permanens válságban van, az senkinek sem használ. A kompromisszum nem mindig konstruktív. Ugyanakkor arról nem vagyok meggyőződve, hogy Németországban ne romolna az általános közhangulat. Az ország erős változáson megy át, és ez polarizál. A gazdaság nem minden. Ott volt a Harmadik Birodalom, vagy nézd meg az USA-t, szinte rendszeresek az iskolai ámokfutások. Szóval egy szegényebb, de harmonikus közállapotokat érvényesítő államban adott esetben jobban lehet élni, mint egy gazdag, de kaotikus vagy nagy egyenlőtlenségeket érvényesítő országban. Németországban a merev és kompromisszumképtelen társadalompolitika okán erősödnek a szélsőségek. Mármost, ha egy társadalomban a szélsőségek egyre növekvő társadalmi támogatottságot élveznek reakcióképp egy hasonlóképp szélsőséges társadalompolitika miatt, az beszédes! Az pedig, hogy dolgoknak csak és kizárólag egyféle, és ráadásul csak pozitív kicsengése /következménye lehetséges ("Megoldjuk!"), egyszerűen ostobaság. Hamis remény, mivel a világ soha nem így működött. Némi kétely és megfontoltság nem ártana.
 
Utoljára módosítva:
Ügyvédem , igaz én nem Ernö vagyok , de engedj már meg egy pár sort a Németországbeli helyzetröl had egészitselek ki jó ?? Az tévedés , hogy nincsen kormányunk , mert van ! Igaz tökörészenk az "elittek" mert olyankok mint a szüzlányok variálnak , ez sem jó az sem jó !! A liberálisok nemtudnak a zöldekkel , a szocdemek meg már az eljén kijellentették , hogy nemcsinálnak egy új nagy koaliciot ! Ma meg azon tárgyalnak ! Na kérlek ennyit a politikusok érdemi kijelentéseiröl ! De vissza az egészhez , a régi kormány kérlek mint "megbizott" folyamatosan tovább müködik ! Csak annyi a hátránya , hogy mivel megbizott igy törvényeket még nemhozhat illetve "külföldi" szerzödéseket nemkötthet , ha jól tudom . De tudod mii volt az elsö lépésük ?? Mindjárt megemelték a diétájukat !! Amugy erröl a munkaadójukat a választó polgárokat soha nemkérdezik meg ! Ha Merkelnek vérlett volna a pucájában akkor csinált volna egy kisebbségi kormányt , igen ám , de akkor minden törvénynél a parlamentett kellett volna a hozzájáruláshoz megkérdeznie , akkor kompromissumot kellene köttni , de egy nagy koaliciónál erre szükség nincsen mert az adott pártok képviselöinek , az Alaptörnyény ellenében frakcios kötelezetségük van !! NA erröl ugy röviden ennyit ! Aztán , hogy mi lesz azt majd valamikor Márciusba fogjuk megtudni mivel a szocdemek elösször a pártagokat kérdezik meg szavazat utján a nagy koalicióhoz való hozzájárulásukról !!
 
Mindjárt megemelték a diétájukat ! Amugy erröl a munkaadójukat a választó polgárokat soha nemkérdezik meg

Kedves Gyula, majdnem like-oltam a hozzászolásodat de a diet-emelessel kapcsolatban korrigálni vagyok kénytelen tégedet.
-
Lehet kritizálni a parlamenti képviselök diet-emelkedését ami egyébbként azonos az összes állami alkalmazottra (beleértve a tanárokat, rendöröket...) érvényes törvénnyel, ez pedig egy automatikus emelkedést ir elö. A német parlamenti képviselök 2016-ban egy "null-runde" melett döntöttek tehát a legutolso igazitás 2 évvel ezelött volt.
-
Valoszinü nem érdekel mindenkit ezért csak neked. Itt van a Bundestág ülléséröl készült felvétel, ami azzal kezdödik,
hogy az AfD képviselö élete elsö parlamenti beszédét azzal kezdi, hogy a diet-emelést "szégyenletesnek" tartja.
-
A mai napig nem halottam, hogy egy AfD tag is felajánlotta volna a "többletfizetését" szegények támogatására,
mind azt mondjuk a Linke, Zöldek és az SPD párttol már megéltük. :(

-
Tudom, hogy te csak a szélsöjobboldali párt videoját nézed, amiben álszenteskedik egy tag de nem hallgatod meg a választ.
Kérlekk vedd magadnak a fáradságot és hallgassad meg az érveket pro és kontra:
-

-
Amugy itt találsz egy összaállitás az államfök hivatalos jövedelméröl, évi, havi, heti és napi átszámitással.
-
https://lohnspiegel.org/osterreich/home/gehalt/vip-gehalt/politiker-gehalt

-
Mig az öszinte országok vezetöi egy reális összeget adnak meg a jövedelmükröl, az autokrata, eltitkolni valoval rendelkezö államfök nyilvánvaloan hazudnak.
-
Vagy eltudod képzelni, hogy Orbán napi jövedelme 39 euro lenne? Hogy ezzel a fizetéssel nevelte fel az 5 gyerekét?
-
Gondolj bele, a minimal orabér, egy képzettség nélküli számára, 8 euro az EU-ban, tehát 64 euro naponta,
és Orbán egy kormányzo csak 39 eurot kapna?
Ezt nem hiszem el. Lehet, hogy csak ez után fizet adot. ;)
 
Utoljára módosítva:
A fene egye meg, nem szívesen írok ilyesmit mert még emlékszem a múltra, de ez a Gyurcsány egyre szimpatikusabb... Ha Magyarországon élnék, most már biztos hogy rá szavaznék, ha semmi másért nem is de azért az egyért is már, mert az egyházak privilégiumait felül akarja vizsgálni... Ezen kívül is vannak számomra tetsző pontjai, de ez aztán különösen vonzó a programjában!
Én személy szerint örülnék, ha 5%-ot se érne el az áprilisi választásokon, de attól tartok, a szavazatok 6-7 százalékát csak el fogja vinni. Ennyire azért vonzó!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére