Dobrev Klára: Nincsenek bevándorláspárti politikusok

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listájának vezetője volt az ATV Egyenes Beszéd egyik vendége kedd este. A pénteki bejelentés után a kormányközeli sajtó többször cikkezett Gyurcsány Ferenc feleségéről. Megemlítették Dobrev nagyapját is, Apró Antal volt kommunista politikust is.


Ugyanazt tudom mondani: az ember családját nem lehet megtagadni. Az azonban, hogy mit gondolok a világról, az én döntésem. És, ha az a kérdés, hogy mit gondolok arról a világról, amit a nagyszüleim hordoztak, az nagyon egyértelmű. Sokszor elmondtam, hogy mindazzal, amit a nagyszüleim képviseltek, nem tudok azonosulni

– reagált a vádakra Dobrev.

Hidvéghi Balázs keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: Gyurcsány Ferenc felesége szívesen venné az európai parlamenti képviselőséggel járó mentelmi jogot is. Ezt korábban már Deutsch Tamás is elmondta az M1 egyik műsorában. Dobrev szerint nincs ellene büntetőeljárás.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is mondta, hogy „Dobrev Klára szemrebbenés nélkül megszavazná az összes brüsszeli bevándorláspárti javaslatot”.

A DK listavezetője erre úgy reagált:

nincsenek bevándorláspárti tervek, nincsenek bevándorláspárti politikusok. Nincsenek olyan sem a magyar, sem az európai politikában, akik a migrációt támogatnák.

Szerinte az, hogy aktív politikus lett, nem lepett meg senkit, hiszen eddig is fórumokat tartott, és az utcán is arra kérték az emberek, hogy legyen politikus. Mint mondta, inkább azt kérdezik mostanában tőle, hogy miért pont most vált politikussá. „Az európai parlamenti képviselőkről a választók fognak dönteni” – úgy véli, az emberek azért bíznak benne, mert hisz abban, hogy egy sokkal jobb országot lehet csinálni Magyarországból, ezt a hitet pedig sugározni is tudja.

A DK programjának egyik fő pontja az Európai Egyesült Államok felépítése.

Dobrev szerint az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az Európai Unió egyre egységesebbé kezd válni. Mint mondta, az európai parlamenti választásokon nagy kérdés lesz, hogy a választók a nacionalizmus ellen szavaznak-e.

A párt programjának másik lényeges pontja az európai családi pótlék. Dobrev szerint ennek semmi köze nincs az Orbán Viktor által meghirdetett 7 pontos családi akciótervhez, ez már korábban is a DK tervei között volt. Az európai család pótlék arról szól, hogy minden gyerek egyenlő, úgy fogalmazott Dobrev Klára, ma még nem tartunk ott, hogy „egy román, bolgár, vagy egy magyar gyereknek, olyan kilátásai lennének, mint egy dánnak például”.

Az európai családi pótlék mellett a programban szerepel még az európai minimálbér és minimálnyugdíj, valamint az európai multiadó is.

Az, hogy van egy létminimum, az abban is megnyilvánul, hogy ha valaki végigdolgozik egy életet, kap-e valaki annyi pénzt, hogy abból tisztességesen megéljen. Tudja, hogy ezek pénzbe kerülnek: erre lenne az európai multiadó. Ma Európában a legnagyobb adóelkerülők a legnagyobb cégek, akiknek a legnagyobb bevételük van. Az adóparadicsomokban eltűnő pénzek lennének, amik ezeket az európai nyugdíj

– magyarázta Dobrev.

Ha elég szavazatot kap, és európai parlamenti képviselő lesz, akkor kimegy Brüsszelbe, és lemond a cégvezetésről.


images
 
Ez szépen hangzik, de szerintem nem vonatkozik a határsértőkre, az országban illegálisan tartozkodókra.
Ezt nagyon rosszul nézed.
Mert aki a törvény betűjét nézi az a szellemét nem fogja tudni sosem
És megválaszolták :az illegális még támogatandó is tud lenni.
Mint a menekültek valamely években.
Az alábbi dráma:

Nem Berlinben, hanem a már majdnem szabad Magyarországon lőtték le a vasfüggönynél az utolsó menekülőt.
2004.10.03 11:06
három héttel a vasfüggöny hazánkban megkezdett lebontása előtt magyar határőr fegyverétől vesztette életét az utolsó nyugatra menekülő NDK állampolgár. Családja szeme láttára, osztrák területen érte a végzetes találat.
nyugatra menekülni szándékozó 36 esztendős építészt Kurt-Werner Schulzot élettársa és gyermekük szeme láttára. Akkor amikor a tűzparancsot már feloldották és három héttel azelőtt, hogy teljesen felszedték volna a határzárat.

Páneurópai pikniket kihasználva nyugatra menekülő NDK polgárok miatt a budapesti központi bizottságban heves vita robbant ki a mérsékeltek és a héják között. A párt konzervatívjai a határ azonnali lezárását követelték
Németh Miklós és Horn Gyula Bonnba repült, hogy annak módozatairól egyeztessenek, miként hagyhatná el Magyarországot az ott tartózkodó több, mint 45.000 NDK menekült.
pár nappal azután ölték meg, hogy a páneurópai piknikre Magyarországon összegyűlt keletnémetek első csoportja szabadon átjuthatott Ausztriába,
image.aspx

Így nézett ki a híres Vasfüggöny.​
 
Utoljára módosítva:
Ezt nagyon rosszul nézed.

Ha tudod számold már össze hány határon "nenekülnek"míg elérkeznek a legtöbbet fizető államba.
Annak is utána kellen érdeklődni meddig menekült a menekült ... szóval ha átutazik a tizedik békés, barártságos országon és nem kér segítséget sehol, akkor még mindíg menkültnek tekinthető?
 
Ha tudod számold már össze hány határon "nenekülnek"míg elérkeznek a legtöbbet fizető államba.
Annak is utána kellen érdeklődni meddig menekült a menekült ... szóval ha átutazik a tizedik békés, barártságos országon és nem kér segítséget sehol, akkor még mindíg menkültnek tekinthető?
Kíséreld meg az egész üzenetemet értelmezni rájössz.Nem jó a válaszod
Most rövidebben írom le ahhoz szoktál jelszavak egyszerűsége
Én azt írtam attól hogy illegálisan lép át még vannak helyzetek hogy támogatandó.
Az illegális átlépést jogosságáról beszélek a történelem során
És ne a ráhozott torvény rideg betűjét kell nézni hanem a szellemét
És nem az Orbáni törvénynek hisz az másért jött létre
Nincs is szelleme.Csak rideg betűje
Nem a menekült meddig menekült a mondandóm, hanem az illegális felfogás és szóhasználat hibája mert vannak esetek mikor csak az létezhet.
 
Megemlítették Dobrev nagyapját is, Apró Antal volt kommunista politikust is.
A Pokorni apja miatt lemondott
Bár az annyiból másabb ügynök dologra kényszerítették
A Pokorninak pedig semmi köze az apja dolgaihoz
A Kun Miklós történész nagyapja pedig Kun Béla volt
Mégis futtatta Kun Miklóst a Fidesz
A terror háza egyik munkatársa és alapítója volt.
a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója
Ő maga pedig A szovjet unióban nevelkedett 13 éves koráig
Mit tehetnek a gyermekek a felmenőik dolgairól? nem sokat
Nem tudom a Kun Béla népbiztos dolgai kiállítást Ő csinálta-e?
20180321kun-bela-1919.jpg
 
Utoljára módosítva:
Most néztem az állami tévét...hú ez a gyurcsány család igazi maffia!!
De, szorul a hurok!
A dk most a választási bizottsághoz fordult a plakátok miatt ...
A válasz:
A Nemzeti Választási Bizottság azonban elutasította a beadványt, arra hivatkozva, hogy nincs kampányidőszak, vagyis nem illetékesek.
Csak hogy!..:
Aztán Szijjártó Péter el is szólta magát a BBC-n, rögtön az interjú elején:

„Hát először is ez egy választási kampány, úgyhogy nem kellene meglepődni azon, hogy plakátok jelennek meg közterületeken.”
Ez úgy tünik mintha boszúhadjárat lenne egyik oldalon minden sajtótermék a másik oldalon meg lasssan semmi.
 
A baj, az, hogy O1G azt nyilatkozta, ez egy kereszténydemokrata ország. (Bár, szerintem nem az). Ha egyszer kereszténydemokrata gondolkodásúnak nevezi magát, legalább a tízparancsolatra figyeljen oda, ha a Krisztusi tanításokra már nem.
Orbánnak egy hite van, maga Orbán. Ez a kezdet és a vég nála.
Nem érdeklik sem a keresztények, sem az erdélyiek, sem a magyarok, sem a "nemzet" - csak a saját haszna, a saját hatalma, a saját zsebe.

Ez az ember egy métely.
 
Kíséreld meg az egész üzenetemet értelmezni rájössz.Nem jó a válaszod
Most rövidebben írom le ahhoz szoktál jelszavak egyszerűsége
Én azt írtam attól hogy illegálisan lép át még vannak helyzetek hogy támogatandó.
Az illegális átlépést jogosságáról beszélek a történelem során
Valóban a rövid tömör, minnél konkrétabb magfogalmazásokat szeretem ... a túl hosszú szöveg már veszélyezteti az üzenet érthetőségét, egész tanulmányok foglalkoznak a témával.
Természetesen abban tökéletesen egyetértünk, hogy a menekülteket támogatmi kell... például a jugoszláv polgárháboru vagy ukrán polgárháboru (szomszádos országok) menekültjeit, számukra átmeneti szállást, biztonságot nyújtani.
De aki végkgkarisztolja fél Európát és csak a szociális segélyek mennyisége függvényében kéri a menekült státuszt, hát az már nem menekült. Az afrikában keletkezett problémát afrikában kell megoldani, nem Európába hozni. Nagyon helyes Szíria újjáépítésének a támogatása, vagy a törökországi, líbiai menekülttáborok támogatása.
 
Utoljára módosítva:
139 okoska es Orban megvetozta az afrikai segitsegnyujtast, es mint mar irtuk Soros is ezt javasolja.
Orban nelkul is megoldottak a menekultugyet az Eu , o meg hajara kenheti a milliardos koltseggel epitett keriteset amit ti a tamogatoi fizettek ki, egeszsegedre.
Hu de jo befektetes a mapi 1-2 darab menekultre.

Azt hiszem uj szabalyt vezetunk be , minden kamu dumat meszelunk mert ennek nincs ertelme hogy minden hozzaszolasod propaganda es raadasul meg csak nem is igaz.
Tartozkodajal az olyan allitasoktol amit mar nem csak nemzetkozileg cafoltak meg hanem miatta tapatra is teszik az egesz orszagot.
MI ehez neked nem nyujtunk lehetoseget. Faradjal at a fidesznyik oldalra nem lesz nehez dolgod mert tobb mint 90% ban az o kezukbe van media.
A viszontlatasra.
 
"Segít" és "támogat" - Rokonértelmű szavak! (Általános iskolai tananyag..)
Nyelvészkedni akarsz vagy megérteni miért írta különbségnek setni?
Mert politikában még különbözőbb lett mára.
Mint amikor a szótáradat írták.
Ma a segíteni a menekülteket.
Mást jelent mint támogatni ( migrálással mosták össze.)
Egyiket átpolitizáltak rosszindulatú vádakkal
elméletekkel
 
Utoljára módosítva:
139 okoska es Orban megvetozta az afrikai segitsegnyujtast, es mint mar irtuk Soros is ezt javasolja.
Orban nelkul is megoldottak a menekultugyet az Eu , o meg hajara kenheti a milliardos koltseggel epitett keriteset amit ti a tamogatoi fizettek ki, egeszsegedre.
Hu de jo befektetes a mapi 1-2 darab menekultre.

Azt hiszem uj szabalyt vezetunk be , minden kamu dumat meszelunk mert ennek nincs ertelme hogy minden hozzaszolasod propaganda es raadasul meg csak nem is igaz.
Tartozkodajal az olyan allitasoktol amit mar nem csak nemzetkozileg cafoltak meg hanem miatta tapatra is teszik az egesz orszagot.
MI ehez neked nem nyujtunk lehetoseget. Faradjal at a fidesznyik oldalra nem lesz nehez dolgod mert tobb mint 90% ban az o kezukbe van media.
A viszontlatasra.


Melitta,
tk. mi a célod a canadahun-oldal fenntartásával?
 
Azért nem ártana tüzetesebben megvizsgálni miért akarja a DK elnöke pont a kedves feleségének ezt a parlamenti széket. Tisztában vannak vele, hogy max. 1 helyet kaphatnak.
Tévedtél a helyek számában és nem álltak meg sima tagságnál:
Dobrev Klárát az Európai Parlament alelnökének választották!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,514
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére