Hírek Donáth Anna megvédte Magyar Pétert – ezúttal Gyurcsány Ferencéktől

a DK-közeli Nyugati Fény idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított, melyek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.
Míg a Fidesz liberális, baloldali ellenzékiként igyekszik beállítani Magyart, addig a DK azt üzeni, hogy nem igazi ellenzéki. A Nyugati Fény hirdetései többi között az alábbi szövegekkel futottak:

  • „Magyar lényegében önmaga cáfolta, hogy ellenzéki lenne.”
  • „Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel.”
  • „Magyar Péter szerint az ellenzék tehet az Orbán-rendszerről. Nem Orbán, hanem Gyurcsány, a DK, a Momentum és a Jobbik a felelős. Nézd végig a videót, és utána mondd azt, hogy nem ő az új Márki-Zay Péter!”
  • „Akinek eddig nem lett volna gyanús a sok Wass Albert-idézet, annak Magyar Péter újabb húzással bizonyította, hogy vérjobbos politikát képvisel.”
A DK-val kapcsolatban korábban több kritikát is megfogalmazó Donáth Anna ezúttal is odaszúrt egyet Gyurcsányéknak. Mint a párt közleményében írja, Donáth szerint aki
Magyar Péter lejáratásában a Fidesz és a Megafon oldalára áll úgy, hogy közben az ellenzéki oldalra sorolja magát, az csak nehezebbé teszi a kormány leváltását. Nagyon rövidtávú gondolkodás a Magyar Péter mögött álló tömeget azzal vádolni, hogy ne a rendszer bukását akarnák. Ezt senki nem kérdőjelezheti meg. A TISZA párttal és a vezetőjével szemben jogos észrevétel, hogy nem baloldali vagy liberális értékeket képvisel, jogos szóvá tenni akár az EU vagy Ukrajna kapcsán elmondott mondatait, de abban a gyűlöletcunamiban, amit a Megafon rászabadított, alapvető szolidaritással tartozunk felé. Azért is, mert ez a tisztességes, azért is, mert ez a praktikus. Ha a politikai vitáikat az ellenzéki szereplők egymás között nem képesek kulturáltan megvívni, az borzasztó üzenet a változást akaró tömegeknek. Politikai alkalmatlanságot, kormányképtelenséget és a fideszes működés másolását üzenjük ezzel. Az ellenzéki közegnek az a dolga, hogy minden erejével és erőforrásával a kormány buktatásán dolgozzon – nem az, hogy egyes pártok a másikat gyalázzák fizetett hirdetésekben.

1713331864106.jpeg
 
Kb.
Jobban belegondolva, fura milyen erős a kontraszt a DK, mint párt és a DK-s, mint szavazó végső céljai/érdekei között: míg a párt komfortérzetének megőrzéséhez bőségesen elegendő a "éljen, legyőztük az ellenzéket! mi vagyunk a 6almas ellenerő!" c. vállveregető öndicséret, rejtély milyen körmönfont okból elegendő ugyanez a szlogen a tulajdon választóiknak...
az jutott még eszembe, létezik -e bárhol máshol a világon olyan párt, ami 14-16 (20-24-28) évi készülődés után egyszercsak IGEN, berobbant, megmutatta, kormányra került...
Remélem én is, hogy beindul végre valami előremutató versengés is a pártok között, és nem lesz lehetősége társadalmi támogatás nélküli politikai szereplőknek huzamosabb ideig a porondon maradni. A kis pártok Waterlooja meg legalább megfontolásra készteti az újonnan pártot alapítani szándékozókat.
 
Kb.
Jobban belegondolva, fura milyen erős a kontraszt a DK, mint párt és a DK-s, mint szavazó végső céljai/érdekei között: míg a párt komfortérzetének megőrzéséhez bőségesen elegendő a "éljen, legyőztük az ellenzéket! mi vagyunk a 6almas ellenerő!" c. vállveregető öndicséret, rejtély milyen körmönfont okból elegendő ugyanez a szlogen a tulajdon választóiknak...
az jutott még eszembe, létezik -e bárhol máshol a világon olyan párt, ami 14-16 (20-24-28) évi készülődés után egyszercsak IGEN, berobbant, megmutatta, kormányra került...
"éljen, legyőztük az ellenzéket! mi vagyunk a 6almas ellenerő!" c. vállveregető öndicséret
Ezt most panaszként mondtad a követőik nevében?
Mert azt gondold nem elegendő cél az ellenzék vezető ereje?
Nem gondold ez éppen az alapfeltétel a kormányváltáshoz?
Mi volt eddig a fő baj?
Nem voltak képesek egységet alkotni.
Ha most egységes ellenzék lesz Tisza párt név alatt
Akkor erre lehet mondani:
1 Baj mert nem sokszínű párt nem minden réteget képvisel
2 Nem baj mert csak egy csapat képes átvenni a kormányzást.
A parlamentben ami cél, a NER bontás annak törvényeihez is többség kell
Na hogy utána mi módon épül majd vissza az általam jónak tartott kiegyen súlyozott többpárti parlament arra az a mód:
A rá következő választáskor lesznek meg az újonnan nevezők bekerülése.
Jó az úgy nem sok idő
Orbán sok éven át rombolt 30 évnél több lesz mire elérhető a demokrácia 2030 ra.
 
Internet nélküli időkben a polgári köröknek ez sokkal több időbe, energiába és pénzbe került megszervezni.
Igaz mint tény.
De most kapcsolja ki mindenki a YouTube is?
Akkor millió plakátot is ragasztottak.
Ma másképp megy.
Épp ezért még ha ötlet is van persze hogy leáldozott a többieknek
 
Mert azt gondold nem elegendő cél az ellenzék vezető ereje?
Nem mindegy kinek a célját kívánod meghatározni. Számomra (E/1=jöttment=egyszeri választó) ez messze nem elegendő cél;
ezzel párhuzamosan a pártnak, mint önálló entitásnak (és vezető személyiségeinek, akik a párt létezésének haszonélvezői) természetesen elegendő lehet... mivel nem vagyok párttag, az én megközelítésem az egyéné...
Nem gondold ez éppen az alapfeltétel a kormányváltáshoz?
Alapfeltétel, ebben egyetértünk, de nem egy 14 (16) éve porondon lévő folyamatosan ugyanazt szajkózó (azaz megújulásra képtelen) párt esetében.
Nem voltak képesek egységet alkotni.
na ez speciel pontosan így van. többek között ezért nem értem az összefogást vizionáló választóikat
Ha most egységes ellenzék lesz Tisza párt név alatt
... úgy legyen.
vagy ők vagy senki,
vagy utánuk vki :), de a korábbi bagázsból senki
 
Alapfeltétel, ebben egyetértünk,
ennyi elég: Tisza párt név alatt
És alakul:

  • A Fidesz a választani tudó biztos szavazóknál 45 (és nem 46 százalék),
  • A Tisza Párt 25 (és nem 24 százalék),
  • A DK-MSZP-Párbeszéd 9,
  • MKKP 6,
  • Momentum 4 (és nem 5 százalék),
  • Mi Hazánk 4,
  • Mindenki Magyarországa Néppárt 2,
  • Jobbik 1,
  • és az LMP 1 százalékon áll.

A teljes népességen belül 32 százalékon áll a Fidesz, a Tisza Pártot pedig a korábban jelzett 16 százalék helyett 17 százalékra mérték.
 
Csatolások

  • 1714574994740.png
    1714574994740.png
    18 KB · Olvasás: 17
  • 1714575101522.png
    1714575101522.png
    1.6 MB · Olvasás: 18
Remélem, Lakos Eszter is a bejutók között lesz, nagyon szimpatikus és egymaga többet ér, mint az egész fidesz büfé-frakció.
Hogy milyen amikor egyesével is készített egy párt videót.Az is profizmus
Lekövetheted mit gondolnak a világról és Magyarországról
Tudományos és technológiai (TéT) szakdiplomata
2011: Universitá Commerciale Luigi Bocconi (Milánó), PhD. képzés, Nemzetközi jog és Közgazdaság.
Értekezés: antidömping kereskedelmi védelmi mechanizmus bírósági felülvizsgálata
 
Utoljára módosítva:
"éljen, legyőztük az ellenzéket! mi vagyunk a 6almas ellenerő!" c. vállveregető öndicséret
Ezt most panaszként mondtad a követőik nevében?
Mert azt gondold nem elegendő cél az ellenzék vezető ereje?
Nem gondold ez éppen az alapfeltétel a kormányváltáshoz?
Mi volt eddig a fő baj?
Nem voltak képesek egységet alkotni.
Ha most egységes ellenzék lesz Tisza párt név alatt
Akkor erre lehet mondani:
1 Baj mert nem sokszínű párt nem minden réteget képvisel
2 Nem baj mert csak egy csapat képes átvenni a kormányzást.
A parlamentben ami cél, a NER bontás annak törvényeihez is többség kell
Na hogy utána mi módon épül majd vissza az általam jónak tartott kiegyen súlyozott többpárti parlament arra az a mód:
A rá következő választáskor lesznek meg az újonnan nevezők bekerülése.
Jó az úgy nem sok idő
Orbán sok éven át rombolt 30 évnél több lesz mire elérhető a demokrácia 2030 ra.
Pontosan ezt mondom én is.
Most 2026 közepéig EGYETLEN cél kell lebegjen előttünk: leváltani a rablóbandát.
Ha ez összefogással megy, hát akkor fogjunk össze (bebizonyosodott: ez nem jó út, az okokat most hagyjuk)
Ha egy új erő mögé kell beállni, hát álljunk be mögé! Csukjuk be a szemünket, ne firtassuk, ki kicsoda, hányas derékbősége van, gyerekkorában lógott a suliból, köpköd az utcán, büdös a lába, csúnyán beszél, NEM ÉRDEKEL. Tegye meg, amire képes és amit tennie kell.
Majd utána lehet fanyalogni, ha már megbukott a rablóbanda.
Addig? pofa súlyba, elsősorban azoknak, akik 14 éve idétlenkednek, adófizetői pénzen látszatellenzéket játszanak, abcúg, gémóver, irány a süllyesztő.
 
Majd utána lehet fanyalogni, ha már megbukott a rablóbanda.
Ez az a 2 lépésben vissza a demokratikus eredeti célt.(más néven NER-telenítés)
2026 utáni következő választás tér vissza.
Akkorra alkotmányt. párt finanszírozást közmédiát. választási törvényt kidolgozni.(kétfordulósra ha kell)
Új párttok is létesülhetnek.
stb..
Ez igényel is 4 évet.
 
Utoljára módosítva:
Ez az a 2 lépésben vissza a demokratikus eredeti célt.2026 utáni következő választás tér vissza
Jaja. Ezzel kapcsolatban mondtam kicsit fentebb, hogy ha tisztázódtak a dolgok, dutyiba került, akit sikerül megvádolni (demokratikusan!!! ügyészség! bíróság! nem diktatórikusan - Eddy kedvéért :))), helyre raktuk a jogrendet, akkor esetleg lehet egy előrehozott választás, részben azért, mert ki kéne használni amíg tart a nép lelkesedése, másrészt az idő telik, a civilizációs összeomlás közeledik, fel kéne készülni, amennyire lehet.
 
helyre raktuk a jogrendet, akkor esetleg lehet egy előrehozott választás, részben azért, mert ki kéne használni amíg tart a nép lelkesedése,
Most beletenyereltél abba ami a legbizonytalanabb..!!
1. a lelkesedés az nem tart ki semmiképp.Mert az: az aktuális élethelyzettől függ.
A mostani lendület a cél teljesüléssel megsemmisül.Jön a bírálat szakasza.
Új helyzettel kell szembenézni amihez gazdasági és egyéb közérzeti megfelelőség kell..
Ez 10 év alatt ha teljesül,addig semmi se tart ki, adott évet éljük mindig.
2. kérdés előrehozott választás. Ezt is a pillanat határozza meg hogy jó-e.
Szerintem nem jó ha 2026-27 ben épen nincs elégedett lakosság.
Erről pont a szoc jut eszembe
(Mivel lehetett könnyen elégedett lakosságot csinálni?)
Hát külföldi hitelekre épülő életszínvonal emeléssel.
Ez most nem olyan egyszerű:Nem csak fogyasztás emelkedése a közérzet javító
Ott a betegellátás stabilitásán hiánya.
Ott a többi nem működő terület
A szocban ezek működtek állandó stabilitással
Nem tudni mikorra lehet olyan közérzetű lakosságot kialakítani
Hogy lehessen válaszolni mikor kedvez a választás
Előre hozott választás lehet rossz is.
A kötelező pedig 4 évente van
Mikorra lehet elégedett országot csinálni?
Közben ott lesznek a támadások az esetlegesen háttérbe szorult Fidesztől
És kezdődhet elölről 2006. égő Budapest.
Nem érdemes odáig végig gondolnod.
Csak azért mondtam mibe tenyereltél bele: egy előre hozott választásra azt hitted az működik mindenképp.
 
Na végre vitázhatunk valamiről!
A lelkesedés nem tart soká, igaz. Már a választási győzelem másnapján kezdődik a morgolódás (elvégre magyarok vagyunk).
De talán segítség lehet az, ha gyorsan és határozottan hoz intézkedéseket az új kormány. És jól kommunikál.
Pl. a médiában folyamatosan nyilatkoznak a tervezett, és a folyamatban lévő intézkedésekről-változtatásokról, mit kezdtünk el, hol tart stb. Mivel fog ez járni, részletesen, érthetően.
Talán. De észnél kell lenni, kétségtelen.

Előrehozott választás kérdése.
Először is, szerintem a Fidesz megszűnne egy vereség után. Orbán = Fidesz, ezt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy egy vereség után hajlamos összezuhanni (ld. 2002). Az is igaz, hogy közben okosabb lett, és felkészül erre is. Nade hogyan? begubózik Hatvanpusztára? Nem-nem. Ha ő visszavonul, akkor eltűnik a szemünk elől, ebben biztos vagyok (Törökország?) Pénzt mentett eleget, gondolom, mindenféle Kajmán-szigeteki számlákra. Hatvanpuszta arra az esetre készül, hogyha önszántából vonul vissza, nagy tisztelet közepette nyugdíjazza magát.
Na, lényeg, hogy ha ő lelép, a NER azonnal összeomlik, mindenki menti, ami menthető, lényeg, hogy a Fidesszel nem kell számolni egy 2026-os vereség után egy előrehozott választás esetén sem.
A szavazóik meg..... az öntudatosabbja otthon marad a szvazáskor, mások találnak maguknak új pártokat.
 
(demokratikusan!!! ügyészség! bíróság! nem diktatórikusan - Eddy kedvéért :))),
Ehhez is volna sok, megjegyzésem
1. őt csak akkor érdekli nem diktatórikusság ha az mostani ellenzék akarná csinálni a Fidesze ellen. Eddy vallásosnak nevezhető már és xarik a politikára hazudja.ha nem nyerő amit írt.
2. A magánnyugdíjat is kényszerrel vette el a Fidesz. magára alkotott joggal
 
Utoljára módosítva:
De talán segítség lehet az, ha gyorsan és határozottan hoz intézkedéseket az új kormány. És jól kommunikál.
Pl. a médiában folyamatosan nyilatkoznak a tervezett, és a folyamatban lévő intézkedésekről-változtatásokról, mit kezdtünk el, hol tart stb. Mivel fog ez járni, részletesen, érthetően.
Talán. De észnél kell lenni, kétségtelen.
Nincsenek gyors intézkedések.Azok csak pillanatnak szólnak
Kommunikálni elhitetni az rögtön van
Mindazok a szervezeti kérdések ami az egészségügy finanszírozásra hálózati rendszerre vonatkozik. Sok éves kérdés ehhez nagyon erős politikai felhatalmazás mellett se mert hozzányúlni a Fidesz.
Helyette elkezdte gyengíteni az ellátást és óvatosan teret engedve a magán ellátásnak.
Az a fő eldöntendő kérdés milyen EÜ és nyugdíj rendszer legyen?
Volt már készülődő mindkettő-
Amit épp Orbán támadott le.Egyiket népszavazással(azonnali politikai nyereség miatt) a másikat államosítással(a költségvetésbe neki kellett) IMF kizavaráskor
Előrehozott választás kérdése.
Először is, szerintem a Fidesz megszűnne egy vereség után. Orbán = Fidesz, ezt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy egy vereség után hajlamos összezuhanni (ld. 2002). Az is igaz, hogy közben okosabb lett, és felkészül erre is. Nade hogyan? begubózik Hatvanpusztára? Nem-nem. Ha ő visszavonul, akkor eltűnik a szemünk elől, ebben biztos vagyok (Törökország?) Pénzt mentett eleget, gondolom, mindenféle Kajmán-szigeteki számlákra. Hatvanpuszta arra az esetre készül, hogyha önszántából vonul vissza, nagy tisztelet közepette nyugdíjazza magát.
Na, lényeg, hogy ha ő lelép, a NER azonnal összeomlik, mindenki menti, ami menthető, lényeg, hogy a Fidesszel nem kell számolni egy 2026-os vereség után egy előrehozott választás esetén sem.
A szavazóik meg..... az öntudatosabbja otthon marad a szvazáskor, mások találnak maguknak új pártokat.
Legyen úgy van esély hogy úgy alakul
 
Még egy dolog.
A magyar hajlamos a kárörvendésre.
Ha megbukik valaki, akit addig muszájból vagy érdekből támogatott, akkor azonnal kiáll mögüle.
Ne tegyél népi általánosítást.
Van az emberi viselkedés: Ha a valami vesztésre áll kiállnak mögüle
Ezt kiegészítem a Fideszre vagy NER-re tett konkrétummal a szavazók és tagok alakulása szerint
Csak sacc: ha a támogatottság 50% körülre csökken.Ekkorra lesz a növekvő eltávozás
Mégpedig gyorsulóan exponenciálisan gyorsulóan
A kiürülés vége felé lassul és beáll a vakon hűségesek százalékára
1714632879384.png

De ezt csak általános emberi viselkedés alapján mondom.
Ha most ránézel az MSZP-re kb. az is úgy alakult
A liberálisok kiürült nullára.

De nem: Orbán nem lesz képes hatvanpusztára távozni.
70 évesen is küzdene és ártana( a Gyurcsány viszonyából látva haragtartó és bosszúálló alkat)
 
Csatolás megtekintése 1996430
De ezt csak általános emberi viselkedés alapján mondom.
Ha most ránézel az MSZP-re kb. az is úgy alakult
A liberálisok kiürült nullára.

De nem: Orbán nem lesz képes hatvanpusztára távozni.
70 évesen is küzdene és ártana( a Gyurcsány viszonyából látva haragtartó és bosszúálló alkat)
Még korábbi esemény!
1993-ban vagy 94-ben a Szárszói Találkozón történt, hogy a székház-ügy miatt megkérdezték, mégis hogy van ez?! Fent van a voutube-on, érdemes megnézni!
És megsértődött, keményen válaszolt, és idegességében eltévesztette a szövegét!
Azt akarta mondani, hogy ".... egy párt likviditása", és ezt mondta helyette: "....egy párt likvidálása".
Észrevette, zavarba jött, megállt a beszédben.
A közönség meg kiröhögte.
Na ez kiverte nála a biztosítékot.
Őt nem röhöghetik ki, ez megengedhetetlen!
El is hagyta a tanácskozást, búcsúzóul lefikázta a résztvevőket, és onnantól farolt ki a liberális tömbből.
És módszeresen bosszút áll(t) mindenkin, aki ott (szerinte!) ellenség volt.
A mai napig is tart.
De ugyanígy történt Iványi tiszteletessel is. Valamiért megsértette, és onnantól megy az egyháza elleni bosszúhadjárat.
Ő SOHA nem bocsát meg, édes a bosszú évtizedek múlva is.

A visszavonulást én úgy értettem, hogy egy nyerésben lévő pártot hagyna ott, leköszönne és nyugdíjba vonulna - természetesen mindenki versenyt zarándokolna Hatvanpusztára az ő bölcs tanácsaiért.
A vereséget viszont nem bírja, ezért ebben az esetben szerintem eltűnne. Nem lenne képes elviselni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!
Adatbázis hibát jelez a gép, minden olvasatlan üzenetre kattintásnál....
vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek 8:47

Statisztikák

Témák
38,269
Üzenet
4,827,755
Tagok
617,030
Legújabb tagunk
bbence2
Oldal tetejére