Donald Trump a Fehér Házban hálaadás ünnepére kegyelmet adott két pulykának

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében a hálaadás napja előtti hagyomány szerint kegyelmet adott két pulykának. Az ünnepség szinte egy időben zajlott Joe Biden demokrata párti elnökjelölt várható kormánya kulcsfontosságú tagjainak bemutatásával, amelyre a delaware-i Wilmingtonban került sor.

Donald Trump az ünnepség során egyetlen szót sem ejtett a hatalomátadás folyamatáról. Boldog és egészséges ünnepeket kívánva az amerikaiaknak, a first lady, Melania Trump és a meghívott vendégek társaságában kegyelmet adott a Kukorica és a Kukoricacsutka nevű két pulykának, amelyek így egy iowai farmon élhetik le életüket.

A hálaadás az amerikaiak egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amelyet minden évben november negyedik csütörtökén tartanak meg. Az első amerikai telepesektől megőrződött hagyományok szerint ilyenkor a termésért adnak hálát Istennek. Az ünnep tartalma azonban mára kibővült, és szakértők szerint az amerikai nemzeti identitás megteremtésének egyik ünnepe.

A hálaadásnapi hagyományos vacsorán minden amerikai család asztalára pulyka kerül. Ez olyannyira összeforrott az ünneppel, hogy sok helyütt pulykanapnak is nevezik a hálaadást. Ilyenkor a mindenkori amerikai elnök - ceremónia keretében - kegyelmet ad egy pulykának, amelyet így nem vágnak le.

Rövid beszédében Donald Trump úgy fogalmazott: az idén különös hála illeti meg az orvosokat, ápolókat, egészségügyi dolgozókat, tudósokat, akik a koronavírus-járvány elleni harcban rész vesznek. Beszédében ismét "kínai vírusnak" nevezte a Kínából elterjedt SARS-CoV-2 koronavírust.

A Rózsakertben tartott ünnepség előtt az elnök előre be nem jelentett, nagyon rövid tájékoztatót tartott. Ezen dicsérte a vakcina kifejlesztésére tett erőfeszítéseket és a tőzsde keddi szárnyalását. Mint mondta: a tőzsde fellendülése elválaszthatatlan attól a hírtől, hogy rendelkezésre áll a koronavírus elleni oltóanyag. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az idén ez a kilencedik, elnöksége óta pedig a 48-ik alkalom, hogy szárnyal a tőzsde. Szeretnék gratulálni ehhez a kormányzat keményen dolgozó tagjainak és az amerikai népnek is" - jelentette ki.
 
Csatolások

  • Trump halaadas.jpg
    Trump halaadas.jpg
    10.5 KB · Olvasás: 14,257
Egy másik hir is terjed a médiákban, mégpedig az, hogy az elnök nemcsak a pulykáknak kegyelmezett meg hanem magának is.
Köztudott, hogy az elnöknek sok porondon meg kell vivnia még jogi csatákat ha januárban megszünik a védetsége, ugyanis számos per folyik ellene. :(
 
Mivel saját magának kegyelmezni még talán nem volt precedens, így működhet is. Mások szerint majd lemond pár nappal az átadás előtt és az alelnöke aki elnök lesz kegyelmez majd meg neki. Majd kiderül, ha addig nem robbantja ki a 3 vht.
 
*
Szép gesztus! A hagyomány - az hagyomány... A baj csak az, hogy a két pulyka nincs tudatában annak, hogy gyakorlatilag ezek után 2 születésnapjuk lesz... 1.) amikor a tojásból bújtak ki, és a 2.) a kegyelem napja...
"Torta" helyett:
1606488879514.png
 
Mivel saját magának kegyelmezni még talán nem volt precedens, így működhet is. Mások szerint majd lemond pár nappal az átadás előtt és az alelnöke aki elnök lesz kegyelmez majd meg neki. Majd kiderül, ha addig nem robbantja ki a 3 vht.
Milyen 3 VH-t robbantana ki? Carter óta volt olyan elnök, aki nem kezdett új fegyveres konfliktusba. Sőt, a közel-keleten is inkább békeszerződést írtak alá részben neki köszönhetően...
 
Világháborut nem robbantott ki Trump de
- visszacsinálta a hidegháborut,
- egyeduralkodók udvarolnak neki és
- kilépett az összes jelentös világszervezetböl
- a kereskedelmi háborujának az lett a vége, hogy
- egy 1,5 milliárd lakosu kereskedelmi övezet jött létre Amerika nélkül 15 ázsiai ország részvételével
- Az EU a 0,5 milliárd lakosával és Orbánnal egy Trojai falóval benne nem rug többet a labdába. :(
 
Egy másik hir is terjed a médiákban, mégpedig az, hogy az elnök nemcsak a pulykáknak kegyelmezett meg hanem magának is.
Köztudott, hogy az elnöknek sok porondon meg kell vivnia még jogi csatákat ha januárban megszünik a védetsége, ugyanis számos per folyik ellene. :(
A pulyka kegyelmet kapott viszont :
Az USA igazságügyi minisztériuma módosította a kivégzések végrehajtásának szabályozását, amely így már nem követeli meg, hogy a szövetségi halálos ítéleteket injekcióval hajtsák végre.
Márpedig az Egyesült Államokban több állam is engedélyez olyan kivégzési módszereket, mint az áramütés, a nitrogéngáz, vagy a golyó általi halál.
Az új szabály kissé bizarr módon december 24-től lép hatályba, Joe Biden hivatalba lépéséig pedig öt szövetségi kivégzést ütemeztek be.
 
Azért egy Iráni atomerőmű elleni támadásról a választás után a tanácsadói beszélték le.
De háborút indított? Nem.

Világháborut nem robbantott ki Trump de
- visszacsinálta a hidegháborut,
- egyeduralkodók udvarolnak neki és
- kilépett az összes jelentös világszervezetböl
- a kereskedelmi háborujának az lett a vége, hogy
- egy 1,5 milliárd lakosu kereskedelmi övezet jött létre Amerika nélkül 15 ázsiai ország részvételével
- Az EU a 0,5 milliárd lakosával és Orbánnal egy Trojai falóval benne nem rug többet a labdába. :(
- a hidegháború sosem ért véget.
- ezt nem értem
- a világszervezetek semmire sem jók, lásd a klímaegyezményeket, az aláírók között vannak a legszennyezőbb országok, akiknek évről évre nő a kibocsátásuk. vicc.
- a kereskedelmi háborúnak az lett a vége, hogy kínát pofánba...ta, a munkanélküliség csökkent, a gazdasági mutatók javultak (a koronavírus előttig).
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,563
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére