Dubaiban az autók is börtönbe mennek

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szigorú szabályok, szögesdrót, porfelhő – ilyen körülmények között senyvednek a kocsik a dubai autó-börtönben.

A közlekedési szabálysértések miatt elkobzott járműveket csak nagyon drága bírságért cserébe kaphatják vissza gazdáik. Most éppen 8500 autó várja a tulajdonosát rácsok mögött – hiába.

A különféle közlekedési szabálysértésekért magas büntetéseket szabnak ki, csakhogy ezeket nem mindenki tudja kifizetni, ezért egyre több autót foglalnak le Dubaiban, és vontatnak ide, a helyiek által csak autóbörtönnek nevezett telepre. Több ezer jármű van itt.

Nagy a kontraszt: a csúcskategóriás Ferrari körül ócska motorok, és még ócskább ládák várnak arra, hogy hazavigyék őket.

Gyorshajtás, gyorsulás, piroson áthajtás. A legtöbb ilyen kihágás miatt a szabálytalan vezetőknek le kell adniuk a kocsijukat: legalább egy hétre, de akár két hónapig is itt maradhat. Ez azt jelenti, hogy ezek az autósok nagyon veszélyes sofőrök, ezért nekünk be kell zárnunk ide a kocsijukat – magyarázza a dubai rendőrség forgalmi főosztályvezetője.

Egy részük teljesen elhagyatott: már évek óta nem jön érte senki. De vannak olyan kocsik, amelyeknek a tulajdonosai egyszerűen nem tudják kifizetni a borsos összegű bírságot.

Dubaiban kell az egyik legtöbbet fizetni a közlekedési szabályszegésekért: a városi gyorshajtás például több mint 1600 dollárt vesz ki a szabálytalankodók zsebéből. A fél év után is az autóbörtönben álló kocsikat egyébként elárverezhetik.

ferrari1.jpg

atv
 
P

Pete White 77

Vendég
sokkal kevesebb kenne itthon is a halálos kimenetelű baleset a közutakon, ha így szankcionálnák a szabálysértőket. Szerintem sokkal felelőségteljesebbé válna a mostani renitens sofőrök nagy többsége
 
toncsi64

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért itt sajnos egy picit más a helyzet. Könnyen előfordulhat, hogy egy véletlen hibáért elvett autó földönfutóvá tehet egy egész családot pl. ha az egyetlen jövedelemmel rendelkező munkaeszközéről van szó.
Ettől némiképp értelmesebbnek tartom a Svéd rendszert, ahol jövedelemarányos a bírság. Persze itthon nyílván nem a bejelentettet kellene alapul venni ;)
 
Libretom

Állandó Tag
Állandó Tag
A tilosban parkoló autókat kis hazánkban is elszállítják, és tízezres nagyságrendű "költség" megtérítése ellenében adják ki. Ha nem fizet a pórul járt autós, a telephelyen marad az autója. Ráadásul a felelősség objektív, nem hivatkozhat még arra sem, hogy infarktusa volt. ..és nálunk még kevesebb a Porsche és a Jaguár, mint Dubaiban.
 
P

Pete White 77

Vendég
Azért itt sajnos egy picit más a helyzet. Könnyen előfordulhat, hogy egy véletlen hibáért elvett autó földönfutóvá tehet egy egész családot pl. ha az egyetlen jövedelemmel rendelkező munkaeszközéről van szó.
Ettől némiképp értelmesebbnek tartom a Svéd rendszert, ahol jövedelemarányos a bírság. Persze itthon nyílván nem a bejelentettet kellene alapul venni ;)

azt hiszem, ha valakinek a kenyérkereseti eszköze a derék négykerekű, nem fogja kockáztatni a "szabadságát" holmi piroson áthajtással, elmulasztott elsőbbség adással, uram bocsá' ittas vezetéssek, vagy gyorshajtással. Ha mégis megteszi, hát meg is érdemelné, hogy x időre kóterbe kerüljön a vas. Jobban vigyázna vele utána. Az előző autóm túl volt 300 lóerőn, mégis figyeltem, hogy a forgalom ritmusát negtartva haladjak, és a lámpák, táblák szentek előttem, sőt most sem jelentene gondot egy két zsíros csekjet ezért azért begyújtenem, négsem teszem, mert jogosítvány nélkül ugyan olyan kilárástalan helytetbe kerülnék, mintha az autómat vennék el.
 
Csak érdekességképp említem, hogy ott volt pl. az elhíresült "Egérúti mérés" esete ahol az Ombudsman is megállapította az autósok igazát, a rendőrség is elismerte a hibáját de természetesen a pénz (a fenti esetben az autó ?!) nem járt vissza. De ha közlekedsz akkor Te is tudod, hogy egy mentő miatt (ami x idő múlva a fényképen nem látszik) is beszorulhatsz a kereszteződésbe vagy akár a "kis ívben jobbra" kiegészítő lámpa mikor elalszik azonnal pirosban vagy...
Sorolhatnám még azokat a szerencsétlen élethelyzeteket amik előfordulhatnak és az objektív felelősség miatt nincs vagy csak jelentős költség, idő ráfordításával lenne jogorvoslatod.
Persze ez csak az én meglátásom... :)
 
tökéletesen igazad van :) véleményemet ennek ellenére továbbra is tartom, ha valaki szándékosan, mások, vagy a saját testi épségét kockáztatva vezet, jogosnak, sőt helyesnek is tartanán, ha nemcsak a papírjait, de az autóját is elvennék. Gondolok itt a több száz lóerősre felhúzott, aputól anyutól kapott autókra, és a az azokat vezető (????) magukat Ken Blocknak, esetleg Sebastian Loebnek/Vettelnek képzelő potenciális koporsótöltelékekre. A bicska kinyílik a zsebemben, ha egy ilyen elém vág, vagy kényszerhelyzetbe hoz úgy, hogy épp a gyermekeim, és a feleségem is velem utaznak esetleg, vagy a kisteherrel épp közel tonna vassal megrakva haladok a mühelyem, vagy a munkaterület felé. Nem egyszer láttam amint ilyen-olyan japán és európai autókkal egy kis eső vagy hó után kilincsel előre érkeznek a kereszteződésekbe, vagy lámpa alól üvöltő gumikkal/motorral távoznak. Gondolom ezekben az esetekben te sem vitatnád, hogy saját maga, és mások védelme érdekében el kellene tőle venni a kocsit, ha már pénze van az ilyesmikre, jó volna ha felelőssége is lenne hozzá, ez a saját meglátásom :) elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg sértek vele
 
Nincs vita közöttünk :)
Szerintem is meg kellene fékezni az általad említetteket, de ezt nem a szabályozás hiányossága gátolja...:mad2:
 
P

Pete White 77

Vendég
Nincs vita közöttünk :)
Szerintem is meg kellene fékezni az általad említetteket, de ezt nem a szabályozás hiányossága gátolja...:mad2:
már azt hittem valamit elnéztem, de nem :) a cikk a szabálysértések miatt lesittelt vasakról szól, és az általam.felvetett szabálysértéseket én így szankcionálnám ( inkább büncselekmények, de ne adjunk ötleteket). Egytől egyig személyesen láttam mindet, és volt hogy tényleg csak az autóm teljesítményén múlt, hogy kikerültük baj nélkül, ilyen esetben azt hiszem eléggé elnéző a törvénykezés a büntető pontokkal, az objektiv felelősséggel, és a csekkekkel. Más módon nem lehetne visszaszorítani ezeket az ámokfutókat. Ez természetesen még mindig csak az én véleményem, bár örülnék, ha néhány illetékesnek a fülébe jutna, és érdemi lépésekre sarkalná, és olymposi magasságokba emelt bársony trónusa kényelmében azért a köznép mindennapjaira is szánna drága idejéből
 
Oldal tetejére