EFT - Érzelmi Felszabadítás Technika

Dóri71

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csillagvirág, mindennel teljes mértékben egyetértek mindazzal, amit az emberi tényezőről, a kreatív hozzáállásról és egyebekről írtál.

Igen, több önsegítő-öngyógyító technikát használok, és több tanfolyamon is voltam, mert a krónikus betegségeim orvosi kezelés ellenére is csak romlottak,és az életminőségem emiatt még mindig elég alacsony.Vannak amelyek nekem valók voltak és sokat segítenek a mai napig, (igaz van amelyiket közel két éve napi szinten kitartóan gyakorlom, hogy hasson,) van amelyik nem, és hogy melyik kinek válik be, azt nehéz előre kitalálni.

Én nagyon határozottan kiemelem, hogy nem találom se Csontos Ágit, se Sághy Andrást "hiteltelen mestereknek". Egyszerűen az ÉFT kívülről nézve pont olyannak tűnik, mint a többi gyógyító-öngyógyító vagy önsegítő-önfejlesztő technika, ami sokaknak sokmindenre jó, de amikről a csodásásabbnál csodásabbnak hirdetett eredmények ellenére mindig kiderül, legalábbis az eddigiekről amikkel foglalkoztam és amibe nagyon sok energiát beleöltem már, kiderült, hogy annyira nagyon azért mégsem szuperek és az elérhető eredmények közel sem akkorák mint amekkorákat állítanak róluk akik ezeknek a módszereknek az "eladásából" élnek.
Egyszerűen csak reálisabban szerettem volna látni, hol vannak az ÉFT módszer alkalmazhatóságának határai, ami szerintem érthető, sajnálom ha te ezt nem tudtad kiolvasni abból amit írtam.

Senki, se az említettek, sem az erről szóló könyvek nem állítják, hogy a módszer mindig, mindenkinek, mindenre működik.

De hogy hol vannak a módszer határai, az nem világos nekem, és egyelőre nem is lehet az, hiszen rögtön az EFT Kézikönyv 2. oldalának lapközepén írtakat idézve, erre "meg van a válasz, de nem ebben a kézikönyvben". ( Én ezt a választ keresem.)

Ezt maga az író állítja tehát, ahogy az idézet mutatja, annak ellenére, hogy hosszú részek foglalkoznak a kérdéssel, a p. reverzióval , az energiamérgekkel, a módszer alkalmazása közben elkövetett hibákkal és egyebekkel, a könyv második felében.
Nos, a többi elérhető magyar nyelvű könyvben sincs ennél érdemben több, mert azokat is olvastam. Biharyéba még csak belenéztem,mert egyszerre ennyi mindent nem tudtam olvasni, sztem szép anyagot szedett össze, és már rögtön az elején új dolgokat mond a témában, hasznosakat, bár nem az ÉFT-ből merítve, de az egyébként is mindegy, köszönet neki. Szóval ha van itt valaki tapasztalt, aki tudja a választ, annak megköszönöm.

Neked meg, kedves csillagvirág, köszönöm hogy megírtad rólam a véleményedet. Igazad van, nyilván bennem van a hiba, mert ki másban, én már csak egy ilyen "apró árnyalatokkal" teli, "gyanús"valaki vagyok, akinél "nincs hozzá tartalom"(mert ezt is nekem szántad nyilvánvalóan, hiába írtál oda mást)akiről nyugodtan beszéljél csak vadidegenként ilyen lekezelően, ez hagy legyen a te lelkiismereted dolga. Belerugni valakibe, akiről mondjuk még az is kiderülhet, hogy sokkal többet tett már oda az életében az emberi tényezőjéből elég sokmindenhez, mint te, hát... Legfeljebb majd kopogtatsz rá egy néhány kört, és meglátod, jobb lesz. Ha lehet, ne szólj hozzám közvetlenül többet. Sok sikert és minden jót kívánok az életedhez.
 

Bihary

Állandó Tag
Állandó Tag
Látom beindult a topic.

Amikor az EFT nem működik, vagy egy már megszüntetett probléma visszatér

Dóri 71
Ez esetben úgy kell állást foglalni, hogy az ÉFT bizonyos problémák kezelésére valójában alkalmatlan. Van megoldás?

Csillagvirág
Én is kíváncsi vagyok a válaszra. Bár azt hiszem, hogy semmilyen technika nem segíthet, ha az ember nem teremtő, alkotó módon viszonyul a saját életéhez. Vagyis kell még valami plusz az EFT-hez, amihez viszont az EFT adhat erőt.

Én, személy szerint mindkettőtök megállapítását abszolút igaznak tartom. Vannak a technikák - már Dunát lehet velük rekeszteni annyian - az emberek problémái mégsem csökkennek, bármelyiket alkalmazzák is. Vagyis a technikák csődöt mondanak esetenként. Igen kell még valami plusz, ami még rejtve van előttünk. Valami, amitől váratlanul talpra állnak azok a betegek, akikről már az orvosuk is lemondott. De nézzük Dóri kérdését. Van-e megoldás?

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy az EFT nem mindenható csodaszer. Folyamatosan fejlődik ugyan, új, hatékonyabb felfedezésekkel egészül ki, de NEM mindenható!
Évekkel ezelőtt Gary Craig meghívott a saját lakásába 10 önkéntes rákos beteget, hogy megpróbáljon megküzdeni a rákkal az EFT teljes fegyvertárát felvonultatva. Nos, a kísérlet végén nem hallatszott halleluja és nem fújták meg a harsonákat sem. Emlékezetem szerint 4 - 5 betegnél sikerült elérni a sejtburjánzás lelassítását, két, vagy három páciensnél a rákos sejtek fejlődése meg is állt, de nem lehetett hallani teljes győzelemről. Mégis.


Az itt következő fordítás sok kérdést tisztázhat. Ha az EFT nem működik, az EFT doyenjei rendszerint ugyanazokat a problémákat szokták megemlíteni, név szerint:


1. Reversals
2. Félelem a változástól (Ez is egy psich.ellenállás)
3. Dehidrált állapot, „kiszáradtak az elemek”
4. Nem voltál eléggé specifikus
5. Nem sikerült megtalálnod a probléma igazi gyökerét (gyökér ok)
6. Ismeretlen, vagy sokrétű aspektusok
7. Szükséges egy másik ember általi érintés
8. Elégtelen EFT elméleti ismeret és/vagy rutin
9. Motiváció hiánya
10. Energia mérgek
11. A szokás hatalma


Részletesen:

1. Reversals. Az előző post-ban már kitárgyaltuk

2. Félelem a változástól. Ez is egyik fő akadálya az EFT-nek. Ezt a következő formulával semlegesítsd: Bár félek a változástól, mert ….(az ok megnevezése), mélyen és teljes mértékben elfogadom önmagam.

3. Dehidrált állapot. Nagyon komoly akadály tud lenni! A népességnek mintegy 70%-a dehidrált, pedig ahogyan a víz vezeti az elektromos áramot, ugyan így szükségünk van vízre ahhoz, hogy a testünkben keringeni tudjon az életenergia. (Chi, prána, élan vital) A napi 2 – 2,5 liter víz fogyasztása ajánlott. Nem szénsavas üdítők, nem gyümölcslé, még csak nem is palackozott ásványvíz, hanem – tiszta CSAPVÍZ! Legalább közvetlenül a kezelés előtt igyunk meg 2-3 dl. vizet. Az ilyenkor elfogyasztott víz UGRÁSSZERŰEN megnövelte az EFT hatékonyságát, és olyan problémákat is sikerült megszüntetni, amelyek előzőleg nem is reagáltak az EFT-re.

4. Nem voltál eléggé specifikus. Fogalmazd meg a kezelendő problémát annyira pontosan, amennyire csak tudod. Példa:Bár nagyon kellemetlenül érzem magam…” Ez NEM jó megfogalmazás. A specifikus megfogalmazás így néz ki: „Bár apám leégetett a barátaim előtt, mondván – soha sem viszed semmire!- én mégis szeretni akarom és el akarom fogadni önmagamat.” Vagy:fáj a lábam” ez nem jó. „Ez a fájdalom itt a jobb lábikrámban…” ez jó megfogalmazás.

5. Nem sikerült megtalálnod a probléma gyökerét. Rendkívül fontos. Néha szabályos detektív munka kell a gyökér okot megtalálni. Hasznos kérdések. Mikor kezdődött ez a probléma?Hol, voltál, mit csináltál, kik voltak körülötted, mi történt éppen akkor? Ne felejtsd el: Érzelmeket keresünk, amelyek ott és akkor energiablokkot okozhattak. Gyakran tapasztaltam, hogy egy migrén, asztma, vagy allergia épen akkor kezdődött, amikor a páciensnek a válópere folyt, vagy egy temetésen volt, vagy hasonló traumás esemény történt vele. A mélyen fekvő gyökér okok feltárásához egy másik személy kell, mert te önmagadat félrevezetnéd, vagy nem is kapnál választ az önmagadnak feltett kérdéseidre. A gyökér okok feltárásában igen hasznosnak bizonyult a „Könnytelen trauma technika” és a „Mozi technika” alkalmazása. Ezeket szintén csak segítőtárssal tudjuk végezni.

6. Ismeretlen, vagy sokrétű aspektusok. Erre igen jó példa a könyvek pókiszony esetleírása, ahol az álló majd a mozgó pókra is el kellett végezni az EFT procedúrát. A sokrétű aspektusoknál, egy gyökér okhoz számos, egészen komplex rendszert alkotó aspektus tartozhat. Ezeknek a felderítése sziszifuszi munka. Mint, amikor valaki egy autóbalesetben 4 – 5 féle sérülést is szenved, és a legkisebbet csak akkor veszi észre, amikor már a nagy fájdalmat okozó sebeket ellátták. Amikor az intenzitás skálán egy 7-8-as erősségű problémát lecsökkentünk mondjuk 3-ra, hirtelen előbukkan mögüle egy másik probléma, amiről a procedúra kezdetekor a páciens még csak nem is tudott. Ilyenkor maga a páciens szólal meg, hogy „Jaj, te, tulajdonképpen az igazi probléma az, hogy…” és megnevezi a most felbukkant problémát. Ilyenkor mindenképpen fejezzük be a már elkezdett aspektus 0-ra futtatását, és csak ezután fogjunk hozzá az új aspektus kezeléséhez.

7. Szükséges egy másik ember általi érintés. Ennek több oka is van. Egyrészt, ha magadon végzed a procedúrát, az elméd mindent elkövet, hogy megvédjen téged egy váratlanul felbukkanó fájdalmas emléktől, azaz sikertelen lesz az EFT procedúra. Ilyenkor másik személy kell, aki kíméletlenül rátapint a lényeges pontokra, bármennyire fájdalmasak is. Másrészt szükséged lehet a másik személy eltérő energiájára is, amelyek az ujjak hegyén kilépve közvetlenül hatnak a saját energiarendszeredre a kopogtatás során. (Vigyázat! Az USA egyes államaiban törvények tiltják még az engedéllyel rendelkező gyógyítóknak is, hogy megérintsék a pácienseiket.)

8. Elégtelen EFT elméleti ismeret és/vagy rutin. Erről nem kell túl sokat beszélni. (Javaslom, hogy a Csontos Ági EFT kézikönyvét is töltsétek le és olvassátok el. Továbbá, az angol nyelvű EFT Basic Recipe video is hasznos lehet, de magyar nyelvű videók is vannak már feltöltve, talán éppen itt a CanadaHun fórumon.)

9. Motiváció hiánya. Ahogyan ezt már a Reversal-oknál kitárgyaltuk, vannak emberek, akik inkább szenvednek, kínlódnak, minthogy megváltoztassanak bármit is. De itt most nem Reversal-ról van szó. Ezek az emberek ezt választották. NEM akarnak megváltozni, sőt még azt is elutasítják, hogy egyáltalán gondolkodjanak egy esetleges változtatáson.

10. Energia mérgek. Ezek nagyon ritkán okai az EFT sikertelenségének. De léteznek. Ilyenek lehetnek a mosószerek, tisztálkodási szerek, ruhaneműk, szőnyegek, mobiltelefonok, TV-k, számítógépek, fogtömések, gyógyszerek, főleg ha rendszeresen szeded stb. Volt olyan eset, amikor elég volt átmenni egy másik helyiségbe, hogy az EFT működjön. Ha érzékeny vagy az energiatoxinokra, próbáld ezt megszüntetni EFT-vel. Ilyenkor a formula: „Bár érzékeny vagyok erre a ……(anyag neve), arra kérem a testemet, hogy fogadja el ezt a …(anyag neve) egészségesnek és biztonságosnak.” Háromszor ismételd el ezt a Megerősítő formulát, az emlékeztető formula pedig „az érzékenységem erre a ….(anyag neve)”.

11. A szokás hatalma. Ha egy probléma régóta fennáll, megrögzötté, szokássá válik. Ilyenkor az a dolgod, hogy kitartóan ismételd az EFT procedúrát néhány napon át, ami újra rendezi a meridiánjaidat és megindítja az energia egészséges áramlását.


Sok sikert.

Üdv.
Bihary
 

Bihary

Állandó Tag
Állandó Tag
A Pszichologiai Ellenállás/Érvénytelenítés tartóssága

Amikor megkérdeztem Gary Craiget, hogy mennyire lehet megtanulni az EFT-t az Interneten található kézikönyvből, azt válaszolta. „Abból a csökevényből akarsz tanulni? Nagyot változott azóta az EFT, hogy az a kézikönyv megjelent. Ha komolyabban érdekel a téma, vásárold meg a video oktatócsomagokat.”

Szóval ne lepődjetek meg, ha az alap szintű kézikönyvek esetenként nem adnak választ a kérdéseitekre. Mára már eléggé elavultnak számítanak.
A PR kérdésével minden valamire való EFT szakkönyv foglalkozik, de valahogy ugyanazokat az állításokat ismételgetik.


A PR-t Gary Craig szerint alapvetően a negatív gondolkodás hozza létre. Mások véleménye szerint a PR nem más, mint önmagunkról, önmagunk képességeiről alkotott beszűkült perspektíva, ami viszont ön-szabotáló gondolatokat, cselekedeteket teremt. Holisztikus szempontból ezek mentális és spirituális szinteken is hatnak, ezért az önmagunknak teremtett korlátozások nem is annyira észlelhetőek, mint pl. egy aggódás, vagy testi fájdalom. Ha a tudatalattink mély szintjén azt hisszük magunkról, hogy az élet nehéz, és soha sem fogunk előbbre jutni, akkor ez egy önteljesítő próféciaként fog működni – és akkor tényleg megnézhetjük magunkat! Mi saját magunk állunk ellen annak, hogy többre vigyük az életben.
Az EFT-ben alkalmazott PR semlegesítő eljárás a legtöbb esetben jól működik. Ha mégsem, akkor légy még specifikusabb!


Vannak, akik a kineziológia izomtesztjét használják arra, hogy kiderítsék van-e valamilyen PR, ami akadályozza az EFT sikerét. Ilyen ok lehet pl. a változásoktól való félelem. Ez bizony létező és igen komoly probléma. Az előző post-ban leírtam a PR két fajtáját. Az egyik esetben a „krónikusan negatív gondolkodás, vagy viselkedés” a PR-t létrehozó fő ok, amit tényleg nehéz véglegesen megszüntetni, hiszen ehhez személyiséget kell cserélni, és ez valljuk be, nagyon nehezen megy. Ehhez előbb félre kell állítanod a változástól való félelmet, hogy személyiséget cserélj, és leszokj a negatív gondolkodásról. Ez a változástól való félelem ugyancsak az egyik fő oka az EFT sikertelenségének.

Félelem a változástól. Ezt a következő formulával semlegesítsd: Bár félek a változástól, mert ….(az ok megnevezése), mélyen és teljes mértékben elfogadom önmagam
(Természetesen végezd el a teljes EFT procedúrát erre vonatkozóan)
Hogy kiderítsd, miért félsz a változástól, arra itt vannak a „Mágikus” kérdések.


MÁGIKUS KÉRDÉSEK

1. „Van-e valami, amiről úgy gondolod, hogy magakadályozhat téged abban, hogy megszabadulj ettől a ……(probléma megnevezése)?
2. Tudsz-e egy olyan okot mondani, ami szerinted megakadályozhatja a sikert?
3. Tényleg meg akarsz-e szabadulni ettől a problémádtól?
4. Van-e valamilyen oka annak, hogy nem eddig sikerült valóra váltani álmaidat?
5. Ha teljesen megszabadulnál ettől a problémádtól, okozna-e ez valamilyen más problémát?

A kérdésekre néha meglepő, de a probléma megoldásához nagyon hasznos válaszokat kaphatsz. Különösen sikeres szokott lenni, az izomteszt, ami azonnal leleplezi a hamis válaszokat. Mindezek segíthetnek feltárni a tudatalattidban lapuló Pszichológiai Ellenállás okát, és ha ezt tudod, akkor már kezelni is tudod a problémát. A jól megértett és kifogástalanul elvégzett EFT procedúra rendszerint tartós eredményt szokott hozni, vagyis a PR végül is csak eltűnik az útból, mégpedig véglegesen. Jó megoldás lehet még a „Választás” technika alkalmazása is.
Ezzel az eljárással az EFT-vel elérhetõ pozitív változások megszilárdultak, maradandóvá
váltak, és a személy életének minden területére kiterjedtek. Úgy vettem észre, hogy ami a személy életében végbement, az igazi transzformáció volt. Azzal, hogy beiktattam a választás lehetõségét, emberközelibe hoztam az egész megerõsítést, hiszen a mindennapi életünkben is gyakran kell választanunk, és ez ismerõs dolog számunkra.

Ez válasz lehet a PR-re tartósságára vonatkozó kérdésre.
Sajnos vannak nehezen kezelhető „klasszikus” esetek is. Ilyenek a drogfüggők, depressziósok, krónikusan betegek, a tétovázók, megrögzötten negatív gondolkodók, tanulási nehézséggel küszködők, akinél mindig jelen van a PR. Ez talán logikus is, hiszen a PR másik neve Ön-szabotázs is lehetne. Lehetőleg ne rajtuk kezdjétek az EFT-t gyakorolni!


Sok sikert.

Üdv.
Bihary
 

Bihary

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez egy nagyon jó összefoglalás, a magam részéről köszönöm, Bihary. kiss kiss

Elég sok ok van a fentiekből, ami nálam is problémát okozhat , pl. nem tudok visszaemlékezni, hogy bizonyos problémám(pl. allergia) pontosan mikor kezdődött, hogy van-e olyan esemény, ami kiváltotta, mert gondolom, van. Csak az nem mondjuk egy a példában említett temetés vagy ilyesmi, hanem lehet, hogy olyan kisebb dolog, vagy kisebb események láncolata, amiknek nem tulajdonítottam ekkora jelentőséget, és ezért nem jegyeztem meg láncolatként őket. Vagy nem egy konkrét esemény az ok, hanem egy élethelyzet huzamos ideig való fennállása, amire még kopogtatni is nehéz, mert "túl általános" lesz. Vagy lehet, hogy sokkal korábbi ok fokozatosan hozta létre a jóval később észlelhetővé váló tünetet, ezt is nehéz fülön csípni.
"Előző életes" ill. regressziós technikák hoztak ki nekem dolgokra olyan okokat, hogy azt nem csodálom, hogy tudatosan nem találtam meg őket. Eddig ezek voltak a leghatékonyabbak.Egy ilyen "előző életbeli" eseményre, ami az egyik problémám okaként jelent meg, kopogtattam nemrég, és szinte azonnal enyhültek a rossz érzéseim, amik sokáig nagyon intenzívek voltak, és úgy tűnik, tartós a kopogtatás jó hatása, legalábbis eddig. De még dolgoznom kell az ügyön. Úgy örültem!Mondjuk lehet, hogy az ok ilyen feltárása nélkül csak nagyon hosszú idő után enyhült volna kopogtatással a dolog.

Mindenesetre bizonyos szempontból besoroltam magam a fent említett "nehezen kezelhető klasszikus eset"-be :rolleyes: ;), amivel nem kéne kezdő ÉFT-snek elkezdeni gyakorolni. Megfigyeltem, hogy van egy olyan önkorlátozó hiedelmem, hogy nekem mindig a nehéz út jut a célig. Ez megint beigazolódni látszik, mint mindig, kéne rá kopogtatnom. És persze az is baj, hogy ezt nem "hiedelemnek" tekinti az agyam, egy csomó más dologgal együtt, hanem ténynek. Ilyen tény még, pl. hogy bizonyos betegségek, az egyszerűség kedvéért maradjunk az allergiánál, gyógyíthatatlanok. Merthogy orvosilag azok is. Az agyam egyszerűen ellenáll annak a gondolatnak, hogy ez másként is lehet, hiszen az orvostudomány tudományos tényeken alapszik. Amit az élettapasztalataim is megerősítenek ugye, és ez lehetséges hogy meggátolja végleg az ÉFT működését erre a problémára, ahogy más technikákét is akadályozta.
Mindezt csak azért írom le, hátha valakinek, ha ebből a szempontból gondol az élete eseményeire, összeáll jobban a kép.

Most gyorsan abbahagyom, mielőtt kisregénnyel írom tele a topikot. A hét végén elmegyek egy ÉFT tanfolyamra, de olyan rossz érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, hogy nagyon nehezemre esik odamenni. De azért megpróbálom.
Szép napot:)


Amiket leírtál az a PR jelenlétének, a változásoktól való félelemnek világos jelenléte. Valami ott bujkál benned, ami retteg attól, hogy napvilágra kerüljön. TALÁLD MEG!!! Akár külső segítséggel is.
Tényleg sok sikert!

Üdv.
Bihary
 

Dóri71

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok:)
Szeretnék jobban megismerkedni az ÉFT -n belül a távkopogtatással, a két szék-eljárással, és más, haladóbb dolgokkal, de nem találok hozzá írott anyagot magyarul, se mást.
Valaki nem tudja esetleg, ezek elérhetőek-e valahol?
 

LAURUS MIRON

Állandó Tag
Állandó Tag
EDEFT oldalt én is olvasom igen jó dolgokat ír az Éva. Ő profi ebben a témában. Hasznos és könnyen megtanulható technika. Mindenkinek szívből ajánlom.

A hit ami segit. Mert ha hiszed,hogy megtudod változtatni a gondolkodásodat, akkor megváltozik körülötted a világ is.
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
Szerintetek gyógyítható egy 5 éves gyermek dadogása ezzel a módszerrel. A dadogás egyik napról a másikra kezdődött, minden átmenet nélkül. Mit javasoltok? Köszönöm.
Itt a kisfiú tünethordozó. Annak a szülőnek kell 'kopogtatnia' az önismeretén, akivel a gyermek jobban azonosul, ugyanis az energetikájuk szorosan összefügg.
Ez lehet az apa, de 1 szivárvány típusú önmegvalósító anya is: enyhén férfias vonásokkal.

A lappangó kór_okozó kommunikációja nincs szinkronban vagy a nemével, vagy a belső énjével, vagy a tényleges szándékaival és érzéseivel.
Az ő 'őszintétlensége' - ami lehet szándéktalan, tehát küzdhet 1 komoly elfojtással pl. az illető, vagyis nem feltétlenül tudatos nála ez a szerepből való kiesés - a kisfiú moziján úgy jelenik meg, mint amikor 1 filmben technikai okok miatt a szájmozgástól elszakad a szöveg.
Sztakattószerű szinte érthetetlen, vakkantáshoz hasonló beszédfoszlányokat, hangokat lehet hallani.
A domináns szülővel való azonosulási készsége miatt utánozhatja ezt a hang_hordozást.
De az is lehet, hogy a torokcsakrája 'ventillál': túlműködik, mert annyira szeretné közölni azt, ami bántja.
Ugyanakkor fél vele szembenézni; nem akar csalódni: nem akarja a biztonságát elveszíteni.
 

mosthatalma

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt a kisfiú tünethordozó. Annak a szülőnek kell 'kopogtatnia' az önismeretén, akivel a gyermek jobban azonosul, ugyanis az energetikájuk szorosan összefügg.
Ez lehet az apa, de 1 szivárvány típusú önmegvalósító anya is: enyhén férfias vonásokkal.

A lappangó kór_okozó kommunikációja nincs szinkronban vagy a nemével, vagy a belső énjével, vagy a tényleges szándékaival és érzéseivel.
Az ő 'őszintétlensége' - ami lehet szándéktalan, tehát küzdhet 1 komoly elfojtással pl. az illető, vagyis nem feltétlenül tudatos nála ez a szerepből való kiesés - a kisfiú moziján úgy jelenik meg, mint amikor 1 filmben technikai okok miatt a szájmozgástól elszakad a szöveg.
Sztakattószerű szinte érthetetlen, vakkantáshoz hasonló beszédfoszlányokat, hangokat lehet hallani.
A domináns szülővel való azonosulási készsége miatt utánozhatja ezt a hang_hordozást.
De az is lehet, hogy a torokcsakrája 'ventillál': túlműködik, mert annyira szeretné közölni azt, ami bántja.
Ugyanakkor fél vele szembenézni; nem akar csalódni: nem akarja a biztonságát elveszíteni. <!-- / message --><!-- sig -->

Köszönöm a választ. Annyit még, hogy a gyermeket egy napon elvitték 2 és fél évesen bölcsibe (már járt ide jó fél éve), s mikor érte mentek nem beszélt egészen hazáig, majd este is csak néhány szót és másnap reggel óta dadog.
A Belső Utazásra is gondoltam mint gyógyulási lehetőség.
Mi a véleményetek?
 

circo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!


A dadogásra javasolnék kineziológiai oldást, felderíteni azt a negatív érzelmi blokkot , és helyreállítani a sterssz szintjét. Ezt ellehet végezni az anyán mivel összekötterésben vannak a gyerekkel.
 

Gwynda

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi az EFT?

Mi az EFT?

Az EFT-t (Emotional Freedom Technique = Az Érzelmi Felszabadítás Technikája), Gary Craig fejlesztette ki és indította el a világsiker útján.
Jelenleg a leghatékonyabb gyógyító és személyiségfejlesztő módszernek tekinthető, amellyel eddig több mint 1 millió embert gyógyítottak meg a legkülönbözőbb betegségekből.
„Eljön majd az a nap, amikor az orvostudomány felébred, és rájön, hogy az összes betegség több mint 85%-ának a fel nem dolgozott lelki problémák a legfőbb okozói. Amikor ez megtörténik, az EFT válik az egyik legfontosabb gyógyító eszközzé, ... ahogy számomra már ma is az.” Eric Robins, gyakorló orvos
Az EFT egy új felfedezésen alapul, amely már sok embert megszabadított a fájdalmaktól, különféle betegségektől és lelki problémáktól. Egyszerűen szólva, az akupunktúra érzelmi változatának is tekinthetjük, azzal a különbséggel, hogy nincs szükség tűkre. Ehelyett jól meghatározott meridián energia pontokat stimulálunk a testen úgy, hogy az ujjainkkal kopogtatjuk azokat. Az eljárás egyszerűen megtanulható és bárhol alkalmazható. Az EFT nagy felfedezése a következő:

„Minden negatív érzelem oka valamilyen zavar vagy szakadás a szervezet energia rendszerében.”

És miután a fizikai fájdalmak és betegségek oly nyilvánvalóan összefüggnek az érzelmeinkkel, a következő állítás szintén igaznak bizonyult…

„Feldolgozatlan negatív érzelmeink okozzák a fizikai fájdalmak és betegségek döntő többségét.”

Ezt a megállapítást alátámasztják (1) az 5000 éves keleti gyógyítási hagyományok és (2) Albert Einstein, aki az 1920-as években azt állította, hogy minden (beleértve a testünket is) energiából áll. Ezeket az elképzeléseket a nyugati orvoslás teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, és ezért lehetséges, hogy az EFT gyakran akkor is működik, amikor semmi más nem.
Az EFT előnyei

  • az EFT alkalmazásával a gyógyulási (vagy gyógyítási) folyamat rendkívüli mértékben felgyorsul. Ahelyett, hogy hónapokat vagy éveket kellene eltölteni a hagyományos „beszélgetős” terápiával, az EFT gyakran egy vagy két kezelés során teljesen meggyógyít… sőt előfordul, hogy csak néhány percre van szükség. Ezeket a szinte azonnali eredményeket „egy perces csodáknak” hívjuk. Ha az EFT-t megfelelően alkalmazod, valószínűleg az esetek 50%-ában ezt fogod tapasztalni.
  • Ha tapasztaltad már, hogy az EFT milyen gyorsan oldja meg a lelki problémákat, a következő lépés, hogy észrevedd, amint a fizikai problémák is kezdenek eltűnni. A fejfájás, a hátfájás, és egyéb kényelmetlenségek javulnak, vagy megszűnnek. A látásod tisztábbá válhat, és a napi stressz kevésbé érint. Honlapunkon egyre több példát találsz majd a fizikai és lelki gyógyulásra.
  • Tulajdonképpen csaknem mindenre használhatod. Talán ez a legmeglepőbb dolog az EFT-ben. Ugyanazt az alap-eljárást lehet használni, ha a nyilvános beszédtől félsz, mint akkor, ha a golf-eredményeidet akarod javítani. Az EFT bármire használható az egyszerű megfázástól a rákig. Sikeresen alkalmaztuk már a tankönyvekben leírt csaknem minden lelki problémára… a félelmekre, traumákra, depresszióra, gyászra, pánikbetegségre. Ezért úgy is tekintheted az EFT-t, mint a boldogságodhoz és az egészségedhez vezető út eddig hiányzó darabját. Ha egyszer tényleg felismered az EFT egyetemes természetét, bizonyára csatlakozol lelkes követőinek táborához. Nincs más hasonló rendszer! Öröm számunkra, hogy részt vehetünk ennek a csodálatos módszernek a magyarországi elterjesztésében.
Az EFT lehetséges korlátai
Az EFT még nem tökéletes. Még nem 100%-osak az eredmények. De általában jól működik és az eredmények néha bámulatosak. Gyakran olyankor is, amikor semmi más nem segít.
Az EFT általában gyöngéd, és nagy megkönnyebbülést hoz kevés vagy semennyi fájdalommal. Persze nem mindig történik így. Vannak, akiknek a problémái olyan intenzívek, hogy már az említésük is lelki és fizikai fájdalmat okoz. De a legtöbbször ezek az esetek is hatékonyan kezelhetők EFT-vel.
A lakosság kis része (kevesebb, mint 3%) súlyos mentális problémától szenved. Ezen problémák kezelésére csak szakképzett személyek alkalmasak! Ne használd az EFT tudásodat ilyen esetekben!
(A cikk Gary Craig What is EFT című cikke alapján készült,

Röviden

EFT - az Érzelmi Felszabadítás Technikája, amelynél a lelki megkönnyebbülés testi gyógyulással jár. Gyakran akkor is hatásos, ha semmi más nem segít. Tű nélküli akupunktúrának is nevezik, de az EFT nem használ tűket. Ehelyett a meridiánpontok gyengéd kopogtatásával egyensúlyozza ki a szervezet energia-rendszerét.
 

Rea42

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó az EFT amit Craig fejlesztett ki,de van egy turbósitott változata ami sokkal de sokkal gyorsabb, ez a FASTER EFT, amit Robert Smith NLP terapeuta fejlesztett ki,és tapasztalatból mondom, hogy sokkal gyorsabb, és a pozitivizmusra épül. Az alapot ő is Craig-től tanulta!
 

Gwynda

Állandó Tag
Állandó Tag
Faster EFT

Szia Rea!

Mesélnél erről a Faster EFT-ről? A turbósítás miben nyilvánul meg? Ez a fajta módszer kihagyja a negatív állításokat és csak a pozitívra koncentrál?
 

andrusa

Új tag
a csakrákat nyitod meg. ez tulajdonképpen egy kopogtatós módszer, amely szintén abban segít, hogy amit szeretnél elérni, megkapni az univerzumtól, könnyebben, ill. ezzel a módszerrel segít ráhangolódni, arra a rezgésre ami kell. az ujjaddal kopogtatsz ott ahol kell. Ha komolyabban érdekel, megadom az elérhetőséget . és ott megtanolhatod, egyszerü, bárki elsajátíthatja.
andrusa
 

Lucrezia Borgia

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

SiriusB, Engem is nagyon megindított ez a videó! Köszi, hogy fölhívtad rá a figyelmet!

Flowerani, nem ÉFT-s technika, de érdekes lehet, akár fontos is. Agykontroll tanfolyamon Domján Laci azt mondta, hogy ha problémád van, mint pl. neked az álmatlanság, akkor ne jelen időben beszélj róla, mert azzal rögzíted a gondodat. Inkább mondd azt, hogy eddig nagyon nehezen aludtam el, meg fölébredtem, meg..., de most már egyre jobban és könnyebben alszom. Vagy ilyesmi. Ma valami fogalmazásgátlót vehettem be... :)
 

muttertiger

Állandó Tag
Állandó Tag
Én átalakítottam az EFT technikát saját elképzeléseim szerint.Én csak pozitív megerősítéseket kopogtatok a hagyományos pontokon és sorrendben,az általam problémásnak ítélt dolgaimmal kapcsolatosan. Próbálom az adott meridiánhoz tartozó kopogtató ponthoz hozzátársítani a számomra legmegfelelőbb megerősítéseket.Pl. egészségügyi problémáknál figyelembe veszem Louise Hay megerősítési ajánlásait. Újabban kicsit összekombináltam az akupresszúrát az EFT-vel. Még kipróbálás alatt van. Magam is kíváncsi vagyok a fejleményekre.
 

Mirdad

Állandó Tag
Állandó Tag
EFT (Érzelmi Felszabadulás Technika - Emotional Freedom Technique) az egyik legkiválóbb "lelki orvoslás", amivel az okok orvoslásával öngyógyítani is tudjuk magunkat. Ilyen még a Martel-féle "Lelki eredetű betegségek lexikonja" - az oldalamról letölthető -, vagy Dr.Hamer "Új Medicinája".

Az EFT lényege röviden: minden betegség valamilyen negatív érzésre vezethető vissza - "lelki ok", ezt tudjuk - és ez a negatív érzés pedig "a test energetikai rendszerében bekövetkezett egyensúlyhiány." Ezeket a gócokat, blokkokat a keleti orvoslásból is ismert (akkupunktúra, stb.) meridiánok, energia-pontok kopogtatásával felodjuk. ...
 

Mirdad

Állandó Tag
Állandó Tag
EFT (Érzelmi Felszabadulás Technika - Emotional Freedom Technique) az egyik legkiválóbb "lelki orvoslás", amivel az okok orvoslásával öngyógyítani is tudjuk magunkat. Ilyen még a Martel-féle "Lelki eredetű betegségek lexikonja" - az oldalamról letölthető -, vagy Dr.Hamer "Új Medicinája".

Az EFT lényege röviden: minden betegség valamilyen negatív érzésre vezethető vissza - "lelki ok", ezt tudjuk - és ez a negatív érzés pedig "a test energetikai rendszerében bekövetkezett egyensúlyhiány." Ezeket a gócokat, blokkokat a keleti orvoslásból is ismert (akkupunktúra, stb.) meridiánok, energia-pontok kopogtatásával felodjuk. ...
 

giraffe

Állandó Tag
Állandó Tag
egy kis összefoglaló

Kedves Mindenki, akik eddig hozzászóltak, és/vagy olvassák ezzel a témával kapcsolatos hozzászólásokat! :)
Örömmel olvastam, h jó néhányan már találtak megoldást problémáikra, ami örvendetes. Kicsit összetettebb a dolog az előzőekben olvasottaknál, megpróbálom röviden elmondani.
Energetika (salzburgi parapszichológiai egyetem, soproni egyetem)….tartalmazza a reikit, a spiritualitást, parapszichológiát, az akasha olvasását, meditációkat, meridiánokat, szimbólumokat, kezelési pontok, stb. Tibet, Kína, India tudását foglalja össze. Mindezt megtámogatva modern kutatási eredményekkel.
Új német orvostudomány /germán medicina/ pontos képet ad, összefüggésekre világít rá a pszichoszomatikus folyamatokra. Az agyvelő által vezérelt „betegségek”, biológiai különprogramok okát fedi fel. Gyógyulás ennek segítségével csak egyszerűbb esetekben lehetséges. pl anyaméhben elszenvedett DHS /hamer szindróma/ elég nehezen törlődik csak úgy, megnyugvás által, hiszen nem is emlékezel rá. Ide már más technika szükségeltetik. Áttétes daganatos pacienseknél /nincs is áttét!!!....nem létezik!!!// is alkalmazni kell a távol-keletet és a kvantumot. Hatásosabb.
Egy kis kvantum elmélet is idekívánkozik, hogy megértsd, miként alakítod az életed folyását te magad, miként tudod a karmatikus folyamatokat befolyásolni.
No, ha mindezt összerakjuk, egy olyan átfogó, eddigi tudásunkat tükröző rendszert kapunk, amellyel sikeresen lehet venni rengeteg akadályt. Gyógyíthatatlannak kikiáltott állapotok változnak meg, megelőzhetsz minden kellemetlenséget, ura vagy az életednek fizikai síkon. Ez egy olyan háromlábú szék, amelyhez fogható még eddig nem alakult ki ebben a tudományos körben. Tanulni lehet mindenki számára, viszont mindenki más szinten, fejlettsége függvényében képes használni, amennyiben megtanulja ezeket.
Jómagam is így használom ezt a rendszert mint természetgyógyász, spirituális tanácsadó, speciális tanácsadó, metafizika tréner, GNM tanácsadó,tréner és konzulens, tibeti kristálygyógyász, stb
…..és még nem keveset kell tanuljak életem hátralévő részében…. :p
A zöld az egy szép szín, önmagában keveset ér, leggyakrabban a szennyeződést töri össze, a kosz kitakarításához még más is kell. :)
Oli, ha nyúlni akarsz 3 centit , ne a csontkovácsnál kezd, hanem magadban! :rolleyes:
Üdv, szép napot!;)
Kovács Péter
 

Lélekóvó

Állandó Tag
Állandó Tag
Angyalcsalogató EFT-Ho'oponopono-val!

Angyalcsalogató

Szeretnék az Angyalokkal kommunikálni vágyók segítségére lenni egy EFT-Ho'oponopono forgatókönyvvel. Fogadjátok szeretettel, mert ha valaki tárt karokkal várja a csodát, annak az, az ölébe hull! És ne feledjétek:
"Akik elhatározták, hogy megváltoztatják ezt a békétlen Világot, Ők azok, akik meg is teszik!

Ha oly sokat hallottál már arról, hogy egyesek képesek kommunikálni az Angyalokkal, és e kommunikáció révén micsoda fantasztikus inspirációt, útmutatásokat, információkat, kaphat az ember az életét, Világát illetően, és rettenetesen szeretnéd Te is felvenni a kapcsolatot velük, de valami megakadályoz ebben, és Neked eddig még nem sikerült, most itt egy kis segítség ehhez.

Lehetőleg este lefekvés előtt végezd el a következő gyakorlatot.
Gyakorlat:

Igyál meg egy pohár vizet!
Gyújts meg egy fehér gyertyát, ülj le vele szemben, nézz a lángjába, és tudd, hogy a Benned lévő isteni fény tükröződik vissza benne.

Tedd a nyelved a szájpadlásod legmagasabb pontjára, fújjál ki minden levegőt, majd vegyél egy mély lélegzetet, könnyedén a saját tempódban, miközben azt mondod magadban, hogy:
- Tudom, hogy mélyen belélegzem.
Majd fújd ki a levegőt, miközben azt mondod magadban, hogy: - Tudom, hogy mélyről kilélegzem. Csak az orrodon keresztül vedd és fújd is ki a levegőt.
Ismételd meg ezt a gyakorlatot legalább 7-szer.
Emlékeztetőül a meridián pontok, amelyeken kopogtatni fogsz:
eft_tapping_chart.gif


Ráhangolódás: Karate kézél kopogtatása, vagy érzékeny pont dörzsölése folyamatosan, miközben az alábbi mondatokat mondod.
(Talán inkább az érzékeny pontot használd, de dörzsölése előtt tedd a tenyered a pontra, és mindenképpen várd meg, amíg megérzed a ruhádon keresztül a tenyered melegét.)

"Annak ellenére, hogy valami meggátol az Angyalokkal való kapcsolatteremtésben, mégis megbocsátom ezt magamnak, és megkérem a Mindenséget, legyen a segítségemre, mert én hajlandó vagyok ennek a csodának tanúja lenni, szeretem és elfogadom magam"

"Bár nem tudom mik a gátjaim és miért nem tudok kapcsolatot teremteni az Angyalokkal, mégis megbocsátok magamnak, annak a részemnek, ami ezt meggátolja bennem, mert szeretem és elfogadom magam."

"Bármilyen emlékek játszódnak újra bennem és emiatt nem tudok kommunikálni az Angyalokkal, mégis megbocsátok magamnak minden fájdalmas gondolatot, érzést, ami újra és újra lejátszódik bennem, mert szeretem és teljes egészében elfogadom magam."

Rövidített kör pontjain kopogtass (minden ponton kb. 9-szer) a fejtetőn kezdve és a kar alatt befejezve a gyakorlatot (összesen: 8 Pont), miközben az alábbi mondatokat mondod.

1. Valami meggátol abban, hogy kapcsolatot teremtsek az Angyalokkal.
2. Nem tudom mik a gátjaim.
3. Fogalmam sincs miért nem sikerül kapcsolatot teremteni az Angyalokkal.
4. Nem tudok kommunikálni az Angyalokkal
5. Valami meggátol a kapcsolatteremtésben.
6. Annyira szeretnék kapcsolatot teremteni az Angyalokkal, és mégsem sikerül.
7. Valami meggátol és nem tudok kapcsolatot teremteni.
8. Ezek az akadályok.

Ráhangolódás nélkül tovább:

1. Megbocsátom magamnak, hogy nem tudom felvenni a kapcsolatot az angyalokkal.
2. Megkérem a Mindenséget, hogy legyen a segítségemre!
3. Én hajlandó vagyok ennek a csodának tanúja lenni.
4. Megbocsátok annak a részemnek, ami meggátol, a kapcsolat felvételében.
5. Megbocsátok magamnak minden fájdalmas emléket, gondolatot, érzést.
6. Tudom, hogy bennem játszódnak újra és újra ezek az emlékek.
7. Tudom, hogy én hordozom rezgéseimben a fájdalmas emlékeket, történéseket egészen a teremtésünktől kezdve.
8. Megbocsátok magamnak mindent.

Ráhangolódás nélkül tovább:

1. Sajnálom, hogy nem tudom mik a gátjaim.
2. Bocsáss, meg kérlek Én/Te itt belül, és légy a segítségemre!
3. Szeretlek, Én/Te itt belül, úgy ahogy vagy!
4. Köszönöm, hogy meghallgatsz engem.
5. Köszönöm, hogy tanúja lehetek ennek a csodának!
6. Sajnálom, valami nagyon zavar.
7. Bocsáss meg, kérlek Én/Te itt belül. nem tehetek róla.
8. Szeretlek, és nyitott vagyok arra, hogy ez az érzés velem is maradjon!

Ráhangolódás nélkül tovább:

1. Sajnálom, ezt itt belül.
2. Szomorú ez az istenség bennem a hibás programok miatt.
3. Kérlek, bocsáss meg! Nem akartalak megbántani.
4. Kérlek bocsáss meg és én is megbocsátok magamnak/Neked.
5. Szeretlek, és hagyom, hogy elárasszon a szeretet érzése.
6. Szeretlek. Feloldódnak a bennem lévő blokkok.
7. Köszönöm, Istenem, hogy átveszed ezt a problémát. Elengedem, hagy menjen Veled.
8. Köszönöm a lehetőséget, és elfogadom az új programozást.

Most pedig mondogasd néhányszor, kopogtatás nélkül a mantrát:
Sajnálom. Kérlek bocsáss meg. Szeretlek. Köszönöm.

Most kopogtass még egy kört a következő mondatokkal:

1. Szeretnék beszélgetni az Angyalokkal, én is megtehetem.
2. Tudom, ha szeretettel hívom Őket, megjelennek nekem.
3. Csak kérnem kell, és segítenek.
4. Szeretettel kérem a segítségüket.
5. Örömmel sietnek, hogy a segítségemre legyenek.
6. Boldogan várom az első találkozásunkat.
7. A szeretet érzése elönti és átjárja a testem.
8. Boldog vagyok, hogy tanúja lehetek ennek a csodának! Köszönöm!

Most mondd el néhányszor újra a mantrát:
Sajnálom. Kérlek bocsáss meg. Szeretlek. Köszönöm.
Közben érezd, ahogy a szeretet érzése kiül az arcodra is!

Majd ismételd meg a légzőgyakorlatot.

Ha végeztél Tárd ki a karjaidat az ég felé, és megkönnyebbülve mondd ki hangosan, hogy:

- Felszabadultunk! Megoldódott!
 
E

elke

Vendég
Gary craig: Eft

AZ ÉRZELMI SZABADSÁG TECHNIKÁI
Az emberi test egy rendkívül bonyolult energiarendszer, melyben a testet behálózó energiavezetékek százezrein áramlanak az energiák a sejtekhez, illetve a különböző szervekhez. Ha a test bármelyik részén, valamilyen blokk miatt megakad az energia szabad áramlása, a blokkoknál a megállított energia pangani, "poshadni" kezd, és az élet ellen kezd dolgozni. Így válik azéletet adó energia "halálossá",amely idővel megbetegíti, vagy elpusztítja a testet.
A megállított energiának ez a negatív hatása az élet minden területén megnyilvánulhat. Jellemző
módon először mentális területen jelenik meg, és negatív érzelmeket, önsorsrontó tudati beállítódásokat hoz létre. Ezzel pedig krónikusan sikertelenné, szegénnyé, balszerencséssé, illetve a fentebb említett módon beteggé teszi az embereket. Ezek az energiablokkok megszüntethetők, bár az esetek jórészében csak a "Pszichológiai ellenállás" felszámolása után. A Pszichológiai ellenállás negatív, önromboló tévhitekből, és/vagy energiamérgekből áll össze. Az elnevezés arra utal, hogy a tudatalattiban kialakul egy rendkívűl erős ellenállás minden gyógyító eljárás, minden állapotjavító kísérlet ellen. Ezt nagyon nehéz megtörni. Sok embernél ezért eredménytelenek a mentális technikák (agykontroll), vagy bármilyen gyógyítási kísérlet. De, ha az energia szabad áramlását sikerül újra elindítani, a problémák, és a betegségek is megszünnek - sokszor véglegesen. Ma már többféle technikát ismerünk a Pszichológiai ellenállás felszámolására és az energiablokkok megszüntetésére. Ezek egyike az E F T
 
Oldal tetejére