Egészen különleges hangulatú, szürreális képeket hozott a szombati gigatüntetés

Minden idők legnagyobb kormányellenes tüntetését rendezték meg szombaton demokráciát és új választójogi törvényt követelve. A szervezők azt ígérik, folytatják.

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

Eltérő várakozással érkeztek az emberek a szombat délutáni tüntetésre: voltak, akik nem számítottak semmi forradalmira, egyszerűen csak jól esett kint lenniük - levezetni a feszültséget a sokakat váratlanul ért újabb kétharmad miatt -, mások viszont igenis reménykedtek valamiben. Sokan felvettették a tömegben, sosem gondolták volna, hogy egyszer jobbikosokkal fognak együtt vonulni, pedig most így lett: békésen megfért egymás mellett az Árpád-sávos és az EU-s zászló.

image.aspx

© Túry Gergely
A legszürreálisabb jelenet már este, a tüntetés végén volt. Kollégánk azt írta, a parlament lépcsőjén punkok állnak jobbikos pólós srácokkal, kicsit arrébb televarrt árpádsávos kopaszok állják körbe a trance zenét hallgató hippiket, egy nő pedig virágot oszt a rohamrendőröknek. Bár a tüntetés után a Kossuth téren ragadt pár száz fős tömeg kimozdította helyükről az épület elé tett kordonokat, és leült a rohamrendőrökkel szembe, nem sokkal később farkasszemet is nézett velük, semmilyen rendbontásról nem érkezett hír. Holott a szervezők a kezdetektől attól tartottak, provokátorok zavarhatják meg a tüntetést. A kormányoldali média hergelt is, Soros hadseregről és őrjöngő tüntetőkről cikkezett.

image.aspx

© Fazekas István
Ezzel szemben kifejezetten jó hangulatú demonstráció volt ez, amelyen a szervezők szerint több mint 100 ezer ember vett részt. A pontos számot nem áll módunkban megbecsülni, de a tömeg érzékeltetésére elég lehet, hogy mikor az eleje beért a Kossuth térre, a vége még az Operánál volt. Az Andrássy út zsúfolásig megtelt már az elején, így kollégánknak 40 percig tartott eljutni az Oktogontól az Operáig.

Az indulás



A tömeg nagyon lassan haladt, de az emberek nem türelmetlenkedtek. Bár volt, aki inkább került, más eleve a Kossuth térre ment. Már ott összegyűlt annyi ember várni a többieket, mint amennyien pártrendezvényeken vagy gyengébb tüntetéseken összesen nincsenek. Volt, aki úgy érzékelte, többen vannak, mint a békemeneten - a kiugrott KDNP-s Lukácsi Katalin is ott érzékelt utoljára ennyi embert -, az viszont mindenképp különbség, hogy itt nagyon sok volt a fiatal. Be is mutattak a Kossuth térre fölállított térfigyelő kameráknak.

image.aspx

© olvasónk
Megtelt a Kossuth tér, de az Alkotmány utca is. A tömeg fütyülve, tapsolva, skandálva vonult - többször követeltek demokráciát, de előkerült a viktátor-diktátor szókapcsolat, jött a "mocskos Fidesz" és az "Orbán takarodj". Később, a tüntetés végén már hazaárulóztak is bőszen.

Visszajönnek

Különlegesen indult a szónoklati rész: Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatát játszották be, melyen arról beszél, az embereknek joga van elkergetni a kormányt, ha az nem a népért dolgozik. Komáromi Gergely, alias G. Ras kezdte a tüntetés érdemi részét. Ő az a zenész, aki már a tavalyi Szabadság téren, Gulyás Mártonék szabadulására megrendezett demonstráció előadta NER-ellenes számát. G. Ras azt mondja, a vasárnapi választások azt mutatták, hogy saját szabályai szerint a hatalom nem váltható le. De nem csak a kormánnyal elégedetlenek, az ellenzékkel is. Ez valaminek a kezdete, és nem az ország gyászolása – hangsúlyozta a zenész.

image.aspx

© Fazekas István
Gulyás Balázs, a tüntetés egyik szervezője arról beszél, sokak figyelmeztették a szervezőket, hogy "a cselekvés korai, a gyász még itt van. Hát, nekünk volt igazunk" – mondja Gulyás.

„Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki.”

Erre a tömeg skandálja: új-vá-lasz-tást! Áder megmutathatná, hogy nem csak báb - így Gulyás -, mire felzúg a tömegből a „bajszos szar”. Jövő szombaton, a Kossuth téren még többen leszünk – ígéri Gulyás, aki az új választásban jelöli ki a célt. Ez tehát a tervek szerint elhúzódó utcai küzdelem akarna lenni. „Itt lesztek jövő szombaton?” – kérdezi. A Kossuth téren zúg: IGEN!

Nem tart örökké

Lukácsi Katalin, a Viszlát Kétharmad aktivistája szerint a választást tömeges csalás nem befolyásolta, de a média bekebelezése, az uszítás sokkal inkább. Márki-Zay Péter, a Fidesz hódmezővásárhelyi legyőzője ott volt ugyan a tüntetésen, de más politikusokhoz hasonlóan ő sem állt színpadra. Beszédét felolvasták. Ebben az ellenzéket osotorozta, mert az nem állt össze a választásra, csak az emberek. Azzal biztat, ez a rendszer nem tart örökké.

"A kommunistákat is el lehetett kergetni, pedig sokkal rosszabb helyzetből indultak az akkori magyarok."

image.aspx

© Fülöp Máté
A hódmezővásárhelyi független polgármester összefogást sürgetett. Ugyanezt követelte a Független Diákparlamenttől Gyetvai Viktor, aki szerint az ellenzék csak összefogva válthatja le a hatalmat. (Minderről bővebben percről percre tudósításunkban) olvashat. A beszédek 45 percig tartottak, a végén új választást követeltek, Gulyás Balázs szerint ez a cél, az eszköz pedig a tömeg.

Nem mentek haza



Ahogy az az óriási tüntetésekre jellemző, a tömeg nem ment haza rögtön. Sőt, két-háromezer ember másfél órával a rendezvény lefújása után is még a Kossuth téren volt, több százan skandáltak.


A "buli" este 11 fele kezdett elhalni, addigra már tüntetők lebontva a kordont farkasszemet néztek a rohamrendőrökkel, arcukba fújva a füstöt.

Kordonbontás, tüntető módra


Több százan átvonultak a Fidesz Lendvay utcai székházához tüntetni, míg mások - szintén ezres tömeg - az Oktogonon vertek tanyát a technopartin, amely a végén egy falusi diszkóhoz hasonlított leginkább.



image.aspx

© hvg.hu
Közben a választás végeredménye is eldőlt: az összes szavazatot átszámolva sem változott az eredmény, a kétharmad maradt, egyéni körzetek nem billentek át.

HVG
 
Gyönyörűen összekapaszkodtak a Jobbik a Balliberálisok szavazói. Hamarosan együtt menetelnek a romák ellen is, mint Devecserben? Engem azért rohadtul nem vigasztal, hogy egy szélsőjobboldali párt végzett a második helyen szinte mindenütt az országban. Szerintem a balliberális pártok is húzzák a szájukat emiatt.
a szélsőjobbra tolódott szavazók a fityeszre voksoltak. ők már régen a fityesz szekerét tolják (lásd Morvai Krisztina). de nem azzal kell foglakozni, hogy ki kivel fog össze. a fityesz egy gyűjtő párt (tömbpárt) lett. a választási rendszert is erre a formációra találta ki. (van két pólus). ebben a rendszerben nem lehet úgy választást nyerni, hogy elindulunk (mármint pártok) öten hatan egy ellen, mert voksok szétaprozódnak az egy forduló miatt is. egyébként amikor szlovákiában a Horthy szobrot avatták, akkor éppen a fityesz szavazók szólták le a szobor ellen tüntető helyi lakosokat, mondván, "ti nem vagytok magyarok, csak magyarul beszéltek". persze a fityesznek azért kellett a sok magyarul nem beszélő "magyar"
 
Nem, a törvényes módszerrel, ami a 40%-ból is kétharmadot tud generálni.
Vajon hány százalékot kell elérniük ahhoz, hogy ne kétharmaduk, hanem 100%-uk legyen? 60? Vagy 50% is elég?
Arra a szerinted se törvényes csak jobra fektetett módszerre mondják elveszíteni se lehet mégis sikerül.
De elismerni nem képesek a vereséget.
Volt itt egy prominor aki nem szereti a vitatkozós parlamentet
Hát így nem is kell parlament és ez továbbra se fog meghallgatni senkit
 
a szélsőjobbra tolódott szavazók a fityeszre voksoltak. ők már régen a fityesz szekerét tolják (lásd Morvai Krisztina).
Vannak más világban élők.Mert másképp nem torzítanának ekkorát.
Pont a Morvai Krisztina az aki a Fidesznek kampányolt.
És ez nem a pártagság Ő csak az egyik karrier építő csaló megvásárolt
Meg is próbálják visszahívni a Jobbikék de nem jön
Kizárólag a Fidesz mellé állt be
A ki hová szavazott át azt se vizslasd mer melléfogsz
Annyi az igaz a levált jobbik szavazók keresik a helyüket.
De az hely nem a Fidesz lesz talán
Ugyanakkor volt egy ellenkező irányú mozgás is

Ahogy elfogadottabbá lett a jobbik úgy mentek át a Fidesztől és a baloldalról is.
Akiknek fogalmuk sincs semmiről éppen csak úgy szavaznak ahogy a napi szél fúj
De már nagyon utálják Orbán pofáját hazugságait de nem kell valamiért a baloldal.
Ezt másik irányú mozgást bizonyítja a Jobbik győzelme a választáson.

Abban egyetértek az ultra-jobbosok nem találják a helyüket.
Nem lesz sose komoly tartós pártjuk
rasszista gyűlölettel csak ideig óráig lehet.
Aztán kénytelen finomodni
Az ország elutasítja
 
Utoljára módosítva:
Számos ország példája bizonyítja, ahol demokrácia van, nem működik (jól) a koalíció, hisz néha az egyik félnek alapvető dolgokat kell feladni... Az sem jó, ha nincs meg a megfelelő parlamenti támogatottság, tehát mindenképpen szerencsés egy többségi kormány, annyi többséggel, hogy biztonsággal kormányozhasson..
Aztán az is alapvető, hogy maximum két ciklusban lehessek első számú vezetők, hogy ne épülhessen ki klientúra..
Na meg 50 éves kor felett ne lehessen valakit elöször hatalomba juttatni, mert annak a hatalom megszerzésén kívül már egyéb célja nincs , s nincs következménye sem ránézve a döntéseinek.. Lásd Trump...

Egyetértek veled, de kivéve ezt az 50 éves kort. Esetleg ha hetvenet mondanál, az oké. Még az is csak talán. De ötven?

Nézd, én épp úgy vélem, 50 körül van az embernek annyi élettapasztalata meg higgadtsága hogy rá lehessen bízni egy országot. Még akkor se mindenkinek van annyi. Vagy mondjuk szerényebben: 40 fölött van neki annyi.

Belegondolok milyen voltam 40 évesnél fiatalabban... Természetesen, tele voltam jószándékkal, s akkor is magasan képzett voltam egy rakás tudományos területen, volt sok regényem akkor is meg minden... Lelkes is voltam... Mégis, semennyire se lettem volna alkalmas elnöknek. Még sima képviselőnek se nagyon. Most 50 fölött vagyok már, és bár most is az a véleményem nem vagyok egy politikus alkat, nem nekem találták ki azt a munkakört, de TALÁN, ha tényleg nem akadna nálam jobb a „választékban”, na AKKOR lehetne velem tenni egy próbát ESETLEG. (bár akkor se szívesen vállalnám be. Legalábbis nem Magyarországon...)

Mert most már messze több az élettapasztalatom. Még higgadtabb is vagyok. Tudom ez utóbbiról mi a véleményetek, na képzeljétek korábban milyen voltam...

Ismétlem még így is rém kockázatos volna az hogy épp én elnöknek vagy bármilyen politikai pályán. Na de korábban?! Most csak simán kockázatos lenne, de korábban KATASZTRÓFA!

A politikához hatalmas élettapasztalat kell, ez az a szakma aminél ez a legfontosabb. S erre te a legtöbb élettapasztalattal rendelkezőket akarnád kizárni e pályáról, feltöltve a politikusok sorait taknyos, naív fiatalokkal?!
 
Ugyanakkor volt egy ellenkező irányú mozgás is
Ahogy elfogadottabbá lett a jobbik úgy mentek át a Fidesztől és a baloldalról is.
Akiknek fogalmuk sincs semmiről éppen csak úgy szavaznak ahogy a napi szél fúj
De már nagyon utálják Orbán pofáját hazugságait de nem kell valamiért a baloldal.
Ezt másik irányú mozgást bizonyítja a Jobbik győzelme a választáson.
Magyarország ne legyen kivándorlóország - ezzel nagyon sok közép- és időskorú szavazót is meg tudtak nyerni.
Lehet, hogy a fővárosban ebből semmit nem éreznek, de én az otthoni környezetemben nem tudok olyan családot, amelyiknek egy gyereke, unokája sem távozott külföldre. A politika meg a vakok hangoztatják ugyan, hogy ezek a gyerekek majd egyszer visszatérnek, de mi már tudjuk, hogy ez hazugság és köze nincs a kijózanító valósághoz. Azok a gyerekek, akik kb. 10 éve távoztak Angliába, ők szülik azt a bizonyos minden hatodik magyar állampolgárt. Ezek a családok már ott is maradnak végérvényesen. Ha a 600ezret továbbiak követik, márpedig követik, na az lesz a dicsőséges nagy nemzet halála. De ezt is be lehet adagolni a 2/3-nak nemzetiszínű szalaggal átkötve.
 
szerintem csak a magyar állampolgárok szavazhattak ... állampolgárok akikre hatással vannak a parlament döntései vagy a kormány politikája.
De lehet, hogy a parlament határozatai nem is érintik a polgárokat...csak én gondolom rosszul.
Az egyik felét valóban rosszul gondolod!
Kit sújt Európában a lehető legmagasabb ÁFA-kulcs? Téged! A határon túli leszarja, mert ő máshol vásárol!
Kit érint a magas járulékfizetés? Téged! A határon túli azt is leszarja, ő máshol adózik!
Kit érint, hogy a kórházak, az oktatás olyan állapotban van, amilyenben? Téged! A határon túli csak akkor jön, ha ingyen kapja, ha fizetni kell érte, akkor megy távolabbra Európában! És még sorolhatnám!
Mondj Magyarország területén belül csak egyetlen olyan réteget, akit az ég adta világon semmilyen kötelezettség nem terhel, csak jogai vannak, és csak a jóból részesül, de abból nagykanállal!
 
Mondj Magyarország területén belül csak egyetlen olyan réteget, akit az ég adta világon semmilyen kötelezettség nem terhel, csak jogai vannak, és csak a jóból részesül, de abból nagykanállal!

Sajnos nem tudok mondani...de gondolom a külhoni magyarokra utalsz mikor azt állítod, hogy kiváltságaik vannak és nagykanállal részesülnek a jóból.
Valószínüleg nem vagy vele tisztában de ingyenes orvosi ellátásban nem részesülnek, csak ott ahol a betegbiztosítást fizetik.
Lehet azt sem tudod ha Magyarországon vesz egy kiló lisztet pont annyi ÁFA -át fizet mint bárki, nem kapja meg olcsóban.
Sőt azt is elárulom hogy aki nem Magyarországon lakik nem olyan szavazati joggal rendelkezik mint aki itt is lakik.

De kíváncsian várom, hogy sorold már fel mik azok a rettenetesen nagy kiváltságok, mert én egyet sem ismerek.
 
Csak azért mert van aki előítéletből és szokott ellenségességéből a baloldalra fogja a csalás emlegetését.
A képtelen választás megóvni akarását.Óvást adnak be
A jogorvoslat követelését és az ellenőrzés végrehajtást.
Lehet még megismételt választás is de azt már papíron kézzel kell
És a Kecskére nem bízva káposztát

 
Utoljára módosítva:
Sajnos nem tudok mondani...de gondolom a külhoni magyarokra utalsz mikor azt állítod, hogy kiváltságaik vannak és nagykanállal részesülnek a jóból.
Ahhoz képest, amit beletesznek a közösbe, mindenképpen. Mert mit is tesznek be a közösbe?

Sőt azt is elárulom hogy aki nem Magyarországon lakik nem olyan szavazati joggal rendelkezik mint aki itt is lakik.

A szavazati jog éppen hogy nem ottlakáshoz, hanem lakcímkártyához kötött! Elég nehezen tudna 200 fő egy szabolcsi kis házban még csak el álldogálni is, el éldegélni viszont kizárt dolog! Bejelentkezni viszont simán tud, bármennyi, az egy négyzetméterre kiadható lakcímkártya felső határa a csillagos ég!
 
Utoljára módosítva:
szerintem csak a magyar állampolgárok szavazhattak ... állampolgárok akikre hatással vannak a parlament döntései vagy a kormány politikája.
De lehet, hogy a parlament határozatai nem is érintik a polgárokat...csak én gondolom rosszul.


szerinted aki mondjuk az Államokban vagy Kanadában vagy Németországban, Franciaországban, Japánban, Új-Zélandon él és még megvan a magyar állampolgársága, mégis mi a túrót kezdene azokkal a dolgokkal, amik a konkrétan Magyarországon élőket érintik? azt ne mondd, hogy akár csak az említett országokban élők rá lennének utalva mondjuk 10 e Huf "Bözsi-utalványra" - vagy igen? mert ha tudsz ilyet, szólj és a dupláját postázom holnap
 
hol voltak? gondolom a választóhelyiségben és leadták a szavazatukat
én csak azt kérdezem, akik nem itt élnek életvitelszerűen (és ebbe nem tartoznak azok, akik munkavégzés miatt ingáznak), miért voltak jelen ápr. 8.-án?
*
Okkal (igaztalanul osztogatott) joggal voltak itt. Mi, mármint a többség, akik határon belül élünk, ezt a jogot erősen megkérdőjelezzük. Részemről is felháborító, hogy beleszólnak abba, amihez semmi, de semmi közük nincs. Életvitelszerűen nem itt élnek, nem itt adóznak, azért, mert a szüleik közül valamelyik magyarnak született, azért megkapták a magyar igazolványt. No aztán az így magukra húzott joggal szólnak bele amibe nem kellene. Egyéb okok eléggé ismertek.
 
*
Okkal (igaztalanul osztogatott) joggal voltak itt. Mi, mármint a többség, akik határon belül élünk, ezt a jogot erősen megkérdőjelezzük. Részemről is felháborító, hogy beleszólnak abba, amihez semmi, de semmi közük nincs. Életvitelszerűen nem itt élnek, nem itt adóznak, azért, mert a szüleik közül valamelyik magyarnak született, azért megkapták a magyar igazolványt. No aztán az így magukra húzott joggal szólnak bele amibe nem kellene. Egyéb okok eléggé ismertek.

hát ez az Gina...ezért írtam, hogy felnőtt embernek lehetne ennyi esze...ha van is joga, de hogy van bőr a képén? és erre írtam, hogy mindig van és lesz az a pénz, amiért korpás a haj :mad2:
(ja és persze utána jár a lepénylesője, hogy milyen hülyék ezek a magyarok....)
 
A szavazati jog éppen hogy nem ottlakáshoz, hanem lakcímkártyához kötött! Elég nehezen tudna 200 fő egy szabolcsi kis házban még csak el álldogálni is, el éldegélni viszont kizárt dolog! Bejelentkezni viszont simán tud, bármennyi, az egy négyzetméterre kiadható lakcímkártya felső határa a csillagos ég!

Szerintem tévesek az információid, tudtommal a lakcímkártyához nem kell magyar állampolgárság, egy itt dolgozó kínainak is lehet lakcímkártyája, az országgyűlési választásokhoz viszont kell a magyar állampolgárság.

Viszont furcsállom, hogy nem történik egyetlen feljelentés sem az általad említett törvénytelenségekkel kapcsolatban (tudtommal hat négyzetméterben van meghatározva az egy főre eső lakrész minimális mérete). Szerintem a DK -sok büszkén lebegtetnék az iratokat.... de évek óta csak beszélnek, nem tesznek semmit, mintha bűnpártolás lenne.

De végül is miről vitatkozunk? ... Remélem nem állítod, hogy a külhoni magyarok mondjuk eldönthetik ki legyen hatalmon Magyarországon vagy befolyásolják, hogy Gyöngyöspatán ki legyen a polgármester.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem tévesek az információid, tudtommal a lakcímkártyához nem kell magyar állampolgárság, egy itt dolgozó kínainak is lehet lakcímkártyája, az országgyűlési választásokhoz viszont kell a magyar állampolgárság.

Viszont furcsállom, hogy nem történik egyetlen feljelentés sem az általad említett törvénytelenségekkel kapcsolatban. Szerintem a DK -sok büszkén lebegtetnék az iratokat.... de évek óta csak beszélnek, nem tesznek semmit, mintha bűnpártolás lenne.

De végül is miről vitatkozunk? ... Remélem nem állítod, hogy a külhoni magyarok mondjuk eldönthetik ki legyen hatalmon Magyarországon vagy befolyásolják, hogy Gyöngyöspatán ki legyen a polgármester.
Ezek az emberek magyar állampolgárok, és rendelkeznek lakcímkártyával is, csak nem élnek és soha nem éltek életvitelszerűen Magyarországon.
De ez nem törvénybe ütköző, akár egész Ukrajna is bejelentkezhet egyetlen magyarországi lakcímre.
Gyöngyöspatán nem, de az ukrán határ melletti kis falvakban nem egy riportban nyilatkozták a helyiek, hogy a határon túl dől el hogy ki legyen a határon innen a polgármester.
 
hát ez az Gina...ezért írtam, hogy felnőtt embernek lehetne ennyi esze...ha van is joga, de hogy van bőr a képén? és erre írtam, hogy mindig van és lesz az a pénz, amiért korpás a haj :mad2:
(ja és persze utána jár a lepénylesője, hogy milyen hülyék ezek a magyarok....)

Szerinted például a Kanadában élő de francia állampolgársággal is rendelkező állampolgárok szavaznak a franciaországi választásokon? Van bőr a képükün szavazni, mikor jó messzire vannak Franciaországtól.
 
De ez nem törvénybe ütköző, akár egész Ukrajna is bejelentkezhet egyetlen magyarországi lakcímre.

szerintem a lakcímbejelentő lap okiratnak minősül és meg van határozva az egy főre eső lakrész minimális mérete.

tehát bűncselekményekről beszélünk.
 
Szerinted például a Kanadában élő de francia állampolgársággal is rendelkező állampolgárok szavaznak a franciaországi választásokon? Van bőr a képükün szavazni, mikor jó messzire vannak Franciaországtól.
Amit nagyon nem akarsz, azt nem is érted. De én itt befejeztem, nem célom 98 éveseket életük hátralévő részében a monitor előtt vitában tartani. Az életből nincs második esély!
 
Szerinted például a Kanadában élő de francia állampolgársággal is rendelkező állampolgárok szavaznak a franciaországi választásokon? Van bőr a képükün szavazni, mikor jó messzire vannak Franciaországtól.

értő olvasás? vagy érintve vagy és ezért kapálózol ennyire?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére