Egojátékok

Shaw61 témája a 'Vallás,szellemtan' fórumban , 2011 Október 18.

  1. Shaw61

    Shaw61 Állandó Tag

    Eckhart Tolle: A világ elcsábít

    Azért vagyunk itt, hogy önmagunkat a formamentesként ismerjük meg. És minden helyzetben, amibe ebben a világban kerülsz, ami a forma világa, a világ vonzerőt fejt ki rád. A másokkal való minden kapcsolatodban. A kérdés az: van-e tér a kapcsolatban, vagy az adott kapcsolat kizárólag a formán, az elmén keresztül valósul meg?
    És gyakran meglepődöm, hogy olykor még azok is, akik már meg tudják engedni, hogy a nyugodt csönd – ami lényegében azonos a formamentessel – megjelenjen bennük, amikor a világ valamilyen kihívás elé állítja őket, teljesen beszippantódnak abba a formába, amit az adott kihívás és az arra adott reakció fölvesz. Azonnal elvesznek benne, s hinni kezdenek abban, hogy van valami idekint vagy az elméjükben – ami szintén idekintnek számít –, tehát hinni kezdenek abban, hogy van valami idekint, ami számít, ami létfontosságú.
    A világ tehát elcsábít – a világon persze az elmét is értem –, és elhiteti veled, hogy mindez rendkívül fontos, és ezért minden figyelmedet felé kell irányítanod. Így elveszel a saját reakciódban – ami szintén egy forma, egy kondicionált forma –, és teljesen elmerülsz benne.
    Aztán beszélsz valakivel, s azt mondod: „Ez nagyon komoly! Hallgass meg! Elmondom, mi történt, s hogy mit fogunk tenni.” Máskor félelem jelenik meg: „Ó, Istenem! Mi lesz?!” Az egész lényed belevonódik a dologba. A tér elvész, s nem marad más, csak forma. Ez azt jelenti, hogy teljesen elvesztél a formában. Az egész civilizációnk is beleveszett a formába.
    Ha a híreket hallgatod, nyomát sem érzed térnek. Ott a hírolvasó, aki nagyon komoly, és felolvassa ezeket a „rendkívül fontos” dolgokat, és minden rendkívüli problémás, hiszen ha nem lenne az, nem is lenne hír. Nem az a lényeg, hogy mélyen szántó vagy jelentős dolog legyen, az a fő, hogy problémás legyen. Az adja a hírértékét. A hírek kiválogatói is a formákba veszett emberek, s a híreket úgy tálalják, mint igazán „fontos” dolgokat. „Ezek a problémák rendkívül fontosak!” A potenciálisan megváltó dimenziót nem is ismerik. A hírek körül nincs tér.
    A világ tehát arra csábít, hogy elhidd, csupán ő létezik, s így a világ fontosabbá válik számodra, mint Isten. Dualista nyelven szólva. Lehet, hogy erre azt feleled: „Nem, nekem csak Isten felismerésére van szükségem, az önmegvalósításra. Nekem csak ez kell!” 5 perccel később azonban már valójában csak a „kulcsfontosságú helyzet” érdekel… Teljesen belevonódtál abba. Amikor azt mondod: „Istent akarom, az önmegvalósítást akarom”, akkor ez igaz. 5 perccel később azonban már nem ezt akarod, hanem a világot. Mert ha azt mondjuk: „Istent akarom”, az azt jelenti, hogy készen állok belépni az önmegadásos tudatállapotba. Most. Hajlandó vagyok megadni magamat. És semmi más nem számít.
    Azt is mondjuk ezzel, hogy lelki békét akarok. Ez az egyetlen fontos dolog a számomra, a lelki béke. Aztán kicsit később belép az életedbe a világ, és te már valami mást akarsz.
    A „Csodák útja” szövegében – ami a túloldalról érkezett tanítás – olvashatók a következő gyönyörű szavak: „Isten békéjére vágyom. E szavakat kimondani mit sem jelent. Az semmi. Ha viszont komolyan gondoljuk őket, az mindent jelent. Nem létezik, hogy valaki komolyan gondolja e szavakat, és mégsem gyógyul meg.” Ami azt jelenti, hogy teljes vagy, önmagad vagy. „Valóban akarni ezt.”
    Két helyzet létezik tehát.
    Az egyik, amikor nem vagy önmegadott állapotban. Egyesek azt mondják: „Képtelen vagyok megadni magamat! Képtelen vagyok rá!” De vajon valóban képtelen vagy rá, vagy csupán nem akarod megtenni? Meg kell vizsgálnod ezt a két perspektívát. Nem vagyok rá képes? Vagy ha alaposabban megnézed, kiderül, hogy egy részed nem akarja megadni magát. Az a részed akarja, hogy ne legyen benned béke.
    Meglátod, hogy van benned egy mély és valódi vágy az önmegvalósításra, a lelki békére. Olyan részedre is rálelsz azonban, amelyik nem akarja ezt, és amelyik igen könnyen elfedheti előled az előbbi, mélyebb, lényegi részedet, amelyik lelki békére vágyik.
     
    szannyasz kedveli ezt.
  2. Shaw61

    Shaw61 Állandó Tag

    Eckhart Tolle: Szenvedésfüggőség

    Nagyon fontos felismerni, hogy van benned egy kondicionált folyamat, ami problémákat és konfliktusokat akar a békesség helyett. Ha már tudsz róla, akkor semmi gond. Ha pedig a közeledtét és a hatását is észreveszed… Természetesen beletartozhat ebbe a fájdalomtest is, s ez valójában kondicionált elmefolyamat, ami azonos az egós éntudattal, amelynek időről időre – nagyon gyakran – konfliktusállapotba kell kerülnie önmaga fenntartásához. Az elme alkotta egós én nem élhet sokáig konfliktusok nélkül, a problémák világán kívül. Létre kell hozni azt ahhoz, hogy fennmaradhasson. Ha nem vagy ezzel tisztában, akkor elveszel abban a kényszeres igényben, amit az embereknél akár „szenvedésfüggőségnek” is nevezhetünk. És észre kell venned önmagadban ezt, s hogy az nem személyes jellegű dolog. Ha úgy gondolsz rá, mint személyes problémádra, akkor attól még mélyebb csapdába kerülsz.
    A szenvedésfüggőség, a konfliktusok iránti igény nem tudatos valami, és ez az, ahogy az elkülönülő identitás – az „én”, az egós identitás – a korlátjait érintetlenül tartja. A korlátokat, amik köztem és az összes többi, kint lévő ember közt húzódnak. Amik elhatárolnak „ellenségeimtől”, tehát emberektől, helyzetekről, helyektől vagy ettől a pillanattól.
    Néha tehát kis megkönnyebbüléshez jutsz. Rövid időre fellélegzel: „ó!” De aztán a szenvedés iránti igény, a szenvedésfüggőség újra érvényesül. Ha azonban nem vagy ezzel tisztában, akkor azt hiszed, hogy a szenvedésedet a környező világ okozza. Ez a tudattalanság lényege: azt hiszed, hogy a világ alapvetően azért van, hogy nehézségeket gördítsen az utadba. A legtöbben ilyennek tapasztalják meg az életet és a világmindenséget. „Úgy tűnik, soha nem tudok tartósan nyugodt lenni, a világ hirtelen valami akadályt gördít az utamba, újra és újra! Miért mindig velem történnek ilyesmik?” S ekkor reagálsz.
    Úgy tűnik tehát, mintha a világ tenné ezt veled. És nem veszed észre, hogy az igény valójában a bensődből fakad.
    Ez tehát diszfunkcionális (hibás működésű), szokványos és egyáltalán nem személyes dolog. Ha pedig egy kicsit tovább visszük ezt a diszfunkcionalitást, akkor látjuk, hogy valójában az abnormális. Hiszen azt hinni, hogy a világ tesz velünk valamit, egy pontos túl paranoiává válik, vagy paranoiás skizofréniává. Tehát, ha csak egy kicsit is tovább visszük, akkor már látjuk, ez valóban őrültség. Valójában azonban a paranoia szintje alatt is az már: őrültség. Így aztán, ha megállapítják, hogy paranoiás vagy, azt mondhatod: „Hogy paranoiásnak diagnosztizáltak, az még nem jelenti, hogy senki sem üldöz…”
    Már a felismerés is felszabadító, hogy meglátod magadban azt a folyamatot, amit szenvedésfüggőségnek nevezhetünk. A konfliktus iránti igényt. Meglátni ezt. Szabaddá válsz már attól, hogy ezt meglátod magadban. Mert amit látsz, az a kondicionált. A kondicionáltat látó pedig a kondicionálatlan. Amely csak néz. „Ó!”
    Így aztán észreveheted, ahogy rendszeresen – naponta 1-szer, 2-szer, 3-szor vagy ki tudja, hányszor – felbukkan a jelenség. Ilyenkor bármilyen helyzet megteszi, noha bizonyos szituációk jobban előhozzák belőled ezt az igényt.
    Az ideérkezők zöme például igen furcsának találja ezt a környezetet. India próbára teszi az embert. Ezért itt jól megfigyelhető, ahogyan a reaktivitás megjelenik benned, a reakcióminták. Amelyek egyfajta nehézséget visznek olyan valamibe, ami pedig csupán egy helyzet. Reaktivitás áramlik bele, s a körülmény, az egyszerű körülmény a reaktivitás révén már súlyos és nehéz lesz. Nagyon fontos tehát tisztában lenni ezzel, és mindazzal, amit jelent. Ilyenkor nincs benned tér, teljesen a formába szippantódsz, mert amikor valamire reagálsz, akkor egy formára reagálsz, ami megerősíti saját formaidentitásodat. A formaidentitás pedig imádja saját reaktivitását.
    Így tehát minden emberi találkozás, minden helyzet esetén ugyanaz a kérdés: elveszel-e az adott helyzetben? Ami azt jelenti: beleveszni az elme formációiba. A reakcióba, a gondolatáramlatba, a szájadból elősorjázó szavakba, a fejedben cikázó gondolataidba. Teljesen bennük vagy. Nincs tér. Hová tűnt a tér? Nincs tér. Csak ez… Aztán beszélsz valakihez, és ezt érzed… (feszültséget, idegességet). Bármiről folyhat szó. Lehet a téma pletyka, lehet valami félelmetes, lehetnek dühös szavak, lehet: „valamit tennünk kell, nem hagyhatjuk ezt!” Vagy bármi más. Lehet éppenséggel szomorú dolog is. A lényeg, hogy teljesen beleveszel. Nincs már tér.
    Egyes embereken, amikor eljönnek hozzám beszélgetni, azt látom, hogy teljesen belevesznek az elmetevékenységbe. Megvárom, amíg ezt befejezik – ami eltarthat egy ideig –, aztán amikor végre abbahagyják, csak várok, és nézek rájuk, s néha megtörténik, hogy ilyenkor visszatér bennük némi tér, és fölébrednek. „Ó!”
    És az a furcsa, hogy egyetlen helyzet sem annyira súlyos, ha van körötte tér. Az csupán egy szituáció. Az csak forma, illetve a formák ilyen-olyan módon megjelenő korlátozottsága. Csupán egy újabb helyzet, ami persze valamilyen korlátozottságként jelenik meg. Hiszen ez a formák világa. Csupán erről van szó.
    És valójában egyetlen helyzet sem nehéz és „sűrű”, amíg te olyanná nem teszed. A világ, a formák világa, valójában nem oly súlyos és rossz. Amit te hozzáadsz, az tesz „sűrűvé” és nehézzé. És rendkívüli mértékben felnagyítja azt, ami valójában csupán egyszerű helyzet. De amit magadban hordasz, tehát a szenvedés és a konfliktus iránti igényed, az hatalmasra nagyítja, fújja fel a helyzetet, s végül illuzórikus kreációkat hozhat létre. Amelyek olyan hatalmasnak tűnnek, hogy akár az esti híradóba is bekerülhetnek… S akkor már tudod, hogy igazán súlyosak…
    Ha az emberek tudnák ezt a világ olyan részein, ahol ez a tudattalanság különösen erős, ahol a konfliktusok igen súlyosak, ha tudnák, hogy ezek valójában nagyon egyszerű helyzetek, amelyek néhány perc alatt megoldhatóak, ha néhány percre letelepednek egy asztal köré úgy, hogy teret teremtenek. Meg lehetne oldani néhány perc alatt, ha némi tér venné azt körül.
    Ez igaz minden helyzetre: a Közel-Keletre, Észak-Írországra vagy másra, ahol az emberi tudattalanság különösen nehéz és „sűrű”. Természetesen ez mindenütt van.
    Nem a külső helyzettel van baj, az egyszerű, mindig egyszerű, hanem az emberekkel. Ez a karma lényege, ami beáramlik… A szituációt csak kifogásként használják…
    És ez nem csak Észak-Írországra vagy a Közel-Keletre nézve igaz, hanem minden ember életére nézve is, hiszen az is nagyon egyszerű. Mindig olyan egyszerű. Hisz mindig csak a most létezik.
    És aztán ezen a kondicionált reakción keresztül, amelynek szüksége van a konfliktusra… Miért van szüksége konfliktusra? Hogy megerősítse az éntudatomat. Vagyis az illúziót.
    Miért van konfliktus a Közel-Keleten és Észak-Írországban? Azért, mert védik és erősítik az identitástudatukat, a kollektív identitástudatukat. Írországban, évente többször is, az egyik félnek át kell vonulnia a másik vallású fél városrészén. Ezt már 300-400 éve megteszik, mert 40 éve volt egy csata, ahol ők több embert öltek meg, mint a másik fél. Ezért úgy kell megerősíteniük magukat, hogy ilyenkor átvonulnak a másik fél területén. Ha megkérdezzük, hogy miért csinálják ezt, mi ennek a lényege, kiderül: ez ad nekik éntudatot. Nincs ehhez más lehetőségük. És a konfliktus fenntartja ezt.
    Látható tehát, hogy bármilyen élethelyzetben is vagy, az valójában egyszerű, mindig egyszerű, nem nehéz. A nehézséget az a projiciálás okozza, amelynek lényege önmagunk „erősebbé tétele” a problémák és konfliktusok révén. A szenvedésfüggőség. Ami arra vezethető vissza, hogy nincs identitásunk a kicsiny énen túl. Az pedig a világot használja fel, s azt igen nehéz hellyé teszi számunkra. S a forma világára alapvetően jellemző korlátozottság aztán igen problémás élethelyzetté és igen problémás „én”-né válik. S így lassan a világ pokollá változik.
     
    szannyasz kedveli ezt.
  3. Shaw61

    Shaw61 Állandó Tag

    Echart Tolle: Tértudatosság

    A kis dolgoknál is fontos tehát, hogy van-e tér. Na már most, ha az emberek elvesztek a formában, mentális formában, fizikai formában, reakcióban, kondicionált reakcióban… Valamennyien tudatában vannak ezeknek a dolgoknak, a formáknak.
    Még valami, még egy útjelző táblát ajánlok föl nektek – ha az egyik nem válik be, a másik még beválhat –, nevezhetjük ezt „tértudatosságnak”, szemben a „tárgytudatossággal”. Szinte mindenki úgy járkál ebben a világban, hogy teljesen leköti, teljesen dominálja őt a „tárgytudatosság”, azzal maradéktalanul azonosul. „Ez minden!” És minden tárgy számít, hiszen „rajtuk kívül semmi sincs”. Minden tárgy, beleértve az elme tárgyát is, ami a gondolat és a gondolatot kísérő érzelem – tárgytudatosság, s te benne vagy a magad éntudatával. Minden egyes ember.
    A tértudatosság ugyanakkor hiányzik a legtöbb emberből. Az egyetlen dolog, ami megválthatna. És nem ismerik. Pedig oly egyszerű. E tanítás lényege mindössze a tértudatosság tanítása. Hogy ne vesszünk el a formákban, ne vesszünk el az elmében. És hogy végső soron az micsoda, azt nem tudom elmagyarázni. Minden tőlem telhetőt megteszek, amit csak a nyelv lehetővé tesz. De már az is csoda, hogy beszélni lehet róla, hiszen természetesen az kikerüli a nyelvet, mert a nyelv forma. Kikerüli a gondolatokat is. Nem értheted meg teljesen gondolatokkal, azok csupán megközelítik azt. Az sem segítene, ha tovább próbálnánk finomítani azokat a fogalmakat és szavakat, amelyeket ezen tudatosság körülírására használok. Az csupán a megértés illúzióját keltené bennetek, ha még differenciáltabban próbálnám azt megfogalmazni, új szavak megalkotásával, hogy értsed azt is, azt is… S akkor ismét csupán egy mentális építmény születne. Ezért csak addig megyek el, hogy elegendő útjelző táblát adja, s annyi. A többi pedig – úgy is fogalmazhatok – közvetlenül adódik át.
    Nem arról van szó, hogy én tennék valamit. Az egyszerűen megtörténik. Ez a jelenlét vagy tértudatosság közvetlen átadása, bármelyik kifejezést is használod. Ezért is hangsúlyoztam rögtön, találkozásunk elején, hogy legyél tudatában itt annak a dimenziónak, amelyik túl van a szavakon. A szavak tehát mindössze annyit tesznek, hogy rámutatnak arra. De a lényeg az a dimenzió. Hogy aztán ezt tértudatosságnak, jelenlétnek, csendnek, kondicionálatlan tudatosságnak vagy tiszta tudatosságnak nevezed, az már mindegy. Ezek csak apró útjelző táblák. Nevezheted gondolat nélküli tudatosságnak vagy tiszta értelemnek is. Ezek is csak útjelző táblák.
    Az útjelző tábla nem maga a dolog. Az túl van a szavakon. Az túl van a világon. És mégis itt van. Túl van a formán, mégis itt van. Hogyan kerül e világra? Ki tudja. Csak itt van.
    Tehát itt ülve nyitottnak lenni erre a dimenzióra, amelyről talán nem sokat mondhatsz, de amely egyszerűen abból a képességből fakad, hogy itt tudsz ülni éber nyugalomban, a tér ezen tudatával, és közvetlenül tapasztalod meg, hogy mit jelent tudatosnak lenni gondolat nélkül.
    Még ha eközben olykor fel is bukkan gondolat, akkor is minden rendben van. Tér veszi azt körül. Tér. És ez az egyetlen abszolútum. Az életedben minden más viszonylagos. Az életedben minden más csak relatíve számít. Hogy „sikeres” vagy-e a világban, a világ szemében – bármit is jelentsen ez –, ami egyébként azt jelenti, hogy a világ véleménye szerint „sokra vitted”. Számít ez? Nos, relatíve számít. Ha az őrült világra van szükséged, hogy az mondja meg, vitted-e „valamire”, rendben van… Hogy szegény vagy gazdag vagy-e, az is relatíve számít csak. Hogy apró kunyhóban élsz-e, vagy hatalmas családi házban, az is csak relatíve számít. Az életed összes külső körülménye – még az is, hogy egészséges vagy-e vagy sem – igen, relatíve számít. De nem abszolút módon.
    Egyetlen dolog van csak, ami abszolút módon számít, hogy: ismered-e önmagad? Hogy ismered-e önmagadat túl a formán. Ha nem ismered, akkor azon viszonylagosan számító dolgok egyike sem menthet meg. Fontosnak lenni a világ szemében: ez nem menthet meg. Nem ad lelki békét, végső soron semmit sem ad. Gazdagnak lenni: nem véd meg. A hatalmas házban élés sem ment meg. A pompás házak tele vannak boldogtalan emberekkel. Akik még mindig önmagukat keresik. Azt hitték, a hatalmas ház révén majd rátalálnak önmagukra, mivel az „én” hirtelen óriási épületté tágult. Mégsem találták meg benne magukat. Csak egy dolog számít abszolút módon. Ez. Minden egyéb nagyon másodlagossá válik. Azok úgyis változnak.
    Semmi idekint levőre nem hagyatkozhatsz. Nem bízhatsz a világban, nem bízhatsz semmilyen formában, mert idővel az úgyis elhagy. Vagy te hagyod el azt. Az elenyészik. Az igazi bizalom valami más. Nem érdemes olyanban bízni, ami forma.
    Az abszolút bizalom állapota a jelenlét állapota, ahol semmiféle formára nincs szükséged ahhoz, hogy teljessé válj, és semmilyen forma sem fenyegethet.
    Itt tehát megtanuljuk, mi az a tértudatosság, bár valójában nem ezt tanuljuk. Valójában a kondicionált szokásokat tanuljuk meg levetni. Elhagyjuk azokat a kondicionált szokásokat, keresztülnézünk rajtuk, amelyek eltakarják előlünk a tértudatosságot, elhomályosítják azt a jelenlétet, amelyik már itt van.
    És furcsa, hogy akadnak olyan helyek, ahová a spirituális útkeresők előszeretettel mennek, és ez egyike azoknak. Már évezredek óta. És sokuk útkereső marad. Önmagukat keresik, egyesek talán látomásokat is átélnek. Keresnek valami pluszt, amit magukhoz többletként adhatnának. De nem tudják, hogy éppen a keresés takarja el előlük azt, ami már itt van.
    Emlékezz hát arra, amit korábban már mondtam! A tértudatosságot beleviheted bármilyen interakcióba, s épp ez a feladatod, mivel így változik a világ. A világ emberi interakciókból áll. Bármely interakcióba tértudatosságot vihetsz azzal, hogy a figyelmes hallgatás állapotában vagy. Ez a tér.
    Probléma akkor jelentkezhet, amikor elkezdesz beszélni. Ekkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a gondolatfüzér megjelenésével annak magával ragadó hatása alá kerüljünk. És ha az magával ragad, akkor hamarosan teljesen belevonódsz. És a gondolatfüzér teljesen beszippant, miközben beszélsz. A szavak szinte kényszeresen hagyják el a szádat. Így egyfajta probléma jön létre, vagy valamiféle bírálat, valamiféle panasz, valami, ami számít, s te oly mértékben azonosulsz a szavaiddal, hogy immár azt hiszed az igazságnak. Egy gondolat az igazság?! Egy töredék, egy viszonylagos perspektíva?! A megszámlálhatatlan lehetséges perspektívák egyike egy helyzettel, egy személlyel kapcsolatban?! És te ezt tekinted az igazságnak…
    A gondolatfüzér tehát…
    És ismét nem személyes problémádról van szó, hanem a kollektív emberi elméről. Említettem, hogy a fájdalomtest nem személyes probléma. Ugyanígy a gondolatáramlás sem az. Ez az emberi elme.
     
    szannyasz kedveli ezt.
  4. Shaw61

    Shaw61 Állandó Tag

    Echart Tolle: A legnagyobb csoda

    Élt egy filozófus a XX. század első felében, aki a következő furcsa kijelentést tette: „Mi nem beszélünk. A nyelv beszél rajtunk keresztül.” Talán – egy lépéssel tovább menve – azt akarta ezzel mondani: „Mi nem gondolkozunk, a gondolat gondol minket.” Elnézést, kicsit másképp mondta: „…a nyelv beszél minket”. Mondhatnánk tehát: „…a gondolat gondol minket”. Itt mozgásról van szó, energiamozgásról, energiaképződésről, kollektív, emberi folyamatról. Aminek a lendülete elképesztően hatalmas.
    Tehát amint az odafigyelés állapotába lépsz, vagyis figyelsz a másik emberre – tér –, majd ezt követően elkezdesz beszélni. Ez eleinte talán jól megy. Még mindig tér van körötte. Ám aztán megeshet, hogy mielőtt észrevennéd, máris beszippantódtál a gondolatfüzérrel való teljes azonosulásba. Az magával ragadt. És aztán persze teljesen hiszel abban, amit mondasz. Már nincs perspektíva. Elvesztél abban az egy, kicsi perspektívában.
    És még akkor is előfordulhat, ha nem beszélsz. Gondolatok jelennek meg a fejedben, s teljesen beléjük veszel. Bármit is mondanak azok, te teljesen hiszel nekik. Talán önmagadról vagy valaki másról. Tehát elveszel a gondolatáramban. S eltarthat egy ideig, mire ez véget ér, mert újabb és újabb gondolatfüzérekbe torkollik. Lehet, hogy valakinek a fejedre kell csapnia ahhoz, hogy hirtelen magadhoz térj.
    A jelenlét felbukkanásával képessé válsz arra, hogy még a gondolatfüzérek fölbukkanásakor is, még akkor is, amikor teljesen magával ragadnak a gondolatok, hogy még ekkor is tudd, hogy éppen ez történik veled. És mindössze erre van szükséged. Tudni, hogy magával ragadott egy gondolatfüzér. Ez azt jelenti, hogy a tudat kezdi kiszabadítani magát a gondolatok totális rabságából.
    Ez a csöppnyi tudás, hogy tudod, magával ragadott a gondolatfüzér. Egy apró tanúcska a háttérben. Ez a „hm”, „ó”, „aha”. Amint ez megjelenik, megjelenik a tér is, bár eleinte talán nagyon kicsi lesz. De ez minden, amire szükség van.
    Tehát nem kell rendbe hozni magadat, megváltoztatni magadat. „Jaj, meg kell szabaduljak az elmémtől!” Nem. Csupán tudj róla, ha ott van. Mindössze erre van szükséged. Ha rendbe kéne hozni magadat, az sokáig tarthatna. Csupán látni a kondicionálást működés közben. „Ó!” S akkor az már nem tarthatja fenn magát sokáig, ha ez a tanúskodó jelenlét megmarad. A tudattalan gondolatáramlás hamarosan le fog állni, mert amikor tudatosság lép be a képbe, akkor a tudattalan folyamat már nehezen tartja fenn önmagát.
    Tehát ahelyett, hogy megpróbálnád magadat „újrahuzalozni”, így vagy úgy, és sokan ígérik, hogy „rendbe hoznak”. Én nem ígérek ilyent. Ehelyett hagyd inkább, hogy tudatosság, tudatos jelenlét legyen ott! Az persze nem olyasvalami, aminek a megtörténtét produkálhatod. Az vagy van, vagy nincs. De a tény, hogy most itt ülsz, azt jelzi, hogy van benned, hiszen csak az vehetett rá, hogy ide eljöjj. Ha véletlen folytán keveredtél volna ide, vagy mert azt hitted, hogy itt valami másról lesz szó, ahogy az néhányszor előfordult, amikor rövid ideig előadásaimnak a „Megszabadulás az időtől” címet adtam. Egy-két ember azért jött el, mert azt hitte, hogy a jó időbeosztásról hallanak majd előadást… Ez kétszer esett meg. Az egyikük kiment, és azt mondta a szervezőnek: „Elnézést, tévedtem. Azt hittem, az időbeosztásról lesz szó. Elnézést, csúnyán melléfogtam” A másik egy orvos volt, aki az időbeosztási problémáit akarta rendbe szedni. Ő 3 órán át ült ott döbbenten, majd ezt mondta: „Még sohasem hallottam ehhez foghatót! Azt hittem, az időbeosztásról lesz szó, de ez sokkal jobb!”
    A jelenlét tehát nem olyan valami, amit erőltetni lehetne. A tanúskodó jelenlét vagy ott van, vagy nincs ott. Azért beszélek hozzátok, mert tudom, hogy bennetek az már ébredezik. Ha tévedésből jöttél volna el ide, abban a hitben, hogy valami másról lesz szó, vagy azt gondolva, hogy itt több spirituális tudásra vagy nagyobb hitre tehetsz szert, vagy valami másra számítottál, érzelmi élményre, fölugrálásra stb., akkor mostanra bizonyára már távoztál volna. Vagy keserűen és bosszúsan ülnél itt, és imádnád a történés minden percét… Az ugyanis minden bizonnyal erős éntudatot adna neked… És amikor ebben az állapotban vagy, az persze azt is jelenti, hogy az egész világ téved, és neked van igazad. És okkal vagy ilyen állapotban. Mert a többiek mind tévednek. Most már tudod, hogy ki vagy!
    A jelenlét tehát nem olyasvalami, amit bármivel is elő tudnál idézni. Talán inkább kegyelemnek nevezhetnénk, és a kegyelem, akkor az megtörtént veletek.
    Az elméd talán nem is tud róla. Azt mondja: „Nem vagyok biztos benne, hogy az megtörtént velem…” Vagy az elme azt mondhatja: „Nem, tévedsz! Velem egyáltalán nem történik az, amiről beszélsz!” Holott a jelenlét anélkül is megtörténhet, hogy az elme tudna róla. Olyan emberekkel is megtörténik a világban, akik soha, egyetlen spirituális könyvet sem olvastak. Bennük is megtörténhet, és semmit sem tudnak mondani róla.
    Amikor velem történt, én sem tudtam róla semmit. Ha valaki azt mondta volna: „Fölbukkant benned a jelenlét”, akkor azt feleltem volna: „Az meg mi?” Tudtam, hogy békességet érzek. Igen, ez segít eligazodni. Némi békességérzés. Már ébred. És ezért mondom ezt nektek, és ezért nem mondhatom mindenkinek, hogy a gondolatáramlás közepén lehetséges, hogy a tértudatosság vagy a jelenlét ott legyen mint tanú, mert már elegendő jelenlét van benned ahhoz, hogy ez számodra lehetséges legyen. „Ó!” És ez minden, amire szükséged van.
    Na már most, ha megkezdődött annak a felbukkanása, akkor az – Ramana Maharshi kifejezésével élve – „a kondicionálatlan tudat áramlata, a tudatosság áramlata”. Aminek semmi köze gondolati struktúrákhoz. Az egyszerűen csak felbukkan. Ha pedig felbukkant, nem áll le. Átmenetileg ismét elhomályosulhat, de azután újra ott lesz. Ha hosszabb időre homályosul el valamilyen erőteljes azonosulásod miatt, akkor azon is át fog törni, és helyet fog teremteni magának, hogy megrepessze az ego burkát, amely ugyan már megrepedt, de ha az ego a repedést közben kijavította volna, amire képes, a repedés újra eltűnhet. Kis időre. De aztán a jelenlét még erőteljesebben megjelenik, és…
    Ha katasztrófára van szükséged a burok végleges megrepesztéséhez, akkor meg fogod kapni. Ez szintén kegyelem. Nagyon sokszor az emberek nem jönnek rá, hogy az életükben történt szerencsétlenség a lehető legnagyobb kegyelem volt. A kegyelem néha olyan, amilyennek új könyve címével Ram Das, a szélütésen átesett spirituális tanító jellemzi: Kegyetlen kegyelem.
    A jelenlét tehát már ott van, és nem kell…
    Egyetértek azon tanítókkal, akik szerint semmit sem kell tenned. Csak engedd! Ez valóban nem cselekvés. Csak hagyd, hogy az megjelenjen! Ez a kapu.
    Tehát nem arról van szó, hogy megteremted. Az nem menne. Hagyod.
    Tehát megadod magadat, amíg már nincs szükség további önmegadásra. Amíg az önmegadás végül eltűnik. A megadás a nem megadás figyelése. Figyelni a nem megadás megszűnését, és belépni az önmegadásba. Az önmegadás a híd az élettel szembeni ellenállás és ellen nem állás között. A jelen pillanattal szembeni ellenállás és ellen nem állás között. Azzal a formával szemben, amit ez a pillanat fölvesz. Ezért gyakoroljuk ezt, mert ez a híd. Használd ezt a hidat! Más hídra nincs szükség ahhoz, hogy önmagadat megtaláld.
    Az egós struktúrák nem tudják fenntartani magukat az önmegadás állapotában. Ez ennek a szépsége és egyszerűsége. Az emberek azt kérdezik: „Hogyan szabadulhatok meg az egómtól? Hogyan szabadulhatok meg az énemtől?” Csak ennyi kell ehhez. Utána már minden megtörténik. A kényszeres gondolkozás elül. És ezzel az egós struktúrák meggyengülnek, hiszen azok gondolatok. Minden megtörténik, ahogy a kényszeres gondolkozás elül, az elme kevésbé lesz zajos, és csöndes nyugalmat érzel, ahogy mindez megtörténik. Ebben a mostban.
    Belül van ez vagy kívül? Ez a tértudatosság. És az megjelenik. És aztán a csoda az, hogy az hatni tud még arra a helyzetre is, amelynek megadtad magadat. Ezen pillanat formájára. Ez a jelenlét, a kondicionálatlan tudatosság, az intelligencia, ami aztán működni kezd kifelé hatva. És ez csoda. Mindez azonban csupán mellékterméke mindennek, nem ezért teszed.
    Gyönyörű, amikor a formák hirtelen megváltoznak, és harmonikusabbá válnak. A változás nagyon gyors, segítő tényezők jelennek meg az életedben. Nem tudod, hogyan és honnan… Szerencsés egybeesések történnek, mert a teljesség, amihez már kapcsolódsz, az irányítja a történéseket, rajtad átáramolva. De ez csak a hab a tortán!
    Kaptam egy kérdést – nem hoztam magammal, majd délután válaszolok néhány kérdésre –, ami így hangzik:
    „Ha a tudat átáramlott azokon az embereken, akik már szabaddá váltak, megteremtve azon körülményeket, amelyek a felszabaduláshoz szükségesek, akkor miért nem teszi meg ezt a tudat mindenkivel, most azonnal? Miért a késlekedés?”
    Vagy a kérdés átfogalmazva:
    „Miért nem képes a tudat ezt most megtenni, ha meg tudta tenni Jézussal, vagy ha az megtörtént ezzel a formával (magára mutatva) vagy bárki mással?”
    A válasz persze az, hogy épp ez történik most. A bolygónkon zajló evolúciós átalakulás kellős közepén jársz. Ezen átalakulásnak nem csak a közepén jársz, hanem nélkülözhetetlen része is vagy annak. Egy sejt az emberi organizmus teljességében. Az emberiséget ugyanis tekinthetjük egyetlen, sok milliárd sejtből álló organizmusnak. És ez a kollektív organizmus, ami több, mint a fizikalitás, átalakuláson megy keresztül. Az organizmus egy része még mindig változatlan, és kezd most átalakulni. Amit személyedként érzékelsz, az annak az organizmusnak az egyik sejtje, ami most keresztülmegy ezen az átalakuláson. A te – a személy – korlátolt perspektívájából nézve tehát ez a legnagyobb ajándék, a legnagyobb kaland, az életed legfontosabb célja. Ez a legfontosabb cél pedig nem valahol a jövőben van, hanem már most teljesíted azt, ebben a pillanatban.
    Olykor fölkeresnek és megkérdezik tőlem: „Mi az életem igazi célja?” Hát ez! A külső forma csak másodlagos. „Az a sorsom, hogy itt éljek, vagy hogy ott? Az a sorsom, hogy erre menjek, vagy hogy arra? A sorsom szerint milyen szavaknak kell kijönniük a számon?” Mindez csupán a forma világa, amely gondját fogja viselni önmagának.
    De mi a valódi cél? A tudat átalakulása, ami most történik. Vannak, akiknél már javában tart, ám a kicsiny elméik azt mondják: „Keresem az életcélomat.”
    A külső aztán tükrözni fogja a belsőt. Tanítani fogsz. Ilyen vagy olyan formában talán már tanítasz is. Maga a jelenléted tanítássá válik, mert a jó hír az, hogy miként a tudattalanság ragályos lehet, hacsak nem vagy nagyon jelen – egyetlen tudattalan személy drámát teremthet egy emberekkel teli teremben, mindenkit magával ragadhat azzal, hogy füstölögni és kiabálni kezd, és mindenkit reaktivitásba rángathat, míg végül már az egész terem teljesen tudattalan, és mindenki kiabál –, ugyanígy a jelenlét is ragadós. A jelenlét terjed. Átadódik. Függetlenül attól, hogy szólsz-e vagy nem. Már a puszta jelenléted azt eredményezi, hogy a jelenlét átadódik. A tértudatosság. És átadódik azoknak, akik már készen állnak rá. Ez tehát azt jelenti, hogy tanítasz. Ennek kiegészítéseként esetleg bizonyos szavak jönnek ki a szádon, talán valamilyen formális oktatási feladatod is lehet e világban. Ám másodlagos, hogy az milyen formát vesz föl. Talán egyáltalán nincs is formája.
    Sok indiai tanítónál az volt a gyönyörű, hogy a tanításuknak szinte nem is volt formája. Semmi szerkezete. Csak üldögéltek egy fa alatt vagy egy barlangban, s ott megtörtént a dolog. Nem volt időkorlát, nem mondták, hogy „ekkor és ekkor találkozunk…” Ennek persze megvan a hátránya, hogy nem találod őket ott, amikor elmész hozzájuk… Vagy elszaladtak valahová, s így meg kell találnod őket. Ez a dolog hátránya, de mi a polaritások világában élünk…
    Itt az a jó, hogy tudhatod, hogy itt leszek, hacsak az univerzum másképp nem intézi, tudhatod, hogy az adott időpontban itt leszek. De így már szinte túlstrukturáltak vagyunk.
    Aztán ott van a tanítás szinte teljesen strukturálatlan módja, aminek szintén megvan a maga szépsége, ami bizonyos tekintetben szebb, mint ez, viszont lehet, hogy a tanító nem lesz ott, mert elment. Az is lehet, hogy hosszú órákat kell várnod, míg hajnali 4-kor megérkezik…
    Nem igazán számít tehát a tanítás külső formája. Tanítani fogsz, sőt máris tanítasz. Ahogy a Csodák útja megfogalmazza: „Isten tanítója vagy.” Nem azzal, hogy a Bibliára mutogatsz, vagy… A tanítás szépsége, hogy nem kell azt tenned, mert az önmaga teszi meg. Neked csak annyi a felelősséged, hogy maradj nyitott, légy önmegadott állapotban! Hogy az, aki egykor sűrű, személyes én volt, egyre áttetszőbbé váljon, s akkor az már átáramolhat rajtad. Ez életed célja.
    És aközben is egyre áttetszőbbé válsz, hogy itt ülsz. Kevésbé nehézzé. Ahogy az én struktúrái felbomlanak, az én nehézsége tovatűnik. Spirituális fogyókúraprogram…
    Beszéltem arról a jelenléttel együtt érkező képességről, ami lehetővé teszi, hogy ránézz egy helyzetre. Hogy ránézz. Az elme elemző beavatkozása nélkül. Ez hozza be a képbe azt az intelligenciát, amely kezeli a helyzetet, bármilyen formát öltsön is az. Egy külső tényezőn keresztül vagy ezen a formán keresztül kezeli. Ennek a nézésnek az előfeltétele – és a nézés szót metaforikusan, tágabb értelemben használom –, hogy meg kell adnod magadat ennek a pillanatnak, mielőtt még teljesen rá tudnál nézni erre a pillanatra. A figyelmedet teljesen e pillanatnak adod. A figyelem nem lehet teljes, ha nem adtad meg magadat teljesen. Annak a formának, amelyet ez a most épp magára ölt. Akkor ez az intelligencia működésbe léphet.
    De a vannal szemben a legkisebb ellenállás is elhomályosítja, csökkenti a képességet arra, hogy figyelmünket egyszerűen az adott helyzetre, személyre vagy dologra összpontosítsuk. Ez a létező legnagyobb átalakító erő, de először ajtót kell neki nyitnod. A megadás ajtajának nyitva kell állnia ehhez. S aztán a nézés. Ez a létező legnagyobb csoda.
    Azt javaslom, hogy töltsük csendben a mai napot! Egyedül az elméddel. Engedd, hogy gondolatok legyenek ott, ha felbukkannak! Ne vedd őket túl komolyan! Emlékezz, ők azt akarják, hogy komolyan vedd őket! Úgy tesznek, mintha kulcsfontosságúak lennének, holott egyetlen gondolat sem kulcsfontosságú. És egyetlen gondolat sem tartalmazza az abszolút igazságot.
    Így tehát együttérző kapcsolatba kerülsz az elméddel. Látod a korlátjait, amelyek önmagukban nem jelentenek problémát. Ezek a forma korlátjai. S te hagyod, hogy ezek a korlátok ott legyenek. És ott van a tér a gondolatok körül. És a gondolatok között. Az együttérzés és a megengedés együtt járnak. Amikor tehát együttérzésről beszélünk, az elválaszthatatlanul összefügg annak megengedésével, aminek lennie kell. Ez az együttérzés. Hatalmas ereje van! Még a fájdalomtestre vonatkozóan is, amivel tegnap foglalkoztunk. Mit tehetsz vele? Engeded lenni. Azt tér veszi körül. Először úgy tűnik, ez a tér igen kicsi, de aztán kicsit nagyobb lesz. A fájdalomtesteddel való kapcsolatodat tehát szintén az együttérzés jellemzi. Megengeded a többi ember elméjének is – bár valójában nincs olyan, hogy más emberek elméje, csupán az emberi elme, ami ezen a formán keresztül nyilvánul meg –, azt is lenni hagyod. Nem tiltod meg, hogy megjelenítsék az emberi elmét. Nem várod el követelően, hogy mostanra már megvilágosodottak legyenek. „Te miért nem vagy…?! Már nem kéne így viselkednek! Már megvilágosodottnak kéne lenned!” Együttérzés az emberi tudattalansággal.
    Mi a tudattalanság? Teljes azonosulás a kondicionált elmével. Bármerre mész, megleled. Ahol csak emberekkel találkozol, ott megleled. Ha azt várod el, hogy másképp legyen, akkor komoly problémáid lesznek. Mert bárhová is mész, találkozni fogsz a sok tudattalan emberrel. És panaszkodni kezdesz majd: „Tudatosabbaknak kéne lenniük!” Ily módon viszont te magad is tudattalanná válsz.
    A tudatosságot a megengedéssel hozod be a képbe – ami szintén együttérzés –, és ez az átalakító erő. Együttérzel tehát – a megengedés révén – az emberi állapottal. Azzal, ami benned van, s ami másokban. Nem teszed – ezt tegnap szemügyre vettük, most kicsit más perspektívából tekintünk rá –, nem teszed az emberi állapotot, ami a tudattalanság, ami az evolúció jelenlegi szakaszában a végéhez közeledik, de még mindig ez a domináló emberi létállapot, az elmével való azonosulás, tudattalanság, fájdalomtest, a fájdalomtesttel való azonosulás… Nem teszed ezt emberek identitásává. Ez az együttérzés ellentétje lenne. Ezt ítélkezésnek nevezik.
    Az ítélkezés azt jelenti, hogy a tudattalanságot tévesen valakinek hisszük, hogy az emberi tudattalanság megnyilvánulását tévesen egy személynek hisszük. Nincs személy, csak az emberi tudattalanság mozgása létezik. Az ítélkezéssel tehát összetéveszted a lényt, annak a lénynek a valódi identitását azzal a viselkedéssel, amelyet az emberi tudattalanságon keresztül ő előad. Ekkor persze szó sem lehet együttérzésről. Ilyenkor ítélkezés történik.
    Ezt magaddal is megteheted. Visszatekintesz arra, amit tegnap tettél, ami tudattalan volt, s azt mondod: „Ez én voltam. Rossz vagyok. Haszontalan.” Pedig semmi köze ahhoz, aki valójában vagy!
    Tehát bárhol is találkozol a tudattalansággal, csak hagyd lenni! Nincs ott senki, az nem egy személy.
    Ez a jelenlét átadása, ez a megengedés. Semmit sem kell tehát tenned ahhoz, hogy őket megváltoztasd. A változás megtörténik.
     
    szannyasz kedveli ezt.
  5. ionon

    ionon Kitiltott (BANned)

    tér butítás elmentek otthonról, kedves barátom hol vannak a saját gondolataid, ennyi lennél?????
     
  6. hannah22

    hannah22 Állandó Tag


    Io. drága,
    tudod milyen jó, ha elmennek otthonról?????kiss
    Próbáld ki.....:p igazságok bujnak elő.....:p

    :ph
     
    Soma77 kedveli ezt.
  7. ionon

    ionon Kitiltott (BANned)

    nemlehet kedves hisz még senki nem tért haza, nem oda tartunk?:p
     
    Soma77 és V.T. kedveli ezt.
  8. hannah22

    hannah22 Állandó Tag


    kiss

    Imádok ellentmondani Néked:p ... lehet ez a gyengém..kiss

    Az is lehetséges, hogy mindenki otthon van, csak épp nem tud róla, vagy nem akarja tudni????;)

    :ph
     
    Soma77 kedveli ezt.
  9. KDina

    KDina Állandó Tag

    Az ego az ember lelkének éppolyan szükséges "szerve", mint testének a szeme, a szíve, vagy az agya. Az ego felszámolásáról, megszüntetéséről szóló tanításokat kezeld fenntartásokkal. A baj nem az egóval, hanem a hatalmával van. Átvette lényünk fölött a totális uralmat. Az egó-ra szükségünk van, de csak úgy ha szolgál, nem úgy, hogy konokul és rögeszmésen irányít. Tehát itt nem az ego létéről, hanem uralmi helyzetéről van szó.
    Az egó isteni Én-ünk teremtménye. Gyermeke.Földi megnyilvánulásához létrehozott halandó lénye, szerepe. Én szeretem a "szerep" szót, mert az Élet Szinpadán valóban úgy müködik az ego a nagy sorsdrámában, mint egy szerep. Amíg a Színész játszik, ezt a "szerepet" játsza-éli.
    Krisztus szerepe a Máriától született názáreti Jézus volt volt - és egy hatalmas drámát játszott-élt benne végig.
    De arra állandóan vigyázott, hogy "ne az én akaratom legyen meg!..." Ne az ego akarata.
    A határtalanság élmény, vagy egységélmény (igazi szeretet) földi ember számára csak akkor érvényes, ha azt nem az egó halála, hanem a szolgálata és alázata révén éri el.
    Vándorok vagyunk,
    De amíg úton járunk, szükségünk van az egóra.
    Lehet, hogy útunk végén már nem kell.
    A Napban bizonyára nincsen már egyéni fénysugár.
    De hol van az még?!

    Müller Péter
     
    V.T., Soma77 és hannah22 kedveli ezt.
  10. szannyasz

    szannyasz Állandó Tag

    Müller Péter nem igazán tartható mesternek, csak prédikátornak.
    Na de kit is érdekelnek a prédikátorok?
     
    ionon és Shaw61 kedveli ezt.
  11. Soma77

    Soma77 Állandó Tag

    egy kis emlékeztető:

    prédikál (ige)
    [prédikál < latin: predicare (kihirdet, bejelent) < pre- (előképző) + dico (mond)]

    1.
    Átvitt értelemben: Kioktat. Oktató vagy dorgáló hangon hosszasan beszél egy (erkölcsi) témáról, kifogásolandó magatartásról, dologról, szabályról.

    2. Átvitt értelemben: Beszédével hirdet, el akar fogadtatni (kívánatos dolgot, ügyet).
    3. Vallási: Pap igét hirdet; vallási tanításról, témáról nyilvánosan beszél.

    no, ennek fényében definiáljuk közösen J. Krishnamurti, E. Tolle és Osho munkásságát...;)
     
    furrier75, V.T. és Kicsi Fecske kedveli ezt.
  12. KDina

    KDina Állandó Tag

    Ki milyen szemszögből nézi, nem igaz? Bár mondjuk prédikátornak nem mondanám.
    Én egyet értek azzal, amit az egoval kapcsolatban mondott Müller Péter.(Volt is pár hsz-em, amiben lényegében pont erről írtam, hogy az egot nem kell kiírtani.)
    És még csak annyival egészíteném ki az előttem lévő hozzászólást Soma77-től, hogy Oshonak és Echart Tolle-nak is vannak olyan "tanításai" (vagy gondolatai inkább), amit hülyeségnek tartok. Pl Tolle azt mondja:
    "a „gondolkodom” ugyanis olyan hamis állítás, mint azt mondani „emésztek” vagy „keringetem a véremet”. Az emésztés történik, a vérkeringés történik, a gondolkodás történik."
    Szóval szerinte a gondolat nem irányítható, tehát nem tudatos dolog. Ezzel én nem értek egyet, akkor pl egyek lennénk az állatokkal. A gondolat szerintem irányítható, elkezdhető és leállítható, vmint tudunk csak egy dologra gondolni, vagyis összpontosítani a gondolatunkkal. Tehát nem úgy működik, mint egy vérkeringés, amibe nincs beleszólásunk.
    De ettől függetlenül ,ami jó tőlük, azt "megtartom". Tudni kell szelektálni. Nem kell mindent mindenkitől elhinni, de ettől még nem is kell ledegradálni senki gondolatait.
    Ezért írtam az elején: kinek mi.
    Te csak azért nem értesz egyet Müller Péterrel, mert vmiért nem kedveled és így minden gondolatát elutasítod egyből , vagy esetleg más kivetni valót találsz az egoról szóló írásában? Ha ez az utóbbi, kérlek mondd el, h miért nem értesz egyet vele.
     
    V.T., Soma77 és Kicsi Fecske kedveli ezt.
  13. Soma77

    Soma77 Állandó Tag

    azon tűnődtem, vajon a modern "main-stream" tanítások miért olyan populárisak...nem egy top listás best-seller...szerintem azért, mert a modern embert modern fogalmakon keresztül, modern módon szólítja meg..nincs több "zagyva példabeszéd", nem kell elmenni egy satsang-ra, vagy a templomba, elég ha felmész az internetre, és máris ott a Tolle TV, online stream-elhető, azonnal fogyasztható...arra lennék kíváncsi, mekkora apparátus áll ezek mögött a modern tanítók mögött...azért, hogy annyire modernek lehessenek:rolleyes:...ha megnézzük, láthatjuk, hogy a modern világ problémáit (stressz és túlpörgetettség, kényszeres cselekevések végeláthatatlan sora) szépen rá tudják vetíteni egy olyan fogalomra, amely mindenkinek van...kitaláltátok?...nem, kocsija nem mindenkinek van, de ego-ja mindenkinek van...és ha jól csűröm-csavarom, szép kis bűnbakot tudok ám kreálni belőle...és ha már megvan a bűnbak, szépen rákenhetek mindent, majd megadom a gyógymódot...ki kell iktatni, és ennek egyetlen módja, a megvilágosodás!...tessék, itt a recept, útmutató a megvilágosodáshoz...van gyors program, kímélő, gyapjúra és szintetikusra...modern embernek ez kell, mert ezt érti...és ez gyors, mert leírja, hogy kell, nem kell rajta agyalni..mert arra nincs idő, a sok kényszeres cselekedet közepedte...tényleg pótolja az ego kiiktatása az önvizsgálatot? a tudatos elméd gondolatainak tudatos vizsgálatát? mert szerintem a hibás működés ott keresendő...a beidegződésekben, a kondicionált hiedelmekben, nem pedig az ego-nak nevezett "őrült" hangban...ez is csak amolyan metafora, csak sok ember félreérti...ugyanúgy, mint anno a példabeszédeket ;) tessék kételkedni!!! a kész megoldásokban mindig van valami fiaskó...

    p.s. mielőtt Tolle-ellenesnek bélyegeznének a bigott Tolle-hívők, csendben megjegyzem, modern ember módjára magam is minden on-line elérhető előadást megnéztem tőle, és nagyon sokat tanultam belőlük...kiss;) ami meg nem jött át, úgy maradt.
     
  14. V.T.

    V.T. Állandó Tag

    En szemely szerint sokat koszonhetek Tolle eloadasainak es konyveinek.Amikor mp3 formatumban hozzam kerult az Uj Fold melo kozben hallgattam.Villamcsapaskent ertek az egymas utani egos felismeresek.Ott , Tolletol ertettem meg mi is az ego.Tobb honapon keresztul hallgattam a hangoskonyvet es persze mellette parhuzamosan figyeltem magam es a cselekedeteimet es a gondolkodasomat.Ennek az lett a kovetkezmenye hogy szep lassan osszezavarodtam es nem tudtam hogy most mi is van.Hiszen az ego rossz - Tolle szerint - es "vissza kell venni" az iranyitast.Csak ahogy vizsgaltam magam rajottem hogy szinte mindent - inkabb mindent - egobol tettem.Tehat mindent szinte hibas berogzodeskent eltem meg es nem tudtam hogy a fenebe kell ebbol kiszallni.Hiszen akkor ezek szerint nem is tudok helyesen elni.Egy parhonapos onostorozas utan elkezdett motoszkalni bennem valami mert nem allt ossze a kep.Egyszeruen valami nem stimmelt de emellett elolvastama z osszes Tolle konyvet es szinte az osszes eloadasat lattam.Utana kezembe kerultek a Seth konyvek es egy kicsit atrajzolodott a kep.Teljesen mas koncepcioba kerult a nevezetes ego kerdes.Nekem az utobbi sokkal jobban bejott erthetobben magyarazza el.Es nem ellensegkent kell ratekinteni az egora hanem mint a foldi elet hajtoerejere.Seth is tobbszor elmondja hogy az ego az olyan mint a fizikai testnek a szem.Vele latunk.Ha nem tetszik amit rajta keresztul latunk akkor el kell tolni a fokuszunkat.azaz mas nezopontot kell kialakitani.Az elmenek az ego az ablak ami kulvilagra es a belsovilagra is egy csatorna.Pontosan ahogy az egyik postodban Te is irtad.Szemellenzot rakunk az egora es utana rafogjuk hogy vak.A 3dben itt a foldon nem lehet ego nelkul elni.Persze aztan ezt lehet tovabb bontani hogy van az egonak ket resze egyikkel haladunk a spiritualis uton de az o segitsegevel.Azt hiszem Shaw fejtette ki es az nagyon jol szemleltette hogy van erett es eretlen ego.Amikor en elkezdtem a gyogyitassal elmeletben foglalkozni azt is az egoval tettem/teszem.Es ez volt az ami zavart Tolleban.Amikor jottek az elso sikereim persze hogy elontott a izgulas,buszkeseg stb...Egybol ott csengett Tolle szava hogy ez mind az ego_Osszezavart rendesen.Akkor hogy a fenebe tanuljam ego nelkul.
     
    nmarie és Soma77 kedveli ezt.
  15. KDina

    KDina Állandó Tag

    Egyet értek.Bár az egonak is van szerepe, főleg, ha kritizálnal minket- ugye van is ez a mondás, hogy "sérti az egonkat", de tény, hogy nem kell mindent az ego számlájára írni.
    Ahogy te is írtad, csak más szavakkal:mindent meg kell ésszel vizsálgni (hogy ki mit mond) és abból leszűrni azt, ami számunkra hasznos, a többi meg "úgy marad". :)
     
    Soma77 kedveli ezt.
  16. Shaw61

    Shaw61 Állandó Tag

    Eckhart Tolle: Az ego automatikus énreparáló programjai

    A mintáknak, az egós elme folyamatos ellenállási mintáinak 2 nagyon fontos aspektusa van. És ez az, ami rendszerint oly sok szenvedést okoz a kapcsolatokban, oly sok súrlódást és konfliktust, ami a konfliktusok folyamatos forrása a kapcsolatokban. Az ellenállás mintájának 2 fő aspektusa: a gondolati álláspontokkal való azonosulás és a védekezés. Megfigyelheted ezt, ahogy kapcsolatba kerülsz emberekkel. Hogy a kapcsolatodban előkerülő érvek közül mily sok a tudattalan azonosulásoddal kapcsolatos.
    Tudattalan azonosulás az elme gondolati álláspontjával, amivel azonosulsz. Véleményekkel, nézőpontokkal, hitekkel, elvekkel, perspektívákkal. És ezen állásponttal való azonosulás lennék „én”.
    A partnered is azonosult a maga álláspontjával, ami ütközik a tieddel. Ő azzal azonosul. Mindkettőtök éntudata teljesen azokban a gondolati álláspontokban van.
    Szóval a 2 dolog, ami a kapcsolatokban rendszerint konfliktushoz vezet, az a fájdalomtesttel és a mentális álláspontokkal való azonosulás. S a kettő gyakran együtt jár. A gondolati álláspontot fölerősítheti a fájdalomtest. Ezt nevezik pokolnak…
    Tehát figyeld meg! Még holmi egyszerű vitában vagy párbeszédben is ez történik. Észre sem veszed, és máris kirukkoltál valamilyen állásponttal, hittel, véleménnyel vagy gondolattal. S ekkor a másik így szól: „Nem, nem, ez nem így van.” És akkor elkezdesz védekezni.
    Ez a tudattalanság kezdete. Ennek ugyan semmi köze hozzád, ám te azt hiszed, hogy rólad szól a vita, mert azonosulsz az elméddel. És amint azonosulsz egy hittel, egy elvvel, bármilyen mentális állásponttal vagy valamivel kapcsolatos nézőponttal… Most meg kell védened magad, harcolnod kell az „életedért”. És ez tudattalan dolog. Ezt láthatod mindenütt.
    Tudj erről, főleg az emberi érintkezéseid vonatkozásában! Ez csak egy álláspont, egy mentális álláspont. Nincs benne lény. Ez csak egy nézőpont. Aztán jön a védekezés. Az teljesen automatikus. Akkor jelentkezik a védekezés, amikor az éntudatodat – ami elme alkotta – valami fenyegeti. Például azt mondja valaki: „Ezt te tetted.” „Nem tetted meg.” „Kudarcot vallottál.” És megfigyelheted, hogy az „én” mennyire automatikusan kezd védekezni. És megfigyelheted az ezzel járó, hatalmas érzelmet. Ha érzed a testedet, érzed, hogy az teljesen összerándult. „Én ezt soha nem mondtam. Soha nem tettem. Te voltál az! Te vagy a tudattalan! Mit mondasz nekem?” Csupán arra van szükséged, hogy megfigyeld ezt önmagadban. Hogy a tudattalan folyamat még mindig működik-e benned. Milyen gyors és automatikus a védekezés folyamata!
    Tehát véded magadat, de az illuzórikus „magadat”. Ennek része az igény, hogy neked legyen igazad. Ez szorosan összefügg azzal az igénnyel, hogy az éntudatodat sértetlennek akarod tartani. Mert az éntudatod az „igazam van” állásponttal azonosul. Ezért a spirituális gyakorlat egyfelől megfigyelni ezt, amint felbukkan benned – ha képes vagy rá –, vagy megfigyelni utólag, amikor az egész epizód már lezajlott. És akkor azt mondod: „Ó!” Újra ez történt! O.K.”
    És aztán legközelebb talán már a folyamat közepén hirtelen ráébredsz, hogy egy illúzió védelmének csapdájába estél. Gyönyörűen fogalmazza meg ezt a Csodák útja című könyv: „Valahányszor bármi kapcsán védekezni kezdesz, tudd, hogy egy illúzióval azonosultál!” Valahányszor bármi kapcsán védekezni kezdesz, egy illúzióval azonosultál. Ez azt jelenti, hogy éntudatod gondolatfolyamatokkal társult, ami az illúzió.
    És aztán elérkezik az az idő – és javaslom, hogy ez most legyen…, ez nem mindenkinek szól, de nektek igen: most –, amikor feladhatod az álláspontodat. Vagy anélkül engeded meg azt lenni, hogy az „éned” benne lenne. „Ez az álláspont. Ez pedig a te álláspontod. Áhá. O.K.”
    Amikor fel tudsz hagyni a védekezéssel, és rájössz, hogy ennek ellenére még mindig élsz, még akkor is, ha nem véded magadat. Akkor is életben maradsz, ha történetesen nincs igazad. És ha azt mondod: „Ó! Igen, neked van igazad, én tévedtem.” Rendkívül felszabadító hatású azt tudni mondani: „Ó, igen, valóban úgy van.” És ekkor óriási szabadság jelentkezik, amikor feladod az ego automatikus énreparáló programjait.
     
    szannyasz, hannah22, V.T. és 1 másik tag kedveli ezt.
  17. Soma77

    Soma77 Állandó Tag

    teljesen egyetértek, és köszönöm...az én spirituális gyakorlatom már évek óta ennek a tanításnak az összeegyezetetése a gyerekneveléssel...kiss:D én úgy látom, a gyermekeim a legnagyobb spirituális tanítóim...folyamatosan szembesítenek önmagaddal (az egómmal)...de kérdem én, Tolle hány gyereket nevelt már föl?:confused: gyakorló szülők tapasztalatait szívesen venném! a gyerekeim még kiskorúak, a világról alkotott "alap-hiedelmeik" még erősen képlékenyek, és szükség van arra, hogy a szülők "hiedelmeit" tekintsék irányadónak...mert ugye felnőtt emberek között szépen megy a Zen...ott megvan a cselekvés szabadsága mindenkiben....és a gyerekek esetében? kinek mi a tapasztalata? Köszönöm előre is! kiss
     
    hannah22, V.T., Shaw61 és 1 másik tag kedveli ezt.
  18. Soma77

    Soma77 Állandó Tag

    szia Tamás, egyetértek azzal, amit írtál, már beszéltük külön topic-ban, hogy rám is nagy hatással voltak a Seth szövegek, amelyeket folyamatosan próbálok hasonlítani más tanításokhoz...eddig nem találtam ellentmondást egyetlen modern/régi tanító tanításával sem...ennek az lehet az oka talán,hogy sokkal nagyobb (tágabb) értelmezési szabadságot biztosít...igaz ennek az az ára, hogy sokkal elvontabb az információ, nagyon kell figyelni, nincs olyan szépen "kicsontozva" mint E. Tolle, Osho vagy Adyashanti...ettől függetlenül, ahogy írtam is, ismerem Tolle-t, olvastam a könyveit is, és sokat köszönhetek neki...ő is metaforákban beszél, útjelzőként definiálja a fogalmait...és bizony-bizony viszonylag könnyen lehet szép útjelző-gyűjteményünk, ha nem figyelünk eléggé... :p;)
     
  19. ionon

    ionon Kitiltott (BANned)

    tedd félre az olvasott egód és a hallott egód és ismerd fel a te saját egódat a jelenben, lenne olyan, hisz szerepeket játsszunk egész életünkben amiket mások olyan jól eljátszották és mi csak ismételünk egó lenne ez?
     
    hannah22, Soma77 és Istengyermek kedveli ezt.
  20. ionon

    ionon Kitiltott (BANned)

    gondolat nem érted él te csak azonosulni akarnál vele?
     

Megosztás