Egy év börtön, ezer euró: erre ítélték a Münchenben legtovább fogva tartott magyar szurkolót

Megérkezett a müncheni ügyészség válasza arról, hogy milyen feltételekkel engedték szabadon az utolsó még fogvatartott magyar szurkolót, több mint egy hónappal a müncheni Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs után. Ő az, akinek a szabadon engedését maga Szijjártó külügyminiszter jelentette be videóüzenetben múlt pénteken.


A férfi azért maradt ennyi ideig német fogdában, mert őt gyanúsították a legsúlyosabb bűncselekményekkel, konkrétan garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal. Vagyis azzal, hogy palackkal dobott meg egy rendőrt az Allainz Arenában. Ehhez képest eltörpült az a szabálysértés, hogy füvet is találtak nála.

A friss ügyészségi levél szerint a férfira egyéves, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést, és ugyanekkora időre szóló kitiltást szabtak ki a stadionból, illetve arra kötelezték, hogy fizessen be ezer eurót egy nonprofit szervezetnek. Emellett elkobozták a füvét és a rendőrt megdobásához használt palackját.

Ezzel azonban még nincs vége az ügynek. Az innentől szabadlábon védekező vádlottnak egy hete van annak eldöntésére, hogy elfogadja-e a büntetést vagy fellebbez. Utóbbi esetben a Müncheni Kerületi Bíróság tűzi ki a leendő tárgyalás időpontját.

Szily László

foci1.jpg
 
Habár ezért tetszik sokaknak a keleti irányítás..vasmarok és kuss.
egy fiatal orosz nő szaladt be pályára fürdőruhára vetkőzve a Belgium–Finnország meccsen. A fürdőruháján a kriptovaluta használata mellett tüntető „WTF Coin” felirat volt. A orosz törvények meglehetős szigorrral járnak el kiemelt események megzavarására esetén, ezeket politikai jellegüktől függően akár börtönbüntetéssel is sújthatják az orosz törvények
 
Jaj nem tudtam hogy a meccs idején bárki szabadon szaladgálhat a pályán. Bocs. Legközelebb én is megyek, legalább látszom majd a tévében.
Azért ne legyen már bűncselekmény kategória.
Volt egy befüvezett rendőrt dobáló illető szerintem nagyságrendekkel súlyosabb az elkövető tette,.
De, mivel szijjártó megszólalt így támogatásával a hátad mögött elhiszem hogy felbátorodtál.
 
Aki szivárványos zászlóval szaladgált a pályán, ő is kapott büntetést vajon? Vagy ez olyan szelektív izé?
Nyilván, hogy megkapta a büntetését de ö senkit nem dobált meg üveggel, nem sértegetett, garázdálkodott...

A leg különbözőbb ok miatt rohannak "Flitzer-ek" a játékterekre.

 
Megérkezett a müncheni ügyészség válasza arról, hogy milyen feltételekkel engedték szabadon az utolsó még fogvatartott magyar szurkolót, több mint egy hónappal a müncheni Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs után. Ő az, akinek a szabadon engedését maga Szijjártó külügyminiszter jelentette be videóüzenetben múlt pénteken.


A férfi azért maradt ennyi ideig német fogdában, mert őt gyanúsították a legsúlyosabb bűncselekményekkel, konkrétan garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal. Vagyis azzal, hogy palackkal dobott meg egy rendőrt az Allainz Arenában. Ehhez képest eltörpült az a szabálysértés, hogy füvet is találtak nála.

A friss ügyészségi levél szerint a férfira egyéves, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést, és ugyanekkora időre szóló kitiltást szabtak ki a stadionból, illetve arra kötelezték, hogy fizessen be ezer eurót egy nonprofit szervezetnek. Emellett elkobozták a füvét és a rendőrt megdobásához használt palackját.

Ezzel azonban még nincs vége az ügynek. Az innentől szabadlábon védekező vádlottnak egy hete van annak eldöntésére, hogy elfogadja-e a büntetést vagy fellebbez. Utóbbi esetben a Müncheni Kerületi Bíróság tűzi ki a leendő tárgyalás időpontját.

Szily László

Csatolás megtekintése 1809499
*
Magyarország szégyene...
 
Nos ha egy sport klub komolyan veszi hogy a szurkoló az szurkoljon és érezze jól magát a sport eseményen.
Mi lenne ha itthon is ez történne?
Lehet hogy olyanokkal telne meg a lelátó akik kikapcsolódni mennek ki.
Vasárnap került fel egy rasszista felvétel egy szurkolói buszon történekről, hétfő estére pedig a Glasgow Rangers már az egész szurkolói csoportot örökre kitiltotta a meccseiről.
A Glasgow Rangers a skót első osztály ura. Története során 54 bajnoki címet nyert az együttes, az előző szezonban is a tabella élén zárt. Vasárnap a Ross Country ellen játszott a csapat, 4–2-re nyert Steven Gerrard alakulata, ám a találkozó nem csak emiatt érdekes.
A felvételen látható „Furuhasi megette a kutyámat” és a „csinálj úgy, mint Kjogo” rigmus, majd az ezt követő szemhúzás úgy tűnik, nem fért bele a Rangers értékrendjébe. A vasárnapi videó után hétfő estére már az egész szurkolói csoportot örökre eltiltotta a meccseiken való részvételtől a skót klub.

A Rangers bejelenti, hogy vége az eljárásnak a rasszista videóval kapcsolatban, amely a közösségi médiában kering tegnap óta. A szurkolói klubot és minden személyt azonosítottunk, és örökre kitiltunk a mérkőzéseinkről
– áll a velős nyilatkozat a skót csapat oldalán. Emellett a skót rendőrség is bejelentette, hogy nyomozást indít az ügyben.

A Rangers szurkolóitól nem áll messze a távol-keleti játékosok rasszista kifigurázása. Korábban Nakamura Sunszuke, a valaha volt egyik legsikeresebb ázsiai játékos is megkapta a „kutyaevős” molinót, amikor a Celticben játszott.
 
Egy sportoló akit a magyar ˝szurkolók˝ folyamatosan támadnak gúnyolnak....
Cristiano Ronaldo:
-Nem csináltat tetoválást, hogy minél többször tudjon vért adni a beteg gyerekeknek
-Nem iszik alkoholt, mert az édesapját is az alkohol ölte meg
- Egy anyuka utolsó reményében megkereste Ronaldot hogy küldjön egy mezt aláírva, mert a gyermeke rákos, erre Cristiano nemcsak egy mezt küldött, hanem kifizette a teljes, 18 millió forintos költséget, ezzel megmentve a kisgyermek életét
-A Portugáliai nagy erdőtűz során, kifizette 370 ember orvosi ellátását.
-Annak ellenére hogy a Magyar emberek szidják folyamatosan, a nemi identitásában kételkednek, ő 2016 ban több millió forintot adományozott egy magyar gyermekekkel foglalkozó alapítványnak, mondván ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
-Elárverezte aranycipőjét, és annak az árát oda adta az iráni szegény gyermekeknek
-Szintén elárverezte 2013-as aranylabdáját, és az árából a rákos gyermekekért szóló alapítványnak utalta az összeget.
-2009-ben Ronaldo 100 000 dollárt adományozott hálából annak a kórháznak, amely kigyógyította édesanyját a rákból. Ebbõl a pénzbõl a klinika létrehozott egy rák központot Madeira szigetén.
-Betartotta az ígéretét: Amikor a családja nyomorgott, megígérte hogy változtatni fog a sorsunkon. Családja nevét felemelte, az anyukája, aki agyonra dolgozta magát most villában él, nővéreivel együtt.
-Mivel nem volt édesapja (érdemben), megfogadta Juniornak hogy Olyan apja lesz, amilyen még senkinek nem volt. Királyként fog élni, fürödni fog a szeretetében, és mindent megtesz hogy Junior is sikeres focista legyen
Hölgyem, és uraim. Cristiano Ronaldo
(remélem van valóságtartalma)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,305
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére