Egy év börtön járhat a menekültnek adott szendvics miatt

A jogsegély is büntetendő vétségnek számít a szigorított Stop Soros szerint. Kocsis Máté hétfőn büszkén kiállt a civil szervezeteket sújtó törvényjavaslat mellett.

A Fidesz frakcióelnöksége támogatja a szigorított Stop Soros-törvényjavaslatot, főként azt, hogy az illegális bevándorlás szervezése bűncselekménnyé váljon - mondta sajtótájékoztatóján Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetőjének beszámolójából kiderült, hogy már azért is 5-90 nap elzárás járna a törvényjavaslat szerint, ha valaki szervezetten segíti a magyar menedékjogi eljárás megindítását olyan személy esetében, aki nincs üldöztetésnek kitéve – az is rács mögé kerülget, az illegálisan Magyarországra érkező személyeknek tartózkodási jogcímet szerez.

Ezt szankcionálni magában nonszensz: a tartózkodási jogcím kiadásáról a kormány alá tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dönt, és ők nyilvánvalóan nem adnak menedékjogot illegális bevándorlónak vagy jogalap nélküli kérvényezőnek.

A javaslat trükkös megfogalmazása viszont kizárja, hogy egy civil szervezet akár valódi menekülteknek segítsen: egy 2015-ös törvény értelmében ugyanis az EU-tagjelölt államok – Szerbia, Madecónia – is biztonságos harmadik országnak számítanak, tehát a rajtuk keresztül érkező menekültek sincsenek üldöztetésnek kitéve, legalábbis papírforma szerint.

A fentinél keményebb büntetés, egy év börtön jár a törvényjavaslat szerint azoknak, akik anyagi eszközöket szolgáltatnak a jogellenes bevándorlás elősegítéséhez, és ezt rendszeresen, a határtól számított nyolc kilométeren belül folytatják. Anyagi eszköznek számít persze a menekültnek, bevándorlónak adott szendvics, takaró vagy egy palack víz.

Kocsis Máté egyébként már azt is büntetendő tevékenységnek tartja, ha valaki határmegfigyelést tart Magyarország területén belül – ha abszurd elképzelése törvényerőre emelkedik, börtön járhat járhat érte, ha egy civil szervezet a menekültekkel való bánásmódot, a rendőrség fellépését monitorozza a déli határon.

Legyűri az alaptörvényt is

A szigorított, és a kormánytól független civil jogvédő szervezetek ellen irányuló Stop Soros annyira szembe megy a Fidesz-kormányzás alatt elfogadott alaptörvénnyel, hogy utóbbit módosítani kell majd a törvényjavaslat elfogadásához.

Ez azonban nem jelent problémát a kormánypártnak: beterjesztik az alkotmánymódosítást, és a Stop Soros elfogadásával párhuzamosan erről is dönt majd az Országgyűlési fideszes kétharmada. Mindez annyira biztos, hogy Orbán Viktor már egy belvárosi nyugdíjasklub vendégeinek is megígérte - hiába bírálja a tervezetet az ENSZ menekültügyi bizottsága.

Koncz Tamás
migrants_enfants.jpg
 
Mikor fogják elítélni azokat akik a nemzet vagyonából külföldön építenek, templomot, stadiont, kórházakat? Mikor fogják elítélni azokat akik csendben, fű alatt bűnözőknek segítenek bejutni Európába? Hogy segítsünk a menekülteknek ha az országhatár közelébe sem jutnak? Akik bejutnak azok nem keveset fizetnek a bejutásért cserébe, azokat is elítélik akiktől a kötvényeket veszik?
56-resizer.php_.jpg

Magyar menekültek Londonban! Terített asztaloknál ülnek, és a vendéglátóknak nem kellett rettegni, hogy mikor ítélik el őket azért, mert segítettek!
 
Aprópénzre váltva a nép-képviseletről.
Helyszín és idő:
2017 november közepe, délután egy kis Bükk-aljai falu cukrászdája (ahol sört is lehet kapni).
A helyiségben összesen hárman vagyunk, a presszós, egy 70 év körüli és én.
A beszélgetés fonala néhány perc után már a migránsok és migráció.
A helyi öreg véleménye majdnem szó szerint: Betörnek, kirabolnak, megerőszakolják a ..., kiherélnek, stb. Ide ne jöjjenek...
Kérdésem: Látott már migránst életében?
Válasz: Nem, de a tv azt mondja....
Viszont válaszom: Magyarországon nem akarnak maradni a migránsok, A céljuk Németország, Anglia, Svédország. Itt nem akar letelepedni egyikük sem.
Válasz: Akkor meg itt vannak a cigányok.

Erre már nem volt sok mondani való, indultam tovább...
Hiába, amit a nép akar az van, vagy lesz.
 
Mi köze az államnak, hogy én kinek adok egy darab kenyeret?
-
Azt eldöntheti az állam, hogy ki kapjon letelepedési engedélyt de, hogy én egy embernek mit adok ahhoz semmi köze!
A vagyonomat is ráírathatom egy gyilkosra is.
-
Egy súlyos bűncselekmény miatt körözöttnek is adhatok enni vagy inni, anélkül, hogy megszegnék vele valamiféle törvényt.
Söt ha nem részesítem első segélyben akkor követek el törvénysértést.
 
Utoljára módosítva:
Egy dologra azért mégis nagyon jó ez a törvény, tényleg: hogy legyen mégegy, és az eddig már meglevők mellé még sokkal komolyabb oka annak, hogy letagadjam, melyik országból származom...
 
Ha valaha visszamennék Orbanisztánba, elém kerülne egy efféle menekült, biztos hogy adnék neki enni-inni, ha azt látom hogy szüksége van rá, vagy ha egyáltalán csak megkér rá. Annak ellenére, hogy jól tudjátok, ellentmondásos érzéseim vannak a muszlimok tömeges befogadásával kapcsolatban. Csakhogy más az állampolgárság, és más az „instant” segítségnyújtás!

Biztos, hogy nem fogok habozni csak amiatt mert a Zorbán meg a tolvaj cimborái azt mondák hogy ez tilos. LESZAROM. Különben is, a képlet egyszerű: minden embernek emberi - sőt emellé állampolgári! - kötelessége vészhelyzetben az azonnal segítségnyújtás, azaz meg kell tennie amire képes! Az életmentés ugye mindent űberel. Tehát, ha felelősségre vonnak, a szemükbe röhögök és azt mondom, olyan nyomorult állapotban voltak hogy attól féltem, éhen és/vagy szomjan halnak. Alultápláltak voltak... Ha meg erre jön a nyomozó azzal hogy hazudok mert szemmel láthatóan nem néznek alultápláltnak, én azt mondom, hogy de elnézést, hiszen láthatóan arabféleségek, aztán ahhoz képest mégse volt elég barna a bőrük! A mi cigányaink feketébbek mint ezek voltak, tehát NYILVÁNVALÓAN súlyosan betegek, olyan sápadtak voltak! És lassan mozogtak. Sőt mentálisan is zavartak volktak, biztos a vitaminhiánytól, mert egy árva szóra se emlékeztek a magyar nyelvből. És KÜLÖNBEN SE VAGYOK ORVOS! Nekem úgy tűnt, betegek. Ez van. Nem mellékesen pedig, nem fegyvert adtam hanem élelmet, és azt is a SAJÁTOMBÓL, amit olyan pénzből vettem ami után már bőségesen adóztam.

Megkérdezném továbbá, hogyan fér össze az oly nagy melldöngető kereszténységükkel az, hogy a krisztusi szeretet nevében megtagadják az alapvető szolgáltatásokat is - mint például élelem - a szükségben szenvedőktől?! Nem gondolják-e hogy kibaszottul nagy szégyen rájuk, és mélységesen aláássa minden hitelüket, hogy ÉN, AZ ATEISTA, jobban átérzem e tanítás lényegét, mint ők, a divat-keresztények?!

Esküszöm, ha tévednék és mégis van isten, minden hitetlenségem ellenére előbb kerülök be a Mennybe mint ezek! Mert hogy ezek sohanapja után egy évvel se, az biztos!
 
Arrol mar nem is beszelve a nemzetkozi menekultugy a genfi egyezmeny es egy sor reg alairt megallaodast rug ezzel fel vagy serti meg,ami biztos ujabb birosagi ugy lesz es mint majdnem minden esetben elmeszelik es lehet fizetni erte itt is horrorisztikus buntit.
 
Arrol mar nem is beszelve a nemzetkozi menekultugy a genfi egyezmeny es egy sor reg alairt megallaodast rug ezzel fel vagy serti meg,ami biztos ujabb birosagi ugy lesz es mint majdnem minden esetben elmeszelik es lehet fizetni erte itt is horrorisztikus buntit.
Szerintem ezt jogilag megerősítették és ennyi elég is mert annyira félnek az emberek már nem csak az öregek...
 
A civil szervezet az, amelyik magánszemélyek adományaiból él. Az olyan szervezet, amelyik milliókat kap gazdag emberektől, akik saját céljaik érvényesítése miatt adományoznak, azok nem civil szervezetek! Magyarországon magyar állampolgárok élnek. Jogunk van azt mondani olyan embereknek, akik illegálisan lépik át határainkat, hogy nem fogadjuk be őket! A szomszédos országokban életük teljes biztonságban van, ezért nem lehetnek menekültek! Csak gazdasági migránsok.
 
A civil szervezet az, amelyik magánszemélyek adományaiból él. Az olyan szervezet, amelyik milliókat kap gazdag emberektől, akik saját céljaik érvényesítése miatt adományoznak, azok nem civil szervezetek!
Nos ha a szervezetnek az a célja ami, akkor aki támogatja az a szervezet céljával azonosulni tud.
vagyis ellentmondás van az írásodban.
Magyarországon magyar állampolgárok élnek. Jogunk van azt mondani olyan embereknek, akik illegálisan lépik át határainkat, hogy nem fogadjuk be őket! A szomszédos országokban életük teljes biztonságban van, ezért nem lehetnek menekültek! Csak gazdasági migránsok.
Ezzel egyet értek
 
A civil szervezet az, amelyik magánszemélyek adományaiból él. Az olyan szervezet, amelyik milliókat kap gazdag emberektől, akik saját céljaik érvényesítése miatt adományoznak, azok nem civil szervezetek! Magyarországon magyar állampolgárok élnek. Jogunk van azt mondani olyan embereknek, akik illegálisan lépik át határainkat, hogy nem fogadjuk be őket! A szomszédos országokban életük teljes biztonságban van, ezért nem lehetnek menekültek! Csak gazdasági migránsok.
Olvasgass vissza mar egy kicsit. Mi a menekult mi a migrans es a bevandorlo mert nem egeszen vagy kepben.
A civil szervezete a demokraciaban kontrol is a hatalommal szemben, hisz Orbant is mentette mar meg civil szervezet mikor meg hoborgos ifju titan volt.
A civil szervezeteket mindenfele cegek, nem csak a gazdagok , az emberek 1% ado adasukkal segitik.
 
Utoljára módosítva:
Az Amnesty Internationalt a több, mint négymillióból 193 (százkilencvenhárom) magyar adózó támogatta adója 1%-ával 2017-ben.
A Helsinki Bizottságot 516 (ötszáztizenhat) magyar adózó támogatta 2017-ben.
Nem mondhatjuk, hogy ezeket a szervezeteket a magyar emberek támogatnák.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,879
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére