Egy amerikai államban már engedélyezték a repülő autók használatát

A köztudottan liberális New Hampshire-ban nemrég jóváhagyták azt a törvényt, amellyel a Vissza a jövőbe című filmben látott repülő gépkocsikkal való közlekedést tették lehetővé – már ha egyáltalán van ilyen autója bárkinek is.

Sherman Packard képviselő, a törvény előterjesztője az NHPR lapnak adott nyilatkozata alapján elégedett volt a rendelettel kapcsolatban:

“Semmilyen pontot nem találtunk a törvénykönyvben, amely megengedte volna ezen járművek használatát. Ahhoz hogy ezt megtehessük, el kellett fogadnia a hatóságoknak a rendeletünket.”

A CNET magazin kiemelte, hogy a repülő autók valójában nem lebeghetnek az égben, egyúttal tilos a felszállásuk és landolásuk nyilvános utakon. Van egy másik, sokkal nagyobb bökkenő is az ügyben, mégpedig az, hogy manapság lehetetlen vásárolni magunknak ilyen speciális járművet.

Igaz, hogy van néhány startup vállalkozás, amely nekikezdett a repülő gépkocsik fejlesztésébe, azonban maga a technológia még gyerekcipőben jár.

Azt viszont jó tudni, hogy ha mégis sikerülne megalkotni a 20. század sci-fi képregényeinek és filmjeinek főszereplőjének számító futurisztikus autókat, akkor már készen lesz legalább egy államban a törvény arra, hogy azonnal igénybe vegyék őket.

Jeff Rapsis, a New Hampshire-i Repülési Múzeum ügyvezető igazgatója az NHPR-nek elmondta, a repülő gépkocsik nem fognak kitűnni a többi jármű közül, ezért az új rendeleteket sem lehetett nehéz rájuk szabni:

“Ha majd vezetsz az autópályán, akkor nem fogsz egy repülőgépszerű járgányt magad mögött száguldani. Az utakon csakis úgy viselkedhetnek, mint egy normál gépkocsi, semmi tőbb.”

Kulcsár Péter

images
 
A köztudottan liberális New Hampshire-ban nemrég jóváhagyták azt a törvényt, amellyel a Vissza a jövőbe című filmben látott repülő gépkocsikkal való közlekedést tették lehetővé – már ha egyáltalán van ilyen autója bárkinek is.


images

Én nem örülnék, ha a madarak helyett autók röpködnének a fejem felett - ráadásul 110%, hogy kiírtanák a szárnyasokat, s ezért kifejezetten ártalmasnak tartom.
A rendeletet is - érdekes, hogy úgy fest, a természet és környezet védelme nem volt szempont.
Miért kell mindenhol autóval közlekedni?
Ez lenne a jövő? Így fix, hogy a gyerekeink, az unokáink alatt vágjuk a fát.

Ráadásul - "... már ha egyáltalán van ilyen autója bárkinek is." - már van ilyen autó!
2:28 - 3:55


2014-es cikk erről az autóról
"Tavaly októberben sikeresen tesztelték a szlovák fejlesztésű repülő autót, az Aeromobil 2.5 néhány méteres magasságban repült. Stefan Klein szlovák mérnök - aki korábban az Audinak, a BMW-nek és a Volkswagennek is dolgozott - a jármű prototípusát még a kilencvenes években tervezte meg. Közúti közlekedésre is alkalmas a szlovák csodamasina, nyolcméteres fesztávú szárnyait hátra lehet hajtani, ha nincs szükség rájuk. A földön és a levegőben egyaránt egy Rotax 912-es repülőgépmotor felelős a meghajtásért: az úton 160 kilométer/órás, a levegőben 200 kilométer/órás a maximális sebessége. Légi hatótávja 700 kilométer, szárazföldön 500 kilométer. Váza acélcsövekből készül, a karosszéria szénszálas műanyag, tömege kevesebb 500 kilogrammnál. A feltaláló jelenleg befektetőket keres."
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,632
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére